Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-12-20 / 51-52. szám

12 -m 2015. december 20-27.

IFJÚSÁGI OLDAL

Evangélikus Élet

„A Kisded a kezdőpont az életünkben”

► „Várakozás, csoda, család, fények, illatok” - válaszolta alábbi összeállításunk egyik megszólalója arra a kérdésünkre, mit jelent neki a karácsony. Az Evangélikus Élet ifjúsági oldalán ezúttal olyan fiatalok gondolatait olvashatjátok, akik az elmúlt években - egyszer vagy többször - szerzőként és/vagy interjúalanyként már szerepeltek ezeken a hasábokon. Lentebb Adámi Mária, Bence Orsolya, Julia Hardmeier, Kovács Barbara Luca, Lipták Katalin Gabriella és László Jenő Csaba mesélnek arról, melyek számukra az ünnep „kötelező kellékei” Megismertetnek bennünket azokkal a (családi) tradíciókkal, amelyeket mindenképpen szeretnének továbbvinni, és felelevenítenek olyan prédikációkat, istentiszteleteket is, amelyek valamiért különösen is emlékezetesek számukra. (V J.)

PALACKPOSTA

Kevés, több, minden

Fiatalként sokszor tapasztaljuk, hogy valami „kevés” Kevés időnk volt a felkészülésre, kevés volt az alvás, de számtalanszor kevés a menzán az ebéd, kevés a zsebpénz, kevés a lehetőség szórakozni, sportolni... Sajnos ebből lemondó, fájdalmas életérzés születik. Ha kevés az, amit nyújtani tudok, akkor értéktelennek érzem magamat. Ha még diploma birtokában is kevés kilátásom van a munkaerőpiacon, akkor miért is gürcölni?

Kevés a mosoly, a felszabadultság az ifjúság arcán - s bizony nem csak ilyenkor decemberben, amikorra már tényleg kevés erőnk marad az újabb témazárókhoz, vizsgákhoz. Fásult tekintetű fiatalok jutnak eszembe, akik kevéssé képesek a játékra, mert elfogyott a kíváncsiságuk, amelyet pedig egész életünkben jó fenntartani. Az érettségizők között már alig találunk ártatlanságukat megőrzött, csalódások során át nem ment fiúkat, lányokat.

Karácsony közeledtén minden hiányt pótolni akarunk, legyen szó anyagi vagy lelki javakról. Ennek érdekében költjük el a legtöbb pénzt, törődünk a legtöbbet környezetünk hangulatával és kapcsolatainkkal is. A lelki élet területére is több figyelmet fordítunk, időt szakítunk a tartalmasabb együttlétekre. Ilyenkor jobban fáj, ha kevés a békesség, megértés és a jó szó körülöttünk, s még inkább látjuk mulasztásainkat.

A gyertyák fénye adta jótékony félhomályban őszintén magunkba lehet tekinteni. Meg lehet vallani csendes imádságban, hogy személyes életünknek hol vannak a hiányai: terhelhetetlen a szeretet, törékeny a bizalom, kicsiny a hit a szívünkben. Most azt is be merjük vallani, ha kevés az Úr Jézusra fordított idő, ha kevéssé hat át bennünket az ő igéje.

Talán különös, de nem egy karácsonyi ének, hanem egy másik cseng a fülemben: „Több erőt1 Több szereteted / Többet Tőled mindennap!” Azért kell kérni ezeket Urunktól, hogy adni is lehessen belőlük.

Szegedi egyetemisták december elején saját pénzükből a szabad idejükben, kreativitásukat segítségül hívva, ünnepi díszbe öltöztették a gyermekklinikát. Sok ilyen szeretetből fakadó tett vált jó hírré az utóbbi napokban, de még több kellene, hogy minden hónapunk megtelhessen vele!

