Friedrich Károly: A magyar evangélikus templomi ének történetének vázlata, XVI-XVIII. század (Budapest, 1944)

II. A reformáció százada - 2. Énekügyi rendelkezések. A XVI. századi evangélikus liturgia

16 lényegét jellemző módon az egervölgyi hitvallás (1562) fejezi ki, a magyar református egyház első nevezetes liturgiái forrása. „A szentírásból szerkesztett énekeknek, leid versezeteknek, zsoltároknak, dicséreteknek a szentek gyülekezetében szívvel-lélekkel, valamint a gyülekezeteken kívül is szívből, hit által Isten kegyelmével való éneklését mind a hallgatók, mind •magok az éneklők épülete és oktatása tekintetéből helybenhagyjuk, mint az isteni tisztelet részét az egész szentírással együtt. Valamint a patriarchák, próféták, Dávid, Krisztus és az apostolok a gyülekezetben az Űr templomában, a régi egyházzal együtt megtarták az ének használatát. A Dávid zsoltárai s Mózes énekei kiválólag ily használatra szerkesztettek. Az éneklésben pedig három kívántatik meg. Először, hogy az írásból merített kegyes énekeket énekeljük józanon, szerényen és épületesen. Másodszor, hogy szívvel-lélekkel a jelenlévő néptől megérthetőleg, ismeretes nyelven énekeljük, hogy a hallgatók tanulhassanak és okulhassanak, mint az apostol az I. Kor. 14. parancsolja. Harmadszor, hogy lélekben és igazságban kellemesen és a nép hitbéli épületével énekeljünk Isten magasztalására és dicsőítésére, mint a Kol. 3. Efez. 5. mondja. Az atyák mindnyájan s némely zsinattok és védések is a jelzett helyek felől azt tanítják, hogy így kell énekelnünk. Megvetjük, mint haszontalan babonát és rút balgatagságot a pápistáknak s a hozzájuk hasonlóknak énekét, akik nem értett idegen nyelven, stentori hangon, magasan híirsognak s Pál Bizonyságaként úgy szólnak a gyülekezetben, mint idegenek, esztelenek. Mert azt parancsolja az apostol, hoj*y mérsékelten, alázató^ hatngon s minden nép és nyelv közt a nemzeti nye&ven hirdessük az igét és énekeljünk. Azok is hibáznak, akik az éneklésben résztvételt megtagadják, hanem csak hang nélkül akarnak szívükben mormolni, midőn az Űrnak lelke azt parancsolja, hogy lélekkel, azaz szóval, értelemmel, oktatólag és intőleg zengedezzünk és énekeljünk. Hallgatással pedig senki a gyülekezetben nem taníthat. Mirid világi, mind más szent énekeket énekelünk. A hívek énekei pedig hasonlók a figyelmes olvasáshoz, minő az ősegyházban az apostolok idejében szokásos volt, mint a görögök zenéje <ís az írók határozott bizonyításai igazolják. Az angyalok, próféták, a Krisz-