Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-09-27 / 39. szám
8 * 2015. szeptember 27. PANORÁMA Evangélikus Élet Médiaoktatás - protest ► A balatonföldvári Bethesda Baptista Üdülő és Konferencia-központban Médiaoktatás - protestáns szemmel címmel tartotta ez évi médiaműhelyét szeptember 11-13. között a Protestáns Újságírók Szövetsége (Prúsz). A találkozó középpontjában ezúttal - a reformáció és oktatás tematikus évhez kapcsolódva - az újságíróképzés állt. A konferencia vendég előadói a hétvége mintegy negyven résztvevőjével közösen azt az alapkérdést járták körbe: egyáltalán tanítható-tanulható-e az újságírás iskolai keretek között, avagy a zsurnalisztika fogásai igazán csak a műhelymunka során, a gyakorlatban sajátíthatók el? „Műhelynyitó áhítatában” Mészáros Kálmán, a Magyarországi Baptista Egyház főtitkára Lukács evangéliumának első négy verse alapján a hiteles, megbízható tájékoztatás alapkövetelményéről, Szókratészt is idézve pedig az információk szűréséről - igazságuk, jóságuk, hasznosságuk megítéléséről - beszélt. Mint mondta: akár az Isten által ránk bízott jó hírt, akár más információt adunk tovább, a cél az olvasók, hallgatók, nézők „jóllakatása” kell, hogy legyen. Kommunikált elmélet Az egyházi felsőoktatási intézmények közül a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE) és a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen (PPKE) folyó kommunikációoktatás állja (nem túl régóta) a sarat. Előbbi intézményt - ahol néhány éve mesterszakot is indítottak az alapszak mellé - dr. Bállá Péter rektor képviselte a médiaműhelyen, előadása azonban inkább az egyetem egészének szervezeti felépítésére, ars poeticájának, szellemiségének bemutatására „szorítkozott”. .. hívásokkal kell megbirkózniuk a mai fiataloknak. „Olyan korban élünk - fogalmazott -, amelyben az egyetlen bizonyosság a változás.” Kérdés: tudunk-e alkalmazkodni ehhez. Hiszen ha minden megváltozott, és most is folyamatosan változik, akkor a hagyományos módszerek már nem működnek. Fokozottabban igaz az, hogy a tanár hozzáállásán, energiaráfordításán áll, előhozza-e diákjából a legjobbat, és a tanítvány túlszárnyalja-e a mestert. Ehhez a tehetséggondozásban már működő modellt, a személyes kompetenciafejlesztés lehetőségeit ajánlja - ezt alkalmazzák a Nemzeti Közszolgálati Egyetem általa felügyelt média- és közszolgálati kommunikáció szakirányú továbbképzési szakán is. A módszer lényege, hogy a hallgató belső pszichológiai hajtóerőinek feltérképezése után az egyéni adottságai ismeretében személyes életutat terveznek meg neki. Iskolapéldák Kommunikációs szakembereket nemcsak felsőfokú oktatási intézmények képeznek, hanem magánisság különböző színterein való jelenlét fontosságát taglalva, az egyházi kommunikációs szakreferens elnevezésű új sárospataki szakkal kapcsolatban hangsúlyozta: „A társadalmi jelenségekben eligazodni és azokról a média nyelvén kommunikálni képes szakembereket szeretnénk képezni, akik közvetítő szerepet is be tudnak tölteni a társadalom különböző kultúrájú rétegei között, akár a cigánymisszióban is”. Hozzátette: szeretnének hozzájárulni az önszerveződő, kapcsolathálóra épülő egyházi közösségek megerősödéséhez. Ugyancsak a bevonás-bevonódás fontosságát hangsúlyozta az emberi méltóság tiszteletére kihegyezett előadásában Heltai Miklós nyugalmazott gimnáziumi igazgató. A Karácsony Sándor örökségét gondozó Csőkörei Kör elnöke a nagyszerű pedagógus azon gondolatát emelte ki, hogy a minőségi értékközvetítés alapja és célja az „örök emberi” felmutatása. Mindez csak akkor lehetséges, ha hajlandók vagyunk áldozatot hozni, tiszteletben tartjuk a megszólított fél autonómiáját, és egy nyelven beszélünk vele. Önvizsgáló gyakorlatok Klasszikus értelemben vett műhelymunka ugyan nem szerepelt a programban, de Arany Lajos, a Tiszántúli Református Egyházkerület Lícium médiaportáljának főszerkesztője ezúttal is önvizsgálatra késztetőn hívta fel a figyelmet a nyelvhasználat pongyolaságaira. Előadásában „rettenetesen nagyszerű” példákkal illusztrálta, milyen stilisztikai hibákFaggyas Sándor, a Prúsz alelnöke (balra) kerekasztal-beszélgetést vezet. (A felvételen T Pintér Károly Prúsz-titkár, Heltai Miklós, Komlósi Gábor és Osztovits Ágnes.) Konkrét