Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-12-20 / 51-52. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. december 20-27. »- 11 m Isten ajándéka HETI ÚTRAVALÓ Karácsonykor jólesik ajándékaink által megmutatni a szeretetünket. Az igazi ajándékban lélek nyilatkozik meg lélek számára. Benne az ajándékozó és a megajándékozott közötti belső kapcsolat jut kifejezésre. Aki az ajándékot megérti, nem is azt nézi benne elsősorban, ami szemmel látható, hanem ami testi szemmel nem látható, a lélekből lélekhez szóló üzenetet, amelynek hordozója. Az ajándékozó részéről lemondás történik. Valamit, ami eddig csak az övé volt, odaszán másvalakinek. Az ajándékozás mindig kockázatvállalás. Mert amíg valami az enyém, addig tudom, hogy mit cselekszem vele. De ha egyszer a kezemből átengedtem másnak a kezébe, milyen biztosítékom van a további sorsa felől? Nincs többé beleszólásom abba, hogy mi történjen vele. Kiszolgáltattam a megajándékozott egyén szuverén hatalmának. A megajándékozott ember számára még sokkal kockázatosabb dolog az ajándék. Ajándékot elfogadni néha nagyon meggondolandó dolog. Mert ha megérkezik az ajándék, és elfogadjuk, sok minden jön vele együtt! Lekötelezettekké leszünk. Bizonyos mértékig kiszolgáltatjuk magunkat az ajándékozónak. Az ajándékozó mindig helyet kér és kap a megajándékozott életében. Ezért van az, hogy ajándék aligha maradhat el onnan, ahol két ember szíve összeforr, és egymás életét kölcsönösen áthatva, benső közösségben akarnak élni. Az ajándék jelképe annak, hogy az egyik ember bezörget és belép a másiknak az ajtaján, s az ajtó szívesen megnyílik, az érkezőt bizalommal fogadják, és helyet adnak neki, hogy a másiknak az életében is otthon érezhesse magát. Azt mondjuk, hogy az ajándék mindig valaminek a leválasztása önmagunkról. Nos, az a betlehemi Kisded azt jelenti, hogy az Isten az ő örök szívéről szakította le számunkra az ő egyszülött Fiát. Nagy áldozatot hozott, amelytől megkímélhette volna magát. Az áldozat nagyságát az a távolság méri, amely a mennyei dicsőséget és fényességet ennek a földi világnak a nyomorúságától és sötétségétől elválasztja. Onnan ide, mihozzánk alászállni, a Fiút a mi világunkba elbocsátani; az Igét, aki maga Isten volt, a mi testünkbe öltöztetni: ez ajándék volt. Ajándék volt, mert lemondás volt, lemondás az Úr isteni lényének hatalomban és dicsőségben való megnyilvánulásáról; ajándék volt, mert önmagának a korlátozása volt az emberélet parányi, szűk kereteire. Ajándék volt, mert akit az angyalok végtelen seregei imádnak, itt nyugszik most előttünk egy szendergő újszülött alakjában. Volt-e valaha ilyen ajándékozás? Az ajándékozás mindig kockázat vállalása. Istennek is az volt. Odaadta ennek a világnak az ő egyszülött Fiát, teljesen és feltétlenül. Nem küldött a kíséretében védelmező angyali légiókat. A világ tehetett vele, amit akart. A betlehemi fogadós a barmai közt adhatott neki helyet. Heródes poroszlói halálra kereshették. Lehetett egész életén át otthontalan vándor, kitagadott testvér, hálátlanul megcsúfolt jótevő. Az övéi közé jött, és megtörténhetett, hogy az övéi nem fogadták be. Szertejárt, mindenkivel jót téve, betegeket gyógyítva, vakokat megvilágosítva, bélpoklosokat tisztítva, bűnösöket felemelve - és minderre a világ felelete az volt: „Nem kell nekünk!” A betlehemi csendes éjszaka olyan útnak a kezdete volt, amely elvezet a keresztre feszítés tragédiájához! Volt-e