Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-09 / 32. szám
io * 2015. augusztus 9. PANORÁMA Evangélikus Élet Köz-ép-pont - második erdélyi lutheránus ifjúsági találkozó Megtalálták a saját hangjukat Villáminterjú Mesterházy Balázs Szélrózsa-atyával-Mióta vesznek részt az erdélyi evangélikus fiatalok a Szélrózsa találkozón?- Hála Istennek, elég régóta. Talán az első kettőn nem voltak, ha jól emlékszem, 2006 óta viszont egyre nagyobb a csapat. Először egy busszal jöttek, majd a két legutóbbi fesztiválra már három busszal, tehát úgy százötvenen érkeztek. A meghívás a jövő évi, mátrafüredi Szélrózsára tehát nem légüres térben hangzott el.-Hogy érezte magát a gyimesi testvértalálkozón ?- Jó érzés látni, hogy megtalálták a saját hangjukat, karakteres találkozóvá nőtte ki magát a Köz-ép-pont. A frontális, alternatíva nélküli programok nem feltétlenül illeszthetők bele a Szélrózsa hitvallásába, de a találkozó jellegét tekintve ez nem is róható fel a szervezőknek.- Milyen párhuzamokat, illetve különbségeket lát a két rendezvény között?- A létszámot tekintve mindenképpen van hasonlóság, a lebonyolításnál láthatók különbségek. Más egy fesztivál, és más a konferencia- és táborszerű szervezés. A Köz-ép-pont véleményem szerint - noha háromszáz fő felett már nem igazán lehet táborról beszélni - közelebb van a táborjelleghez. Ezzel együtt nagyon jó volt látni egy-két párhuzamosan rendezett, színvonalas programot, mint például a barcasági csángó kiállítást. Hasonlóan szép kiállítást szerveztek két éve, a sepsiszentgyörgyi találkozón is. A Köz-ép-ponton azonban alapvetően előre meg van határozva a programok egymásutánja a résztvevők számára, míg a Szélrózsán ki-ki önállóan állíthatja össze, mit néz-hallgat meg.- Ebben talán az életkor is szerepet játszhat: a Köz-ép-pont résztvevői átlagban fiatalabbak, vagyis nagyobb szükség van a „terelgetésre”.- így van, a Szélrózsán inkább az egyetemista, tizennyolc év feletti közösség dominál, érettebbek a választásra. Ezért van nagy felelőssége annak, aki ifjúsági programot szervez, hogy az ilyen - mondjuk így - frontális programokban valóban olyan értékeket akarjunk átadni, amelyek erre érdemesek. Nem vagyok biztos benne, hogy ez itt most minden programpontban sikerült.- Milyen tapasztalatokat, értékeket vehetne át a Köz-ép-ponttól a Szélrózsa?- A helyszín szépsége nagyon értékes volt, remélem, hogy ebben követni tudjuk az erdélyi rendezvényt. Mi is először megyünk jövőre a hegyek közé. A Mátra persze máshogyan szép, de a helyszín adottságait ott is túrákkal szeretnénk majd kihasználni. Fantasztikusan értékes volt még itt a népművészet. A kőszegi, 2008-as Szélrózsán nagy szerepet kapott a népzene, de azóta nem, ezt tehát mindenképpen szeretnénk a programok közé illeszteni. Az étkezések minősége, az igei alkalmak hangulata nagyon jó volt a Köz-ép-ponton. A két nehezen vállalható főelőadás kevert spiritualitásával, illetve szeretetlen politikai vonatkozásaival kicsit negatívra billentette a mérleget. Szerintem nem politikai és államhatárokról kell beszélni, mert egy keresztény találkozón nem ezek a határok a fontosak, ezek adottak. Jézus is azt mondta, hogy ha elmennek a rómaiak, akkor jönnek majd mások. Isten országa a szívünkben épül. ■ W. A. „Tábornoki jelentés” ► A záró istentisztelet végén Adorjáni Dezső Zoltán püspök ígéretet tett arra, hogy lesz folytatás. E mostani találkozó tapasztalatai alapján levonható tanulságokról viszont a Köz-ép-pont főszervezője, Koszta István brassói lelkipásztor nyilatkozott az Evangélikus Életnek.