Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-09 / 32. szám
2 -m 2015. augusztus 9. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Téged, aki hűséges szereteteddel veszed körül életünket nap mint nap, kérünk, hallgasd meg könyörgésünket! Könyörgünk ébredésért. Szentlelked járjon át minket élettel, erővel, örömmel és bizonyossággal, hogy ne hamis vallásosságban éljünk: ne gondoljunk többet magunkról, és kevesebbet se annál, mint ahogyan te tekintesz ránk. Ajándékozz élő hitet! Könyörgünk az egyházért, benne minden gyülekezetért. Lelked járja át néped egész közösségét, hogy ne a széthúzás vegyen erőt rajta, hanem Krisztusban a közös cél meglátása. Kérünk, adj őrállókat, elkötelezett gyülekezeti tagokat, akik hitben előttünk járnak, és hordozzák az erőtleneket. Próbáld meg hitünket és hűségünket, hogy lássuk, igazán kik vagyunk, és hol állunk a feléd vezető úton. Ajándékozz élő gyülekezeteket! Könyörgünk hűséges pásztorokért. Olyanokért, akik igazi pásztorai és nem béresei a te drága áron megváltott nyájadnak. Akik igazán és tisztán hirdetik szavadat, és nem a korszellemnek vagy az elvárásoknak akarnak megfelelni. Ajándékozd szavad erejét! Könyörgünk bölcsességért. Azért, hogy ebben a kaotikus világban és útvesztőiben keressük a te akaratodat. Segíts megtalálni helyünket ebben az életben, hogy feladatainkat betöltsük, és gyermekeidként éljük meg lehetőségeinket, ajándékaidat! Ajándékozz nyitott fület és szívet! Könyörgünk országunkért, népünkért, vezetőinkért. Segíts jó válaszokat találni a „menekültügyre”. Adj tisztánlátást mindnyájunknak az események mögé tekinteni, de te légy az, aki a helyes irányba tereled a gondolatokat, az indulatokat, a cselekvő szeretetet. Könyörgünk kedvező időjárásért. Óvj meg minket a szélsőségektől, bár nagyrészt mi tehetünk róla, hogy vannak. Engedd, Urunk, hogy amit reménységgel elvetettünk, azt a megfelelő időben be is takaríthassuk gondviselésed által! Könyörgünk a közelgő tanévnyitásért. Akik főiskolán, egyetemen folytatják tanulmányaikat, azoknak segíts ráhangolódni az új kezdetre. Akik megérdemelt pihenésüket töltik, hadd töltekezzenek, gazdagodjanak még erővel, szépséggel! Ajándékozz meg minket igazi örömmel! Könyörgünk a betegekért, haldoklókért, magányosokért, reményvesztettekért. Ajándékozd meg őket a benned való reménység erejével, hogy lássák a te irgalmadat, és előretekinthessenek a te örök országod felé. Hallgass meg minket, Urunk, és ne tekints bűneinkre, hanem újítsd meg rajtunk kegyelmes szeretetedet Jézus Krisztus által. Ámen. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 10. (JERUZSÁLEM) VASÁRNAP - 2MÓZ 19,1-8 Sasszárnyon hordozott, vezérelt A VASÁRNAP IGÉJE Urunk emlékeztet. Ahogyan egykor ószövetségi népét, ezen. az ünnepen minket szólít meg Urunk, hogy az ő értünk való cselekvését, szeretetének és kegyelmének hatalmasságát felelevenítse bennünk. Már akkor ismert bennünket, amikor még meg sem születtünk. Már akkor tudott rólunk, amikor megteremtette ezt a világot. Értünk állította a világtörténelem középpontjába Jézus Krisztus keresztjét. Értünk, mert tudta, hogy bűnbe esünk, hogy bűnös emberek vagyunk. Ő ajándékozott meg Szendéikével, mint egykor az apostolokat és egyházának népét, hogy én is tagja legyek újszövetségi népének, az egyháznak, a gyülekezetnek. A keresztség vize is az ő akaratából csordult a fejemre, és lettem istengyérmek, aki örököse mindannak, ami Istené, aki várományosa a mennyei örök