Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)

2015-08-09 / 32. szám

Evangélikus Élet élő víz 2015. augusztus 9. n Nem tudnék élni nélküle... „íróember nem felejti el, mikor ka­pott először fizetséget vagy dicsére­tet egy történetért. Sosem felejti el, mikor érezte először a hiúság édes mérgét a vérében...” - kezdi Angyali játszma című regényét Carlos Ruiz Zajón spanyol író, forgatókönyvíró, megemlítve a toliforgatónak azt a vá­gyát is, „hogy a neve nyomtatásban szerepelhet egy papírfecnin, ami biztos túléli őt”. Magam is jól emlékszem első szárnypróbálgatásaimra, azokra a percekre, amikor teljesen belefeled­keztem az alkotásba. Azóta vagyok egészen biztos abban, hogy az írás - így vagy úgy - mindig is az életem ré­sze lesz. Engem tehát a „grafománia” tesz boldoggá, más ember számára valami egészen más tevékenység le­het az, amiről határozottan úgy ér­zi: enélkül létezni sem tudnék... És lehet olyan személy is az ember életében, akiről azt gondolja: „Nem tudnék élni nélküle...” (Szakítás vagy haláleset után persze „mégis” meg kell, hogy tanulja ezt.) Ki vagy mi az, aki vagy ami nélkül tényleg nem tudnánk élni? Olyan alapkérdés ez, amelyet ki-ki előbb vagy utóbb mindenképp feltesz ma­gának, és keresi rá a választ. Blaise Pascal francia filozófus (1623-1662) szerint minden ember szívében Isten alakú űr van. Napja­inkban különféle próbálkozásokat láthatunk arra, hogyan is töltsük be a bennünk tátongó ürességet, hi­ányt: például tárgyak birtoklásával, túlzásba vitt szexualitással, sportolás által, hosszas tévézés, internetezés, esetleg mértéktelen falás révén. Ez a némelykor görcsös igyekezet engem azonban nem szomorúsággal, hanem mindig hálával tölt el. Mert ez az esély arra, hogy ki-ki rálelhessen a „valódi élettartalomra”, Istenre, aki tényleges alappá válhat. „Mi tehát azért szeretünk, mert ő előbb szeretett minket” - olvashat­juk János első levelében (4,19). Ennek analógiájára nyugodt szívvel mond­hatjuk: azért keressük Istent, mert ő már előbb keresett minket. Leha­jolt hozzánk Fiában, Jézus Krisztus­ban, hogy vele, benne és általa való­di tartalommal bíró, értékes és értel­mes, teljességében megélt életünk legyen. ■ Gazdag Zsuzsanna SEMPER REFORMANDA „Látod tehát, ha felismerjük, hogy amit Isten adott nekünk, az mind milyen nagyszerű és értékes, akkor - ahogyan Pál mondja - egyszerre ki­árad szívünkbe a Lélek által a szeretet (Róm 5,5), amellyel szabadok, derűsek, mindenre képes segítők, minden szo­­rongatásban győzelmesek, embertár­saink szolgái, mégis nem kevésbé mindenek urai vagyunk. Akik pedig nem ismerik fel, amit Krisztus által kaptak, azoknak Krisztus hiába szüle­tett meg, azok feltűnnek cselekedete­ikkel, de az ajándékul kapott dolgok ízét és értelmét soha fel nem fogják. Ahogyan tehát embertársunk szüksé­get szenved, és a mi feleslegünkre szorul, úgy Isten előtt mi is szükséget szenvedünk, és rászorulunk az ő kö­­nyörületére. Hasonlóképpen, aho­gyan a mennyei Atya nekünk Krisztus­ban önzetlenül segített, úgy nekünk is önzetlenül kell segítenünk a mi ember­társunknak testünkkel és annak cse­lekedeteivel, és mindenkinek a másik számára mintegy Krisztussá kell len­nie, hogy