Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-09-27 / 39. szám
io -« 2015. szeptember 27. FÓKUSZ Evangélikus Élet Ébredjetek! - Poszt-európai csapdák A röszke-horgosi „csatatéren” 9/16-án történtek margójára ► Poszt-Európa - európaiként és magyarként ez a fogalom motoszkál bennem azok után, amiket az elmúlt hetekben a menekültekkel kapcsolatban láttam és tapasztaltam sok millió honfitársammal és európai uniós polgárral együtt. De különösképpen azután, ami szeptember 16-án - nevezzük 9/16-nak 9/11 mintájára - Röszke 2 határátkelőnél történt. Úgy gondolom és érzem, hogy a poszt-Európa fogalom nagyon is ráillik arra a helyzetre, amely tegnapra-mára kialakult. Mert helyzet van. ellenségképeket gyártó műhellyé, nacionalista szűkkeblűséggé. Ellenkezőleg. Úgy tűnik, hogy ez a menekültáradatos, kritikus helyzet ismét felszította azt, ami a hamu alatt ezek szerint mégis ott parázslóit, parázslik. Hogyan lehetne másként értelmezni a „jó szomszédok” felelős politikai vezetőinek megnyilatkozáunió olykor saját teherbírásának a maximumán is teljesít. Szerbia „csak” átengedi a menekülteket a területén. Vagy éppen megtűri a provokátorokat. Miféle Európa-képe van a szerb miniszterelnöknek? Nekem mindenesetre az ilyen kijelentések hallatán rögtön beugrik Srebrenica több ezer halottja, legyilkolt muszlimja... ■ Dr. Békefy Lajos Tudjuk, mi történt. De a történtek után Európa már nem az, ami korábban volt. Nem az, mert kiderült, hogy a hazánkkal szomszédos Szerbia területén nem csak együttérzésünkre, Európa és hazánk segítségére, szolidaritására rászoruló, otthonaikból hitük, nemzetiségük vagy csak egyszerűen létezésük okán elüldözött menekültek vonulnak át, keresve és találva befogadást, humanitást mint kézzelfogható európai értékeket. 9/16-án ugyanis kiderült, hogy hiába nyitotta meg Horvátország és Szlovénia az újabb menekültösvényt, vannak olyanok, akik csak azért is maradnak ott, ahol - most már harminc napra - lezárult előttük a menekültút. u. Ugyanezt tapasztalhatjuk Nyu- 7 gat-Európában. Sőt! Ott újraéledt a “ Kirchenasyl korábban kissé megz gyengült intézménye, azaz a templo& mok, illetve gyülekezetek befogadnak £ menekülteket, amíg tartózkodásuk hivatalos engedélyezése meg nem Helyzetfelmérés. A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet munkatársai - Fabiny Tamás evangélikus püspökkel - történik. De még ennél is többet illegális bevándorlók között Röszkén. tesznek: a kiutasítottaknak is adnak Nem, messze nem vagyunk túl a nacionalista téveszmék, felszítható parazsak, mardosó nacionalista darazsak és történelemtorzítások korszakán. Jogos tehát a kérdés: a poszteurópaiság mikor tisztulhat meg a nacionalizmus újra és újra fellángoló attitűdjétől? Mikor válik poszt-európai Európánk posztnacionalista Európává minden részében, kivétel nélkül? És a média? És az egyházak? Végigszemlézve a nyugati és a transzatlanti sajtót még a Röszke 2 utáni éjszaka, meglepődve láttam, milyen • csavarintásokkal közlik egyes orgánumok a röszkei „csatatérről” szóló tudósításokat. Nem sorolom fel a megannyi forrást, de a közös jellemzőt nem lehet elhallgatni. Ez pedig a nemzetközi sajtó nagyobb részénél a szembetűnő szelektivitás, csőlátás. A sajtó egy része a gyerekmesék szintjén ír arról, hogy a magyar rendőrök könnygázlövedéket alkalmaztak, vízágyút vetettek be. De hogy miért, arról hallgatnak. Mintha egyes újságírók fejében megfordult volna a világ! Mintha a magyar rendőrök lettek volna a provokátorok. Tény, újra igazolódott tény: sem a nacionalizmuson, sem a szelektív újságíráson nincs túl Európa! És az egyházak? Tudnak valóban azzá lenni, amivé lenniük kell? Láthattuk tévéből, hallhattuk, olvashattuk, hogy idehaza az egyházi segélyszervezetek (a máltaiak, az Ökumenikus Segélyszervezet...) igyekezett segíteni a rászorultakat. S azt is tudjuk, hogy a kormányzat az egyházi közreműködők segítségnyújtását kétszázmillió forinttal támogatja. Igen, jó szívvel hallottunk, olvastunk imákat a menekültekért, az üldözöttekért és az üldözőkért is. Aki menekül, az nem provokál Ha valaki menekült, akkor keresi a menekülés útját, a „vészkijáratot”, és nem dekkol százas tömegben egy sokadik biztonságos ország lezárt államhatára előtt. Aki igazán menekült, az nem rugdalja, feszíti fel az államhatárnak kialakított kaput, az nem tör-zúz, hogy tudatos, ösztönös vagy nagyon is manipulált, forgatókönyvszerű agresszivitása kiéléséhez kődarabot szerezzen, fahusángot találjon, autógumikat gyújtson fel. Aki menekült, az menekül, nem provokál. Az is 9/16 meglepő történései közé tartozik, hogy ezek az agresszív provokátorok a szerb rendőrök szeme láttára nyugodtan felmászhattak a valamikori vámmentes üzlet tetejére, s a háztetőről folytathatták a magyar rendvédelmi erők hajigálását. Hasonló rendbontás esetén Európa melyik országában ne lépne közbe azonnal a rendőrség? A szerb oldalon ilyet nem láttunk. Csak tétlenül szemlélődő „rendőröket”. A korábbi, a törékeny békére és egyensúlyra kínosan vigyázó Európa már mögöttünk lenne - két világháborújával, forradalmi és ellenforradalmi tapasztalataival, leomló falaival, szörnyű börtöneivel, titkos és kevésbé titkos szolgálatainak rémtörténeteivel meg az egyesülés, újraegyesülés „határtalanságával”, heurékájával, üdvmámorával? Poszt-Európa - ahol megjelent az a sajátos harcmodor, amelyet eleddig csak a Közel-Keletről ismert a világ. És most itt mutatkozott be határainknál. Újraéledő nacionalizmusok Azt jó ideje mondogatjuk, hogy posztmodern korban élünk, posztmodern társadalomban, posztszekuláris - „(f)elvilágiasodás” utáni - keresztyénség jelzi az öreg kontinenst. Milyen csapdába gyalogolt Európa? S vajon kik keverték bele az újraéledő nacionalizmusok életveszélyes csapdájába? Mert az a 9/16-ra történt külföldi reagálásokból is egyre nyilvánvalóbb, hogy az ősrégi előítéleteken bizony nem vagyunk túl. Azaz a posztmodern Európának (vagy legalábbis egyes régióinak) még nem sikerült eljutnia a posztnacionalizmus korszakába, amikor a normális, egészséges és nélkülözhetetlen nemzettudat nem torzul sait? Amikor a román miniszterelnök így fogalmaz: emberként és európai polgárként felháborodik azok miatt a magyar intézkedések miatt, amelyekhez hasonlókat Európa eddig csak az 1930-as, 1940-es években látott. Milyen történelemórai torzítás emlékképei jönnek elő benne? Vagy amikor az Egyesült Államokban hivatalos látogatáson tartózkodó szerb miniszterelnök az események hírének hallatán kijelenti: „Segítünk népünknek, és senkinek sem engedjük meg, hogy megalázzon minket, és többé senkinek sem engedjük meg, hogy a Szerb Köztársaság területére könnygázt dobjon.” (Miről beszél a belgrádi miniszterelnök?) Majd ugyanebben a szellemben hozzáteszi: „Képesek leszünk megvédeni országunkat, nemzeti méltóságunkat és területünket. Ha szükséges lesz, az európai értékeket az Európai Uniótól is megvédjük." Miféle döbbenetes logika és érvelés ez? Európa értékei között az idegenek befogadásának keresztyén erkölcsi parancsa is ott van. Amelyet az egész átmeneti menedéket, azilumot, s a lelkészek vagy szociális munkások megpróbálnak közbenjárni érdekükben a hivatalos szerveknél. A végső kiút Európa Pár nappal 9/16 előtt hazánkban járt az egyik legerősebb és leghatékonyabb európai protestáns közösség, a mintegy harmincmillió tagot számláló Németországi Protestáns Egyház (EKD) delegációja Heinrich Bedford-Strohm elnök-püspök, valamint a diakóniai szolgálat elnök asszonya, Cornelia Füllkrug-Weitzel vezetésével. A Keletinél ugyanúgy megfordultak, mint Röszkén. Tapasztalataikról az ekd.de sajtója A végső kiút Európa címmel számolt be. Utána, szeptember 15-én a protestáns egyházi vezetők közös nyilatkozatot adtak ki Berlinben a menekültek - „Flüchtlinge”, nem migránsok! - aktuális helyzetéről. Hat pontban hozták nyilvánosságra álláspontjukat a jelenleg legégetőbb európai kérdésről. Az egyházak az idegengyűlölet minden formáját határozottan elutasítják. Felszólítják a gyülekezeteket, legyenek továbbra is a befogadás kultúrájának gyakorlói. Azért fáradoznak az egyházi vezetők, hogy Európa hű tudjon maradni hitbeli és humanitárius elkötelezettségéhez. Aggodalommal tapasztalják, hogy emberek milliói nélkülözik Isten ajándékait, az alapvető élelmet, a megélhetést és az otthont. Helyette éhezés, üldözés és erőszak milliók osztályrésze. Ilyenek állnak százezrével Európa kapuinál. Segíteni őket keresztyén felelősség is. De az egyházi vezetők rámutatnak arra is, hogy a menekültek számára „legális bejöveteli utakat” kell biztosítani Európába. És ezeket a legális utakat a menekülteknek be kell tartaniuk! Ami nem jön el soha: poszt-jézuanizmus! Újra éles és valós aktualitást nyernek a röszkei „csatatér” füstjében, zűrzavarában Jézus szavai: „...jövevény voltam, és befogadtatok..” (Mt 25,35) Ugyanő másutt ezt mondta: „...aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másfelől hatol be, az tolvaj és rabló... A tolvaj csak azért jön, hogy lopjon, öljön és pusztítson...” (Jn 10,1.10) Ebben az összefüggésben két további jézusi figyelmeztetést jó szem előtt tartanunk. Az egyik elfogatásakor hangzott el ajkáról: „...akik kardotfognak, kard által vesznek el” (Mt 26,52) Nem sokkal előtte az alvó tanítványoknak ennyit mondott: „Ébredjetek..” (26,46) Lehet, hogy valóban megkezdődött a poszt-európai időszámítás? Úgy tűnik. Mindenekelőtt azonban mindent meg kellene tennünk a posztnacionalizmusért!... Ami viszont egészen biztosan nem jön el, az a poszt-jézuanizmus korszaka. Jézus soha nem lesz „mögöttünk”. Őrajta szerencsénkre - Európa és a világ szerencséjére - soha nem tudunk „túl lenni”! Mert az ő beszédei megmaradnak örökké - s mindig és mindenütt igazak: Röszkén és Szíriában, Szerbiában és Romániában, Németországban meg szerte a világban... Ébredjetek, ébredjünk! Vigyázzunk az akol tisztaságára! Tartsuk távol azokat, akik nem az ajtón akarnak bejönni, akik megtévesztik a juhokat. Mert ők báránybőrbe bújt farkasok!
