Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2017 (82. évfolyam, 2-20. szám)

2017-02-12 / 6. szám

KRÓNIKA« 2017. február 12. Evangélikus élet • 3 Istentisztelet-közvetítés a Magyar Rádióban Bemutatkozik a Bakonytamási Evangélikus Egyházközség A bakonytamási evangélikus gyüleke­zet első említése 1613-ból való. Anya­könyve 1731-től van, de a gyülekezet már 1711-ben használatba vette a közép­kori eredetű templomot. Ez 1793-ban egy nagy tűzvészben leégett, a felújítás végeztével két évvel később szentelték fel. (A győri evangélikus gyülekezet - tűzkársegély címén - az ittenieknek adományozott egy 1715-ös évszámmal ellátott, aranyozott ezüst úrvacsorái kelyhet, amely ma is használatban van.) A templom 1857-ben kapta meg majdnem végleges formáját, legutób­bi teljes felújítása 2007-ben zajlott. Bakonytamási szülötte a Kossuth­­díjas író, Tatay Sándor, akinek három felmenője - közöttük Tatay Sámuel templomépítő lelkész-esperes - száz­­huszonöt éven át szolgált lelkészként a gyülekezetben. A templom egyik ékessége az 1843- ban megvásárolt orgona, amelynek különlegessége az eredetiben meg.­­maradt - szíjhúzással működtethető -ékfúvó. Restaurálása idén kezdődik meg. A második világháborúban szétlőt­ték a templom tornyát. Az 1947-ben új­jáépített torony sokkal magasabb lett, a hagyomány szerint azért, hogy az öt kilométerre fekvő Pápateszéren is hall­ják a harangszót. A Bakonytamási Evangélikus Egy­házközséghez tartozik Pápateszér, Gic, Bakonyszentiván és Bakonyszücs. Evangélikus istentisztelet a Magyar Rádióban ötvened vasár^a­dió a bakonytamási evangélikus templomból. Igét hirdet Szakos Csaba lelkész. 2005 óta szolgál a gyülekezetben a jelenlegi lelkész, Szakos Csaba - az egy­házközség huszonhatodik pásztora 2012 óta gondozza Bakonyszentlászlót, Zircet, Sikátort és Veszprémvarsányt. A gyülekezeti tagok aktívak, sok a hitéleti rendezvény, határon innen és túl részt vesznek egyházi találkozókon. Már nyolcadik éve szervezik a Bakony­­tamásihoz tartozó közösségek presbi­teri találkozóját mindig más hely­színnel, több mint félszáz résztvevővel. Évente felkészítik a gyerekeket hittan­versenyre, nyaranta pedig több tábo­rozási lehetőséget is biztosítanak szá­mukra. (Hat településen a helyi hitta­­nosok betlehemeznek is, azaz csalá­dokhoz juttatják el a karácsonyi öröm­üzenetet.) A lelkész tájékoztatása sze­rint a reformáció idei, jubileumi évét emlékezetessé téve testvérkapcsolati megállapodást kívánnak aláírni a finn­országi turkui Szent Mihály gyüleke­zettel, amiből „sok áldás fakadhat mindannyiunk számára”. Megvédett doktori értekezés az EHE-n Sándor Jenő evangélikus teológus dok­tori értekezésének védésére került sor január 30-án az Evangélikus Hittudo­mányi Egyetemen (EHE). A munka két bírálója dr. Baritz Sarolta Laura nő­vér, a Sapientia Szerzetesi Hittudomá­nyi Főiskola adjunktusa és dr. Orosz Gábor Viktor, az EHE docense volt. Sándor Jenő 1981-ben született, teo­lógiai tanulmányait 2000-ben kezdte az Evangélikus Hittudományi Egyetemen. 2003-ban Münchenben volt ösztöndí­jas, teológiai diplomáját 2oo8-ban sze­rezte meg, dolgozatát Paul Tillich mun­kásságából írta. Azóta trénerként, kva­lifikált business coachként, pszicho­­dráma-asszisztensként dolgozik. Oktat a Budapesti Metropolitan Egyetemen. A doktori értekezés az Identitás a morális térben címet kapta, az alcíme pedig ez volt: Az énidentitás mint gazdasági és morális cselekvés motivá­ciós forrása a vállalkozóiság kontextu­sában - Kísérlet az exploratív teológi­ai etika alkalmazására a gazdaságeti­kai diskurzusban. Témavezetője dr. Bé­res Tamás, az EHE tanszékvezető professzora volt. A védés sikerrel zá­rult, de a