világnak. Királyfiakká és királylányokká tett minket, az ő szent népévé, akiknek szent volta is azért adatik, mert Isten magához öleli őket. Táplál minket: teste és vére életem, hitem, lelkem tápláléka. Ha nem enném - meghalnék. Meghalna bennem a lélek, a hit és végül a test is. Megajándékozott testvérekkel, akik erősítenek a kísértések közepette, akikkel megbeszélhetem hitem kérdéseit, kétségeit, akikkel együtt imádkozhatok, akikben megbízhatok. Amikor beteg voltam, nagy beteg, vigasztalása, találékony kegyelme, amellyel mindig megadta, amire szükségem volt, megtartott. Ő ad hitet, erős hitet a gyászban, a bánatban. Volt, amikor magabiztosan, Istenre nem figyelve intézkedtem. S ő figyelmeztetett - majd bocsánatot kértem tőle, és ő megbocsátott. Bár övé az egész föld, népe mégis az ő tulajdona valamennyi nép közül. És ez azt jelenti: az ő legféltettebb és legértékesebb kincse, a mindene vagyunk. Sasszárnyon hordozott. Ahogyan a sas, amely a röpülést tanuló fiókát úgy védi meg a magas égben a kiálló hegyek ormaitól, hogy kitárt szárnnyal alatta repül. így tart meg minket is Urunk, Jézus Krisztus által. Urunk figyelmeztet. De ezen a vasárnapon igénk különös környezetben szólal meg: Jeruzsálem pusztulásának emléknapján. S ez a réges-régi esemény új fénybe helyezi igénket. Az a nép, amely a Sínai-hegynél még egy akarattal hallgat Istenre, amely vállalja a szövetségkötés kötelezettségeit, amely átélte az Isten kegyelmes, sasszárnyon hordozó szeretetét - mégis megbukik. A nép elfordul Istentől, s ezért templomukat lerombolják, a szertartásokat megszüntetik, a kegytárgyakat és az emberek nagy részét Babilonba hurcolják fogságba. Szép ígéretek, szép elhatározások a konfirmáció alkalmával vagy gyermekünk keresztelésekor vagy egy gyásznál - milyen sokszor kárba vesznek! Eltűnnek, mintha nem is lettek volna. Akkor komolyan gondoltuk, de hol van az már?! Messzire tűnt, és Isten is távol van. A világ örömei és gondjai fontosabbak lettek. Az ember ígéretei csak ennyit érnek -jöjjön valami más hatás, s az addigiak jelentéktelenné válnak. Ezért figyelmeztet Isten: vigyázzatok, vigyázz, egyház népe, vigyázz, keresztény ember, mert katasztrófához vezet, ha elhagyod Istened, és a halálba futsz, ha Istenről végleg megfeledkezel. A figyelmeztetés most szól - most, amikor a katasztrófa, a pusztulás még messze van. És amikor még új lehetőséget ad számunkra Isten: hirdeti igéjét, megajándékoz testével-vérével, bűnbocsánatot ad, biztat és vigasztal, szeret, és kegyelmes hozzánk. Urunk hálára indít. Hiszen a hitben való megmaradásnak, a lelkesen elmondott hitvallásainknak, tanúskodásoknak ez a garanciája. Nem a mi erőnk, nem a mi akaratunk, nem a mi nagyszerű ember voltunk, nem a mi hitünk - hanem az, hogy Isten mindig újra megszólít. Alkalmat teremt arra, hogy halld az ő igéjét, hogy élj testével és vérével. Megbocsátja bűneidet a gyónásban, és ezek által biztat és vigasztal, szeret, és kegyelmes hozzánk, közösségbe von magával és a testvéreinkkel. Ezért fontos hely a templom, és rendkívül jelentős alkalom az istentisztelet, mert ott hullik ránk Isten gazdag áldása: Krisztus hirdettetik, és az úrvacsorában Jézus Krisztus keresztjének hatósugarába kerülünk, így, ahol élénk az istentiszteleti élet, ahol sokan térdelnek az úrvacsora asztalához, ott pezsgő közösséget, szolgálatra kész testvéreket teremt. Ilyen nagy hatalma van Isten igéjének és szentségének! Luther is mondja az úrvacsoráról szóló