Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-09-13 / 37. szám
13. -m 2015. szeptember 13. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet m PALACKPOSTA Emlékeim nyomában Hosszú útra indultunk nyáron családommal. Felkerestük gyermekkorunk helyszínét: a várost, ahol feleségem felnőtt, és útba ejtettük azt a kis falut is, ahol gyermekkorom öt évét töltöttem. Lassan negyven éve, hogy eljöttem onnan, és azóta - mivel Magyarország túlsó végében élek - alig-alig jártam arra. De most végre, emberöltőnyinél is több idő után megint ott vagyunk kisgyermekkorom helyszínén. Izgatottan várom, hogy gyermekeimnek megmutathassam a házat, ahol laktam, a diófát az udvaron, amelyről egyszer leestem, a mozit, az óvodát, az iskolát, a cukrászdát... Állunk az udvaron, a kivágott fa helyén, és mutatom a gyerekeknek: az a betonlap ott, a kert oldalában, na az annak a háznak az alapja, amelyben éltem, és amely később összedőlt. A kert mögött állt az óvodám, azóta üzemmé alakították, de már az is bezárt. Iskolai tantermem ma már raktár, a mozi helyén valami iroda van, a bolt sincs meg. Igaz, sok minden épült is azóta, de az már nem az én életemnek a része. A gyerekeim zavartan állnak, kissé unják, meleg is van - ideje indulni, nincs itt semmi látnivaló. Szomorúan ülök vissza a kocsiba. Nem azért, mintha most szembesültem volna az emlékek múlandóságával: ezzel tisztában voltam. Inkább azért, mert nem tudom fiaimnak megmutatni életemnek egyik helyszínét. Pedig ezeken a helyeken lettem azzá, aki ma vagyok. Miért, talán fontos? Fontos, hogy akár gyermekeim, akár diákjaim vagy a gyülekezet, amelyik a szószékről hallgat engem, értse, ismerje a hátterét annak, ami bennem mozog? Fontos, hogy lássák a fát, amelyre felmásztam, az ablakot, amelyen keresztül kisgyermekként meglestem a Mikulást? Hiszen ezek a helyek, ezek az emlékek rajtam kívül senkinek nem jelentik azt, amit nekem - ezek az én magán(y)emlékeim. Miért untatom vele azokat, akikhez szólok? Az élmények nem megoszthatók. Mesélhetek róluk, a lényeg mindig kimarad. De egy dolgot megpróbálhatok: nem az emléket, hanem a lényeget megosztani. A fát, amelynek ágain annyiszor ültem, és amelyről leestem, már kivágták, de a magasság szabadságáról és veszélyeiről tőle tanultam meg valamit, amit elmondhatok. Az ablak, amelyből a Mikulást lestem, nincs sehol, de a gyermeki rácsodálkozás, a várakozás ereje ma is él. A könyvtár, ahová jártam, elköltözött, de az írott szó varázsa megmaradt. Nekünk, szülőknek, lelkészeknek és tanároknak nagy kísértésünk, hogy saját élményeinket akarjuk átadni azoknak, akik ránk bízattak. És amikor kiderül, hogy nem megy, és hogy hallgatóságunk nem érti, miért olyan nagy dolog számunkra az, amiről beszélünk, megsértődünk. Holott talán csak annyi kellene, hogy tudatosítsuk magunkban: ők nem mi vagyunk. A mi első szerelmünk nekünk fontos, a mi első találkozásunk Istennel is csak a mienk. Nekik talán semmit nem mond. De ez nem jelenti azt, hogy a szerelem számukra érvénytelen lenne, vagy hogy ők ne élhetnék meg Istennek ugyanazt a simogató és borzongató jelenlétét, amelyet mi megéltünk. Én csak ennyit mondhatok: ismerd meg a te „diófádat”, amely a magasba hív, és a zuhanás veszélyét hordozza magában; lesd meg te is a csodát; merülj alá te is a szavakban; vedd észre saját életed helyszíneiben, eseményeiben Isten vezetését, hogyan formál téged önmagaddá! És ne törődj az én emlékeimmel. ■ Hegedűs Attila Névjegy: Hegedűs Attila A soproni Eötvös József Evangélikus Gimnázium és Egészségügyi Szakközépiskola lelkésze vagyok. Feleségemmel neveljük négy fiunkat - illetve ők bennünket, ez néha összemosódik. Emellett gimnazista diákjaimmal próbálom megértetni, hogy az Isten ajándékaként kapott élet van annyira szép, hogy kár lenne tönkretenni. Remélem, megértik. Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit Jogok és kötelességek az iskolában Beszélgetés Sziráki György jogi szakokleveles közoktatási szakemberrel ► Ha szeptember í-jével új iskolát kezdtél, akkor mostanra vélhetően a házirenddel is megismerkedtél. Nem volt kedved átbogarászni? Lehet, hogy elsőre valóban száraz és unalmas olvasmánynak tűnik, de talán mégiscsak érdemes lenne áttanulmányoznod, milyen kötelességek vonatkoznak rád - na meg persze milyen jogok illetnek meg. Felcsigáztuk a kíváncsiságod? Olvass tovább! A téma apropóján Sziráki György pedagógussal, jogi szakokleveles közoktatási szakemberrel beszélgettünk.- Amikor a mai nyugdíjasok meghallják azt a kifejezést, hogy „diákjog” legtöbbjükben azonnal működésbe lép a „bezzeg az én időmben” reflex. Pedig egyáltalán nem a fiatalok kiváltságaira hivatott utalni ez a szó. Az oktatás-nevelés egyik fontos célkitűzése a tanulók felelős állampolgárokká nevelése. Legyenek tisztában azzal, hogy vannak jogaik és kötelességeik, legyen meg bennük az igény ezek megismerésére, megtartására, hogy ne csak megtörténjen velük az élet, hanem ezeket is figyelembe véve, tudatosan hozzák meg döntéseiket.-A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény, illetve a 20/2012. augusztus 31-i Emmirendelet általánosságban szól az iskolai élet kereteiről. Van azonban három olyan dokumentum, amelyet minden oktatási intézménynek kötelezően el kell készítenie magára vonatkozóan. Milyen területeket érintenek ezek a belső szabályzatok?- A szervezeti és működési szabályzat ( a továbbiakban: SZMSZ - a szerk.) tartalmát legrészletesebben az említett miniszteri rendelet negyedik paragrafusa szabályozza. Ez azonban alapvetően nem a gyermekeknek, tanulóknak szól, inkább szolgál a pedagógusok, a fenntartó vagy éppen a szülők informálására. Alá- és fölérendeltségi viszonyokat, feladatköröket, adminisztratív kérdéseket szabályoz. A tanulók és szüleik számára fontosabb tartalmat hordoz a pedagógiai program, amely két nagy részből áll. Az úgynevezett nevelési tervben az általános dolgokat fogalmazzák meg: nemcsak az iskola küldetésnyilatkozatát tartalmazza, hanem például azt is, hogy milyen tagozatokat indítanak, milyen kerettantervet használnak, milyen óraszámban tanítanak egy-egy tantárgyat. Ehhez társulnak egyesével a tantárgyaknak a helyi tantervben rögzített tartalmai: milyen készségeket kell elsajátítani, és mik a továbblépés feltételei. Leginkább az iskolák, óvodák, kollégiumok házirendje az, amely mindenki előtt ismert. Ez az iskolai élet, a napi munka kereteit szabályozza. Jellemzően ebben szerepelnek a napi munkarend, a fegyelmező intézkedések elvei és a jutalmazás rendje mellett a tanulói jogok és kötelességek is. Éppen ezért fontos, hogy a házirend tömör és mindenki számára egyértelmű, jól érthető legyen.- Tulajdonképpen melyek ezek a jogok és kötelességek?- Ami a házirendből is mindenképpen ki kell, hogy tűnjön, az általában a személyiségi jogok tiszteletben tartása. Ilyen a tanulónak, gyermeknek az a joga, hogy kérdésére választ kapjon, vagy az, hogy véleményét szabadon - természetesen kulturált formában - kinyilváníthassa. A gyakorlatban persze találkozunk szélsőséges példákkal. A házirendben nagyon sok helyen szabályozzák többek között az öltözködést, az ékszerviselést, a hajviseletet, a kozmetikumok használatát. Az oktatási jogok biztosának egy konkrét határozata alapján azonban egyegy ilyen passzus alapvető személyiségjogokat sért, a tanuló intim szférájába avatkozik be. Ha- teszem azt - egy diák a zöldre festett haja miatt megrovásban részesül, és panasszal fordul a biztoshoz, akkor ő a diáknak ad igazat. A büntetést ugyan nem semmisítheti meg, de felszólíthatja az intézményt a visszavonására, illetve egyidejűleg a házirend módosítására. A tanulónak emellett joga van például ahhoz, hogy képességeihez mérten részt vegyen önképzőkörökben, vagy ugyanígy joga van az egészséges környezethez is. A kötelességek jellemzően a jogok megfordításai. Nemcsak joga a diáknak, hogy képességeinek megfelelően részt vegyen az oktatásban, hanem kötelessége is, hogy ezt megtegye. Kötelessége továbbá az is, hogy a rábízott eszközöket felelősséggel kezelje, vagy hogy a balesetvédelmi előírásokat betartsa. Sziráki György magyar nyelv és irodalom, történelem és orosz szakos pedagógus, jogi szakokleveles közoktatási szakember. 1993 óta dolgozik a közoktatásban. Tanított négy, hat és nyolc évfolyamos gimnáziumban, szakközépiskolában, valamint esti tagozaton felnőtteket is. Több mint öt évig volt intézményvezető. Tavaly szeptember óta az Evangélikus Pedagógiai-Szakmai Szolgáltató és Továbbképző Intézet munkatársa; főként oktatásjogi, ellenőrzésiönellenőrzési, panasz- és konfliktuskezelési kérdésekkel foglalkozik. A házirendben szereplő jogok és kötelességek alapvetően olyan normák, amelyeket kulturált viselkedéssel minden további nélkül könnyedén betarthat bárki. Probléma igazából csak akkor keletkezik, ha valaki szélsőségesen kiforgatva értelmezi ezeket.- Említette a hajfestés, sminkelés kérdését. Gondolom, ugyanígy az iskolába bevihető eszközök köre is „megér egy misét”. Mi a helyzet például a mobiltelefonnal és a használatával?- A házirendben lehet és kell szabályozni a bevihető tárgyak körét, idetartozik a mobiltelefon vagy éppen a tablet is. Minden intézmény megpróbálja szabályozni ezek használatát. Szabályokat alkotni lehet, de a gyerekek rendkívül kreatívak abban, hogy miként játsszák ki ezeket. Szerintem nagyrészt a pedagógus személyiségén, karizmáján múlik, hogy az óráján előveszik-e a gyerekek a telefonjukat, vagy sem. Ha a tanár leköti a figyelmüket, ha mozgatja - például csoportmunkára készteti - őket, akkor eszükbe sem jut a mobiljuk után nyúlni. Ellenkező esetben szélmalomharcot vív: kitetetheti a gyerekekkel a telefonjaikat a tanári asztalra, de azt nem tudja ellenőrizni, hogy nem lapul-e a zsebükben egy második, harmadik készülék is... Ez a kérdés azonban egy másik problémát is felvet: mi a helyzet akkor, ha ezeket az eszközöket beviszik, és lopás történik? Hivatalosan az intézmény addig felel a behozott tárgyakért, amíg azok az ott-tartózkodást rendeltetésszerűen szolgálják, és valóban szükség van rájuk. Ha valaki negyvenezer forintos edzőcipőben jön testnevelésórára, és ellopják tőle, akkor igazgatóként azt mondom, hogy nem volt szükség negyvenezer forintos cipőre... A hasonló helyzeteket egyetlen módon lehet kivédeni: meg kell tiltani a nagy értékű tárgyak behozását, illetve ha valaki mégis bevisz egy ilyet az iskolába, akkor az ő felelőssége vigyázni rá.- Természetesen nemcsak a tanulóknak, hanem a pedagógusoknak is vannak jogaik és kötelességeik. Értékelni - azaz érdemjegyet, illetve félévi és év végi osztályzatot adni - egyértelműen a tanár kompetenciájába tartozik, és ugyanígy a tananyaggal kapcsolatos döntéseket is ő hozza meg.- A már említett miniszteri rendelet kötelezően előírja, mi mindenre kell kitérni az SZMSZ-ben, a pedagógiai programban, illetve a házirendben. így például a házi feladat kiadásáról, a dolgozatíratásról vagy épp a fegyelmező intézkedések meghozataláról is kell rendelkezni ezekben a dokumentumokban. A társadalmi környezettől is függ, egy-egy iskola milyen mértékben szabályozza ezeket. Ahol általában kritikusak a szülők, ott szükség lehet rá, hogy minél részletesebben szerepeljenek az iratokban, hogy adott esetben hivatkozni lehessen rájuk. Ahol viszont úgy viszonyulnak az iskolához, hogy az a tudás fellegvára, és a pedagógusok tekintélyét, szakmaiságát nem kérdőjelezik meg, ott ez kevésbé sarkalatos elem. Én személy szerint a rugalmasabb szabályozás híve vagyok. A pedagógusnak hadd legyen meg az a szabadsága, hogy - nyilván bizonyos keretek között - az adott csoport, osztály ismeretében ő dönthesse el, hogy a számonkérés mely formáját alkalmazza, vagy hogy mikor látja indokoltnak, mondjuk, osztályfőnöki figyelmeztetésben részesíteni a diákot. Ehhez persze az is kell, hogy higgyük el a tanárnak, hogy ért ahhoz, amit csinál.- És ha minden jel arra utal, hogy mégsem ért hozzá ? Megkérdőjelezhetik a diákok és/vagy a szülők a pedagógus alkalmasságát?- A jogszabály azt mondja, a diáknak, illetve törvényes képviselőjének joga van ahhoz, hogy véleményét - természetesen kulturált formában, a személyiségi jogok tiszteletben tartásával - a pedagógusról is kinyilvánítsa. Ugyanígy ahhoz is joga van, hogy panaszára érdemi választ kapjon. Az intézményvezetők azonban akkor tudják kivizsgálni ezeket az ügyeket, ha hivatalosan, bizonyítékokkal is alátámasztva kapják meg a panaszokat. Gyakran ezért marad annyiban a dolog: a szülők jellemzően ilyenkor szoktak visszakozni, nehogy még nagyobb hátránya legyen belőle a gyereknek. Igazgatóként velem is előfordult, hogy két diáklány személyválogatással vádolta meg egy kollégámat, bizonyítékuk is volt a kivételezésre - szóról szóra megegyező dolgozat eltérő érdemjeggyel -, amikor azonban írásban is be kellett volna nyújtani a panaszt, elálltak a „feljelentéstől”...- Az iskolában nemcsak a tanulók értelmi képességeinekfejlődését kell biztosítani, de testilelki épségük megőrzésére is törekedni kell...- Az iskolai erőszak létező jelenség; dr. Aáry- Tamás Lajos, az oktatási jogok biztosa sokat ír erről a jelentéseiben. Az esetek kilencven százalékát a diákok egymás közötti zaklatásai teszik ki. Az iskola profiljától függően nagyon-nagyon meghatározó is lehet, például a szakképző iskolákban az iskolai erőszak olyan probléma, amellyel akár nap mint nap foglalkozni kell. Van, ahol külön pedagógust „állítanak” erre, lehetőség szerint olyasvalakit, aki jártas a mediációban (pártatlan közvetítésben - a szerk.), aki meg tudja állapítani, hogy hétköznapi rivalizálásról vagy szándékos bántalmazásról van-e szó. Az ő feladata a konfliktusba kerülő gyerekek kiemelése, az elkövető ráébresztése arra, hogy helytelen, amit tett. A diák felől a tanár felé mutató erőszak enyhe erősödést, míg a tanár felől a diák felé irányuló erőszak csökkenő tendenciát mutat. Utóbbi tekintetében ötven éve még természetes volt, hogy a tanító felpofozta a szemtelenkedő vagy rendbontó diákot. Ma szigorúan tilos testi fenyítést alkalmazni, de ugyanígy a diák megalázása, önbizalmának sárba tiprása is jogsértő tettnek számít. A pedagógusnak kötelessége, hogy pedagógushoz méltó magatartást tanúsítson. Ennek konkrétumait a most készülő etikai kódex fogja szabályozni. Az evangélikus intézményekre vonatkozóan már kidolgoztunk egy hasonló tartalmú javaslatgyűjteményt. Egy lelkész testvérem ennek kapcsán úgy fogalmazott, tulajdonképpen elég lenne egyetlen sort szem előtt tartani a Szentírásból: „Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!” (íKor 16,14) Ha a nevelési-oktatási intézményekben dolgozók ezzel a szemlélettel, ezzel az elkötelezettséggel fordulnak a gyerekek felé, akkor nem azt méricskélik, hogy melyiküknek mihez van joga, vagy épp mi lenne a kötelessége, egyszerűen csak teszik, amit tenniük kell - a többi már nem rajtuk múlik. ■ Vitális Judit