egymás Krisztusává legyünk, és mindenkiért magává Krisztussá, vagyis igazi keresztyénekké.” H Luther Márton: Értekezés a keresztyén ember szabadságáról (Prőhle Károly fordítása) HETI ÚTRAVALÓ Kétnyelvű kincskeresők Feketeszakáll vezetésével a kalózok mesés kincseket halmoztak föl. Tör­tént egyszer, hogy a király lovagját foglyul ejtették. Őáltala ismerte meg Feketeszakáll Isten kegyelmét, azt, hogy még az ő számára is van bocsá­nat, ha megbánja mindazt, amit el­követett. Miután elfogadta ezt a ke­gyelmet, elvezette a király lovagjait arra a szigetre, ahová a kincseket rej­tették. De ahogy a ládákat fölnyitot­ták, azok üresek voltak! Mit sem ér már az embernek a földi kincs - amelyet a moly és a rozsda meg­emészt -, ha egyszer a legnagyobb kincset, Jézust már megnyerte! Mennyei kincseket kerestek abban az angol-magyar bibliatáborban, me­lyet - a Szentírás Szövetséggel közö­sen - Bényén szervezett meg a helyi gyülekezet. Itt harmincegy gyermek nemcsak magyarul, hanem angolul is hallhatta a bibliai történeteket István vértanúról, Pál apostol megtéréséről, bebörtönzéséről és megmenekülésé­ről, valamint Róma felé vezető útjáról. Ezek a történetek rávilágítottak, hogyan él az, aki már megtalálta Jézust, mit je­lent, ha valaki elnyerte az üdvösséget, a legfontosabbat ebben az életben. Az aranymondásokat is mindkét nyelven megtanulhatták a napközi tá­bor lakói, és jó néhány vidám éneket szólaltathattak meg angolul a kincs­keresésről, Jézus vezetéséről, Isten be­határolhatatlan szeretetéről s a neki való szolgálatról. A nyelvi órákon anyanyelvi önkén­tesek segítették a gyerekeket, hogy tu­dásuk fejlődhessen. Délutánonként kézműves-foglalkozások színesítették a programot. Mindennap elhang­zott egy-egy bizonyságtétel is, mely­ben az önkéntes szolgálók arról szá­moltak be, hogyan találkoztak az élő Istennel, s hogy ez a találkozás miként formálta át az életüket. A tábor végén a szülők ízelítőt kaphattak mindabból, amit a gyerekek tanultak, s ezen ke­resztül abból a vidám hangulatból is, amely a tábort jellemezte. Jézus túláradó szeretete ezekben a napokban érzékelhető is volt, ahogyan egy enyhe testi fogyatékkal élő kislány meg is jegyezte: „Itt olyan jó, mert sen­ki sem csúfol engem.” A szervezők sze­retnék, ha ez a szeretet növekedne a gyermekek és az egész gyülekezet életében. Reménységük szerint a gye­rekek ezzel a felfedezéssel szívükben térhettek haza: aki találkozik Jézussal — kincset talál. ■ Béres Réka Eszter „Boldog az a nemzet, amelynek Iste­ne az Úr, az a nép, amelyet örökségül választottá (Zsolt 33,12) Szentháromság ünnepe után a 10. hé­ten az Útmutató reggeli s heti igéi Je­ruzsálemnek 1945 évvel ezelőtt bekövetkezett pusztulására emlékeztetnek. Mi ismerjük fel, amit Isten Krisztusban tett értünk, aki az ő el nem múló ir­galmának tanúja e világban. „Krisztusban van a mi váltságunk az ő vére ál­tal: a bűnök bocsánata az ő kegyelmének gazdagsága szerint.” (Ef 1,7; LK) A belé vetett hitünk által igazulunk meg. Jeruzsálembe bevonulva „meglát­ta a várost, megsiratta, és így szólt: Bárcsakfelismerted volna ezen a napon te is a békességre vezető utat!” És „bement a templomba, és kezdte kiűzni az árusokat, ezt mondva nekik: Meg van írva: »Az én házam imádság háza lesz«..!’ (Lk 19,41-42.45-46) Pál szívét fájdalom gyötri népe miatt, de leír­ja: „...nem a testi származás szerinti gyermekek Isten gyermekei, hanem az ígéret gyermekei számítanak az ő utódainak. (...) Igazságtalan az Isten? Szó sincs róla!” (Róm 9,8.14) Ő szuverén Úr, aki szabad kegyelme által cselek­szik ma is. És 70. augusztus 10-én bekövetkezett a főváros és a templom pusz­tulása! „Isten nem vetette el az ő népét, amelyet eleve kiválasztott. ...most is van maradék a kegyelmi kiválasztás szerint...” (Róm 11,2.5) Izráel elesése üd­vösség a népeknek, tanítja Pál. S ez Jézus jövendölése a templomról: „nem marad kő kövön, amit le ne rombolnának”; a város pusztulásáról: „...ellen­séges seregek kerítik be... Kardélre hányják és fogságba viszik őket..., és po­­gányok tapossák Jeruzsálemet..!’ (Lk 21,6.20.24) A samáriai asszonynak már kijelentette a Messiás: „Higgy nekem, asszony, hogy eljön az óra, amikor nem ezen a hegyen, nem is Jeruzsálemben imádjátok az Atyát. (...) Az Isten Lé­lek, és akik imádják őt, azoknak lélekben és igazságban kell imádniuk!’ (Jn 4,21.24) A pogányok apostola ezt tanítja: „Hiszen ha te a természeted szerin­ti vadolajfáról levágattál, és természeted ellenére beoltattál a szelíd olajfá­ba, akkor mennyivel inkább be fognak oltatni a saját olajfájukba azok, akik természetük szerint odatartoznak! (...) mert Istennek van hatalma arra, hogy ismét beoltsa őket’.’ (Róm 11,24.23) S a Golgota felé menve Jézus szólt az őt követőkhöz: „Jeruzsálem leányai, ne engem sirassatok, hanem magatokat és gyermekeiteket... Mert ha a zöldellőfával ezt teszik, mi történik a szárazzal?” (Lk 23,28.31) Luther így figyelmeztet: „Krisztus Urunk szenvedése nem ar­ra való, hogy siránkozzunk rajta. Ő azt akarja, hogy örvendező hálával, hit­valló magasztalással köszönjük meg kegyelmét, mert benne megnyertük bű­neink bocsánatát, és Isten gyermekei lettünk!” Mózes a távoli jövőről (is) szólt: „Szétszéleszt benneteket az Úr a népek közé, és csak kevesen maradtok meg... de végül megtérsz Istenedhez, az Úrhoz, és hallgatsz a szavára, nem hagy ak­kor cserben, és nem hagy elpusztulni, mert..!’{5MÓZ 4,27.30-31) „Könyörög­jetek Jeruzsálem békességéért!” (GyLK 755,6) Kérd: „Tisztítsd meg szíved, / Jeruzsálem népe... / Hogy ki ne pusztulj!” (EÉ 460,1) ■ Garai András Vajon életünknek az örökkévalóságban is van hatása? A gazdasági kilátások mindig bi­zonytalanok, ezért nem meglepő, ha figyelünk a befektetéseinkre és az anyagi biztonságunkra. Nagyon könnyen lekötheti gondolatainkat jelenlegi életünk, és önelégültséget érezhetünk az örökkévalóság szem­pontjából fontos dolgokkal kapcso­latban. De Jézus Krisztus követői - mi is itt a 21. században - elsődlege­sen arra lettek elhívva, hogy őt kép­viseljék. Számomra nagy élmény megfi­gyelni, hogy Isten örömét leli abban, hogy mindennapi embereken ke­resztül cselekszik, ha azok készek el­érhetővé tenni magukat számára. Nézzünk egy példát az események csodálatos láncolatára! Edward Kimball, egy teljesen át­lagos, hétköznapi ember megtudta, hogy nem sok ideje van hátra. Úgy érezte, hogy közelgő halála előtt