tanításában, hogy Krisztus azért is kívánja, hogy éljünk a szentséggel, mert ha nem tennénk, „a közösségről is csakhamar elfeledkeznénk”. Istennek jár tehát a hála. Mindent neki köszönhetünk. Hála neki azért, mert ő vigyázza, óvja, gazdagítja és növeli a hitünket. Hála neki minden igehirdetésért, melyben Krisztus evangéliuma megszólalt. Hála neki minden terített oltárért, amikor asztalához hívott minket. Hála neki azért, mert megvallhatjuk előtte bűneinket, és ő megbocsát. Hála neki, hogy a keresztség által gyermekévé fogadott. Hála neki minden testvérért és gyülekezetért, az egyházért. Hála neki azért, hogy hálaadással szívünkben tudunk neki énekelni: „Áldjad őt, mert az Úr mindent oly bölcsen-intézett: / Sasszárnyon hordozott, vezérelt, sok bajban védett!” (EÉ 57,2) Ámen. ■ Isó Dorottya Imádkozzunk! Istenünk! Hálát adunk neked oltalmazó szeretetedért. Hogy felismerhettük, sasszárnyon hordozva oltalmaztál halálos veszedelmektől. Hálát adunk neked bűnbocsátó kegyelmedért. Hogy felismerhettük, minden hűtlenségből, bukásból és tévedésből vezet út vissza hozzád. Hálát adunk keresztségünkért, hogy a te kegyelmedből tagjai lehetünk a benned hívők közösségének. Hálát adunk templomunkért, amelyben megszólítasz igéd által, és ahol asztalt terítesz nekünk, ahol testvéreinkkel együtt énekelhetünk neked magasztaló éneket. Ámen. „Megragadlak, Uram, az én igaz hitemmel” ► Múlt heti cikkünk után folytassuk ma is parafrázisokkal: mégpedig zsoltárparafrázisokkal. Az a két ének, amelyet - Csomasz Tóth Kálmán református lelkész, himnológus írásainak segítségével - bemutatunk, a 16. századi, különleges gazdagságú irodalmi nyelv őrzője. A többféle feladatot is felvállaló Gyülekezeti liturgikus könyv (GyLK, 2007) szerkesztőinek egyik célja a régi magyar énekkincs felelevenítése volt. A kiválasztásban segítséget nyújtott a Régi magyar istenes énekek (i945) című gyűjtemény, Schulek Tibor és Sulyok Imre kiemelkedő értékű közös munkája. A reformáció első évszázadának jellegzetes énekfajtája a zsoltárparafrázis, vagyis egyes zsoltárok többékevésbé szabad átköltése, olykor újszövetségi gondolatokkal vagy éppen időszerű elmélkedésekkel bővített átalakítása. Az ilyen szabad átdolgozások főleg a genfi zsoltároskönyv megismerése előtt készültek. A GyLK Zsoltárok fejezetében - a recitált és a genfi zsoltárok közt kissé elrejtve - hét ilyen művet találunk. Ezek közül hármat már bemutattunk rovatunkban; ma két újabb következik. Az Örül mi szívünk, mikor ezt halljuk: a templomba megyünk (GyLK 757) a 122. zsoltár - Zarándokok áldáskívánása - parafrázisa. A vers költője Szegedi Gergely (1511-1570), a hazai reformáció első nemzedékének egyik kiemelkedő képviselője, énekszerző és prédikátor. 1557-ben Wittenbergből tért haza (ott Méliusz Juhász Péterrel és Károlyi Gáspárral tanult). Kassa érintésével Debrecenben telepedett meg, ahol már korábban néhány évig iskolamester volt. A debreceni papságban Kálmáncsehi Sánta Márton utóda lett, 1558-tól pedig Méliusszal együtt lelkészkedett mint annak egyik leghívebb munkatársa. A debreceni gyülekezeti énekeskönyv javított és bővített kiadását (1569) ő szerkesztette; ebben közölte tíz zsoltárfordítását és négy eredeti szerzeményét is. Az Örül mi szívünk Huszár Gál graduál-énekeskönyvében (1574) jelent meg Ogloriosa, o speciosa nótajelzéssel. Az Ogloriosa változatokkal - például Téged, Úristen, mi keresztyének (EÉ 41) - rokon, ma használt dallam először az 1774-es debreceni