valaha ilyen ajándék? Az ajándékozás lélekhódítás. Ez az ajándék egybekapcsolja Isten és ember életét. Ezzel az ajándékkal Isten belépett a mi életünkbe; örökre lekötelezett bennünket önmagának, hogy soha az alól fel nem szabadulhatunk többé. Csak az kell hozzá, hogy megértsük ajándékát, és hálás szívvel elfogadjuk. Nem mindenki tud térdre omolva tisztességet tenni a betlehemi újszülött előtt, mert érzi, hogy ez az Istennel való ellenkezés fegyvereinek lerakását, alázatos, boldog meghódolást jelent. De aki megnyitja előtte a szívét, az tudja, hogy ebben az ajándékban Istent fogadta be a maga életébe. Pál apostol Isten ajándékát kimondhatatlannak nevezi. Leborulunk előtte. Imádjuk. De kibeszélni képtelenek vagyunk Csak egyet lehet tenni: elfogadni. Átérezni, hogy nekem szól. Felujjongani abban a tudatban, hogy ennél nagyobbat soha, sehol, senkitől nem kaphatok. Lehet arra gondolni, hogy milyen végtelen nagy különbséget jelent az egész világ számára és az én számomra is ez az ajándék; hogy milyen szomorú és sivár volna ez a világ, ha nem született volna számára Megtartó karácsonykor, és milyen ki nem fogyó fénynek, örömnek és békességnek a forrása az a tény, hogy megszületett. És boldogan megtapasztalva az éjszakának ezt a kifényesedését a magunk életében is, rá lehet felelni az apostol szavára a mi szívünk ünnepi imádságával, amely egy egész életre elkötelez: „Hála legyen az Istennek kimondhatatlan ajándékáért!” (2Kor 9,15) Ez számomra a karácsony lényege: hogy ezt az ajándékot megkaphattam. ■ Szenczi László Itt az idő a hálaadásra „Nagyon köszönöm!" Ennek a két szónak nagyon mély jelentősége van, és sokféle módon, sokféle helyzetben elhangozhat. Hálánk őszinte kifejezése lehet egy alkalmazottunk felé, aki kiváló munkát végzett egy adott projektben; egy értékes ügyfelünknek a vásárlásáért; vagy egy beszállítónak, aki idejében megoldott egy égető problémát. De használhatjuk szarkasztikusán is, amikor valakinek a munkájára, szavaira vagy a nekünk nem tetsző viselkedésére utalunk. Ez az időszak, amikor közeledik az év vége, jó alkalomnak tűnik, hogy megemlékezzünk azokról a dolgokról, melyekért igazán hálásak vagyunk. Te mire tudsz mondani egy igazi nagy „köszönöm”-öt? A lista végtelen. Ha a munkánkra gondolunk, köszönetét mondhatunk egy új munkahelyért, előléptetésért, fizetésemelésért, nagyobb hatáskörért és felelősségért, az üzlet növekedéséért vagy a cégünk megerősödéséért, az üzletágon belüli befolyás növekedéséért. De mi van akkor, ha nem kaptuk meg azt az állást, amelyet szerettünk volna? Vagy az annyira várt fizetésemelést? Vagy ha úgy érezzük, hogy stagnálunk, akár mi magunk, akár a vállalkozásunk? Tudunk hálát adni ezekért a dolgokért is? És mi a helyzet személyes szinten? Ha jól alakulnak a pénzügyeink, ha ki tudjuk fizetni a számlákat, ha több pénzt tudunk megtakarítani és befektetni, vagy meg tudunk valamit venni, amit már régóta szerettünk volna, valószínűleg hálásak vagyunk. De mi van akkor, ha pénzügyi problémákkal küzdünk, vagy előre nem látott kiadásokai szembesülünk? Vagy ha folyamatosan hozzá kellett nyúlnunk a megtakarításainkhoz, hogy sürgető kötelezettségeinknek eleget tegyünk? Vagy újra el kellett halasztanunk egy áhított vásárlást? Hogyan tudunk ilyenkor hálásak lenni? Ugyanezeket elmondhatnánk a családi kapcsolatokról, egészségünkről, még a hobbinkról és a munka utáni kedvenc időtöltésünkről is. Könnyű hálásnak lenni és