Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2016 (81. évfolyam, 2-50. szám)

2016-11-06 / 44. szám

6 • Forrás 2016. november 6. • KRÓNIKA Szentháromság ünnepe utolsó előttit megelőző (ítélet-) vasárnap - Jób 14,1-17 Isten útjain A VASÁRNAP IGÉJE Naiv megközelítésben azt gondolhat­juk, hogy az olyan kiszolgáltatott hely­zetben, amelyben Jób van, Isten mint végső megoldás jelenik meg. Jób köny­vének egyik nehézsége, provokációja az, hogy Isten épp ellenkezőleg jelenik meg Jób számára: a szenvedés vele sem nyer értelmet. Sőt! Az élet és a halál, a szenvedés és a fájdalom mind Isten eszközei. Ennek felismerése még drá­maibbá teszi a szenvedő helyzetét: Is­ten csak csúf játékot űz az esendő tö­rékenységével, a halandó igazságtala­nul rövid életével. Emberi érzékelésünk számára naj gyón gyakran jelenik meg Isten ebben a logikusnak tűnő, mégis torz formá­ban. Ezen a ponton érthetjük meg a ki­nyilatkoztatás fontosságát: Isten leránt­ja az őt eltakaró leplet, hogy pontosan lássuk, ki is ő valójában, és ki az ő sze­retett teremtménye. A mai nap jóbi tex­tusa is ezen a nem könnyű úton vezet végig minket. Párbeszéd Istennel. A saját fantáziánk helyett bátran kezdeményezhetünk párbeszédet Istennel. Jób az értelmet­lennek tűnő szenvedés mélységéből Isten felé indul. Pontosan tudhatjuk, hogy a szenvedésnek nagyon sok elága­zása, kijárata van. Indulhatunk a vég­ső megsemmisülés felé, gondolhatunk a velünk csak játszmázni tudó Istenre, de kiálthatunk is hozzá. Ö kezdeménye­zi a párbeszédet: „Szólnál hozzám, és én válaszolnék...” Ebben a különös és sze­mélyiségünk legmélyét átjáró beszélge­tésben nincsenek udvariassági körök, protokollszempontok, tabuk, elhall­gatott félelmek, ki nem mondott sérel­mek. Kérdezhetünk és vitatkozhatunk, kiálthatunk és hallgathatunk: gyógyí­tó jelenlét van csak. Jób ebben a folya­matban érti meg Istent és önmagát. Korlátáink elfogadása. Jób, a jól szitu­ált gazdag ember egyik pillanatról a má­sikra a feneketlen mélységben találja magát. A sikeres és megbecsült ember­nek itt kell elfogadnia saját sebezhető­ségét, felismerni azt, hogy korlátok között élünk. Noémi lányunk három­éves lehetett, amikor egyszer a szoba kö­zepén találtam egy széken állva. Két kar­jából szárnyat formált, és a hároméves gyermek minden őszinte fájdalmával sírt. Kérdeztem tőle: mi baj van? Ezt vá­laszolta könnyes szemmel: nem tudok repülni, túl kicsi a szárnyam! „. ..határt szabtál neki, amit nem léphet át...” Istenre utaltságunk felismerése. Eb­ben a mélységben, kiszolgáltatottságban, az Istennel való perlekedésben érti meg a szenvedő Jób: nem csupán kor­látok között élő emberek vagyunk, ha­nem alapvetően Istenre utalt teremt­mények. Miként a gyermek szorul a szülői szeretetre, gondoskodásra. Vé­gig lehet - sőt kell is - járnunk a tékoz­ló fiú útját, de ettől még ránk is igaz a tétel és a lehetőség: csak az atyai ház­ban van esélyünk a teljes és boldog életre. Erich Fromm, a 20. század nagy humanista gondolkodója a Menekülés a szabadság elől című könyvében azt írja, hogy a szabadság terhe elől me­nekülő ember vagy új függőségekbe, vagy új alávetettségbe menekül. A fi­­lozófUs-szociálpszichológus szerző emberileg pontos, hiteles leírást ad er­ről a folyamatról. Azonban figyelmen kívül hagyja az Istennél megtapasztalt „függőség” szabadságát. Megváltásra szorultságunk felfede­zése. Mindennek felismerése, a mély­ségek bejárása azonban soha nem a megsemmisítés előszobája. Arra készít fel minket, hogy el tudjuk fogadni: megváltásra szoruló, esendő teremtmé­nyek vagyunk. Ez a felismerés lehet egy meghatározó, katartikus esemény, mint Saul damaszkuszi földre zuhanása, le­het egy életen át tartó naponkénti megtérés, Istenre figyelő folyamatos pályamódosítás. Az elengedett adósság öröme. Jób ko­rában, Jézus idejében és napjainkban is sokan vergődtek-vergődnek az eladó­sodás csapdájában. Ebből a spirálból sem anyagilag, sem spirituálisán nem tudunk megszabadulni. Szükségünk van külső, szerétéiből fakadó beavatko­zásra. Ekkor érthetjük meg az elenge­dett tartozás örömét, felszabadító ere­jét. Valamint azt, hogy az öröm mek­kora ajándék, amelyet akkor becsülünk meg a legjobban, ha továbbadjuk. ■ Laborczi Géza Imádkozzunk! Jézusunk, aki asszony­tól születtél, és végigjártad a szenvedés mélységét, farkasszemet néztél a halál­lal, irgalmazz nekünk. Jézusunk, aki fér­fiként meghaltál, lehanyatlottál, hogy utat törj nekünk a halál csapdájából mennyei Atyánkhoz, irgalmazz ne­künk. Jézusunk, aki nem tartod számon vétkeinket, hanem eltörlöd őket, irgal­mazz nekünk. Ámen. KÉTHETI UTRAVALÓ „íme, most van a kegyelem ideje! íme, most van az üdvös­ség napja!” (2Kor 6,2b) „Mindnyájunknak leplezetlenül kell odaállnunk Krisztus ítélőszéke elé.” (2Kor 5,10a) Szentháromság ünnepe után az utolsó előttit megelőző hé­ten az Útmutató reggeli s heti igéi emlékeztetik a keresztyé­neket: nekünk is oda kell állnunk Isten ítélőszéke elé! Az Örök­kévaló élők és holtak Bírájává tette egyszülött Fiát (lásd Jn 5,22), ezért „mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisz­tus ítélőszéke előtt, hogy mindenki elvegye jutalmát aszerint, ami a testben cselekedett: vagy jót, vagy rosszat”. (2Kor 5,10; LK) „Bizony, bizony, mondom tinéktek: mind, aki megtart­ja az én beszédemet, az halált nem lát örökké.” (GyLK 702; lásd Jn 5,24) Jézus a tanítványainak mondja: „Mert ahogyan a villám az egész égbolton egyszerre villan fel és fénylik, úgy jön el az Emberfia is az ő napján.” (Lk 17,24) Ez Pál bizony­ságtétele: Krisztus az élők és elhunytak uralkodója, „tehát akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk”. (Róm 14,8) Az ítélet felé haladóknak üzeni Luther: „Az irgalmas Isten nem akarta, hogy az ítéletnap hirtelenséggel lepjen meg bennün­ket. Ezért kegyelmével megtisztelve híven figyelmeztet. Hirdetteti igéjét, megtérésre hív, s Krisztusban minden bű­nünk bocsánatát kínálja.” Péter is emlékeztet: „Mindennek a vége pedig már közel van: legyetek tehát bölcsek és józanok, hogy imádkozhassatok.” (íPt 4,7) Jeremiásnak a fazekas há­zában mondta az Ür: „...olyanok-vagytok a kezemben, Izrá­­el háza, mint az agyag a fazekas kezében. [...] De ha megtér gonoszságából az a nép, amelyről beszéltem, akkor én...” (Jer 18,6.8) Nem csak zsidóknak íródott e buzdítás és az óvás: „A testvéri szeretet maradjon meg közöttetek. [...] Jézus Krisz­tus tegnap, ma és mindörökké ugyanaz. Különféle idegen ta­nításoktól ne hagyjátok magatokat félrevezetni. Mert az a jó, ha kegyelemmel erősödik mega szív...” (Zsid 13,1.8-90) Az 533 éve született Luther Mártont is megtalálta a kegyelmes Isten. A szeretet apostola