Végül pedig eszembe jut Oskar Schindler, aki Sternt irányítva folyamatosan több nevet akart látni a listáján. „Még, még!” - mondta az írógép előtt ülő könyvelőjének. Majd később, amikor már Lengyelországban voltak, kétségbeesetten állapította meg, milyen kevés embert tudott megmenteni. Önmagára nézve, személyes tárgyait sorolva, lelki kínok közt vergődve jelentette ki: még több embert menthetett volna meg. Kevés az az ezerkétszáz zsidó, aki a listájára került, és ajándékul kapta életét.

Ez a jelenet jut eszembe, amikor így karácsony táján a mennyei Atya titokzatos szeretetét vágyom megérteni. Hiszen ő nem a javait áldozta, hanem saját egyszülött Fiát is odaadta, hogy felismerjük határtalan jóságát, és még többen és többen életet kapjanak általa ajándékba. Kegyelmi időt kapunk, hogy még többen meg tudjanak menekülni. Még egy szép, lelki mélységek feltárulását segítő időszakot élhetünk át. Mert bár egyre többen ismerik fel a karácsony valódi értelmét, egyre többen élnek Jézus Krisztustól kapott hitükkel, de ez még mindig kevés. „Mert Isten azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság megismerésére” (íTim 2,4)

■ Lázárné Skorka Katalin

Névjegy:

Lázárné Skorka Katalin

A Mezőberény I. Kerületi Evangélikus Egyházközség lelkészeként és egyházunk gyermek- és ifjúsági bizottságának elnökeként szolgálok. Házas vagyok, két gyermek édesanyja.

Minden évben a világ rohanásából való megérkezés egy fényes istállóhoz, ahol az Isten szerétete bepólyálva várja, hogy az ember hálatelt szívét ajándékként lerakja a jászolhoz. Igyekszem ezt megélni évről évre. Ezt jelenti számomra karácsony ünnepe. (Katalin)

A karácsony megérkezés, megnyugvás.

A karácsony csend-csoda-fény.

A karácsony meleg ölelés.

A karácsony feltöltődés.

A karácsony továbbindulás. (Orsolya)

Bach Karácsonyi oratóriumának (BWV 248) első pár üteme üstdobokkal, majd fúvósokkal indít. Az az ember érzése, mintha leszakadna az ég, és rögtön egy többezres angyalkar lepné el az égboltot nagy fényességgel. „Kimaxolt” hangerővel hallgatni óriási élmény, afféle megelőlegezett mennyország. (Jenő)

Wass Albert karácsonyi verseit nagyon szeretem olvasni: „Olyan este ez is csak, mint a többi: / olyan a színe, nyirkos ködszaga. / Pedig valahol szent titokpalástban / csodát takargat ez az éjszaka...! Angyalok húznak a világ fölött. / Hírét hozzák, hogy földre szállt a béke! / Megszületett az Igazság, a Jóság, / akit úgy vártunk: megszületett végre!” (Katalin)

A kedvenc karácsonyi énekem az 1m, jászlad mellett térdelek... (EÉ161). Talán mert nagyon személyes karácsonyi imádság a számomra. Illetve van egy dallam (a mi énekeskönyvünkben a 371- es), amely nálunk nem karácsonyi szöveggel ismert, nekem mégis karácsonyi. Jó pár éve, cserediákságom alatt az ünnepeket is Finnországban töltöttem, akkor és ott szerettem meg ezt az éneket, és vált fontossá nekem. (Orsolya)

Nagyon szeretem az angol nyelvű himnuszokat (Joy to the World; Oh Holy Night; Hark the Harold Angels Sing). Ezeket minden ádventben újra meghallgatom, részben pedig megpróbálok megtanulni egy új szólamot hozzájuk, hogyha másokkal énekeljük, harmonizáljunk. Azért ajánlom mások figyelmébe, mert egy idegen nyelven hallgatni, olvasni, gondolkozni mindig felébreszt az emberben új részleteket azokhoz a dolgokhoz, amiket tud, csupán az új nyelv másfajta gazdagsága által is. Ezek a dalok pedig igazán evangéliumszerűek. (Julia)

Messzemenően a Polar Express a kedvenc karácsonyi filmem. Nem telhet el úgy az ünnep, hogy ne nézném meg. Még felnőttként is reménykedem, hogy az a vonat egyszer az én házam ablaka alatt is megáll, és elvisz az Északi-sarkra.