köszönetét mondani, amikor minden jól megy. De küzdelmes nehéz időkben nem egyszerű. Akkor mit tegyünk? A Bibliában találunk javaslatokat. A hálaadás legyen elsődleges fontosságú. A hála ne csupán formalitás vagy egy utólag odabiggyesztett valami legyen. Még az üzleti hajrá közepette is nagyon fontos, hogy megálljunk egy pillanatra, és kifejezzük a hálánkat. „Az építők tehát lerakták az Úr templomának az alapját... [a papok, a léviták] énekeltek, dicsérve és magasztalva az Urat, mert jó, mert örökké tart szeretete Izráel iránt. Az egész nép pedig nagy örömujjongásban tört ki, dicsérve az Urat..”(Ezsd 3,10-11) Legyünk hálásak - mindentőlfüggetlenül. Ahogy az eseményekre és körülményeinkre tekintünk, az befolyásolja érzéseinket, beleértve hálaérzetünket is. De a Biblia azt mondja, hogy minden helyzetben adjunk hálát; részben azért, mert lehet, hogy nem ismerjük fel azonnal egyegy helyzet célját, és nem tudjuk a végeredményt. „Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata Jézus Krisztus által a ti javatokra’.’ (iThessz 5,16-18) Ismerjük fel, kinek tartozunk hálával! Hajói mennek a dolgok, hajlamosak vagyunk önmagunknak gratulálni sikereinkért. A Biblia ugyanakkor emlékeztet minket arra, hogy minden dolog - képességek, tehetség, lehetőségek - Istentől van, ezért neki kell kifejeznünk a hálánkat. „Menjetek be kapuin hálaénekkel, udvaraiba dicsérettel! Adjatok hálát neki, áldjátok nevét!” (Zsolt 100,4) ■ Robert J. Tamasy (Forrás: Monday Manna) „Örüljetek az Úrban mindenkor! Ismét mondom: örüljetek! Az Úr közel!” (Fii 4,4.5) Advent negyedik s egyben karácsony hetében az Útmutató reggeli és ünnepi igéi az Üdvözítő születésének, Isten szeretetének jó hírét adják tudtul, hogy mi is továbbadjuk másoknak, mint a pásztorok; ők örömhírmondókká lettek! íme, a kétezer éves üzenet távirati stílusban: Érkezik a Megváltó: örvendezzetek! Isten elküldte Fiát; az Ige testté lett! Isten szeretete új életre indít! „Lelkünk sóvárogva várja az Urat, mert őbenne örül a mi szívünk.” (Zsolt 33,20.21; LK) És ő jön! „Emeljétek fel fejeteket, ti kapuk, és táruljatok fel, ti ősi ajtók, hadd menjen be a dicsőség Királya!” (GyLK 685,7) Mária éneke (lásd Magnificat EÉ 38): „... ujjong az én lelkem megtartó Istenemben, mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve’.’ (Lk 1,47.49) A mi örömünk oka a Fiú érkezése, ezért szüntelenül hálát adunk az Atyának, mert megígérte: „...Isten békessége, mely minden értelmet meghalad, megfogja őrizni szíveteket és gondolataitokat...” (Fii 4,7) az eljövendő Szent és Igaz Úrban! Ő ajtót nyit az üdvösségre. Kik megtartották igéjét, s nem tagadták meg nevét, azok „megtudják, hogy én szeretlek téged, én is megtartalak téged. Eljövök hamar: tartsd meg amid van..!’ (Jel 3,9-11) „Én, Jézus, küldtem el angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen nektek. Én vagyok a fényes hajnalcsillag. Bizony, hamar eljövök. Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,16.20) Zsidók s más népek együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben. Ezt a kijelentését Pál ószövetségi ígéretekkel bizonyítja, és kéri: „A reménység Istene töltsön be titeket a hitben teljes örömmel és békességgel...!” (Róm 15,13) Azon a csendes éjen „megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek”! (Tit 2,11) Az Úr angyala a jövendölés (lásd Ézs 7,14) beteljesülését ígéri Józsefnek, s Mária „fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből”. (Mt 1,21) A Pál által hirdetett evangélium Isten Fiáról szól, „aki test szerint Dávid utódaitól származott, a szentség Lelke szerint pedig..’