Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-07-05 / 27. szám
8 •« 2015- július 5. PANORÁMA Evangélikus Élet A szentendrei skan; ■ Kiss Sándor (szöveg) és Kalocsai Richárd (fotó) ► Nemcsak parasztházakat, hanem a régi falu közösségi tereit, így szakrális épületeit is megtaláljuk a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeumban, népszerűbb nevén a skanzenben. Ám mivel száz-kétszáz éve a vallás a mainál jobban áthatotta a kultúrát és az életmódot, nem tévedünk, ha a felekezeti hovatartozás nyomait nemcsak a templomokban, hanem a régi lakó- vagy akár gazdasági épületekben is keressük. A múzeumfalut Sári Zsolt néprajzkutató, tudományos igazgató vezetésével jártuk körbe - evangélikus szemmel. K alauzunk a Kisalföld népi építészetét és lakáskultúráját bemutató utcácskába visz. A száz-kétszáz évvel ezelőtti településkép a maga emberléptékűségével és természetközeliségével pillanatok alatt magával ragadja, és a régi Magyarország csodálatos világába repíti a látogatót. Elsőként a Sopron melletti Harka község egyik német nyelvű evangélikus családjának portájára térünk be, azon belül is az együtt élő három generáció közül a telken hosszan elnyúló, úgynevezett hosszúház első, utcafronti harmadában lakó legidősebb házaspárhoz. A boltíves szoba, a mennyezetes ágyak, a felitatok mindmind azt jelzik, hogy német családnál járunk; a sok-sok díszbögre pedig azt, hogy az itt lakók szoros kapcsolatot ápoltak a német nyelvterülettel, és gyakran átjártak a közeli országhatár osztrák oldalának vásáraiba. Jómódú emberek éltek itt. Jól látszik ez nemcsak a vásári emlékbögrék sokaságából, hanem abból is, hogy ezek mellett megannyi jó minőségű használati és dísztárgy - tányérok, üveg-, porcelán- és rézedények, szép textíliák, óra és lüszterlámpa - ékesíti a szobát és a konyhát. De a gazdagságot jelzi a sarokban álló gyönyörű cserépkályha az 1858. esztendőből vagy az ablakok kovácsoltvas spalettái is. De mégis miből látszik, hogy evangélikusok éltek valaha e ház falai között? Abból még nem egyértelmű, hogy a sublóton feszület áll. De abból már igen, hogy a két ágy fölött álló baldachin tetején nemcsak díszbögrék sorjáznak, hanem keretbe foglalva két konfirmációi emléklap és néhány kép is. Utóbbiak közül kettő az utolsó vacsorát, egy az Isten Bárányát, egy pedig Luther Mártont ábrázolja. Ipari tömegtermékek ezek a 19. század végi Bécs egyik nyomdájából, amelyeket vándorkereskedők juttattak el a magyar falvakba, a Kárpátmedence evangélikusainak szánva őket. Utóbbit bizonyítja, hogy nemcsak németül, hanem tótul és magyarul is ráírták: „Das heilige Abendmahl, vecere páné, szent vacsora”. A soknyelvű és -vallású Magyarország képe rajzolódik ki akkor is, amikor az asztalon álló énekeskönyvbe lapozunk. A kehellyel díszített lutheránus „Gesangbuchot” Sopronban adták ki 1910-ben. Vagy amikor a falon lógó első világháborús emléklapot nézzük meg közelebbről: a Budapesten nyomtatott német nyelvű dokumentumon tulajdonosa képe alatt a magyar címer látható. Vezetőnk végül egy helyi sajátosságra is felhívja a figyelmünket: egy kis ládikára a baldachin tetején. Ez az úgynevezett halottasláda, amelyben minden harkai leány és legény még az önálló felnőtt élete megkezdése, a házasságkötése előtt megkapta a halotti A jánossomorjai katolikus fogadalmi kápolnában mutatják be évről évre a mendei evangélikusok a skanzen látogatóinak a pünkösdi templomdíszítés hagyományát kelengyéjét: halotti lepedőjét és szemfedelét. Talán azért, hogy az élete során a hétköznapokban is arra emlékeztesse, amiről a modern ember ma már előszeretettel feledkezik meg: egy napon neki is meg kell állnia és el kell számolnia az Úr előtt. # # # A skanzen másik evangélikus lakóházát nem messze, a kisalföldi utcácska túlsó oldalán találjuk. Ez a múzeum egyik legrégibb darabja, közel háromszáz esztendeje építette Rábcakapin egy Erdélyi József nevű evangélikus gazda. Az épületnek csak az udvarára térünk be, meg a csűrjére vetünk rövid pillantást, ahol a magyar szekérről a 19. század első feléből származó festett bútorai, hegedűhátú faragott székei vannak. Dísztárgy itt már kevesebb akad, itt jobban érvényesül a protestáns puritanizmus, de két nyomtatott képet ez a család is kitett a wittenbergi reformátorról - ezeket most a restaurátor-műhelyben tudtuk megtekinteni. Bár evangélikus templom nincs a skanzenben - csak római és görögkatolikus, illetve református -, azért a lutheránus egyházi építészetet is képviseli valami. Egy kis gyöngyszem a kisalföldi Újkérről harangláb formájában. Újkér maga katolikus település volt, de egybenőtt - és ma már közigazgatásilag is egy - három evangélikus falucskával: Felsőszo-Az alsószopori evangélikus harangláb rendeztek be kiállítást a muzeológusok, mert belső tereit felújítják, így a kiállított Tárgyakat kipakolták. Ha minden jól megy, a skanzenlátogatók talán ősztől, de legkésőbb jövő tavasztól ismét megtekinthetik. Érdemes, mert sok más érdekesség mellett gyönyörű, sötétzöld színű koronás cserépkályhája és ritka régi, porral, Alsószoporral és Makkoshetyével. Ezek lakói a szomszédos Nemeskér templomába jártak istentiszteletre, de az alsószoporiak 1855- ben harangot öntettek, tornyot építettek, és ha halott volt a faluban, tűzvész ütött ki, vagy vihar közelgett, na meg persze a nagy ünnepeken, meghúzták a kötelét. A harkai ház egykori lakóinak jómódjáról árulkodó berendezés A dusnoki szélmalom
