Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2017 (82. évfolyam, 2-20. szám)

2017-02-12 / 6. szám

4 • Forrás 2017.február 12. • KRÓNIKA Hetvened vasárnap - íKor 9,24-27 Úgy fussatok, hogy elnyerjétek A VASÁRNAP IGÉJE Felpörögve. Pörögnek az események. Minden pörög körülöttünk. Sőt sok­szor mi is, hiszen rengeteg teendőnk van. Ebben a hatalmas pörgésben érezzük az energia felszabadulását s azt, hogy ha mindent nem is, de egy-egy feladatot sikerült teljesítenünk. Köze­lebb kerültünk... De mihez? Életem egyik meghatározó élménye volt, amikor 1996-ban először léptem át a magyar-osztrák határt. Nagy távol­ság az otthonomtól, sok új élmény, fe-» lejthetetlen pillanatok. Egy gyönyörű nyári napon nyakunkba vettük a bur­genlandi erdőket, és nekivágtunk a jól megtervezett kerékpártúrának. Élvez­tük, ahogyan előzgettük egymást, köz­ben kerestük a vicces és élvezetes kihí­vásokat. Elérkezett a nem várt pillanat. Tervünket áthúzta az a nagy kő, amely az erdei út közepén szinte várt rám. Ne­kimentem. Mindketten repültünk. Én jobbra, a kerékpár balra. Mivel végig­csúsztam a köves úton, nem tudtam azonnal felkelni. A földön fekve egy da­rabig néztem, ahogy pörög a kölcsön­be kapott bicikli kereke. Forgott, bár ha­ladás nem volt. Csak pörgés. A pörgést sokszor összetévesztjük a haladással. Az eredményesség szinoni­májának hazudjuk, s e hazugság teszi sokszor céltalan bolyongóvá az embert. Futás okozta frusztráció. Amikor rá­döbbenünk, hogy hiába igyekeztünk, hiába pörögtünk fel annyiszor, csak ke­veset haladtunk előre, akkor új mód­szert kell választanunk. De mi lesz, ha ismét csak kudarc, céltalan bolyongás az eredmény? Máris frusztráltnak ér­zem magam emiatt. Bevallom, nemigen szeretem ezt a kifejezést. Eléggé tudo­mányosan hangzik, és igen tág az ér­telmezési tartománya. Lehetne helyet­te azt mondani: céltalan, zavart, bűn­tudatos. A „frusztrált” kimondva olyan, akár egy diagnózis. Mintha orvosilag igazolnánk valakiről, hogy beteg. Min­denesetre félünk átállni egy másfajta s ha nem is gyorsabb, de céltudatos ha­ladásra. Pál apostol int és sürget mind­annyiunkat. Nem azért, hogy minél ha­marabb célba érjünk, hanem azért, hogy mielőbb megismerjük azt a célt, amely felé tartanunk kell. Más a haladás, ugyanaz a cél. Min­denkinek más és más az életútja, ame­lyet végigjár ezen a földön, viszont a cél és a célba érkezés ugyanaz. Egy párbe­széd jut eszembe. Egy nagyapa faggat­ta az unokáját:- Mondd, fiam, mi a célod? Mit sze­retnél elérni az életedben?- Szeretnék abba a gimnáziumba kerülni, amelyikre régóta vágyom.- És utána?- Utána szeretnék egyetemre men­ni, közgazdaságtant tanulni, mivel az érdekel a legjobban.- És utána?- Utána szeretnék elhelyezkedni egy bankban, ahol majd jó szakember leszek nagy fizetéssel.- És utána?- Utána szeretnék megházasodni, szeretnék gyerekeket. Igyekszem majd mindent megadni a családomnak.- És utána?- Miután felnőnek a gyerekek, és én nyugdíjba megyek, szeretnék egy hét­végi házat venni a megtakarított pén­zemből egy tó partján, ahol akár egész nap tudok majd horgászni, játszani az unokákkal.- És utána?- Hát, utána, nagyapa, én is megha­lok.