kéri: maradjunk meg Krisztusban! „Ha tudjátok, hogy ő igaz, ismerjétek fel azt is, hogy aki az igaz­ságot cselekszi, az mind tőle született.” (íjn 2,29) Sok antikrisz­­tus támad, s ezek tagadják'az Atyát és a Fiút. Ám mi valljuk: Jézus a Krisztus, ő Isten, és örök életet ígért nekünk. Pál a pró­féciát idézve (lásd Ézs 49,8) szól vezérigénkben az üdvösség napjáról, és Krisztussal együtt munkálkodva int minket: „... úgy éljetek, mint akik nem hiába kapták Isten kegyelmét.” (2Kor 6,1) Reformátorunk névünnepén Pál szolgálatának gya­lázata és dicsősége ad okot a hálaadásra (lásd 2Kor 6,3-10). Jézus így jövendöl a jeruzsálemi templom pusztulásáról: „Nem marad itt kő kövön...” S figyelmeztet a nagy megpróbáltatás idején: „Vigyázzatok, hogy senki meg ne tévesszen titeket!” (Mk 13,2.5) „Bizony betelik az idő, / És Isten Fia eljő, / A világbí­ró, a dicső, / Az ítélő s megmentő.” (EÉ 502,1) Szentháromság ünnepe után az utolsó előtti héten az Útmu­tató reggeli s heti igéi bátorítanak reménységgel várjuk az Ür visszajövetelét (lásd Tit 2,13), aki az eljövendő világban ural­kodni fog mindenek fölött! „Tökéletesen reménykedjetek ab­ban a kegyelemben, amelyet Jézus Krisztus megjelenésekor kap­tok.” (íPt 1,13; LK) „Oly jó nékem Isten közelsége! Remény­ségemet az Űrba vetem...” (GyLK 723,11) Az utolsó ítéletről így tanít Jézus: „Amikorpedig az Emberfia eljön az ő dicsősé­gében. . ” S az irgalmasság hatféle cselekedetét felsorolva szól az igazakhoz: „Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az orszá­got. . ítéletét így indokolja: „... valahányszor megtettétek eze­ket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.” (Mt 25,31.34.40) Pál így vall Isten gyermekeinek reménységéről: „... üdvösségünk reménységre szól. [...] Ha pe­dig azt reméljük, amit nem látunk, akkor állhatatossággal vár­juk.” (Róm 8,24.25) Luther így tanít: „A türelem kitartóvá tesz, a kitartás reménységet nemz, a reménység pedig nem szégye­­nít meg. Mi örök üdvösséget remélünk Mindezt Isten kegyel­me műveli bennünk a kereszttel.” Hegyi beszédében Jézus fi­gyelmeztet: „Nem mindenki megy be a mennyek országába [...], hanem csak az, aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, [...] Aki tehát hallja tőlem ezeket a beszédeket, és cselekszi azo­kat, hasonló a bölcs emberhez, aki kősziklára építette a házát.” (Mt 7,21.24) Az ember e földön dönt örök sorsa felől: „Mert Isten [...] azért küldte el a Fiút [...], hogy üdvözüljön a világ általa. Aki hisz őbenne, az nem jut ítéletre, aki pedig nem hisz, már ítélet alatt van...” (Jn 3,17.18) S így önmagát zárja ki az örök életből. A hamvazószerdához hasonló jellegű mai bűnbánati és imanapon a terméketlen fügefa sorsa kerül elénk A vin­cellér közbenjár érdekében a gazdánál: „Uram, hagyd meg még ebben az évben, míg körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövőre, ha pedig nem, akkor vágd ki!” (Lk 13,8-9; lásd Zsid 9,12.15) A vámszedők és bűnösök barátja a százból az egy elveszett juh és a tízből az egy elveszett drahma megtalálása kapcsán szólt a mennyei örök örömről: „[...] így fognak örülni az Isten an­gyalai egyetlen megtérő bűnösnek.” (Lk 15,10) S ez az áldáskí­vánás nekünk is szól: „A békesség Istene pedig [...] munkálja bennünk azt, ami kedves őelőtte Jézus Krisztus által, akinek di­csőség örökkön örökké. [...] A kegyelem legyen mindnyájatok­kal!” (Zsid 13,20.21.25) János írja: „És láttam egy nagy fehér trónt és a rajta ülőt [...], a halottak [...ja trón előtt állnak, és [.:.]