Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-04-19 / 16. szám
ÉLŐ VÍZ 2015. április 19. *• 7 Evangélikus Élet Miért jó, ha fáj? Sokáig nem értettem: hogyan lehet ajándék a fájdalom? De minden világossá vált előttem, amikor tanulmányozni kezdtem Ravasz László erről szóló igehirdetését. Azt állapította meg, hogy a Szentírás egyik legfontosabb része íPt 2,18-25: „A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is” (Károli-fordítás) Ez az ige a rabszolgákhoz szólt, akiket akkor észre sem vettek. A rabszolga gazdájának tulajdona volt, tárgy; a gazda eladhatta, megölhette, vagy akár fel is szabadíthatta. Az volt a nagyobb úr, aki kegyetlenebb volt a másiknál. A keresztyénség tehát felfedezte a szenvedő rabszolgák roppant birodalmát. Meglátta a tűrés életalakító erejét: ha jót cselekedve, mintegy Isten kedvéért tűrök, egy új világ szépsége és dicsősége bontakozik ki előttem. A másokért való szenvedés a legnagyobb és legszentebb szolgálat. Közösséget teremt, s a legnagyobb győzelmet jelenti, amelyet az ember ellenségei felett és a világ felett arathat. Az említett igék szerint a szenvedés ajándék, és nekem éppen erre az ajándékra van szükségem. A baj az, hogy nem elég öntudatos, nem elég állhatatos bennem az a szeretet, amely mindent elhordoz, mindent elfedez, mindent eltűr, mindent remél, és soha el nem fogy. Nagy hibám, hogy nem ismerem fel azokat, akik érettünk szenvednek, mert nem értem a szenvedés néma nyelvét. Az a munkás, aki szombat este heti keresményét megissza, részegen megy haza, megveri feleségét, sarokba vágja megrémült gyermekét, nem érti meg a szenvedés néma nyelvét, nem érti meg a hitvesének és- Örömmel számolhatok be arról, hogy tavaly ősszel megkezdett gyűjtésünkhöz eddig több mint hatvanan csatlakoztak, közel másfél millió forintot adományozva. Az Ángyán Csilla fazekasművész által - ajándékképpen - elkészült keresztelőmedence pedig - ha szabad így mondanom - már „használatba is került". Néhány hete ugyanis megtörtént az első keresztelő a magyarkeresztúri templomban, amelynek megszépüléséért most fiatal orgonisták közreműködésével remélünk további adományokat a tavaszi koncerttől. A munka azért is halad gördülékenyen, mert a koordinátor - Mihácsi Lajos lelkész - fáradhatatlan személyiségnek tűnik. A kései és a hajnali órákban egyaránt elérhető, és soha nem mond nemet egy újabb ötletre. De elismerés illeti a körzet mind a hét falvának evangélikus közösségét is, hiszen egy emberként támogatják a „projektet”.- Feltételezem, hogy gyülekezetében, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközségben is volt már, aki rákérdezett: mi késztette e fővárostól távoli település evangélikus hajlékának támogatására?...- Családom apai ágon evangélikus, Győr-Moson-Sopron megyéből szárgyermekeinek nyomorúságából feltörő jajkiáltást. A gazdagok, a jómódúak sem értik meg az éhezők, hajléktalanok néma nyelvét, s nem kérdezik: mi fáj nektek, segíthetünk-e rajtatok? Nagyobb baj, hogy saját magamon sem veszem észre lelkem elnyomorodását. Gyógyulás után sír a lelkem bűneim miatt; olyan vagyok, mint az agyonterhelt igavonó állat: már alig bírom a következő lépést, összeroskadok, ha valaki nem veszi le vállamról a terhet. Nekem szükségem van valakire, aki pásztorom lesz, sebeimet gyógyítja, terheimet leveszi a vádamról, mert mi hasznom van abból, ha tovább robotolok a szörnyű malomban, s egyszer összeesem az irtózatos napszámban? Ki az a valaki, aki megtehette ezt velem? Az, aki szenvedett értem: Jézus Krisztus. S hogy ezt megtehesse, leszállóit örök dicsőségéből, és magára vette a földi