Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-09-27 / 39. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. szeptember 27. «► 7 Befogadó és nyitott egyház, avagy Ars Sacra a Fasorban Beszélgetés Aradi György lelkipásztorral ► „Felismertük, hogy mind hitéleti, mind kulturális szinten inspirálhatjuk a hozzánk érkezőket” - vallja Aradi György. Az idei nyitott templomok napja és az Ars Sacra fesztivál apropóján a Budapest-Fasori Evangélikus Egyházközség kulturális életéről, a kerületet megszólító hatásáról és az egyházi nyitottságról beszélgettünk a gyülekezet vezető lelkészével.- A fasori gyülekezet nemcsak az Ars Sacra fesztivál keretében rendez kulturális programokat: az év szinte minden hetében találkozhatnak az érdeklődők valamilyen kulturális eseménnyel nálatok. Miért érzitek fontosnak, hogy az egyházi alkalmakon túl helyet adjatok kulturális programoknak is?- A fasori gyülekezetnek hagyománya a kultúrára való nyitottság. Elég csak régi jegyzőkönyveket elővenni vagy a templomépítésünkre gondolni. Száztíz éves templomunkat nemcsak a korszak egyik legkiválóbb építésze tervezte, hanem összművészeti szinten valósult meg az együttműködés, így a teológiai tartalom többek között Benczúr Gyula vagy az üvegművész Róth Miksa, illetve épületszobrász-, ötvös-, hangszerkészítő mester és bútorasztalos munkája által alkot egységet nálunk. A közelmúltra gondolva templomunk padjaiban ülő gyülekezeti tagjaink jutnak eszembe. Közöttük nagyon sok alkotóművész van, vagy kultúrára nyitott értelmiségi, akik szívesen mennek színházba, kiállításra, koncertre. Felismertük, hogy mind hitéleti, mind kulturális szinten inspirálhatjuk a hozzánk érkezőket. Mi ezzel úgy próbálkozunk, hogy a hagyományos mellé többször odatesszük az újat. Törekedtünk arra, hogy ne csak a klasszikus, a már bevált, hanem a kortárs művészet is jelen legyen nálunk. Többek között ebből bontakozott ki az évek óta zajló kamarazenei sorozatunk, az Inventio con Spirito is, melyben kortárs és klasszikus egyaránt elhangzik, de megemlíthetem kiállításainkat is. Kulturális programjainkon is a keresztény elkötelezettség különféle szintjein álló emberek találkozhatnak. A művészet tág teret ad arra, hogy az érdeklődő megnyíljon, egyúttal előszobája annak, hogy teológiailag pontosabb, lelkileg mélyebb elkötelezettséget alakítson ki. Utóbbira nem egy példa van.- Hogy fogadja ezt a nyitottságot a gyülekezet és a város?- Nem élhetünk bezárva, így kiemelt szempont számunkra, hogy a gyülekezet és a templom a maga lakókörnyezetét is meg tudja szólítani. Ne csak a „berepülő” evangélikusaink gyűljenek össze nálunk, hanem meg kívánjuk szólítani a környezetünkben lakókat is. Kapcsolatokat ápolunk az önkormányzattal, oktatási és kulturális intézményekkel, civil szervezetekkel is. Ennek a kapcsolatrendszernek egyik új és intenzív állomása a Magyar írószövetséggel - Erős Kinga szerkesztő, kritikus, a szövetség titkára révén - kialakított együttműködésünk. Ennek köszönhetően az Ars Sacra fesztivál keretében kiállítás nyílik templomunkról a Magyar írószövetség klubtermében: két, gyülekezetünkhöz kötődő huszonéves evangélikus, Kérges Máté fotós és Novotny Dóra grafikus teszi láthatóvá templomunk megannyi szépséges részletét és üzenetét. Ezt a kiállítást a későbbiekben szeretnénk további kulturális intézményekben is bemutatni.- Hogyan lehet egy száztíz éves templomban ma kortársként jelen lenni?Miként teszitek élővé a régi köveket?- Attól lesz élő egy templom, ha különböző szintű érdeklődés alapján oda be lehet jutni. A cél az, hogy a Szentírásból fakadó élet- és lelki közösség minél több emberhez eljusson; önmagunk felé való célunk, hogy mások számára is elérhetővé tegyük az evangéliumot. Protestáns templomokban egyáltalán nem megszokott módon gyülekezetünk augusztus elejétől egészen évvégéig - naponta 10-13 és 14- 17 óra között - két munkatárs vállalásával nyitva tartja templomát. Alaphelyzetben az istentiszteleteken, iskolai áhítatokon, keresztelőkön, esketéseken kívül a templom a hét közel százhatvan órájában zárva lenne. Mi úgy ünnepiünk, hogy nyitunk! így mindenki számára - átlagosan napi ötven látogatóval - bejárható és lakható a templomtér. A betérőknek egyúttal a programjainkat is ajánljuk. Gyülekezetünk idei mottója: „Száztíz éve fasori evangélikusok az evangélium vonzásában - hittel, nyitottan, közösségben.” Hogy mindez ne csupán szlogen legyen, igyekszünk mindent megtenni, például a nyitott templommal, gyülekezeti csendesnappal és a közösségi lét különböző szintjeire szóló hívással.- Miért fontos nektek az Ars Sacra fesztivál?- Az evangélikus gyülekezetek többsége érzékeny, minőséget és kincseket hordozó közösség, de kisebbségi helyzetben vagyunk. Minden kisebbségi helyzetben lévő közösség fontos küldetése, hogy megmutassa magát. Az egyik legkézenfekvőbb lehetőség erre, hogy azokon a helyeken mutatjuk meg értékeinket, ahol az erősségeink is vannak. így bemutatjuk azt, amit élünk, a nyitás által pedig még befogadóbbá válhatunk. Tudom, hogy például Békés megyében kisebb települések gyülekezetei is élnek a fesztivál adta lehetőséggel, és a helyben élők is fogékonyabbá válnak. Mindenképpen pozitív ennek a nyitottságnak az utóhatása.- Mit értesz utóhatáson?- Természetesen nem arra kell gondolni, hogy a következő héten a gyülekezeti alkalmak látogatószáma hirtelen megugrik. Arra viszont igenis lehet - erre itt több példa is van -, hogy azok közül, akiket valamikor csak ilyen szinten tudtunk megszólítani, többen mára rendszeres igehallgató, lelki otthonra talált emberek lettek.- Az Ars Sacra fesztivál majd minden napján lesz nálatok program. Számodra melyik a legkedvesebb alkalom?- Nehéz választani, hiszen a fesztivál keretében kilenc programunk lesz. Többek között fellép nálunk a Misztrál együttes. Johann Sebastian Bach születésének háromszázharmincadik évfordulója alkalmából Fassang László és Rohmann Ditta ad orgona-cselló koncertet, és a vendégünk lesz Lackfi János írő, költő is. Az írószövetségi fotókiállításon túl a gyülekezeti teremben Tettamanti Zsófia textilgrafikái által a középkor biblikus képi világa ölt testet egészen eredeti, új módon. Számomra izgalmas még a nyitott templomok napja, amelyen Gálos Miklós művészettörténész, muzeológus - aki egyben gyülekezetünk kántora is - legfrissebb kutatásáról tart előadást. Tudjuk jól, hogy a templomot tervező Pecz Samu nagyon precízen mindent átgondolt, szorosan együttműködött az alkotókkal, így az oltárképet festő Benczúr Gyulával is. Hogy van az, hogy egy kelyhet tartó angyal szobra - szinte eltévedve - egy olyan oltárkép fölött helyezkedik el, amely a napkeleti bölcsek hódolatát jeleníti meg az újszülött Jézus előtt? Hiba vagy tudatos szerkesztés? Ennek járt utána Gálos Miklós... ■ Galambos Ádám Evangélikus.hu Szeptember 24. 18 órakor nyílik meg Tettamanti Zsófia textilgrafikáinak kiállítása Testet ölteni - Bibliai történetek címmel a gyülekezet központjában (Damjanich u. 28/B). A kiállítást Zászkaliczky Zsuzsanna művészettörténész nyitja meg. Szeptember 25. 17 órakor irodalmi beszélgetős est lesz Lackfi János íróval, költővel a templomban. Szeptember 26. 18 órától Fassang László orgonaművész és Rohmann Ditta csellóművész az idén száztíz éves fasori evangélikus templom jubileumához és a háromszázharminc éve született Johann Sebastian Bach művészetéhez kapcsolódnak koncertjükkel. Műsor: J. S. Bach: Csellószvit; Liszt: B-A-C-H; Kodály: Epigrammák; Debussy: Csellószonáta, 1. tétel; Messiaen: Louange a l’Éternité de Jésus; improvizáció. 20 órakor Piros ruhában, szerelemben címmel versszínházi estet ad Weöres Sándor és Károlyi Amy verseiből Lázár Balázs és Tallián Mariann a templomban. Október u. A száztíz éves jubileum kiemelkedő pontja az a 11 órakor kezdődő úrvacsorái istentisztelet, melyen igehirdetéssel Gáncs Péter elnök-püspök szolgál. Az orgonazenés istentisztelet mindazok számára találkozási lehetőséget kínál, akik az elmúlt évtizedekben rövidebb vagy hosszabb időt töltöttek e templom falai között, vagy éppen a következőkben szeretnék otthonukként ismerni e helyet. A közösség áldásai A közösség Isten lakóhelye. „Mert ahol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben: ott vagyok közöttük’.’ (Mt 18,20) Aki elvonja magát hitbeli testvérei társaságától, és magányos utakon akar csak járni lelki életével, az sorvadásra ítéli magát. Sápadt és vézna, éltető levegőjétől és napfényétől megfosztott lesz a hite. A közösség ápolása bizonyosít meg bennünket mindig újra Isten hatalmáról. Aki kivonja magát a testvéri közösség áldásaiból, annak megrendülhet a bizonyossága: vajon nem csak szép álom-e az, amit Istenből átélt, és valóságnak bizonyul-e Isten a kegyetlen valóságok világában? De a közösség hathatós gyógyszere az ilyen lelki nyavalygásnak. Sohasem maradhat a lelkűnkbe elzárt kincs az, amit a közösség áldásaiként elnyerünk: az Isten eleven, átélt valósága, erejének szemünk elé tárult bizonyossága. Mindez küldetést, megbízást, parancsot rejt magában a bizonyságtevő szolgálatra. Ha az Isten jelenléte, amely a közösségben felénk sugárzik, csupán a jelen pillanat szomjúságát elégítené ki, ha az Isten győzelmeiben csak a múltba visszaszálló emlékezet gyönyörködne, és tovább nem volna, akkor meddő misztikus képzelgés volna az Isten jelenlétének élménye, csak a jelen mindent feledtető elragadtatását nyújtaná! Milyen haszontalan kegyes szórakozás volna az Isten hatalmáról megemlékezni, ha azt csak a múltnak a győzelmei bizonyítanák! Mindez nyugodtan maradhatna egy magába zárkózott társaság magánügye, felesleges óráiban űzött időtöltése, ami senki másra nem tartozik, s amit minden kár nélkül rejtve is tarthatnánk a magunk kebelében. De a közösség áldásaiban éppen az a fontos, hogy a jövőnek a kulcsát kapjuk meg. Azt a jövendőt, amely felénk rohanó kérdéseivel izgat bennünket. S azt a jövendőt, amelynek útvesztőjében annyi kín között vergődik az egész világ, nem tudva: hová és merre? Az Isten színe előtt való közösségünk ezért helyez a vállunkra felelősséget, ezért feszíti meg bennünk a szolgálatnak a rugóit, és ezért küld el bennünket társaink közé nagy, segítő üzenettel. Nem tehetünk másként: hirdetnünk kell azt az Istent, aki holnap is, mindhalálunkig és mindörökké ugyanaz az egyetlen valóság és legyőzhetetlen hatalom: a jövendőnk biztosítéka és az életnek ígérete. Aki kiszakad a közösségből, annak életében elszáradnak a misszió erőforrásául szolgáló gyökerek, és ajkán elhal az örömhirdető bizonyságtétel. A közösségben kapjuk meg Isten jelenvaló közelségének, az elmúlt napokban is bizonyított hatalmának és jövendő szolgálatokra kötelező ígéreteinek a bizonyosságát. Ezért nem némulhat el sem a szívünkben, sem az ajkunkon sosem Isten dicséretének éneke. ■ Szenczi László Luther Márton tér Rómában A múlt héten Rómában teret neveztek el Luther Mártonról. A katolikus egyház központjában a kiátkozott reformátorról. Bő négy évvel ezelőtt a Lutheránus Világszövetség alelnökeként a Vatikánban jártam, és találkoztam XVI. Benedek pápával. Hazaérkezve beszámolót írtam az egyházi sajtóba. Cikkemet valahogy így fejeztem be: „Taxivalmegyeka reptérre. A szokásos római dugó miatt sokat állok egy helyben. Egy plakátra leszek figyelmes, amely kiállítást hirdet a Villa Borghesében, Lucas Cranach - A másik reneszánsz címmel. Örömmel nyugtázom, hogy a reformáció festőjének Luther-ábrázolása is szerepel ezen a tárlaton. Elképzelek egy talán nem túl távoli jelenetet: taxiba ülök a római repülőtéren, és urasan csak ennyit mondok: »Via Lutero, prego!«” Nos, ha ma taxiba ülnék Rómában, így szólhatnék: „Piazza Martin Lutero, prego!” Korántsem természetes, hogy az Örök Városban megtűrik Luthert. Az evangélikusok csak 1870-ben építhettek templomot, addig csak titokban vagy diplomáciai védelem alatt tarthattak itt istentiszteleteket. Halottaikat az éj leple alatt kellett elvinniük a várfalakon kívüli akatolikus temetőbe. Persze nem csoda, hogy Luther lényegében tiltólistán volt Rómában, hiszen a reformátor kíméletlen kritikával illette korának pápaságát. Nem egyszerűen az idők változnak, hanem maguk az egyházak. „Roma semper idem”, vagyis mindig ugyanaz - mondogatták eleink. A római egyház azonban sokat változott, és ez nemcsak Ferenc pápa szavaiban mutatkozik meg hanem már az ötven évve/ ezelőtti II. vatikáni zsinatban is gyökerezik. De az evangélikus egyház is sokat változott. Augusztus végén Wittenbergben, a reformáció fővárosában jártam, ahol egy konferencia evangélikus fiataljai a helyi katolikus templomban tartották reggeli istentiszteleteiket. Fontos üzenet a római Luther Márton tér. Említésre méltó, hogy a Colosseum mellett található. Vagyis közel ahhoz a helyhez, ahol keresztények mártírhalált szenvedtek. Ma sokszor beszélünk - a világban tapasztalható keresztényüldözés kapcsán is - vértanúság és szegénység ökumenéjéről. Arról is említést kell tenni, hogy a Piazza Martin Lutero egy olyan parkban található, amelyben manapság különösen sok hajléktalan és menekült bevándorló tartózkodik. A római evangélikus lelkész elmondta, hogy közösségük rendszeresen reggelire hívja a rászorulókat, és segíti a migráns családokat, ezért aztán igen jó helyen van a római Luther tér. Ez valóban jól van így. Mint ahogy abban is érzek némi jelképet, hogy a magunk diakóniai szolgálatának szervezésében Budapesten éppen a II. János Pál pápáról elnevezett téren osztottunk ételt a migránsoknak. Ha újra eljutok Rómába, mindenképpen megkeresem a Luther Márton teret. Ott talán majd egyszerre élem át a tiszta evangéliumért folytatott küzdelmet és a vágyat, hogy helyreálljon az egyház látható egysége. Ott emlékeznifogok az első századok vértanúira, és találkozhatok korunk szenvedőivel. Azt hiszem, a névadás és mindez az érzés összefügg a zsoltár bátorításával: „Az Úr meghallgatott, tágas térre vitt engem” (Zsolt 118,s) Halkan mondom: ez a tágas tér még a Luther térnél is nagyszerűbb! ■ Fabiny Tamás Elhangzott a Magyar Rádió Vasárnapi újság című műsorában szeptember 20-án.