- Úgy érzem, a háttérmunkának meglett az eredménye. Amit elterveztünk, alapvetően sikerült megvalósítanunk. Jóllehet voltak önkéntesek, akik - főként anyagi okok miatt - nem tudták megoldani, hogy csoportjuktól függetlenül, külön, már előbb ideutazzanak, de hozzáállásuk kifogástalan volt. A szervezésben közvetlenül részt vállalók viszont már a megelőző hét végén hadba álltak. Mi tagadás, értek bennünket meglepetések, amikor ideérkeztünk. Be volt például ígérve, hogy a skanzennel szomszédos iskolában is lesz víz, tusoló, miegyéb, aztán kiderült, hogy semmi. Kezdhettük a csárdást elölről: telefonálás ide meg oda, hogy legyen konténer, vécé, ivóvíz... Hajnali kettőkor raktuk le a konténereket, hogy mire a vendégek megérkeznek, legyen minden. Néhány magyarországi vendéget magánházaknál helyeztünk volna el, de amikor végigjártuk az előzetesen lefoglalt helyszíneket, kiderült: van, aki már kiadta a szobáit, így új lehetőségeket kellett keresnünk... A sepsiszentgyörgyi találkozó a magyarországi Szélrózsát próbálta utánozni. Párhuzamosan zajlottak alternatív programok, ám azt tapasztaltuk, hogy legalább tíz helyszínen nem volt senki. Voltak a nagyszínpadnál, voltak - mondjuk - a Köz-éppont kávézóban, a többiek meg várost néztek, vagy beültek valahová. Ez a tapasztalat is közrejátszott abban, hogy másodiknak ezt a zárt gyimesi skanzent választottuk a találkozó helyszínéül. A magyarországiak számára szokatlan lehetett az a kissé szigorúbb, katonásabb rend, amit próbáltunk betartatni a táborban. Tudom, Magyarországon sokan kikérik maguknak, ha gardírozzák őket, de ezt a fegyelmezettebb házirendet itt senki nem kérte ki magának, és hál’ Istennek, nem is volt semmi gond. Biztonságiak vigyázták huszonnégy órában a tábort, és az ügyeletes orvosra is csak egyetlenegyszer volt szükség, egy melegen felhörpintett ital okozta hasmenés miatt... Én magam az Apa-havasi kirándulástól tartottam a legjobban. Értesítettük ugyan a juhászokat, hogy ne akkor tereljék az ösvény közelébe a nyájakat, amikor megyünk, de persze akadt, aki figyelmen kívül hagyta a kérést. Kezdtek is a rajok felszakadozni, de azért hazaértünk - és még az eső előtt. Mellesleg a várható időjárásról mi nem az internetről tájékozódtunk, hanem állandó összeköttetésben voltunk a bukaresti meteorológiai intézettel. Ami a programokat illeti, a napközi főelőadások esetében legközelebb valószínűleg kettőt fogunk párhuzamosan meghirdetni. Egyet a tizennégy-tizennyolc éves korosztály számára, a másikat pedig a tizennyolc éven felülieknek, mert kétségtelen, hogy mostani előadóink közül nem mindenki beszélte a többségben lévő, frissen konfirmált fiatal korosztály nyelvét. Egyházunkban egyfajta megújhodás érzékelhető. Egy generáció kifelé tart a gyülekezetekből - az egyetemeken tanulók szétrebbennek az országban -, a kisebbek viszont most kezdenek aktívabban beépülni. Ezen a találkozón is a tizennégy-tizenhat évesek voltak abszolút többségben, a kétszázharmincnyolc erdélyi résztvevő csaknem hetven százaléka tartozott ehhez a korosztályhoz. Amit jobbítani kellene? Mi nem tudunk kétezres fesztiválokat szervezni, az a mi erőnket meghaladná. Még talán ezrest se. Lehet, hogy öthat-tíz év múlva felnövünk erre a szintre, de jelenleg ez nekünk sok. Meg aztán ha kiszámoljuk, hogy a mi húsz-huszonötezres egyházunkban hány fiatal van, s milyen anyagi helyzetben, akkor sem hiszem, hogy ötszáz fölé tudnánk emelni a Köz-éppont találkozók erdélyi résztvevőinek létszámát. Nincs miből. Magyarországiakat sem tudunk korlátlanul hívni, mert itt más az infrastruktúra, nem tudunk olyan körülményeket biztosítani, amelyek minden elvárásnak megfelelnének. A szervezésben bevált munkatársakra 2017-ben is számítunk, és feltétlenül szeretnénk bővíteni a kört, mert így igen nagy volt a teher. Az igazság azonban az, hogy miként Magyarországon is közömbös vagy éppen „ellenséges” a Szélrózsával szemben számos lelkész, ugyanígy nálunk is vannak gyülekezetek, amelyek nem küldtek fiatalokat a Köz-éppont találkozóra. De Brassóból például harminöten jöttünk, Tatrangból huszonnégyen... Ahogy frissül a lelkészi gárda, úgy érezzük ennek pozitív hozadékait. Nem várjuk, hogy betoppanjanak hozzánk a fiatalok, hanem elmegyünk mi felkutatni őket. A tegnapi kiránduláson is megtapasztaltam, hogy „követni kell a mozgást” Egy leányka leguggolt, szedte az áfonyát, szóltam neki, hogy gyere, ne maradj le a csoporttól. Rám néz, azt mondja: de én most láttam életemben először áfonyát! Mit tehettem, leültem melléje, segítettem szedni, aztán mentünk együtt lefelé. Közben beszélgettünk keresztény és nemzeti öntudatról, arról, hogy mi ezért vagyunk meg még itt. Lejegyezte: ■ T. Pintér Károly Kedves Szerkesztő Úr! Kicsit behúztál a csőbe, amikor barátinak indult beszélgetésünket lapinterjúra váltottad. Mert a jót általánosságban mondtam, a negatívumokat meg konkrétan. Szeretném árnyalni a dolgot. Kiváló volt a szervezés, gördülékeny a regisztráció, nagyon finomak és bőségesek az étkezések. Mind a szervezők, mind az önkéntesek, mind a helyiek nagyon-nagyon kedvesek, barátságosak voltak. A szállás is príma volt, a vécék mindig tiszták! Nem kis dolog ez ott, ahol négyszáz ember van!... Az áhítatokon lelkileg épültünk, s külön szeretném kiemelni az alkalmak előtti közös éneklést, dicsőítést. Én különösen örültem, hogy Kallós Zoltánnal személyesen is találkozhattam, hiszen ő már a mi fiatalságunk idején is legenda volt. Nagyon tetszett Pozsony Ferenc előadása a gyimesi kultúráról, és hasonlóan jóleső volt hallgatni Molnár Szabolcsot az Apa-havason. A kirándulás a (szamócával és áfonyával terített) gyimesi hegyekben már önmagában felért egy istentisztelettel. Nagy örömöt szereztek a kosteleki gyerekek! S a táncház is: sokan voltunk, és mindenki élvezte. A velem lévő hat gyereknek nagy élmény volt a Köz-ép-pont: minden, de minden jó volt - mondták. Hazafelé a kisbuszban végigénekelték a tábori énekeket... Nagyon jól érezték magukat, és két év múlva is szeretnének menni! Profi volt a szervezés, és a programokat is dicsérték. Tény, hogy nekem valóban hiányzott némi csoportos beszélgetés, imaközösség. Ám amit kérdésként vetettem fel a magyarság és a vallás kapcsolatával összefüggésben, arra megtaláltam a választ. Mégpedig a búcsúzáskor kapott Evangélikus Harangszóban, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház lapjának nyári számában. A Romániai Magyar Demokrata Szövetség huszonötödik születésnapját köszöntő írásában (Példázat a szövetségről) Adorjáni püspök úr - egyebek mellett - ezt írja: „A kolozsvári születésnapi gálán Markó Béla elnök úr mondta, hogy az elmúlt 25 év feljogosítja arra a közösséget, hogy ne hagyja az iskolát, a templomot, az egyetemet, a színházakat, a zászlót, a himnuszt, a visszaszerzett javait. Én ezt azzal egészíteném ki, hogy az elmúlt 25 év, az eskü, a fogadalom arra kötelezi a szövetséget, hogy tartsa meg elevenen szívében az eskü szellemét, betűjét, és a lendületes előretekintésben ne feledkezzen el mindig felfelé is tekinteni. Mert az igazi bölcsesség és bátorság, amire szükségünk lesz a következő 25 évben, a hivatás lényegének megértése, a jó és rossz megkülönböztetése egyedül Isten ajándéka.” Itt helyesnek érzem a sorrendet: Jézusba vetett hitünk tarthatja meg nemzetünket. Ébredésre, megújulásra van elsősorban szükségünk. Végezetül egy édesapa leveléből idézek még szabadon: „Ennek csak haszna lehet(ett): a gyerekek nem a PC előtt ültek; nem aludtak naphosszat; szép tájakon járhattak, új kapcsolatokat szőhettek; jelen és jövendő életükre nézve is jó és hasznos dolgokról hallhattak; és így talán Istennel is többet foglalkoztak, mint amúgy.” Szeretettel: Erdélyi Kata (Pestújhely)