(Barbara)

Minden szenteste a közös családi vacsora előtt megbontunk egy narancsot, és a gerezdeket szétosztjuk a családtagok között. Ez szimbolizálja az összetartozást, hogy mi egy család vagyunk. (Barbara)

Karácsonykor mindig eggyel több tányért teszünk az asztalra azért, hogy ha beesne egy váradan vendég, akkor ne érezze úgy, hogy nem számítottunk az érkezésére. Gyönyörűen egybecseng ez a Zsid 13,2-ben olvasott felszólítással: „A vendégszeretetről el ne feledkezzetek...” Még akkor is, ha eddig túl sok váradan vendég nem csöngetett be hozzánk karácsonykor. (Jenő)

Nálunk a szentestének minden évben ugyanaz a rendje. A gyertyafényben elköltött közös vacsora után (ami általában mákos guba szokott lenni) együtt leülünk a karácsonyfa köré. Karácsonyi énekeket énekelünk, amíg ki nem fogyunk a szuszból. Mert mindenkinek megvan a kedvence, és persze mindet muszáj elénekelni! Aztán apa felolvassa Jézus születésének a történetét Lukács evangéliumából. Volt olyan év, hogy kórusban vele mondtuk mi is, mert már kívülről fújjuk a szöveget. Csak ezután jön az ajándékbontás, és az estét éjszakába nyúló társasozással fejezzük be - miután a szüléink elmentek aludni. (Mária)

Szenteste a templomban a gyermekek betlehemes játéka az, ami újra és újra megérint, fölemel, elgondolkodtat. (Katalin)

Míg gyerek voltam, minden évben Pilisen mentünk templomba szentestén. Ezekről az alkalmakról leginkább az Izsóp együttes énekeire emlékszem vissza. A karácsonyi lemezükről énekeltek egy-egy dalt, amelyeket már mindenki tudott kívülről, mégis minden évben újra meg újra rácsodálkoztunk, hogy mennyire gyönyörű dallamok ezek. (Barbara)

Egy református lelkésznő mesélte (Magyarbánhegyesen a két felekezet karácsonykor együtt tart istentiszteletet), hogy amikor a templomukat felújították, akkor elmozdították a toronyról a csillagot. Azonban jött a hatósági felszólítás, hogy azonnal tegyék vissza, mert az földmérési tájékoztató pont. Ezzel fejezte ki a lelkész, hogy a betlehemi csillag és az alatta található Kisded is a kezdőpont a mi életünkben. (Jenő)

Még soha nem éreztem karácsonykor, hogy megszületett Jézus a szívemben, pedig nagyon készültem rá, mindig. Idén az jutott eszembe, hogy ez nem a legjobb megközelítés: nem várhatom, hogy minden karácsonykor Jézus újra meg újra megszülessen a szívemben. Mert ő már egyszer megszületett valóságosan, és az én szívemben is egyetlenegyszer: a megtérésemkor. Akkor viszont nem ő született meg valójában, hanem én születtem újjá. Időnként jó erre emlékezni. (Julia)

Van egy karácsonyi szokás, amelyet nagyon szeretek: a kántálás. A szentesti istentisztelet után a barátainkkal közösen szoktunk elmenni a közelben lakó ismerős családokhoz. Gyertyával a kezünkben megállunk a kapu előtt vagy az ablak alatt, és karácsonyi énekeket éneklünk, négy szólamban. Ez persze az esti sötétben, havas időben az igazi. Az ismerősök ilyenkor már várnak minket, és beinvitálnak, hogy megnézzük a fájukat, és megkóstoljuk a bejglit vagy a mézeskalácsot. Az a legjobb, amikor az utcán álldogálva éneklünk, és a szomszédok vagy az arra menők is részesülnek az élményben. (Mária)

Bibliakörben vagy barátok között szoktuk gyakorolni az úgynevezett „szellemi ajándékozást”. Az ádventi időszakban valamikor összejövünk, esetleg forralt bor és mézeskalács mellett, és megajándékozzuk egymást - de nem tárgyakkal. Mindenki hoz egy verset, zenét, novellát vagy egy részletet egy irodalmi műből, amely neki éppen most valamiért fontos, vagy számára kifejezi a karácsony lényegét - és ezeket megosztjuk egymással. Ezt az ötletet fel lehet használni fiatalok és idősek között is, vagy éppen a családban, ha a hagyományostól eltérő ünneplést szeretnénk.