tapasztalatait osztotta meg viszont a PPKE-n folyó „kommunikátorképzésről” az az Osztovits Ágnes, aki maga is bábáskodott a kommunikáció és médiatudomány szak elindításánál, s aki már a tavalyi médiaműhelyen tartott előadásában is bepillantást engedett a kulisszák mögé. Nosztalgiával idézte fel: annak idején kiemelt szerepet szántak az eszmetörténetnek, a helyesírásnak, az idegennyelv-ismeretnek, az etikának és a jogérzékenységnek - aztán ezek szép lassan háttérbe szorultak, s ezzel együtt a képzés minősége is drasztikusan romlott. A Heti Válasz főmunkatársát elkeseríti a mai hallgatók tájékozatlansága és igénytelensége, ezért maximálisan egyetért azzal, hogy az egyetemi szintű képzés átalakításra szorul. Húsz év tapasztalatával a háta mögött meggyőződése - és ezt minden fórumon elmondja -, hogy kommunikáció szakot csak szakpárban volna szabad meghirdetni. Osztovits Ágneshez képest némiképp engedékenyebben nyilatkozott a mostani kommunikáció szakos hallgatókról dr. Antal Zsolt szociológus, médiakutató, a PPKE adjunktusa. Nem mentette fel őket a személyes felelősség alól, de árnyalta a képet azzal, hogy rávilágított, milyen kikolák is. Ezek között kétségkívül az egyik legsikeresebb a Komlósi Oktatási Stúdió (KOS), amelynek alapító ügyvezetőjét nemrég elnökévé választotta a - közelmúltig etalonnak számító újságíró-iskolát is fenntartó - Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ). Miután a médiaműhelyre Komlósi Gábor még „csak” saját iskolájának vezetőjeként kapott meghívást, az egykori sportriporter főként a KOS- ban megfordult diákok lelkesedésére, eltökéltségére, karriertudatosságára hozott példákat. Számos ismert médiaszemélyiség került ki az immár elsősorban televiziós szakemberek képzésére specializálódott Komlósi Oktatási Stúdióból, s a tulajdonos nem rejtette véka alá, hogy sikerük titka a gyakorlatorientált képzésben rejlik. A tapasztalt médiaoktatók szájából elhangzottak hasznos munícióval szolgálhattak a Magyar Tudományos Akadémia Néprajztudományi Intézetének kutatója, dr. Nagy Károly Zsolt antropológus, református teológus számára is, aki - szakfelelősként - a Sárospataki Református Teológiai Akadémián jövő szeptemberben induló kommunkikációs képzésre hívta fel a jelenlévők figyelmét. A konferencia első előadójaként a nyilvánostól, bornírt megfogalmazásoktól (tudniillik: most akkor rettenetes vagy nagyszerű? - a szerk.) hemzseg nemcsak a bulvár-, hanem olykor az egyházi sajtó is. A szintén Debrecenből érkezett Ozsváth Sándor művelődéstörténész, az egykori Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola nyugalmazott docense ugyancsak „veszszőparipáján lovagolt”. A verbális és nem verbális kommunikáció oktatásának szükségességéről szólva a tiszta, érthető, a magyar nyelv szabályait követő, a rendelkezésre álló eszközöket (például orgánum, hangsúlyozás, ritmus) helyesen-tudatosan használó beszédmód tanításának újra kötelezővé tétele mellett érvelt - meggyőző beszédtechnika-tréninget is tartva a hallgatóságnak. A konferencia zárásaként Győri Kornél nyugalmazott teológiai professzor, a Békehírnök baptista hetilap egykori főszerkesztője mondta el összegző gondolatait, majd Kádár Zsolt nyugalmazott református esperes, a Theologiai Szemle szerkesztőbizottságának elnöke búcsúztatta igei útravalóval a reformáció születésének közelgő ötszázadik évfordulóját - szövetségi szinten is - szem előtt tartó protestáns médiamunkásokat. ■ Vitális Judit ■ Győri Kornél Az alcím eleje olyasmit feltételez, ami vagy van, vagy nincs, de úgy tűnik, hogy inkább nincs. Ezt sugallná ugyanis egy 2012 júniusában a Mandiner.hu internetes portálon közölt értékelő tudósítás Bánlaki Dalma Stella tollából. Ez áll az írás bevezető részében: „.. .létezik-e ma Magyarországon újságíróképzés, és van-e a szakma oktatásának jövője - többek között ezekről a kérdésekről vitatkoztak a szakma jeles német és magyar képviselői a Goethe Intézetben.” A tudósító szerint Javorniczky István, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola tanára, az Újságírás Központ vezetője leszögezte: nincs ma hazánkban hagyományos újságíró-iskola. Természetesen van kommunikációs képzés, vannak rövidebb-hoszszabb, alkalmi, tanfolyamszerű képzések, konzultációk vagy akár - mint