- És utána? Aki ismeri a célt, nyerni fog. A cél is­merete meghatározza az ember egész életét. Pál a bizonyságtételében elmond­ja, hogy előtte nem ismeretlen és nem is bizonytalan a cél. Ez a tudatosság meg­határozó az ő életében. Az egyetlen iga­zi cél ismerete erősítette meg szolgála­tában, a gyülekezetek építésében, a Krisztusról szóló jó hír hirdetésében. Sokfélék a vágyaink. Életünk során több rövid távú cél jelenik meg előt­tünk, viszont a végső cél nem más, mint a Krisztus Urunk által megszer­zett örök élet ajándékának az elnyeré­se. Az a hervadhatatlan koszorú, amely úgy köt össze teremtő Istenünkkel, hogy azt senki és semmi nem tudja sem megbontani, sem pedig megron­tani. Ehhez pedig mindannyiunknak szükségünk van céltudatos hitre. Ar­ra a hitre, amely kitartást ad, amely al­kalmassá tesz, végül pedig célba juttat. ■ Arató Lóránd Imádkozzunk Túrmezei Erzsébettel! „Fussak én is?Hová, Uram, kihez?/Ki­hez bűneiben vagy bánatában, / kihez könnyeiben vagy közönyében?/ kinek hirdessem, hogy élsz, / hogy velünk vagy, / feltámadott, diadalmas Segítő!? / hogy szereteted, irgalmad, hatalmad / tegnap, ma és örökké ugyanaz! / Hisz találkoztam én is Teveled! / Nekem is szól mozgósító parancsod! / Húsvéti hír­adó vagyok. Futok!” KÉTHETI ÚTRAVALÓ „...nem a magunk igaz tetteiben, hanem a te nagy irgalmad­ban bízva visszük eléd könyörgéseinket.” (Dán 9,18c) „Ma, ha az ő szavát halljátok, ne keményítsétek meg a szí­veteket...” (Zsid 3,15) Új nap - új kegyelem Vasárnap (február 12.) Akkor eljönnek napkeletről és napnyugatról, északról és délről, és asztalhoz teleped­nek az Isten országában. Lk 13,29 (Mt 20,1-16; íKor 9,24-27; Zsolt 18,1-20) Vannak foglalt és megszokott helyeink a családi asztalnál, a templomban, a buszon vagy épp a munkahelyünkön. Kényelmes, jól bevált és bejáratott helyek ezek, amelyeket ta­lán több évtizede fenntartunk magunknak, és nem adnánk oda semmiért. Jézus azonban nem azt mondja, hogy legyenek foglalt helyeink, nem is arra biztat, hogy keressük a legjobb pozíciót. Nem. Azt mondja, hogy hagyjuk el a komfortzónán­kat, és igyekezzünk bemenni a szoros kapun. Váltsunk nézőpontot, üljünk más­hová, mások mellé, mert az Isten országában terített asztal vár ránk, ahol az ülte­tési rend névtábláit nem mi rakjuk ki, hanem ő. Hétfő (február 13.) Magad elé állítod bűneinket, titkolt vétkeinket orcád világossága elé. Zsolt 90,8 (Lk 8,17; Lk 19,1-10; Lk 9,46-50) Az Isten előtt való megállásunk a megsemmisülés és a felszabadítás együttes pillanata lesz. Egyszerre éljük át az elmúlást és az újjászü­letést, a megszégyenülést és a felemeltetést. Átélem Isten jelenlétében a feloldozás katarzisát, hogy újra gyermeke lehetek. Elveszettségemben megtalál, újjáteremt, ma­gához ölel. Megláthatom Isten arcát, s Isten szeretete mindent átvilágít, napfény­re hoz, megbocsát. És akkor maga elé állít bennünket Isten. Bátorítóan, gyengé­den leveszi a vállunkról mindazt, ami nyom, ami megterhel. Kedd (február 14.) Uram, te vagy egyedül! Te alkottad az eget, az egek egeit és minden seregüket, áfái­dét és mindent, ami rajta van, a tengereket és mindent, ami bennük van. Neh 9,6 (Róm 11,36; 5MÓZ 7,6-12; Lk 9,51-56) Nem látlak, Uram! Valami elhomályosítja a szeme­met. Szükségem van jelekre, egyértelmű üzenetekre