részletes eredményt az egye­tem doktori iskolája csak később hoz­za nyilvánosságra. ■ Horváth-Bolla Zsuzsanna felvétele Nagy Ilona, Isten „szolgálóleánya” (1930-2017) Nagy Ilona nyugalmazott evangéli­kus lelkésznő, a Sarepta Budai Evan­gélikus Szeretetotthon volt lakója január 9-én elhunyt. Keveházi Lász­ló nyugalmazott lelkész megemléke­zését közöljük. Lehet, hogy a szolgálóleány szót nem is kellett volna idézőjelbe tenni. Hi­szen az 1930. június 8-án született Nagy Ilona nem úgy élt, mint egy szolgálólány, hanem valósággal az volt. S mindezt leginkább mosolyog­va tette. Akik együtt ültünk vele a teo­lógia padjaiban, leginkább talán mo­solyára emlékezünk. S talán mert legtöbbször így láttuk, nem is vettük igazán komolyan. Pedig Ilona mosolya mögött nem­csak szolgáló, hanem küzdelmes, ne­héz élet rejtőzött. Ha jól emlékszem, az akkori hallgatók közül hárman nem kaptunk Budapestre letelepedési enge­délyt. Az egyik ő volt. Mivel évfolyam­­társként éltünk öt évig, ezért nálam van az életéről írott visszaemlékezése. Em­lékezzünk rá most, amikor elment, sa­ját szavaival. „Nyíregyházán születtem a várostól kb. három kilométerre. Az elemi isko­la után, mert jó tanuló voltam, az evangélikus gimnáziumba kerültem. Sok hívő tanárral és tanárnővel talál­koztam, többek közt Trausch Lizával, Rejtő Máriával és Urbán Erzsébettel. Lelkészeimtől, Joób Olivértől, Endreffy Zoltántól, Rozsé Istvántól és Balczó Andrástól sokat kaptam útravalóul. Még gimnazista voltam, amikor beke­rültem a gyermekbibliaköri előkészí­tőbe, sőt később saját csoportot is kaptam. Tehát a gyerekekkel való fog­lalkozást korán kezdtem tanulni. Ar­ra nem gondoltam, hogy »hivatalosan« is tanítani fogok, különösen nem, hogy lelkész leszek, mert »drukkoló« típus voltam, nem szívesen nyilat­koztam emberek előtt. Később Alcsút­­ra kerültem, egy bibliaiskolába. Ott kérdezték meg tőlem: nem volna-e kedvem a teológiára menni? Számtantanárnőnek készültem. Egerben fel is vettek, de akkor úgy dön­töttem, Isten dolgaira tanítom inkább a gyerekeket. A teológián Pintér Károly vezetésével rendszeresen összejöttünk egy közösségben. Közben a teológia felkerült Budapestre, ott is a Fasorból a Lendvay utcába. A lányok az Üllői úton laktak. Mint »kulákcsemete« nem telepedhettem meg Budapesten, így Kistarcsára kerültem a papnék otthonába, ahol dolgoztam is a tanu­lás mellett. Nehézségeimben Joób Olivér soha nem feledkezett meg rólam, végzés után ő hívott Nyíregyházára segédlel­késznek. Gyermekbibliakört kaptam, sok tanítványom került a teológiára: Rőzse István, Joób Olivér, Pecznyik Ilo­na, Deme Károly és Dávid is. Első önálló helyem Sátoraljaújhely volt. Innen Szirákra kerültem, itt ava­tott lelkésszé Ottlyk Ernő püspök. Itt is a szórványokat és a gyerekeket érez­tem közel magamhoz. Eljött bizony hamar a nyugdíj ide­je. Nyugdíjasként Kiskunhalasra kerül­tem, a beteg lelkészt segítettem szol­gálatában. Innen már »igazán« nyug­díjba kerültem: Debrecenbe. Még szol­gálatomhoz tartozott egy kedves me­todista család gyermekeit gondozni. 1984 táján elsők között kerültem a Nyugdíjas Lelkészek Otthonába. Vol­taképpen »hazakerültem«, fiatalko­romban itt is dolgoztam beteg gyerme­kek között a Sareptában.” Eddig saját szavai. A lelkészott­honból a Sareptába került lakóként is, itt élte életét csendesen, alkalman­ként az igére figyelve, amelyet életén át tanítottiés hirdetett. Aki „észrevétlenül” szolgálta végig életét, így is fejezte be. Hitünk szerint nemcsak életén át, hanem az utolsókban is sóhajtotta Máriával együtt: „íme, az Úr szolgáló­­leánya: történjék velem a te beszéded szerint!” ■ Keveházi László HIRDETÉSEK A budavári evangélikus szabadegyetem