ez az alkalom - konferenciák; magukat újságíró-iskolaként meghatározó intézmények is (például a Bálint Györgyről elnevezett intézmény a Magyar Újságírók Országos Szövetségének keretében). Mi lehet e határozatlanság oka? Havas Henrik szerint az Eötvös Loránd Tudományegyetem például azért zárkózik el e szak oktatásától, mert az újságírás nem tudomány. * * * Nos, ez utóbbi vélemény csak első hallásra bántó. Mert - szerintem - mindenféle jó újságírásra igaz, hogy az éppúgy nem tudomány, mint a versírás, a regényírás, és hadd tegyem hozzá, nem tudomány az üzenetet közlő prédikáció sem. A tudomány olyasmi, ami megtanítható és megtanulható. Az imént találomra felsorolt „nem tudományok” ihletközeli dolgok, ezért az, ami a lényegük, tanítással nem adható át, tanulással nem sajátítható el... A latin mondás szerint „poéta non fit, séd nascitur” azaz: „A költő nem lesz, hanem születik.” A költő helyébe írhatok regényírót, festőt, zongoristát és - engedtessék meg - újságírót is, mégpedig meggyőződésem szerint teljes joggal. Ám okkal vetheti közbe valaki: „De kérem, az itt említett hivatásfajták művelőinek legtöbbje semmire sem vinné, ha nem tanulna rengeteget!” Nos, tanulnak is. Tanul a költő, a festő - és sorolhatnám tovább -, ha nem is mindig a szó megszokott, iskolás értelmében. Tanul, de mit? Talán könnyebb megfogalmazni, hogy mit nem. Tanulással nem szerezheti meg vagy növelheti a tehetséget, nem szerezheti meg és nem növelheti az őt betöltő és bármilyen kezére álló eszközzel továbbítandó üzenetet. Mert, mint idéztük, a költő nem lesz, hanem születik isteni ajándékként és isteni teherrel, amely az Örökkévaló rendeléséből már a születés előtt eldőlt... Tehet-e bármit mindehhez akár a kiválasztott, akár az őt körülvevők közül bárki is tanulással, tanítással? Úgy vélem, igen, de csak ha kiválasztott... Spurgeon (Ravasz László református püspök, teológus szerint a prédikátorok fejedelme) így felelt azoknak a gyülekezeteknek, amelyek panaszkodtak, hogy a lelkész-A médiamunkások ké képző iskolájában végzett sok jó igehirdető között van néhány gyönge hitszónok is: „Atyámfiái, kavicsból nem, csak nyers gyémántból lehet briliánst csiszolni.” Az újságírást közvetlenül, illetve közvetve szolgáló-fejlesztő kezdeti és későbbi ismeretgyűjtésről szólva, elsőre talán meglepő módon, annak inkább iskolán kívüli útjait ajánlotta - egy internetes fórumon megjelent hozzászólás szerint - a Heti Világgazdaság egyik újságírója is: „...ma aki újságíró szeretne lenni, ne média szakra menjen. Ugyanis ott nem tanítják meg sok mindenre. Egy újságírónak értenie kell ahhoz, amiről ír - tehát egy olyan szakot válassz, ami az érdeklődési körödbe esik, amely témáról szívesen írnál, és azt végezd el. Magának az írásnak a készsége jöhet csuklóból (ezt nevezik tehetségnek), de ha nagyon papír kell, vannak pár hónapos újságíró-tanfolyamok...” (...) * * * Az értelemmel bíró médiaképzés - legyen intézményes vagy önképzés - nemcsak Isten adta tehetséget feltételez, hanem azt is, hogy a képzendő szívét általa mindenképpen közlendő érték, értékek töltik be. (...) Mielőtt erről néhány szót szólnék, ne feledjük mindennapjaink tapasztalatát, hogy párhuzamosan, de nem azonos súllyal többféle értékrendszer is létezik egymás mellett. Egymással versengve egymás gyöngítésére, hatástalanítására törekednének. Ám úgy tűnik, hogy az értékversengés már-már eldőlt. (Sajnos azon értékek kárára, amelyeket hitünk és tapasztalatunk alapján valóságos és nélkülözhetetlen értékeknek tartunk.) Hankiss Elemér szociológus negyedszázaddal ezelőtt megfogalmazott értékosztályozása még komoly tényezőként mutatta be a hagyományos keresztény értékrendet, amelynek előnye az volt, hogy hosszú évszázadokon át lehetővé tette a hiánytársadalmakban élő emberek számára azt, hogy súlyosan ínséges körülmények ellenére is értékekben gazdag, értelemmel és reménnyel teli életet éljenek. Ezt követte vagy inkább kiegészítette a reformáció hatására az úgynevezett puritán-felhalmozó értékrend, amely az előzővel szemben már nem veszi adott és megváltoztathatatlan állapotnak a létfenntartó javak hiányát, hanem minden emberi erőt és szándékot e javak felhalmozására mozgósít. Puritán-aszketikus jellege abból következik, hogy a gyors