Karsay Sándor – Czékus István: Agenda II. (Budapest, 1891)

V. Temetési imák

— 217 — r Oh Isten! úgy fáj nekünk az ily szomorú elköltözés, úgy megrendül szivünk az ily gyászesetnél, úgy megdöbben bennünk a lélek, látva életünk ily nagy bizonytalanságát, törékenységét! Bocsásd meg azért, ha a kesergők jajt kiáltanak kedvesök ily gyászos veszte felett; bocsásd meg, ha a keserv hangján így panaszkodnak: jaj nekünk, jaj! elesett a mi fejünk koronája! bocsásd meg, ha velők együtt mi is a siralomnak szavát emeljük fel e koporsónál! Megdöbbenéssel és mély fájdalommal állunk itt előtted, de nem zúgolódva; sőt megalázódott szivvel esdünk Te hozzád, óh Mindenható! mert tudjuk, hogy a Te kezedben van az élet és halál; tudjuk, hogy a te dorgálásaid jobbak a királyok kegyeinél, és hogy a tieidnek ajakán a jajszókat is hozsannává változtatod; tudjuk, hogy tőled és általad lesznek minden változások az egész világon, és a te akaratod nélkül semmi sem történhetik. A fűszál a te lehelleted fuvallata alatt hervad el a sík mezőn ; a porban csúszó férget a te tudtoddal tapodja el a vigyázatlan vándor. Mi sem vagyunk a vak szerencse játékai, hanem a Te bölcseséggel, igazsággal és szeretettel teljes atvai gondviselésed tárgyai, kiknek csak egy hajszál sem eshetik le fejünkről a te akaratod nélkül; s valamint az örömet és áldást a te jobb karod osztogatja nekünk, úgy a csapást is, mely lever, s mely alatt feljajdulunk, a te atyai kezed méri reánk. Atyánk! örök szeretet! a te akaratoddal jött e házra is e csapás, borult fölé a gyász, s fordult siralomra annak öröméneke! Oh hajolj alá a kesergőkhöz, kik itt maradtak árván az élet háborgó tengerén. Ha szereteted vesszejével sebet ütöttél, fájó, vérző sebet gyermekeid szivén: óh jöjj alá kegyelmed olajágaival, s hints a sebekre hegesztő balzsamot; apaszd el a siró szemeken, szivekben a fájdalom könvforrását, s fakaszd fel helyén szent igéd, ez igaz Gileád-balzsamos kútfejét, melyből a feltámadás édes hite enyhületet-, a viszontlátás édes reménye vigaszt, gyógyulást buzogjon a keserv-tépte keblekbe! Vigasztald meg őket azzal, hogy ha váratlan, hirtelen s ily gyászos úton szólítád is el kedvesüket ez életből, de magadhoz szólítád s Agenda. II. 28 «