Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-11-15 / 46. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ELET 2015. november 15. » 3 ■■■■■■■■■■ Az Úr cselekszik Lelkésziktatás és templomszentelés Bánkon ► Kettős ünnep alkalmából töltötte meg a gyülekezet november 8-án délután az evangélikus templomot a Nógrád megyei Bánkon. Ezen a szép novemberi napon először a renovált templomot szentelte fel az Északi Egyházkerület püspöke, dr. Fabiny Tamás, majd az újonnan megválasztott Balázs Viktóriát iktatta be parókus lelkészi hivatalába Szabó András, a Nógrádi Egyházmegye esperese. Az istentiszteleten két prédikáció hangzott el. Fabiny Tamás Ézs 63,9 alapján hirdette az igét: „Nem követe és nem angyala, hanem ő maga segített meg minket. Megváltott, mert szeretett, és megkönyörült rajtunk. Felkarolta és hordozta népét a régi idők óta, napról napra.” A lelkészi vezető hangsúlyozta, hogy a kettős ünnepen nem az a kérdés, hogy miről, hanem hogy kiről szól az igehirdetés. A felolvasott szakasz igei formáit kiemelve arra hívta fel megválasztott lelkész testvérének és az ünneplő gyülekezetnek a figyelmét, hogy az Úrról szól a próféta, ő az, aki cselekszik. A beiktatás, valamint a jelen lévő tizenhárom evangélikus lelkész testvér által mondott személyes áldások és a közösen énekelt Confirma felemelő liturgiája után Balázs Viktória az ünnepség meghívóján szereplő igevers alapján szólt az egybegyűltekhez: „Az Úr hűségét magasztalom, az Úr tetteit dicsérem: mindazt, amit az Úr tett értünk, sok jótéteményét Izrael háza iránt, mert irgalmasan Balázs Viktóriát 2008 nyarán szentelte lelkésszé dr. Fabiny Tamás püspök a miskolci evangélikus templomban. Gyakorlati évét is ott töltötte Sándor Frigyes mentorsága alatt. Ezt követően a debreceni gyülekezet beosztott lelkésze és egyetemi lelkész lett. 2011-ben - a parókusi vizsga sikeres letétele után - a debreceniek meghívták, majd beiktatták parókus lelkészüknek. Hat debreceni év után - egy esztendőn át Gyulán szolgálva - fogadta el a bánki evangélikusok meghívását. bánt velünk, nagyon hűségesen’.’ (Ézs 63,7) Igehirdetésében az újonnan beiktatott lelkész kifejtette, hogy Isten nélkül nem létezhetünk. Ő az, aki megszabadít a szolgaságból, ő az, aki megtartja életünket, és ő az, akinek minden jót köszönhetünk. A gyülekezet története és személyes életünk is összefonódott Istennel. Az átélt csodákra újra és újra emlékeznünk kell, hogy Ézsaiással együtt adhassunk hálát az Úrnak. Az énekkar szolgálatát követő ünnepi közgyűlésen Turányi András egyházközségi felügyelő ismertette a templom renoválásának folyamatát, és köszönetét mondott mindazoknak, akik munkájukkal és adományaikkal hozzájárultak a felújításhoz. Különösen szép momentum volt, amikor a gyülekezet világi vezetője megfogalmazta, hogy a felújítók nevét nem hirdeti majd márványtábla, mert céljuk az, hogy a templom egyedül Istenre mutasson. A közgyűlés további részében köszöntőt mondott dr. Fábri György egyházkerületi felügyelő, Szabó András esperes, Ivanics András polgármester, Zsugyel Kornél és Németh Zoltán, a gyülekezet korábbi lelkészei, valamint Viktória korábbi szolgálati helyeiről, Debrecenből és Gyuláról Abaffy Zoltán és Sáfár Gyula felügyelők. A köszöntők sorát a Bánkhoz tartozó kicsiny érsekvadkerti szórványgyülekezet két küldöttjének kedves szavai zárták. A gyülekezeti tagok gondoskodásának köszönhetően a közgyűlés után az együttlét a közeli faluházban megrendezett szeretetvendégséggel fejeződött be. ■ Balicza Máté A hűséges Isten szolgálatában Ordináció Meszlenben ► Öt év gyülekezeti munkatársi szolgálat után avatták lelkésszé Györgyi Zsoltot november 7-én szülőfaluja, Meszlen evangélikus templomában. A sikeres nyelvvizsgát tett lelkészjelölttel együtt örültek családtagjai, kollégái és a csurgói gyülekezet is, amelyben 2010 óta otthonra talált. Az ünnepi alkalmon Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke hirdette Isten igéjét. A liturgiában dr. Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa és Kalincsák Balázsné Varga Katalin, a Nemescsó-Meszlen-Acsád-Kőszegdoroszlói Társult Evangélikus Egyházközség lelkésze működött közre. Énekkel a csurgói Harmónia kórus szolgált. Isten hűséges voltát hangsúlyozta a lelkészjelölt választott igéje, Zsolt 143,8 alapján tartott prédikációjában a püspök. „Nagy megtiszteltetés, hogy Isten embereket bevon az evangélium szolgálatába. Néha ez kockázatosnak is tűnik. De őket is kíséri, formálja, menet közben tanítja a hűséges Úr” - fogalmazott. Az eskütétel és a személyes áldás megható pillanatai után a frissen felavatott lelkész püspökével és professzorával közösen osztott úrvacsorát a templomot megtöltő gyülekezetnek. Az istentiszteletet követő közgyűlésen sokan adták át jókívánságaikat Györgyi Zsoltnak és családjának. Szemerei János püspök az ordinációs oklevelet, valamint a szolgálati megbízást nyújtotta át a kerület legújabb lelkészének. Köszöntőt mondott többek között dr. Reuss András, Kőszeghyné Raczkó Zsuzsanna somogy-zalai esperes, valamint Gyarmati István sárvári lelkész, Zsolt egykori hatodéves mentora. Az Evangélikusok Közössége az Evangéliumért (EKE) nevében Göllner Pál szólt. Áldást kívánt az újonnan felavatott lelkipásztor munkájára Füstös János csurgói polgármester, Szászfalvi László református lelkész, a dél-somogyi térség országgyűlési képviselője, valamint a csurgói és a barcsi egyházközségek képviselői. Származási gyülekezete nevében Sztrókay Attila felügyelő és Kalincsák Balázsné Varga Katalin lelkész fejezték ki örömüket. Utóbbi azt is elárulta a jelenlévőknek, hogy most valójában csere történt: a Csurgóról jött lelkésznő helyett Meszlenből származó ifjú lelkész került a Somogy megyei városba. A köszöntések sorát Györgyi Zsolt bizonyságtétele zárta, amelyben hálát adott Istennek az életében elvégzett, megtapasztalt munkálkodásáért. A bensőséges hangulatú ünnepséget szeretetvendégség követte a faluházban, illetve a templom udvarán felállított sátor alatt. ■ Adámi Mária Györgyi Zsolt a nemescsói társult egyházközséghez tartozó Meszlenben nőtt fel. 1994 nyarán egy itteni gyerektáborban adta át az életét Istennek. Középiskoláit a vépi Mezőgazdasági Középfokú Szakoktatási Továbbképző és Szaktanácsadó Intézetben végezte. Itt 2000-ben érettségi, majd 2001-ben technikusvizsgát tett. 2004-ben felvételt nyert az Evangélikus Hittudományi Egyetem teológuslelkész szakára. Hatodéves gyakorlatát a sárvári gyülekezetben töltötte Gyarmati István lelkész mentorsága alatt. 2010-ben Ittzés János püspök gyülekezeti munkatársként küldte ki a csurgói egyházközségbe. 2007-ben megnősült. Feleségével, Resch Dorinával egy gyermeket nevelnek. 2015 nyarán sikeres középfokú nyelvvizsgát tett, és megkapta diplomáját, így sor kerülhetett lelkésszé avatására. Csurgón folytatja szolgálatát, immár beosztott lelkészként. Idegen voltam, és befogadtatok Jézus utolsó ítéletről szóló tanításának egyik mondata ez: „...jövevény voltam, és befogadtatok...” (Mt 25,35c) Ez a bibliai kép van előttem már hetek, sőt hónapok óta. Befogadni egymást, mindenféle előítélet nélkül, még akkor is, ha néha másként látjuk a dolgokat. Úgy érzem, napjainkban sok emberi erőfeszítést követel meg tőlünk az effajta gondolkodás. „Keresztyén életünk örök problémája, hogy csak Isten tehet valamit az emberért, és Isten mégis tőlünk várja a cselekedetet. Ennek az ellentétnek az áthidalását az élő víz hasonlatában lehet meglátni: Azt, ami a lelkek szomjúságát megoltja - az Igét, a hitet -, egyedül Krisztus adja, de ránk bízta az edényt, amivel meríthetünk, ránk bízta azt, hogy csak az élő víz forrásából merítsünk, ránk bízta, hogy vigyük oda a vízzel telt edényt a szomjas lelkeknek, és kínáljuk fel nekik a lelket felüdítő italt” - írja Juhász István teológiai professzor ezzel az igeverssel kapcsolatban. Jézus Krisztus az emberi élet minden nyomorúságát ismerte, és mindenkin akart segíteni. így ismerte az „idegenség” súlyos lelki terhét is. Miben áll ez a nyomorúság? Egyik ismerősöm mesélte el a következő történetet. Egy