következő alkalmát február 13-án, hétfőn 19 órai kezdettel tartjuk a Bécsi kapu téri evangélikus templom kápol­nájában (1014 Budapest,Táncsics Mihály u. 28.). Dr. Fabiny Tamás püspök áhíta­tát követően Korompay H. János, az MTA doktora, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Irodalomtudományi Intézetének tudományos tanácsadója, osztályvezető tart előadást Arany János és a protestantizmus címmel. A mosta­ni alkalom apropóját Arany János születésének közelgő kétszázadik évforduló­ja adja. A belépés ingyenes, minden érdeklődőt szeretettel várunk. Zsidó-keresztény párbeszéd Ország Lili művészetéről. Ország Lili műve­iben egyszerre fedezhetők fel a zsidó szimbólumok, az Aranyváros képe és a keresztény misztika keresése. Az Árny a kövön című, a Magyar Nemzeti Ga­lériában látható kiállításhoz kapcsolódóan püspök és rabbi beszélget a Mú­zeum-!- rendezvény keretében Ország Lili művészetéről és az alkotások ál­tal felvetett kérdésekről. Időpont: február 16. (csütörtök), 19:30. Helyszín: Ma­gyar Nemzeti Galéria, Budavári Palota. Disputapartnerek: Fabiny Tamás evan­gélikus püspök és Fináli Gábor rabbi. Moderátor: Galambos Ádám evangé­likus teológus. (Az Asztali beszélgetések sorozat és a Magyar Nemzeti Ga­léria közös rendezvénye.) A reformáció hatása a magyarországi közigazgatásra címmel tart elő­adást dr. LacknerPál, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöki tanácsá­nak titkára február 16-án, csütörtökön 19 órakor a Kálvin teremben (Buda­keszi, Fő u. 159.). Szeretettel várunk minden érdeklődőt. Az előadást a Bu­dakeszi Református Emléktemplom Alapítvány támogatja, és ingyenes. Ado­mányokat a Protestáns Kör működésének költségeire a helyszínen köszö­nettel elfogadunk. A Protestáns Kör szervezői Az Evangélikus Külmissziói Egyesület szeretettel hív minden érdeklődőt éves közgyűléssel egybekötött külmissziói csendesnapjára. Időpont: febru­ár 18., szombat, 10-15 óra. Helyszín: a Deák téri gyülekezet emeleti terme (1052 Budapest, Deák tér 4.). Ökumenikus találkozó. Minden hónap harmadik vasárnapján 17.30-kor ökumenikus találkozóra, istentiszteletre és előadásra várjuk az érdeklődőket a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának székházábah (1117 Buda­pest, Magyar tudósok körútja 3.), a földszinti tanácsteremben Az egyház egy­ségéért - az év egészében gondolat jegyében. A február 19-i előadás témája: A reformáció üzenete az utca embere számára. Előadó: Cz. Kenyeres József lel­kipásztor. A teljes liturgiájú, úrvacsorái istentisztelet igéje: 2Tim 1,8 (önmeg­tartóztatás, önuralom, áldozat mint a sikerhez vezető út feltétele). Szeretet­tel várjuk a korábbi farkasrétieket, a volt KÖT, a Fokoláre, az Ökumenikus Lel­­készi Konferencia, valamint az International Ecumenical Fellowship magyar ré­giójának tagjait és barátait is. Jézus Testvérei Ökumenikus Diakóniai Rend LVSZ-ELŐTALÁLKOZÓ. Az elmúlt héten zajlott a Lutheránus Világszövet­ség (LVSZ) európai delegáltjainak előtalálkozója, amelyen az egyházak kül­döttei részletesen megtárgyalták a májusi nagygyűlés témáit: az ember nem eladó, a teremtett világ nem eladó, a megváltás nem eladó. Egyházunk részé­ről szervezőként Pap Kinga Marjatta, az LVSZ kelet-közép-európai alelnöke­­ként dr. Fabiny Tamás püspök, delegáltként pedig Mesterházy Balázs, Garai Szilvia és Cselovszkyné dr. Tan Klára vett részt a svédországi Höörben tar­tott előtalálkozón. ■ Cs. T. K. Társadalom és egyház Kereszténység és közélet Krisztus és a 21, század világ (nenrtsák) V lutheránus szemmel/ • Kötőszó - Rákérdez, / következtet, összekapcsol. Olvassa, kövesse és ossza meg! n 1 ♦Ne« kotoszo.blog.hu U“5*

Next

/
Oldalképek
Tartalom