tőled. Vágyom arra, hogy je­lenléted bátorítson. Lassan, bátortalanul körbenézek, és mindenhol rátalálok je­lenlétedre. Mert mindenhol ott vagy. Egyedül csak te vagy nekem a menedékem, a magányomban rám boruló égboltozatom, a termőföldem, a hazám, a tengerem, amelyben feloldódhatom. Szerda (február 15.) Ti szomjazok mind, jöjjetek vízért. Ézs 55,1 (Lk 6,17-18; Róm 4,1-8; Lk 9,57-62) Valóban ennyire egyszerű lenne? Tényleg ilyen könnyű? Sokszor talán azt sem vesszük észre, hogy szomjazunk, mert nincs időnk inni sem; és egy fejfájás már­is jelzi, hogy szervezetünknek folyadékpótlásra van szüksége. Talán így vagyunk Istennel is. Azt hisszük, megvagyunk nélküle egy-két napig, hétig... aztán fáj­ni kezd a fejünk, az életünk... Ézsaiás azt mondja, hogy mindenki szomjazik. A szomjúság emberségünk alapélménye. Ezért Isten ingyenes és bőséges ígé­rete mindenkihez szól: jöjjetek. Csütörtök (február 16.) Hiszen tudja, hogyan formált, emlékszik rá, hogy porból lettünk. Zsolt 103,14 (Jn 14,19; íKor 3,[i—3)4—8; Lk 10,1-16) Egyedi vagy. Isten különleges teremtménye. Megismé­telhetetlen. Amiként a fazekas ujjlenyomata rajta van a cserépedényen, úgy a te éle­teden is ott van Isten teremtő, bátorító kéznyoma. Hordozunk magunkban vala­mit Istenből. Emlékszik rád, tudja, hogyan alkotott, ezért egyedül ő az, aki meg tud téged javítani. Ő tudja helyrehozni azokat a hibákat, sebeket, amelyeket okoztál ma­gadnak és másoknak. Hetvened hetében az Útmutató reggeli s heti igéi azt munkál­ják, hogy elbizakodottságból odaadó istentiszteletre jussunk el. „Isten lélek, és akik őt imádják, azoknak lélekben és igaz­ságban kell imádniuk.” (Jn 4,24; LK) „Himnuszt zengjetek né­­künk Sionnak énekeiből!” (GyLK 769) Isten színe elé Jézus ne­vében járulhatunk, aki magára vette vétkes adósságunk ter­hét, hogy a bűn többé ne uralkodjék rajtunk Böjt felé halad­va igaz megtéréssel kezdjük az egyházi év új ünnepkörét. Sep­­tuagesima ünnepén, hetven nappal fehérvasárnap előtt elhí­­vatásunk és kiválasztásunk kérdéseiről beszélget velünk Urunk Minden felfogadott szőlőmunkás teljes bért kap, az örök élet részese lesz, mert Isten nem igazságtalan. „Én pedig az utol­sónak is annyit akarok adni, mint neked. [...] így lesznek az utol­sókból elsők, és az elsőkből utobók.” (Mt 20,14.16) Pál mindezek tudatában versenyez a hervadhatatlan koszorúért: „... mint aki előtt nem bizonytalan a cél[...], és engedelmessé teszem a tes­temet, hogy amíg másoknak prédikálok, magam ne legyek al­kalmatlanná a küzdelemre.” (íKor 9,26-27) Zákeus elhívása is Urunk küldetését jelzi: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megkeresse és megtartsa az elveszettet.” (Lk 19,10) Isten szem­pontja: „...azért választott ki benneteket az Úr [...], mert sze­ret benneteket” (5MÓZ 7,7-8) Az Úristen igaznak nyilvánítja az istentelent: „Hitt Ábrahám Istennek, és Isten ezt számítot­ta be neki igazságul. [...] Boldog az az ember, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” (Róm 4,3.8) Pál figyelmeztet: a viszálykodás a lelki kiskorúság jele a gyülekezetben, s az ige hirdetői „szol­gák csupán, akik által hívőkké lettetek [...], és mindegyik a ma­ga jutalmát kapja majd fáradozásához méltóan”. (íKor 3,5.8) Az Úristen megvigasztalja az istenfélőket: „És beírták egy könyv­be az Úr előtt emlékezetül azokat, akik őt félik és megbecsülik nevét. Az én tulajdonommá lesznek [...]