énekeskönyvben szerepel. Az érdekesen aszimmetrikus, xi6(s,5,6), xn(5,6) strófa valószínűleg a kétszer 16-os nagysorból alakult ki úgy, hogy a második nagysorban a két 5-ös összeolvadt (ebben a strófaformában összesen ez a két dallam maradt fenn). Az ének a Dunántúli énekeskönyvben (1911 és 1955) megvolt, de dallamilag az eredetihez képest romlott formában, ezért az 1982-es gyűjteményből kimaradt. A GyLK most a hiteles változatot - az egyik forrásra visszavezethető gördülékenyebb ritmussal - újra közli. „Örül mi szívünk, mikor ezt halljuk: a templomba megyünk, / Hol Úristennek szent igéjét halljuk. // Megállunk itten, örök Úristen, a te templomodban, / És tiszta szívvel dicsérünk mi téged. // Áldd meg, Úristen, a te népedet, kik téged szeretnek, / Tartsd meg közöttünk a gyülekezetét. // Legyen békesség, felséges Isten, Anyaszentegyházban, / Oltalmazz minket minden háborúnkban. // Dicséret néked, Atya Úristen, a te szent Fiaddal / És Szentlélekkel, mi vigasztalónkkal.” (1-5. versszak; a teljes ének zsoltárhoz illően doxológiával lezárva.) A szép, de inkább szomorkás eol dallam számos más régi énekszöveggel is társult, ennek az örvendő tartalmú zsoltáréneknek a hangulatával azonban — bár kapcsolatukban kezdettől fogva nem volt megszakadás - mégsem vág teljesen egybe (hasonló ellentét feszül az Örülj, szívem, vigadj, lelkem - EÉ 309 - úrvacsorái énekünk szövege és dallama között is). A másik ének, az Ó, én két szemeim, ti az Úrra nézzetek a 27. zsoltár 7-14. verseinek - Békesség Istennél - parafrázisa: a GyLK 688 az eredeti kilenc strófából hetet közöl. Bornemisza Péter énekeskönyvében (Énekek három rendbe, Detrekő, 1582) jelent meg, egy három részre osztott ének harmadik darabjaként. Szerzőjéről, Pap Benedekről nevén kívül csak annyit tudunk, hogy tanult és tekintélyes kassai polgár volt. A verset személyes hangja és a benne tükröződő - Jákob tusakodásához hasonlóan átélt - istenélmény szinte modern forrósága igen magas helyre állítja a reformáció századában keletkezett magyar énekek sorában; a legszebb istenes versek, Balassi Bálint vagy Ady Endre művei mellett is megállja a helyét. „Megragadlak, Uram, az én igaz hitemmel, / Reád tá-CANTATE maszkodom erős reménységemmel, / És el nem eresztlek, amíg meg nem hallgatsz, az én lelki kezemmel. // Felindítlak téged nagy nyomorúságimmal, / Az én bűneimnek bántó sokaságával; / Mindaddig kiáltok, míg be nem kötsz engem szent irgalmasságoddal. // Ó, mennybéli Isten, te vagy én reménységem, / Kinek hatalmában, kezében ellenségem; / Ott vagy te, Úristen, én nagy segítségem, ahol nincs reménységem. // Azért, ó, én lelkem, serkentsed fel magadat: / Mit töröd, faggatod nagy bánatban magadat? / Meg fogod majd látni Uradnak jóvoltát, csak ne hagyd el magadat.” (2-4., 7. versszak) Az ének - szövegszerű előadást kívánó - ereszkedő dór dallama minden tekintetben méltó Pap Benedek verséhez. Számos ismert változata közül az énekeskönyvünkben található kolozsvári (1744) forma a legkifejezőbb. Jellegzetes magyar dallam; fordulatai alapján közel áll hozzá a Jer, dicsérjük az Istennek Fiát (EÉ 363). A strófa - 813(6,7), ai3(6,7) 819(6,6,7) - is csupán a 16. századi magyar költészetben volt használatos (példa erre Balassi verse, a Bocsásd meg Úristen, ifjúságomnak vétkét - EÉ 404). Örvendezés a templomban vagy kiáltás Istenhez: ismerjük meg és énekeljük ezeket a zsoltárokat minél gyakrabban! ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