.’ (Róm 1,3.4) Az első karácsonykor „az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét”! (Jn 1,14) A betlehemi pásztorok „elmentek sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket. Amikor meglátták őt, elmondták mindazt, amit erről a kisgyermekről az angyalok hirdettek”. (Lk 2,16-17) „Krisztusnak azért kellett emberré születni, hogy mi benne újjászülessünk! íme, ez az a nagy öröm, amiről az angyal beszél” - tanít Luther. Pál írja: Isten „az ő irgalmából üdvözített minket újjászülő és megújító fürdője a Szentlélek által, hogy az ő kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek”. (Tit 3,5.7) És Isten szeretete ünnepén „...megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete”. (Tit 3,4) „Akik befogadták [a testté lett Igét], azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek; akik hisznek az ő nevében..!’ (Jn 1,12) „Ő Isten dicsőségének kisugárzása s lényének képmása!’ (Zsid 1,3) „Itt a karácsony! Itt a Megváltó!” (EÉ 171) Hozzád jött! ■ Garai András IX0YC Birkalecke Hittanórát tartani mentem az egyik szomszédos faluba, amikor hogy, hogy nem, egy birkanyájjal találtam szembe magam az úton. Megtörtént ez arrafelé már máskor is, de most ideges lettem, mert szeretek időben érkezni, ezek a juhok meg olyan ráérő népség nem sietnek sehová, advent ide vagy oda. Próbáltam áttörni az útzáron, dudáltam, és araszoltam közöttük előre, de nagyon keservesen. Valahogy minden megelőzött birka előtt volt egy még előbbi. Már majdnem szétdurrantam mérgemben, amikor az autótól megrémült juhok közül az egyik eldőlt az úttesten, ott előttem. Csak fetrengett aföldön, sehogy sem sikerült lábra kecmeregnie. Megállt az idő. A bárány tehetetlensége szinte megbénított. Bogarat láttam már, hogy képtelen a hátáról visszafordulni, de juhot még soha. Most itt volt élőben a lecke. Kiszálltam az autóból. Jó ismerősöm, a juhász lassan, nyugodtan közeledett az állat felé.- Jól van, semmi baj. Na, nyugodj meg - segítette talpra az ijedten kapálódzó birkát. Nekem csak úgy félvállról vetette oda:- Nem szabad őket ijesztgetni. Nagyon félénk állatok. Gyámoltalanok szegények. Nem kell itt azzal a nagy autójával hivalkodni. Kell az út, hát megkapja mindjárt. Várjon békében, míg elterelem őket. Soha nem beszélt még velem ilyen hangon. Meglepődtem. Nem is tudtam szólni semmit, csak álltam a „nagy” autóm mellett (ami egy egész kicsi Suzuki amúgy). Ő meg tovább motyogott, inkább már magának, mint nekem.- A bárány, az nem erre való, hogy így erőszakoskodjanak vele. Hát ha olyan nagy esze lenne a szerencsétlennek, kéne mellé pásztor?! De hát nem tud az a nyomorult magától semmit. Nem talál haza, ha eltéved. Nem bír kimászni, ha gödörbe esik. Még lábra állni se bír egyedül. Azért vagyok itt vele. Én nem hagyom... Nem tudom, miket mondott még mert akkor már elég messzire járt tőlem. A juhok lassan szabadon hagyták az utat. Nekem meg könnyes lett a szemem előbb a szégyentől, aztán az üzenettől, amelyet megkaptam ezen a télen is. Hogy nem tudok én igazán jól felkészülni, de már nem is baj. Hogy mindig is szükségem lesz Isten kegyelmére, és ő azt meg is adja újra meg újra. Hogy nem én fogom hozni idén sem a karácsonyt, az örömöt, a békét és a szeretetet, de ő biztosan hozza idén is. ■ F.T.