(Mária)

A legemlékezettebb karácsonyi istentiszteletem 1989-ben volt, amikor második osztályos koromban elkísértem édesanyámat, Bencéné Szabó Márta lelkészt a súri szentesti istentiszteletre. „Egyedül” ültem a padban, úgy értem, hogy szülő, nagyszülő kísérete nélkül és nem is hittanos társak gyűrűjében. Megdöbbentő és megrendítő volt, amikor anyukám az istentisztelet végén elcsukló hangon imádkozott az erdélyi testvéreinkért, akik a karácsony napjaiban is küzdöttek a szabadságukért. Azt hiszem, akkor szembesültem azzal komolyan először, hogy ami nekem teljesen természetes, a béke, a biztonság, a család, az mind mégsem annyira magától értetődő dolog, illetve nagyon törékeny is lehet. Isten bőkezű ajándéka, amiért hálát kell adnom. (Orsolya)

Az, hogy mit jelent, Isten Jézusban gyermekké lett értünk, akkor vált nagyon élményszerűvé számomra, mikor tizenéves koromban egy karácsony szentesti istentiszteleten az akkor három-négy év körüli öcsém az ölemben ülve elszenderedett, és békésen végigaludta az istentiszteletet. Teljesen rám hagyatkozott, teljesen védtelen volt, nekem kellett vigyáznom minden mozdulatomra, hogy megtartsam őt. Csodálatos volt a gondolat, hogy Jézus is ilyen ráhagyatkozással és bizalommal érkezett meg emberi világunkba. Furcsa lehet, de úgy éreztem, hogy ha Isten ilyen nagy bizalommal van, hogy egy gyámoltalan csecsemő formájában küldi el a fiát a földre, akkor muszáj, hogy az ember is képes legyen jó lenni és szeretni.

(Orsolya)

Isten veled, tizenkettes!

A CD-lejátszónkban mostanában többször is az Új ének 2. forgott, míg két kicsi lányommal babáztunk, legóztunk vagy épp táncoltunk. Anna és Lilla élvezettel pörgött a Szélrózsa Band feldolgozásában megszólaló dallamokra, én pedig hálás szívvel dúdoltam népszerű ifjúsági énekeinket, köztük a Zarándokéneket.

„Valami véget ér, kezdődik más talán...” - különösen is aktuális sorok...

2009-től az akkor tizenkettőről tizenhat oldalassá (és fekete-fehérről színessé) váló Evangélikus Életben - felváltva a kisgyermekeknek szánt Napos oldallal - kéthetente szántunk egy teljes oldalt ifjúsági témáknak. Korábban is rendszeresen jelentek meg a lapban fiataloknak szóló írások, de nem ekkora terjedelemben. 2010 késő őszén ért

a felkérés, hogy szerkesszem én a „tizenkettest” - azóta százhuszonöt ifjúsági oldal létrejöttében működhettem közre.

Talán hallottatok már róla, hogy lapunk 2016-tól megújul, így ilyen formában nem találkozunk többet. (Hacsak kedvetek nem támad nosztalgiázni kicsit: a www.evangelikuselet.hu oldalon bátran „visszalapozgathattok az időben”)

Köszönet a szerzőtársaknak és az interjúalanyoknak, hogy az elmúlt öt évben írásaikkal, gondolataikkal gazdagítottak bennünket - de legfőképpen köszönet az Úristennek, hogy „főszerkesztőként” mindig gondja volt a „tizenkettesre” csakúgy, mint a teljes EvÉletre.

■ Vitális Judit, az Ifjúsági oldal szerkesztője