közeli rokona nem látta a kislányát egyéves koráig. Mielőtt meglátogatta volna, az anya figyelmeztette, hogy az első percben a csöppség milyen különösen fog viselkedni. És tényleg, a találkozáskor a fejéhez kapott, és elkezdett sírni. Csak cukorkával és kedves mosollyal lehetett megnyugtatni. Az új, még nem látott arc keltette félelem beszédesen fejezi ki az „idegen” érzelem színezte fogalmát. Nem láttam, nem ismerem, nem tartozik az otthon szűk köréhez - először félek is tőle, mert ki tudja, mit hoz rám, milyen veszedelmet rejteget ez az idegen, akihez semmi közöm. Növeli a félelmet, ha az idegenről valamit tudunk, ami még félelmetesebbé, még rettenetesebbé teszi. Gondoljunk a világirodalom egyik remekének, Victor Hugo A nyomorultak című regényének főhősére, Jean Valjeanra. Tizenkilenc évnyi gályarabságból tér haza. Digne városában szállásért és darab kenyérért zörget sok ajtón. Szeretne új életet kezdeni, megszüntetni azt a borzalmas idegenséget, amely a világ és közte van, de az idegent félelemmel utasítja el mindenki. Máskor és máshol egyenesen megtámadják, bántalmazzák azt, aki idegen. Gondoljunk a véres háborúkra vagy a háborúkban internált és sanyargatott idegenekre, akiknek annyi a bűnük, hogy nem tartoznak ahhoz a közösséghez, ahhoz a néphez, amelynek területén a háború idején tartózkodnak. Az emberiség egyik nagy .jótevője, Albert Schweitzer orvos, teológus, orgonaművész szintén volt internálva és elzárva egyszerűen azért, mert nem francia állampolgár volt. És gondoljunk az új népvándorlásra is, amikor új vallás és kultúra érkezik Európába, melyet fenntartásokkal fogad keresztyén világunk. Amikor egyre többet foglalkozunk ezzel a kérdéssel, akkor azzal is számolnunk kell, hogy nem csak velünk szemben állhat az idegen. Mi is válhatunk idegenné. Vajon mi történne akkor, ha valami okból elszakadnánk attól a földtől, attól a hajléktól, ahol születtünk, ahol szeretteink vesznek körül, ahol megértjük egymást, ahol jól érezzük magunkat, és elvinnének ismeretlen vidékre, olyanok közé, akiknek más a nyelve, szokása, akikkel nem tudnánk beszélni, akik számára mi lennénk idegenek? Megborzadunk még a gondolatától is. Félelem, rettegés tölti el lelkünket. Jellegzetes, ahogy a tékozló fiú idegenbe jutott. Az úr, akit szolgált, nem volt sem rokona, sem ismerőse, sem polgártársa. O pedig nem tudott közösségben maradni vele. „...jövevény voltam, és befogadtatok..!’ - ebben az evangéliumi mondatban Jézus önmagát nevezi idegennek, mivel az a világ, amelybe jött, elidegenedett, eltávolodott, elzárkózott tőle. A kegyes Kajafás éppen olyan idegenséggel, sőt gyűlölettel tekint rá, mint a római helytartó, Poncius Pilátus vagy a durva katona, aki a szegeket beleütötte ártatlan testébe. A mennyből jött hozzánk. Más, mint mi. Idegenségének és az ezzel együtt járó hajléktalanságának ezer és ezer bizonyítéka van. Betlehemben nem nyílnak meg a házak befogadására. Názáretből, ahol felnevelkedett, elűzik. Jeruzsálemben nem talál otthonra. Jövevény ő, akit a kapun kívül feszítenek föl. Idegen, aki magára vette bűneinket, és befogadott minket. Ő pedig arra tanít bennünket, hogy mi is fogadjuk be egymást. Lásd meg az idegenben nemcsak a távolságot, mely tőle lelkileg elválaszt, hanem azt a szomorú helyzetet, amelyben van. Emlékezz arra, amikor te voltál idegen, vagy gondolj arra, milyen könnyen azzá lehetsz. Különösen akkor, amikor a földrajzi-csillagászati távolságok annyira fogynak! Lásd meg az idegenben az embert, Krisztus megváltott gyermekét, s a ÉGTAJOLO t> nagy Idegentől, Krisztustól kapott, nagyon messziről, a mennyből jövő s rád áradó szeretettel próbáld szeretni. Szeresd, ha tékozló fiú is, míg te a mindig hű nagyobbik fiú vagy. Szeresd, és tégy jót vele, ha ismeretlen is számodra. A befogadás csakis akkor igazi, ha úgy teszed, mint aki testvért, rokont vagy barátot fogad be. így lesz teljes az életed, így válsz befogadóvá és befogadottá. Zelenák József püspökhelyettes Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