. Ha valaki nem volt beírva az élet könyvébe, az a tűz tavába vet­tetett. [...] Ez a második halál..(Jel 20,11.12.15.14) Kérheted: „írd az élet könyvébe / Megváltottad nevét...” (EÉ 505,4) ■ Garai András Új nap - új kegyelem Vasárnap (november 6.) Isten megítél minden tettet, minden titkolt dolgot, akár jó, akár rossz az. Préd 12,14 (Lk 18,8b; Lk 17,20-24125-30]; Róm 14,7-9; Zsolt 90) Halottak napja után, az egyházi év vége felé közeledve, ítélet vasárnapján elgondolkozunk saját életünk végéről is. Hogyan állunk majd meg Isten előtt? Ott, ahol nem számít, hogy milyen szerepeink és álarcaink voltak mások szim­pátiájának kivívásáért. Nem számít, hogy a külvilág felé sikerült-e jól palás­tolni botlásainkat. Csupán az számít, hogy az Úr mit lát bennünk. Titkolt és akár még önmagunk elől is mélyre temetett bűnöket vagy Istennek a felénk Jé­zus Krisztus keresztjében és feltámadásában megnyilvánult szeretetéből élő és az ő szeretetével betöltött szívet. Hétfő (november 7.) Hagyja el a gonoszt mindenki, aki az Úr nevét vallja! 2Tim 2,19b (Jer 9,23; íPt 4,7-11; 2Kor 10,12-18) A kompromisszumkészség jó tulaj­donságnak számít. Azt fejezi ki, hogy valaki nem nyakas, hajthatatlan, fafejű, hanem képes a saját álláspontjából a közös eredmény elérése érdekében en­gedni. Van azonban, amiben nem lenne szabad kompromisszumokat kötnünk. Aki az Úr, azaz Jézus Krisztus nevét vallja, nem sántikálhat kétfelé. Ez nem pusz­tán erkölcsi kívánalom, hanem egyszerűen praktikus tény: a kétfelé sántiká­­ló egy lépést sem tud előrehaladni a kijelölt úton, mivel nem mehetünk egy­szerre előre is meg hátrafelé is. A Szentlélek gyümölcsei csak akkor tudnak meg­érni életünk fáján, ha nem megyünk bele abba, hogy tudatosan megtűrt bű­nök férgei rágják meg zsenge hajtásainkat. Kedd (november 8.) A Lélek megnyilvánulása pedig mindenkinek azért ada­tik, hogy használjon vele. íKor 12,7 (Ézs 6,8; Jer 18,1-10; 2Kor 11,1-15) Divatos lett a „magunk módján” vallásosnak lenniv,A hit magánügy, hogy hogyan él­jük meg, az leginkább csak ránk tartozik.” Pál apostol gondolkodásától nagyon messze állt bármiféle individualista, „szabadúszó” keresztény élet lehetőségé­nek gondolata. Mindaz az ajándék, lelki készség és képesség, amelyben Isten­nel való kapcsolatunkban a Szentlélek részesít minket, határozott célt szolgál. Mégpedig a hívő közösség épülésének és építésének célját. Az egyház, a gyü­lekezet a természetes közege és a célközönsége mindannak az áldásnak, amellyel Isten a mi saját hitünkön keresztül meg akarja gazdagítani az ő népét. Szerda (november 9.) És láttam a megnyílt eget: íme, egy fehér ló, és aki raj­ta ül, annak neve Hű és Igaz, mert igazságosan ítél és harcol. Jel 19,11 (Ézs 26,9b; Zsid i3,i-9b; 2Kor 11,16-33) Korunkban a filmekből, a híradókból árad az erő­szak. Ugyanakkor Jézussal kapcsolatban ézinte automatikusan a pacifizmus­ba, az erőszakmentességre asszociálunk. A Jelenések könyvének apokaliptikus víziójában azonban Krisztus mint a királyok Királya jelenik meg fehér lovon, szájából kijövő éles karddal, aki tapossa majd a mindenható Isten búsult ha­ragjának horsajtóját (15. v.). A benne hívőknek azonban élő reménysége le­het a golgotái kereszt, amelyen maga az Úr Jézus Krisztus taposódott meg érr tünk. Csütörtök (november 10.) Fekvőhelyemen is rád gondolok, mindén őrváltás­kor rólad elmélkedem. Zsolt 63,7 (Róm 11,33; íjn 2,18-26(27-29]; 2Kor 12,1-10) Meglehetősen életszerűtlennek tűnhet ez a kijelentés a rohanó világ rohanó em­berének, még ha istenhívő is. Pedig a szüntelen imádság (iThessz 5,17) vagy a minden mozzanatában tudatosan Isten jelenlétében megélt élet (íKor 10,31) nagyon is a jézusi keskeny ösvény vándorának sajátja. Péntek (november 11.) Minden gazdagságnál nagyobb öröm, ha intelmeid sze­rint élhetek. Zsolt 119,14 (Mt 13,45-46; 2Kor 6,1-10; 2Kor 12,11-21) Ez a zsoltár­beli értékhierarchia ma nagyon nem „trendi”. Vajon ha őszintén önmagam­ba tekintek, én is meg tudom ezt így fogalmazni imádságomban Istennek? Tö­rekszem egyáltalán az Úr intelmei szerint való életre? S ha igen, az valóban min­den materiális gyarapodásnál hőbb vágyamként és nagyobb örömként jelenik meg az életemben? A válasszal önmagámnak tartozom, Isten úgyis pontosan látja a valót. Szombat (november 12.) A türelem és vigasztalás Istenepedig adja meg nek­tek, hogy egyetértés legyen közöttetek Jézus Krisztus akarata szerint, hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek a mi Urunk Jézus Krisztus Istenét és Atyját. Róm 15,5-6 (Zsolt 22,23; Mk 13,1-8; 2Kor 13,1-13) Szívfájdító, amikor torzsalkodás, viszálykodás, a másik gőgös lenézése, megvetése jellemzi a hívők,, a testvé­rek közösségét. Hiteltelenné válik a dicsőítés, mert még ha az egy szájjal tör­ténik is, egy szívvel biztosan nem. Isten, a mi Atyánk türelmes velünk, gyer­mekeivel, legyünk tehát mi is azok egymással. Ha őrá tekintünk, ha figyel­münk fókuszában ő áll, és nem saját önös érdekeink és másokkal szembeni jogos vagy jogtalan értékítéleteinkből fakadó negatív érzelmeink, akkor a Jé­zus Krisztus akarata szerinti egyetértés lelkülete is megvalósulhat közöttünk. Esélyünk lesz arra, hogy összejöveteleink ne pusztán „rendezvények” legye­nek „résztvevőkkel”, hanem egy szívből jövő istendicsőítések. Adja Isten, hogy így legyen! ■ László Virgil KRÓNIKA Az Evangélikus Élet magazin kéthetente megjelenő hírlevele E-mail: evelet@lutheran.hu • EvÉlet online: www.evangelikuselet.hu • Hirdetésfelvétel: hirdetes@evelet.hu • Előfizetés: kiado@lutheran.hu • Szerkesztőség: 1091 Budapest, Üllői út 25. fszt. 2. Tel.: 06-20/824-5519. Szerkesztőségi titkár (hirdetési ügyek referense): Bállá Mária (maria.balla@lutheran.hu). Főszerkesztő: T. Pintér Károly (karoly.pinter@lutheran.hu). Olvasószerkesztő: Dobsonyi Sándor (sandor.dobsonyi@lutheran.hu). Korrektor: Máté Tóth Zsuzsanna (matetőt@gmail.com). Tervezőszerkesztő: Szabó Dávid Károly (david.szabo@lutheran.hu). Kiadja a Luther Kiadó (kiado@lutheran.hu), 1085 Budapest, Üllői út 24. Tel.: 06-1/317-5478,06-20/824-5518. Felelős kiadó: Kendeh K. Péter (peter.kendeh@lutheran.hu}. Nyomdai előállítás: Konsilo Kft. (1022 Budapest, Tapolcsányi u. 6.). Felelős vezető: Nagy Zoltán. Árusítja a kiadó. Terjeszti a Magyar Posta Zrt. Terjesztési ügyekben reklamáció a Magyar Posta Zrt. Hírlapüzletág telefonszámán: 06-1/767-8262 és a Luther Kiadónál. • INDEX 25 2ii, ISSN 2498-5309

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom