Krónika - Az Evangélikus Élet hírlevele, 2016 (81. évfolyam, 2-50. szám)

2016-07-31 / 30. szám

2 • Evangélikus élet 2016. július31. • KRÓNIKA Tanítványból tanúvá vált Németh Mihály lelkészavatása Répcelakon Kántornak indult, lelkész lett Koch Szilvia ordinációja Sopronban A gyülekezet történetében a tizenötödik lelkész­avatásra került sor július 23-án, szombaton dél­előtt a répcelaki evangélikus templomban. Németh Mihály szolgálatba állításának ünne­pén Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egy­házkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A li­turgiában az Evangélikus Hittudományi Egye­tem képviseletében dr. Szentpétery Péter docens, valamint Verasztó János helyi lelkész működött közre. Énekével emelte az alkalom fényét a vá­ros Gyöngy kamarakórusa. „Az ordináció az az esemény, amikor a tanítvány tanúvá válik” - kezdte prédikációját Szemerei Já­nos püspök, majd a lelkészjelölt választott igéje, Ef 4,1-2 alapján arról beszélt, hogy a lelkészi szol­gálat nem a tökéletessé válásról szól. „Isten méltat minket arra, hogy üdvözítő igéjét rajtunk keresztül megszólaltassa” - fogalmazott. Ehhez alázatra, szelídségre, türelemre és szeretetre van szükség. Az eskütétel és az áldás pillanatait követően a frissen felavatott lelkész sugárzó arccal osztotta az úrvacsorát a népes hallgatóságnak, Szemerei János püspökkel és Verasztó János lelkésszel együtt. Az istentiszteletet szeretetvendégség követte a helyi kultúrházban. Ennek keretében adta át a püspök Németh Mihálynak az ordinációs ok­levelet. A helyi gyülekezet nevében Verasztó Já­nos, a hittudományi egyetem részéről Szentpé­tery Péter mondott köszöntőt. Jókívánságait fe­jezte ki továbbá Kis János kecskeméti lelkész, aki mellett gyakorlati, hatodik évét végezte az új pásztor. Az ifjú lelkészt egykor tanító általános iskolai tanárok képviseletében Szoporyné Szabó Piroska, a répcelaki Móra Ferenc Általános Is­kola és Alapfokú Művészeti Iskola korábbi igaz­gatója gratulált. ■ Adámi Mária Németh Mihály a Vas megyei Csánigon nőtt fel. Gyermekkorától kezdve rendszeresen látogat­ta a répcelak-csánigi társult evangélikus gyülekezet alkalmait. Általános iskolai tanulmányait a rép­celaki Móra Ferenc-iskolában végezte. Itt trombitásként tagja volt az iskola kamarazenekarának is. A soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnáziumban tanult tovább, majd az érett­ségi után, 2010-ben nyert felvételt az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológus-lelkész szaká­ra. Itt ismerte meg későbbi menyasszonyát, Felegyi Máriát, akivel már az esküvőre készülnek. Ha­todéves gyakorlatát Kecskeméten töltötte Kis János mentor mellett. Ordinációját követően az Ecseny és Környéke Evangélikus Egyházközségben kezdi meg szolgálatát beosztott lelkészként. Hatodéves gyakorlatának helyszínén, a sopro­ni evangélikus gyülekezetben indult szolgálat­ba július 23-án, szombaton délután Koch Szil­via. Az alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában dr. Szabó Lajos, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektora, valamint Tóth Károly helyi igazgató lelkész, a lelkészjelölt mentora működött közre. Ének­kel a gyülekezeti tagokból és az ökumenikus if­júsági kör tagjaiból szerveződött alkalmi kó­rus szolgált. A lelkészjelölt a János írása szerinti evangélium 3. fejezetének 30. versét választotta meghívója mottójául: „Neki növekednie kell, nekem pedig ki­sebbé lennem.” Ez a mondat a lelkészi szolgálat lé­nyegére mutat rá - hangsúlyozta prédikációjá­ban a püspök. „Az igehirdető feladata, hogy Krisztust prédikálja, aki a világ reménysége; aki a változó világban is biztos pontot jelent” - fo­galmazott Szemerei János. Az eskütétel, az áldás és a Confirma ünnepé­lyes percei után a frissen felavatott lelkész men­torával és a püspökkel együtt osztott úrvacsorát a jelenlévőknek. Az istentiszteletet a helyi gyülekezeti központ­ban tartott szeretetvendégség követte. Szemerei Já­nos püspök itt adta át Koch Szilviának az ordiná­ciós oklevelet, valamint az egyházkerület ajándé­kát, majd a felavatott pásztor édesapja, dr. Koch Bé­la kért szót. Köszöntőt mondott továbbá a hittu­dományi egyetem képviseletében Szabó Lajos rek­tor, a helyi közösség nevében Tóth Károly igazga­tó lelkész, illetve Mesterházy Balázs, a Soproni Egy­házmegye esperese. A Szilviát fogadó nagykani­zsai egyházközség nevében pedig Makoviczky Gyu­la lelkész fejezte ki jókívánságait új kollégájának. ■ AM Koch Szilvia a családjával együtt a siófoki evangélikus gyülekezetbejárt. Középiskolai tanulmá­nyait is Siófokon, a Perczel Mór Gimnáziumban végezte. Életében meghatározó a zene: nyolc­éves korától játszik zongorán, a gimnáziumi évek alatt pedig elkezdett orgonálni is. Az érettsé­git követően először az Evangélikus Hittudományi Egyetem kántor szakának hallgatója lett, majd 2008-ban beiratkozott a teológus-lelkész szakra. 2013-ban hét hónapot Svájcban, a bossey-i Öku­menikus Intézetben töltött ösztöndíjasként. A Pécsi Tudományegyetemen jelnyelvi interkultu­­rális-kommunikációs szakértői képzésre járt, melynek keretében betekintést nyerhetett a sike­tek és hallássérültek világába. Hatodéves gyakorlatát a soproni gyülekezetben végezte Gabnai Sándor, majd Tóth Károly mentorok mellett. Ordinációja után Koch Szilvia a Nagykanizsa és Kör­nyéke Társult Evangélikus Egyházközségben kezdi meg szolgálatát beosztott lelkészként. „Még csak... üvegkép” - Aszódi emlékeim Harmincnyolc esztendővel ezelőtt pár napos házasokként lettünk Aszód, „a Galga-parti Athén” reménnyel és kétségekkel teli lakói. A Bu­dapesthez közeli település akkoriban nem váro­si, hanem nagyközséggé lefokozott, több szem­pontból szomorú időszakát élte, legalábbis mos­tani virágzásához képest. Csikorgó hidegben ér­keztünk meg, s engem azonnal beszippantott a nagyközségi tanács patinás, a Podmaniczky­­kastélyhoz közeli, de elhanyagolt épületében életem első (és, hála Istennek, utolsó!) hivatal­noki munkaköre. Két és fél évvel az egyetem be­fejezése és egy évvel a kisdoktorim után a szépen hangzó közművelődési főelőadói munkakört töltöttem be. Az igazat megvallva Aszód neve egyáltalán nem csengett túl jól a fülemben. Távoli szülővá­rosomban, Pécsett egy-egy kiadósabb, bár mai mércével mérve jelentéktelen rosszalkodásom al­kalmával ugyanis nemegyszer elhangzott a fenye­gető intelem: „Ha így folytatod, mehetsz Aszód­ra, a javítóintézetbe!” Azt mélyen elhallgatták a felnőttek, hogy ott bizony mindig csak rosszfiú­kat regulázgattak, lányokat nem. Szerencsére akadtak azért a faluvá változtatott, patinás városkáról derűsebb ismereteim is: első­sorban az evangélikus templomot építtető Pod­­maniczky családról, különösen Jósika Miklósné Podmaniczky Júliáról és Petőfi Sándor meg Ist­ván öccse kicsinységében is jelentős skólájáról, a mai evangélikus gimnázium méltán nagy hí­rű őséről. Száz szónak is egy a vége: az, hogy nagyon ha­mar sikerült belaknunk a számunkra teljesen ide­gen környezetet, már az akkori, nagyon kemény tél során, elsősorban két, szívünknek mindmá­ig nagyon kedves emberpár érdeme. Akik, alig­ha véletlen, azokban az akkori, erőszakkal vilá­giassá, pontosabban hittől távolivá gyúrt időkben is határozott hitéleti értékeket képviseltek. Mind a négyükkel- mindmáig kölcsönös szeretet és megbecsülés köt össze bennünket. Úgy is fogal­mazhatnék: személyükben a régi evangélikus Aszód fogadott be bennünket, s nem az egy idő­re jellegtelenné átszabott szocialista nagyközség. Kilétüket ideje már elárulnom. Detre János evangélikus lelkész (később esperes) és tanítónő felesége, Rózsika, akik érdeklődésük és szerete­­tük mellett bizalmukkal is megajándékoztak bennünket, ők lettek, egy bátortalan kérdésem nyomán, számunkra csillagászati összegnek tű­nő, harmincezer forintos ifiúházas-kölcsönünk ke­zesei. A törlesztésnek, ha nagyon keservesen is, de becsülettel eleget tettünk, s gyakran el is látogat­tunk egymás otthonába. Rózsika ajándék barack­­lekvárjaira (kismamaidőszakaimból) máig úgy emlékszem, mint egy költői remeklésre. Ő viszont az én kifejezetten számukra komponált kolbászos pogácsámat emlegeti elismerően, közel negyven év távolából. Detréékkel elköltözésünk után Aszódon is, Kartalon is többször volt alkalmunk találkozni, éppen úgy, mint a bennünket hozzájuk hason­lóan honosodni segítő másik emberpárral, La­­dócsy László képzőművész-tanárral és ugyancsak tanár feleségével, Katával, aki evangélikus lelkész­család sarja: édesapja, a 2015. karácsony éjszaká­ján meghalt Völgyes Pál Putnok, majd Iklad lel­kipásztoraként szolgált. 1978 telén, barátságunk kezdetén ők mindket­ten még csak negyedikes gimnazisták voltak az Aszódi Petőfi Gimnáziumban, de már komoly je­gyespárnak számítottak. Első, magam kitalálta s így szívem szerinti, mert nem aktatologatós aszódi munkámnak az akkor még gyerekember Ladócsy László első tárlatának megrendezése és megnyitása számított. A második Ladócsy-kiál­lításmegnyitómra egy ferencvárosi galériában, a harmadikra pedig a Bocskai úti evangélikus egyházközségben került sor, ahol népes magyar és finn gyülekezetnek beszélhettem Laci művé­szetéről, külön kiemelve Európa-szerte jól ismert akvarelljeinek szépségét. Visszatérve 1978 kora tavaszára: bár az aszó­di könyvtárat a nagyközségi párttitkárnő vezet­te, örömmel helyet adott a javaslatom nyomán született, meglehetősen „egyháztájias” grafikai anyagnak. Laci illusztrációsorozatot készített Ördögh Szilveszter Koponyák hegye című, nagy sikerű regényéhez, így a bibliai téma, bár „csem­pészáruként”, de bekerülhetett a könyvtár falai kö­zé vizuális formában is. Akkor még nem sejthettük, hogy a kilencve­nes évek elején Detre nagytiszteletű úr az aszó­di evangélikus gimnázium feltámasztásának egyik legfontosabb személyisége lesz, s azt sem, hogy a Ladócsy házaspár, miként mi magunk is, egyházi dolgozóként él és szolgál tovább. Ők an­nak az Aszódi Evangélikus Gimnáziumnak a ta­nárai, ahol az évek során többször is vendég elő­adó lehettem, többek között névadómról, Petrő­­czi Kata Szidóniáról beszéltem a diákoknak. A nálunk kilenc évvel ifjabb házaspár továb­bi, nemes vállalása a 2011. november 26-án megnyílt Ladócsy Műterem-Galéria megalapítá­sa és áldozatos, nonprofit, missziói erejű működ­tetése lakóhelyükön, az Aszódhoz közeli Karta­lon. Mára ez a galéria komoly, tömegeket von­zó művelődési központtá nőtte ki magát. Itt a há­zigazdák hihetetlenül fiatal nagyszülőkként (hi­szen jóformán gyerekfejjel lettek négygyerekes anyává és apává!) egy-egy művészeti esemény, tár­lat, hangverseny, irodalmi est végén agapéra is meginvitálják a közönséget, amelyen nem sze­mélytelen catering dívik, hanem saját készítésű szeretetlakoma illatozik. Visszakanyarodva 1978 januárjához: ha az is­teni gondviselésnek köszönhetően nem Detré­ékkel és Ladócsyékkal kötünk ismeretséget Aszódra kerülésünk fagyos kezdetein, aligha le­hetett volna részünk a számkivetettség és idegen­­ség helyett a befogadottság érzésében. Igaz, ez a folyamat még így sem volt könnyű, gyors és egy­szerű. Olyannyira nem, hogy 1979 telén, Aszód­ra kerülésünk első évfordulóján még ezt írtam egy versemben: Még csak ablakra aggatott üvegkép a templom, a temető, a domb, még kívülről csodált, nem birtokolt a látvány, a tuja és a kis fenyők, a szélhez hű rózsaág. (Átváltozások) Amikor azután, három és fél évvel később, 1982 nyarán Budapestre kerültünk, már egészen más volt a helyzet. A számunkra teljesen idegen, tíz­emeletes pesterzsébeti panelben bizony a Falu­járók útja kis lakótelepét és Aszód engem ikon­erővel hazahúzó épületeit sirattam sokáig. Az evangélikus templom, a Podmaniczky-kastély, a Szontágh lépcső látványát s mindazokat, akiknek jóvoltából a település négy és fél év alatt igazi ott­honunkká vált. Ez az érzés különösen is felerő­södött bennem, amikor 2014 januárjában Karta­lon Ladócsy László megkoronázta sok évtizedes barátságunkat a Rát Mátyás-díjam előfutárának számító, nagy műgonddal és szeretettel készített Arany Katica-díjjal, amelyből ez idáig egyetlen példány létezik. Az én saját Golden Globe-om, az aszódi évek emlékezetére! ■ Petrőczi Éva GYÁSZJELENTÉS Dr. Czikray Zoltán ügyvéd, a miskolci evangélikus gyülekezet korábbi jog­tanácsosa, presbitere életének 90. esztendejében, június 27-én hazatért Urához. Hamvai mellett D. Szebik Imre nyugalmazott püspök hirdette a vigasztalás igéjét július 9-én a miskolci Mindszenti evangélikus teme­tőben. „Urunk, taníts úgy számláim napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.” (Zsolt 90,12) Zárva a könyvesbolt. Értesítjük kedves vásárlóinkat, partnereinket, hogy az evangélikus könyvesbolt (1081 Bu­dapest, Kiss József u. 2/A, tel.: 1/411-0385) augusztus 1. és 14. között zárva tart. A kiadó webáruháza (www.lutherki­­ado.hu/bolt) ez idő alatt is változatlanul üzemel, azonban a megrendeléseket augusztus 15. után tudjuk teljesíteni. Köszönjük szíves megértésüket! Luther Kiadó FIZESSEN rr ELŐ LAPUNKRA!

Next

/
Oldalképek
Tartalom