. Könyörületes leszek hozzájuk...” (Mai 3,16-17) Pál az Isten kiválasztási szempont­jait ismerteti: „Mert nézzétek csak a ti elhívatásotokat, testvé­reim [...], és azokat választotta ki Isten, akik [...]. Az ő mun­kája az, hogy ti Krisztus Jézusban vagytok.” (íKor 1,26.28.30) 471 éve hívta haza Ura dr. Luther Márton reformátorunkat, aki­vel együtt vallhatjuk „Isten az üdvösségemet kivette az én sza­bad akaratomból, és tulajdon szabad akaratába helyezte, s úgy látta jónak, hogy ne az én életem s cselekedeteim alapján, ha­nem kegyelmével s irgalmasságával tartson meg. Teljesen biz­tos és nyugodt vagyok, hogy hű az Isten, és nem hazudik” És: „Bizony koldusok vagyunk, ez az igazság!” „Elfogadtál és el­hívtál, élő Jézus, Mesterünk / Kegyelem, hogy veled járó ta­nítványok lehetünk.” (EÉ 475,1) Hatvanad hetében az Útmutató reggeli és heti igéi arra inte­nek, hogy a lelki süketségből jussunk el az ige hallására. Isten szent igéje eléri célját (lásd Ézs 55,11), ezért Sexagesima ünne­pén kérhetjük „Exsurge, Domine!” „Serkenjfel [...], Uram [...]! Siess segítségünkre! Válts meg minket irgalmadból!” (Zsolt 44,24.27) „Kiáltok a magasságos Istenhez, ő mellém áll min­denkor.” (GyLK 712) „Isten sokszor és sokféleképpen szólt az atyákhoz a próféták által, ezekben az utolsó időkben pedig az ő Fia által szólt hozzánk” (Zsid 1,1.2; LK) Jézus a földi életé­ben hirdette az Isten országának evangéliumát. A magvető­ről mondott példázata szerint: „A mag az Isten igéje. [...] A jó földbe esett mag [...], akik igaz és jó szívvel hallgatják az igét, meg b tartják, és termést hoznak állhatatossággal(Lk 8,11.15) „Isten igéje élő és ható, élesebb minden kétélű kardnál [...]. Ne­ki kell majd számot adnunk.” (Zsid 4,12.13) Mózes a halála előtt így tanítja népét: „Szívleljétek meg mindazokat az igéket, ame­lyekkel ma intelek titeket [...]! Mert nem üres beszéd ez [...], hanem ez jelenti számotokra az életet...” (5MÓZ 32,46.47) A pró­féta csúfolóiról mondja Isten: „Hallgatják a beszédedet, de nem aszeriút élnek. De ha majd beteljesedik [...], akkor megtudják, hogy próféta volt közöttük.” (Ez 33,32-33) A testté lett Ige így szól a hirdetett igéről: „Miért mondjátok nekem: Uram, Uram - ha nem teszitek, amit mondok? [...] kihez hasonló az, aki hoz­zámjön, hallja beszédeimet, és cselekszi azokat. Hasonló ah­hoz a házépítő emberhez, aki mélyre ásott, és a kősziklára ala­pozott. ..” (Lk 6,46-48) Életünk egyetlen alapja ő: Solus Ch­ristus! Pál hálát ad a gyülekezet példás hitéért, szeretetéért és reménységéért: „... mivel tudjuk, Istentől szeretett testvéreink, hogy választottak vagytok, [..fáz élő és igaz Istennek szolgál­jatok, és várjátok a mennyből Jézust...” (iThessz 1,4.9-10) S ő inti Timóteust: „De te maradj meg abban, amit tanultál [...], mivel gyermekségedtől ismered a szent írásokat, amelyek bölccsé tehetnek téged az üdvösségre a Krisztus Jézusba vetett hit által. A teljes írás Istentől ihletett, és hasznos a tanításra...” (2Tim 3,14-16) „Hasonló a mennyek országa a mustármaghoz [...], a