Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)
II. A reformáció százada - 7. Énekeskönyvek, énekgyüjtemények
74 zsoltárátdolgozása. Célja talán egy teljes zsoltársorozat kiadása lehetett. Más új énekei: „A pünkösdnek jeles napján", „Oh mennyei nagy boldogság", „Téged Úristen, mi keresztyének", „Szent vagy örökké atya Űr Isten", „Krisztus ki vagy nap és világ", „A Krisztus mennybe felmene", „Jézus Krisztus mi kegyelmes hadnagyunk" kezdetűek. 5 6 A XVI. század utolsó nevezetes evangélikus énekgyűjteménye a Bártfai énekeskönyv „Isteni dicsérek... újonnan nyomtattatott és emendáltatott és sok szép dicséretekkel megöregbíttetett. Bártfa 1593" címmel. Az énekeskönyv forrásai a Váradi, Szegedi és Huszár Gál-féle gyűjtemények voltak. Üj fordításban jelenik meg: Az énekgyűjtemény jelentőségét nagyban növeli, hogy a felvidéki énekírókat először itt találjuk nagyobb számban. Ilyenek: Ardai Farkas, Dobokai Mihály, Tar Benedek, Keresztúri Mihály, Újlaki Péter, Tasnádi Péter, Békési Péter, Paniti János, Palatics György, Ládonyi Anna, Ládonyi Sára és Dóczi Ilona. Másik nevezetessége, hogy sok új, hazafias, históriás ének dallamát foglalja magában. (Pl.: Árpád vala fő a kapitányságban, Hunyadi János nótája, Aeneas király nótája, stb.) Vázlatosan áttekintettük az evangélikus egyház és gyű-, lekezeti ének megszületését és XVI. századi állapotát. Az elindulás formája megmaradt, csak a fejlődés folyamán tökéletesedett, a nagy egész új tagokkal bővült és kikerekedett. Az önfeláldozó, égő hitű, szenvedésben megpróbált ősök dalai azonban ott parázslanak minden elkövetkező idők énekkincse mélyén. Ott szunnyadnak ma is és csak néhány éneket kell kell felváltani e régi, ódonzengésű templomi dalokkal, a parázs fellángol és újra hódítani fog. 56 b se/a Payr i. m. 427. 1. se/b ε fejezet tárgyalásához egyik főforrásunk Alszeghy Zsolt egyetem ny. r. tanár: „A XVI. század egyházi lírája" c. egyetemi előadása volt. Régi átdolgozás: „Jer, tegyük el a testeket, Adjuk meg tisztességeket, Jelentsük meg mi hitünket, Atyafiúi szeretetünket." Stb. „Jer, temessük el a testet, Kiről ne legyen kétségünk, Hogy az ítéletnek napján Fel nem támadna igazán." Stb. (Sz. G. 186.)