sür­gősen tennie kell valamit. Gyüleke­zetének bibliaiskolájában kezdett el szolgálni fiatalembereknek. A fiata­lok egyike D. L. Moody cipőbolti el­adó volt - később a 19. század egyik legnagyobb evangélistája lett. Egy alkalommal Moody a Brit­szigetekre utazott szolgálni. Hallot­ta őt Frederick Meyer, s megválto­zott az élete. Később Meyer Ame­rikába ment, és prédikált Moody iskolájában, Massachusettsben. Üzenete megváltoztatta egy másik prédikátor, J. Wilbur Chapman tel­jes szolgálatát - ő saját korának egyik elismert evangélistájává vált. Chapman egy napon egy YMCA-al­­kalmazottnak (Young Men’s Chris­tian Association - Fiatalemberek Keresztény Egyesülete - a szerk.) ad­ta át szolgálatát, aki az evangélizá­­ciós alkalmait szervezte. Billy Sun­­daynek nem volt iskolában szerzett végzettsége, de megtanult prédikál­ni, miközben Chapmant figyelte., Ő pedig százezreket segített hitre szerte az Egyesült Államokban a 20. század elején. 1924-ben Sunday rendezvénysoro­zatot tartott Charlotte-ban, Észak- Karolinában. Ezek egy másik evangé­­lizációs alkalomhoz vezettek 1932- ben, melyet Mordecai Ham vezetett. Ezen részt véve határozta el egy ti­zenhat éves baseballjátékos - akit Billy Grahamnek hívtak -, hogy Krisztust fogja követni. Az azóta el­telt évtizedekben Isten használja dr. Grahamet, hogy milliókat vezessen az életüket megváltoztató Krisztus­ba vetett hithez. Gondold végig! Mindez akkor kezdődött, amikor egy ember, akinek kilátástalannak tűnt a jövője, elérhe­tővé tette magát Isten számára, hogy amíg van ideje, mások felé szolgáljon. A feleségem, Susie mindennap el­érhetővé teszi magát Isten számára. Évekkel ezelőtt úgy érezte, hogy Is­ten szól a szívéhez: „Mivel Jézus ha­mar visszajön, nem akarnád napon­ta továbbadni az evangélium lénye­gét, amikor csak lehetőséged nyílik rá?” Azt válaszolta: „Igen, Uram, itt vagyok, tedd meg rajtam keresztül.” Azóta különböző kis füzeteket visz magával mindenfelé, amerre jár. Ezek elmagyarázzák, hogy az embe­rek hogyan kaphatnak bűnbocsána­tot, hogyan nyerhetnek örök életet, és hogyan tapasztalhatják meg a Jézus által vezetett élet örömét. Vannak ilyen füzetek felnőtteknek és gyere­keknek, angolul, spanyolul és más nyelveken is. Olyan embereknek ad­ja őket, akikkel naponta találkozik: áruházi dolgozóknak, étteremi pin­céreknek, bolti eladóknak, gyerekek­nek a mozi halijában, a favágónak, aki kivágta a fánkat, a pénztáros hölgy­nek a vegytisztítóban, a vízvezeték­szerelőnek, aki megjavította az elrom­lott csapot, egy ápolónak az intenzív osztályon, és még folytathatnám. Mindenki kap egy kedves mo­solyt, egy bátorító szót és egy kis fü­zetet egy átlagos háziasszonytól, aki a hatalmas Istent szolgálja, aki „nem azt akarja, hogy némelyek elvessze­nek, hanem azt, hogy mindenki meg­térjen” (2Pt 3,9). Ki tudja, az esemé­nyek milyen új láncolatát indítja el az­zal, hogy egyszerűen csak elérhető? A Biblia azt mondja: „...az Úr sze­mei áttekintik az egész földet, és ő megmutatja erejét azoknak, akik tiszta szívvel az övéi!’ (2Krón 16,9) Amikor Isten tekintete rád és rám esik, vajon elérhetők vagyunk szá­mára? ■ Austin Pryor Forrás: Monday Manna

Next

/
Oldalképek
Tartalom