kovászhoz...” Jézus példázatokkal tanította a sokasá­got (lásd Zsolt 78,2): „...a világ kezdete óta rejtett dolgokat je­lentek ki.” (Mt 13,31.33.35) „Atyánk azt ígérte, hogy aki a Fiút hallgatja, annak Szentleiket ád, aki megvilágosít és felgerjeszt, hogy tisztán megértsük Isten igéjét.” (Luther) Ne feledjük az év igéjét: „Új szívet adok nektek, és új lelket adok belétek...” (Ez 36,26a) „Új szívet kérek én / Tőled, jó Istenem, / Te segíts, hogy e szív / Puha, jó föld legyen!” (EÉ 531,5) ■ Garai András Péntek (február 17.) Ne veszítsétek el tehát bizalmatokat, amelynek nagy jutalma van. Zsid 10,35 (Ézs 40,27; Mai 3,13-18; Lk 10,17-20) Az életünknek vannak nagyon nehéz periódusai, ami­kor úgy érezzük, hogy elveszítjük önmagunkat, a jövőképünket, hitünket. Úgy is lehetne fordítani az elveszíteni szót, hogy „kidobni, megszabadulni”. Ne dobd ki a bizalmadat, mint valami elhasznált játékot. Ne dobd el magadtól a reménységedet, az életedet. Mikor dobjuk ki bizalmunkat? Mikor szabadulunk meg tőle? Akkor, amikor csalódunk, elhagyottnak vagy becsapottnak érezzük magunkat. De ha re­ménységben kitartunk, akkor annak jutalma van, méghozzá az, hogy rátalálhatunk az igazi bizalomra, mely nem emberektől jön, hanem Isten ajándéka. Szombat (február 18.) Megkereshettek volna, de nem kérdeztek, megtalálhattak volna, de nem kerestek. Ézs 65,1a (íPt 2,9-10; íKor 1,26-31; Lk 10,21-24) Ézsaiás úgy mutatja be Istent, mint egy felénk integető és a helyes út felé terelgető apát, aki mindig jelen van az életünk nagy eseményeinél, de mi talán észre sem vesszük. Isten elérhető, kereshető és megta­lálható, s ez önmagában is óriási evangélium. Sőt nemcsak keresni és megtalálni hagyja magát Jézus Krisztus által, hanem ő az, aki megkeres, és ránk talál! ■ Czöndör István HIRDETÉS Taizé-ima és énekegyüttlét. A rákosszentmihály-sashalmi evangélikus gyü­lekezetben (1161 Budapest, Hősök tere 10-11.) minden hónap második keddjén, legközelebb február 14-én 18 órától Taizé-ima és énekegyüttlét. Min­den alkalommal van igehirdetés is. Információ: Gyertyafeny.lutheran.hu. KRÓNIKA Az Evangélikus Élet magazin kéthetente megjelenő hírlevele E-mail: evelet@lutheran.hu • EvÉlet online: www.evangelikuselet.hu • Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu • Előfizetés: kiado@lutheran.hu • Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 25. fszt. 2. Tel.: 06-20/824-5519. Szerkesztőségi titkár (hirdetési ügyek referense): Bállá MAria (maria.balla@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Karoly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Máté Tóth Zsuzsanna (matetot@gmail.com). Tervezőszerkesztő: Szabó DAvid Károly (david.szabo@lutheran.hu). Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu), 1085 Budapest, Üllői út 24.Tel.: 06-1/317-5478,06-20/824-5518. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu). Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy ZoltAn. Árusítja a kiadó. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Terjesztési ügyekben reklamáció a Magyar Posta Zrt. Hírlapüzletág telefonszámán: 06-1/767-8262 és a Luther Kiadónál. • INDEX 25 211, ISSN 2498-5309 f

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom