Evangélikus Élet, 2015. július-december (80. évfolyam, 27-52. szám)
2015-08-23 / 34-35. szám
14 dt 2015. augusztus 23-30. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Istenünk, Atyánk! Hálatelt szívvel köszönjük meg neked, hogy igéd ma is szól hozzánk. Napról napra tükröt tartasz szemünk elé, hogy meglássuk, mennyi mindent adsz nekünk kegyelmes szereteteddel, gondviselő jóságoddal. Bocsásd meg, hogy sokszor hálátlanok vagyunk, és elfelejtjük, hogy semmi mást nem kérsz tőlünk, mint azt, hogy teremjük a megtérés gyümölcseit szeretettel, irgalommal, megbocsátással, mellyel te is megbocsátottad bűneinket. Add, hogy tiszta szívvel tudjuk szeretni felebarátainkat, hogy megértésre törekedjünk egymás iránt. Győzz le bennünk minden ellenséges indulatot, gyűlöletet, haragot, előítéletet, hogy Krisztus szelídsége legyen szavainkban, tetteinkben, hogy úgy tudjuk szeretni felebarátunkat, mint magunkat. Mindennapi kenyérért könyörgünk hozzád, és tudjuk, hogy te meg fogod adni azt, amire szükségünk van. Olyan sokszor elégedetlenkedünk és aggodalmaskodunk, ha túl sok esőt küldesz a földre, vagy éppen a nap perzseli a szántóföldeket. Add, hogy mindig megelégedéssel tudjuk fogadni azt, amit kapunk tőled, és meglássuk azokat is, akik igazán szükséget szenvednek. Nyisd meg kezünket és szívünket, hogy eszközeid és követeid lehessünk, akik a te nevedben és dicsőségedre tesznek jót a legkisebbekkel is. Kérünk, légy erőddel az új tanév küszöbén a tanárokkal és a diákokkal, akik kipihenten, új erővel kezdik majd a tanévet. Add, hogy ez a lendület el ne fogyatkozzon, hogy kölcsönös tisztelettel legyenek egymás iránt. Fényeddel tedd világossá és láthatóvá a fiatalok előtt azt az utat, amelyen járniuk kell, mert sokszor elbizonytalanodhatnak, és szem elől téveszthetik a helyes irányt. Add bölcsességedet azoknak, akik lépteiket irányítják: szülőknek, nevelőknek, hogy tisztaságra, türelemre és megbocsátásra neveljék gyermekeinket. Légy azokkal, akik gondokkal küzdenek, akik roskadoznak betegség, gyász, magány terhe alatt. Mutasd meg nekik, hogy bár itt a földön hatalmuk van törékeny testünkön, a döntő szó mégsem ezeké lesz, hanem a te végtelen szeretetedé, amellyel megbocsátod bűneinket, elfedezed hibáinkat, teljessé teszed töredékességünket. Kérünk, hallgasd meg imádságunkat Szent Fiadért, az Úr Jézus Krisztusért. Ámen. SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 13. VASÁRNAP - GÁL 3,15-22 Az ígéret örökösei Ahogy a filmekben látjuk. Tehetős család tagjai talpig gyászban. A máskor élettel teli, most azonban visszafojtott hangulatú szalonba a család ügyvédje vagy a közjegyző hívta egybe a megjelenteket, hogy ismertesse az elhunyt végrendeletét. Mindenkinek vannak elképzelései, reményei, számításai. A várakozás feszültsége a vágyak, érzelmek, indulatok egyre mélyebb rétegeit érinti. Ki-ki gondolatban építi a jövőjét, szövögeti terveit, s közben vissza-visszaköszönnek a múlt kedves vagy épp fájdalmas emlékei, kibukkannak a véget ért élettörténet elvarratlan szálai, további bonyodalmakat sejtetve. Az elhangzott végrendelet aztán mindenkit visszaállít a realitások talajára, hogy elindulhasson a cselekmény, megmutatkozhasson a szereplők igazi énje, megismerhessük indítékaikat, céljaikat. Kiderül, ki az igazi jó barát, kiben lakik szeretet vagy éppen a képzeletet is felülmúló gyűlölet, s megtudjuk, milyen központi szerepe van ezekben a végrendelet által juttatott örökségnek. Népmesék örök igazsága. Meghal a szegény ember. Ami a szegénységéből megmaradt, végakaratában háromfelé osztja. Legidősebb fiára hagyja a kicsi házat, a középsőre a zsebkendőnyi földet. A legkisebbnek már csak egy macska vagy rossz tarisznya marad. A nagyobbak örökségének azonnal nyilvánvaló az értéke: hozzá lehet fogni az önálló élethez, a kapott örökség hasznosításához. Ezekre, ha szűkösen is, lehet jövőt alapítani. De mit kezdjen az ember kopott tarisznyával, nyávogó, éhes macskával vagy rozsdás szelencével? Csak a szükség, a lelemény, az apa emlékének tisztelete és a kitartás vezeti rá a legkisebbet, hogy felcsillanjon előtte: valójában az ő öröksége többet ér bármi másnál, csak meg kell ismernie, csak nemes jellemmel kell kutatnia a lehetőséget, amelyet az magában rejt. Luther Márton végrendelete. Egyházunk büszke rá, hogy ez a nagybecsű irat a tulajdonát képezi. Benne Luther Márton a kor hagyományait meghaladva feleségére hagyja minden vagyonát, házát, birtokát. A szerető hitvest teszi meg javai gondnokának, s ami sikkor nem volt természetes, gyermekeik gyámjának. Szavaiból felesége, Kata asszony iránti szeretet és megbecsülés sugárzik, s annak bizonyossága, hogy a legjobb kezekbe teszi gyermekei jövőjét. Reformátorunk a szeretteiről való gondoskodásban is egyfajta reformot hajtott végre: a törvény szükséges elemeit a bölcsen előre látó szeretet szolgálatába állította. Olyan példát adott ezzel elénk, amelyről bátran mondhatjuk: a mi örökségünk is ez a látásmód. Pál mint közjegyző. Isten igéje a napi lelki táplálékunk. Egyszer jóllakunk vele, máskor csak csipegetünk belőle. De vannak az életünknek olyan helyzetei, amikor a jussukat áhító örökösök feszült várakozásával hallgatjuk, mert megszorultunk, ínségben vagyunk, és azt reméljük, ez majd kihúz bennünket a csávából, megoldja azokat a kérdéseinket, amelyekkel megrekedtünk. Pál apostol végrendeletről beszél. Méltán várhatjuk tehát, hogy most valami sorsdöntő dolog kihirdetése következik. S valóban, a Galata-levélnek ebben a néhány rövid mondatában benne feszül keresztény életünk megannyi dilemmája. Legfőképpen pedig az a várakozásunk, amely személyes sorsunk fordulópontjai körül, a történelem változásai közepette különösen is foglalkoztat bennünket: mit tartogat számunkra Isten? Mi az a tőle kapott örökségünk, amelyre az életünket építhetjük? Vannak erről elképzeléseink. Időnként elvárásaink is: tudni véljük, mi az, ami megillet bennünket. Előkerülhetnek régi történetek arról, hogy voltak Istennel kapcsolatos élményeink, közös dolgaink. Lehetnek emlékeink arról, hogy megígérte: nagy dolgokat remélhetünk tőle. Pál pedig kihirdeti: drága kincsünk, örökségünk a kereszt evangéliuma. Amikor ezzel szembesülünk, valami hasonló dolog történik, mint a filmekről szóló fenti példában: Krisztus keresztje felszínre hozza, kik is vagyunk valójában, milyen belső mozgatórugói vannak az életünknek. Ahogy Gyurkovics Tibor is fogalmaz: „Jézus próbakő. Jézusra mindenkinek választ kell adnia.” Amikor magunk is keresztet hordozunk, ha terheket cipelő embertársainkkal találkozunk, vagy ha éppen gyermekeink, fiataljaink őszinte kérdéseire szeretnénk tartalmas választ adni, ha a mindennapi élet kihívásai közepette kell döntéseket hozni, akkor derül ki, mit jelent nekünk Jézus. Akkor már nem maradhat felszínes vagy érdekből fakadó a kapcsolatunk vele. Vagy ha az volt, az örökségből kihagyottak életérzése vehet erőt rajtunk. Akkor hát miből élünk? Jézus keresztje mellett nem mehetünk el közömbösen. Különösen akkor nem, ha azt mondják: ez a te örökséged. Erre alapozhatod az életedet. Talán magunknak sem merjük bevallani, hogy többet vártunk ennél! Va-A VASÁRNAP IGÉJE lami megfoghatóbbat, használhatóbbat, amilyen a házikó vagy a zsebkendőnyi földdarab. Talán jobban szeretnénk mi is a törvényt. Jobb lenne, ha az örökségünk pontról pontra kijelölné az életben az utunkat, kiszámíthatóvá tenné a jövőnket, garantálná az eredményeket. Könnyebb lenne számszerűsíthető igazságok alapján mérlegre tenni embereket, helyzeteket, döntéseket. Egyszerűbb lenne olyan vallási és világi törvények kényelmes keretei között élni, amelyek képesek elhárítani minden veszedelmet és kockázatot. „Az én Katám.” Luther Márton egyik asztali beszélgetésében az ő Bóra Katalinjának nevezte ezt a levelet. Vonhatunk párhuzamot így is: Pál szavai segítenek nekünk jól kezelni az örökségünket, és felismerni annak valódi értékét. Azt ugyanis, hogy Isten megmásíthatatlan ígéretet tett a benne hívőkkel való szövetségre. Arra, hogy életünk és üdvösségünk az ő kezében van, és semmi el nem választhat az ő szeretetétől. Hogy éppen mi örököltük ezt, ez arra a benső bizalmi kapcsolatra épül, amelyet Isten munkál bennünk. ígéretei felszabadítanak arra, hogy az ő szeretetének és hűségének mozgásterében bátran tegyük meg következő lépéseinket, áldozatának mérlegén értékeljük az emberi életet. ■ Lacknerné Puskás Sára Imádkozzunk! Mennyei Atyánk! Köszönjük, hogy Ábraháméhoz hasonló hittel bízhatjuk rád magunkat. Építhetünk ígéreteidre, számíthatunk segítségedre és oltalmazó szeretetedre. Ámen. Áldassék Isten, hála jóságáért ► Énekeskönyvünk Úrvacsora fejezetének következő darabja Luther Márton másik, a szentségért hálát adó éneke: Áldassék Isten, hála jóságáért (EÉ 304). - Elemzés és meditáció egyházzenész és lelkész tollából. A Gott sei gelobet und gebenedeiet (EG 214) keletkezéstörténete a versszak kialakulását tekintve sokban hasonlít a Krisztus feltámadt (EÉ 213) énekére, műfajuk pedig azonos: leise (a versszakot záró Kyrieleis miatt). Eredete egy 14. századi strófához kapcsolódik, amely ismert négysoros változatban és a mai, kibővült formában is. Luther 1523-ban a Formula missae rendjében megemlíti ezt a középkori éneket, mint amely méltó arra, hogy istentiszteleten énekeljék. Bizonyára úrvacsorái énekként is használták, de elsősorban úrnapjára való, a Lauda Sion Salvatorem szekvencia népi kiegészítése, ennek dallamával rokon. Még Luther idejében is úrnapján a szekvenciához kapcsolódva énekelték. Luther a tízsorossá bővült versszakot még két strófával egészítette ki, és 1524-ben jelentette meg Erfurtban és Wittenbergben. A ma ismert hypomixolíd dallam 1533-ban kapcsolódott a vershez. Az átdolgozást a Formula missae és a Deutsche Messe magyarázatában is általános szentségi énekként említi: úrvacsoraosztás alatt lehet énekelni. A Gott sei gelobet - hasonlóan Luther másik úrvacsoraénekéhez - szintén Gálszécsi Istvánnak köszönhetően jutott el Magyarországra, és jelent meg 1536-ban Dicséretes és áldott legyen mi Urunk szövegkezdettel. Ki is volt Gálszécsi, és mi a jelentősége első magyar nyelvű evangélikus énekeskönyvének? Gálszécsi István bécsi, majd krakkói egyetemi tanulmányok után vált a reformáció hívévé. 1532-től a wittenbergi egyetemen tanult tovább, magisteri címet szerzett. Itt ismerkedhetett meg a Luther énekeit tartalmazó énekeskönyvekkel (talán éppen az 1529- es vagy 1533-as Klug-félével) és Luther kátéjával is. Hatásukra - hazatérte után, gálszécsi iskolamesterként - Luther-énekeket fordított, énekeskönyvet, kátét írt, és ezzel a reformáció hitelveinek terjesztését szolgálta. A Gálszécsi-énekeskönyv jelentősége nemcsak elsőségében és a lutheri minták követésében rejlik, hanem abban is, hogy Gálszécsi dallamokkal együtt adta ki az énekeket. Az énekek költői megformálásának gyarló volta, a rímelés és ritmus kezdetlegessége, a helyesírás kiforratlansága jól mutatja a magyar nyelvű költészet kibontakozásának kezdeti nehézségeit. A magyar nyelvvel és a költői formával való küzdelem több mint két évtized múlva hozta meg gyümölcsét. Huszár Gál 1560-61-es énekeskönyve nemcsak terjedelmében, hanem művészi színvonalában is felülmúlta Gálszécsiét. E kitekintés után kövessük tovább énekünk sorsát. Hosszú szünet után, 1955-ben a Dunántúli énekeskönyv Új része adja közre Luther művét. Az 1982-es gyűjteményben is ez a szövegközlés alapja, de a kor lenyomataként bizonyos változtatásokra kellett sort keríteni (az adattár Schulek Tibort és Rezessy Lászlót is fordítóként tünteti fel). Ismerjük meg most az első versszak örömhírét az eredeti, Luthert követő változatban. „Áldassék Isten, zengjünk dicsőséget, / Mert Ő maga táplált minket: / Szent testét, vérét nyújtotta minékünk, / Atyánk, tudjad ezt be, kérünk. / Irgalmazz, Úristen! / Urunk, te szent és drága tested, / Amelyet szült Mária, anyád, / És drága, szent véred / Mentsen bajon, vészen át. / Irgalmazz, Úristen!” ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa A nyolcvanas években az állami zeneiskolában nem lehetett orgonáim tanulni. Az alapszintű oktatást főleg a kántorképzőben lehetett megszerezni. Talán egyetlen kivétel volt a budapesti I. István Gimnáziumban működő orgona tanszak. Abban az időben tanár szerettem volna lenni. Egerbe felvételiztem, és arra gondoltam, éppen az orgonát választom hangszeremül. Milyen ostoba naivitás: tanárnak jelentkezni abban a rendszerben orgonával, mely üvölti az egyháziasságot! Tele voltam elszántsággal, csak egy helyet kerestem, ahol fel lehet készülni a felvételire. így találtam rá a Városliget melletti iskolára. Az egyszerű tanterem végében állt a hangszer: közepes kategóriájú, keletnémet gyártmányú Vermona elektronikus orgona, egy templomi orgona pedáljával felszerelve. A tanár magas, ősz hajú férfi, lassú mozgású, kimért öregúr, szürke kardigánban: Rezessy CANTATE László. Ekkor már nyugdíjas volt, néhány évre rá meg is halt. Csendesen kérdezett valamit az előképzettségemről. Elég hamar kiderült, hogy semmim sincs. Később az is kiderülhet, hogy soha nem is leszek orgonista, aztán már nem is akartam tanár lenni. Mégsem küldött el, nagy türelemmel foglalkozott velem, és közben mesélt az akkortájt készülő új Evangélikus énekeskönyv munkáiról. Előttem van ez a csodás Lutherének: „Áldassék Isten, hála jóságáért...” Benne az újra és újra felcsendülő refrénmondat, amelyet Laci bácsi így fordított: „Irgalmazz, Úristen!” Hiszen ő ennek a szép úrvacsorái éneknek a fordítója. A fordító egyidejűleg avat be minket az eredeti szerző - ebben az esetben Luther -, másfelől a saját gondolataiba, érzéseibe, hitébe. Az úrvacsorái asztal köré gyűlünk. Középen Jézus, akinek halála életet hozott, aki szent testét és kiontott vérét úgy adja, hogy egyidejűleg összeköt minket, mindnyájunkat. Luthert, Laci bácsit és minket, akik ezt az éneket olykor nagyon is megindulva énekeljük. Az ajándékozó Krisztus teremthet bennünk igaz életet, és szüli a mély vágyat: „Keresztyén szent néped / Hadd láthasson egységet!” Ezt a titokzatos kört a refrénként visszatérő könyörgés tartja egyben: „Irgalmazz, Úristen!” Élők és holtak, ismerősök és ismeretlenek, közeliek és távoliak - egy asztalnál ülünk. ■ Koczor Tamás