testet, egyenlőmázunk. Még jól emlékszem a nyarakra, melyeket a nagyszüleimnél töltöttem Magyarkeresztúron. Különösen a nagymamámnak volt fontos, hogy evangélikus hitben nevelkedjek. Később, amikor felköltöztünk Budapestre, már az ő indíttatására kezdtem járni a budahegyvidéki evangélikusok közé, ott konfirmáltam, majd több évtizedes külföldi tartózkodás után találtam vissza a hegyvidéki gyülekezetbe. És amilyen különös a sors: egy örökösödési ügy miatti látogatás kapcsán jutottam el újra Magyarkeresztúrra, és lettem figyelmes a kis evangélikus templomra. Amikor egy helybélit kikérdeztem a templom történetéről, akkor tudtam meg, hogy 1966-ban épült, és a nagymamám is aktívan részt vett a felépítésében - még azt is megemlítette az illető: „Sajnos, nincs rá erőnk, hogy megszervezzük a felújítást.” Ahogy kimondta ezeket a szavakat, már éreztem, hogy muszáj lépnem azért, hogy ez a templom régi-új fényében tündökölhessen, így jutottam el Mihácsi Lajos lelkészhez ... A többi már ismert az olvasóknak is.- Önnek eddig négy könyve és egy fordítása jelent meg továbbá számtalan cikke világi és egyházi lapokvé lett mindenben mivelünk, kivéve a bűnt, hogy szolgálhasson nekem, és szenvedhessen értem. Amikor ezeket olvastam, megértettem keresztyénségünk legmélyebb titkát: Krisztus, Isten egyszülött Fia, a Szentháromság második személye a teremtésnél is nagyobb munkára vállalkozott. Leszállt a földre, testté lett, hozzánk mindenben hasonló emberré. Közöttünk élte életét, s keresztre feszítették azok, akiket örökkévaló szeretettel szeretett. Milyen óriási szolgálat volt ez! S ezt a nagy szolgálatot szeretetből vádalta, áldozatképpen vitte végbe, hogy végrehajtsa a váltság nagy művét. Kiengesztelte Isten haragját, és megnyitotta atyai kegyelmét. Felém pedig megmutatta az ártatlan szenvedés, a szeretetből fakadó áldozat ellenállhatatlan erejét. Ez az ártatlan szenvedés ellenállhatatlanabb erőt jelentett minden parancsnál és törvénynél; ellenségei ban. írói munkásságát is „felülírja” most a magyarkeresztúri projekt?- Azon írók közé tartozom, akiknek egy könyv megírásához bizonyos ihletettségre van szükségük. Ezt az ihletettséget - legalábbis én eddig így éltem át - egy kívülről érkező mozzanat indítja el, amely nem hagy nyugodni, és végül általam is formát ölt. Úgy is mondhatnám, egyszerre csak tisztán érzem: „Ez az. Ezt most meg kell írnom.” Annyira persze már ismerem magamat, hogy tudom, mindennek az alapja intuíció, tehát nem akaratból írok. Mindehhez hozzátartozik az a kissé drámaian hangzó tény, hogy ilyenkor tisztán érzem magamban: „Nem szabad úgy meghalnom, hogy ezt a témát - a magam lehetőségei szerint - ne dolgozzam fel.”- Aki ismeri eddigi műveit, az tudja, hogy egyikük-másikuk komoly szakmai és közönségsikert ért meg ugyanakkor nagy váltást is érezhet a témaválasztásban.- Alapvetően Isten áldásának tekintem, ha egy embernek megadatik, hogy az egymást követő életkorokat előtte térdre borultak. Akik arcul ütötték, maguk közül kivetették, királlyá koronázták. Az ő sebei meggyógyítanak, bűneimet lerakhatom keresztjénél, gondjaimat őreá vethetem, s félelmemet eloszlatja királyi segítsége. S mindezt szenvedéssel hajtotta végre. Azzal, hogy bűneimet magára vette, fölvitte a keresztfára. Azzal, hogy ártatlan sebeinek a mélységeibe éppen úgy belefoglalt engemet is, mint ahogy belefoglalt a kereszten mondott könyörgésébe, és belefoglalt főpapi imádságába. Szenvedése a legnagyobb ajándék számomra, amelyet Isten adhatott nekem, a bűnös embernek. Szenvedett értem, s ezáltal én olyan gazdaggá lettem, hogy én is ajándékot adhatok: szenvedhetek másokért. Krisztus mintát adott nekem azzal, hogy szenvedett értem, ezzel példát adott számomra: hogyan kövessem őt. A magam erejéből én ezt nem tehetem meg, de az ő segítsége által igen. A Krisztussal együtt szenvedni: áldozat és áldozó lehetek egy személyben. Megértettem teljes mélységében ezt az igét: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért.” (Jn 15,13) Ezért boldogan énekelem: „Imádom azt a nagy szerelmet, / Jézusba’ mely felém hajolt, / Magam rábízom, mint a gyermek, / Kit férget, engem felkarolt, / Vágyom, magamnak mit se várva, / Merülni e szeretetárba. // Akit bírnom kell, az magad vagy. / Érzem, csak érted élhetek. / Mit az egész világ nem adhat, / Nyugtot tebenned érhetek. / Itt gyönyörűség vár, tudom jól, / Követlek hát, amerre vonzol.” (354- Hallelujah-ének, 1. és 3. v.) ■ SzencziLászló — fiatalság, felnőttség, közép- és időskor - mind meg- és átélheti, illetve ha megvan rá a lehetősége, hogy az ezekből adódó feszültségeket adekvát módon reflektálja. Könyveim egyetlen közös motívuma az író személye: magától értetődően más irányú volt az érdeklődésem tizenhat évesen és - mondjuk - harminckét évesen... Most van egy terv a fejemben, közel egy évtizede dédelgetett téma, melynek jelenleg is az elmélyítésén dolgozom. Nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy azt érezzem: „Itt vagyok. Most meg tudom csinálni.” Magam részéről az írást, az íráskészséget és az erre való indíttatást egyértelműen Isten ajándékának tekintem. S noha tudom, hogy nekem már csak a munka része marad (nevet) - sokszor inamba száll a bátorságom, hogy miért pont én legyek az eszköz... Ilyenkor alázatot és nagyon nagy hálát érzek magamban, hogy Isten megengedi, hogy azzal foglalkozzam, amit leginkább szeretek. JE.É. HETI ÚTRAVALÓ Jézus Krisztus mondja: „Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik!’ (Jn io,na.27-28a) Húsvét ünnepe után a 2. héten az Útmutató reggeli s heti igéi a pásztorolt élő gyülekezet képét láttatják, ahol az élő Krisztus jó pásztorként a halálból örök életre vezeti nyáját. „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm!’ (GyLK 683) „Krisztus meghalt mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meghalt és feltámadt.” (2Kor 5,15; LK) Isten választott népe mindenért és mindenkor őt dicsőíti, mert Misericordia Domini -„Az Úr szeretetével tele van a föld’.’ (Zsolt 33,5b) Önkijelentésében Jézus a vele való benső közösség titkáról szól: „Én vagyok a jó pásztor, én ismerem az enyéimet, és az enyéim ismernek engem..., és én életemet adom a juhokért’.’ (Jn 10,14-15) Luther vallja: „De ő jön, ő keres, s ő talál meg! Igéjével, szentségeivel visszavisz nyájához, a keresztyén egyházhoz. Érted adja életét, s meg is tart az igaz ösvényen, hogy többé el ne tévelyedj!” Péter az Úr szenvedő szolgájáról tanítja: ő ártatlan bárányként bűneink miatt bűnhődött a kereszten (lásd Ézs 53,5-7); ti „az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, minta tévelygő juhok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez’.’ (íPt 2,24-25) Mózes új vezetőt kért maga helyett, „hogy ne legyen az Úr közössége olyan, mint a juhok, melyeknek nincsen pásztora”. S az Isten parancsa szerint „maga mellé vette Józsuét..., rátette a kezét, és beiktatta tisztébe”. (4MÓZ 27,17.22.23) És Pál apostolként az evangélium hirdetésén fáradozva, halálra szánt gladiátorként küzd: „Mi bolondok vagyunk Krisztusért (...) szinte a világ söpredékévé lettünk, és mindenki szemétjévé mind ez ideig!’ (íKor 4,10.13) Jézus főpapi imájában értünk könyörög: „azokért is, akik az ő szavukra hisznek énbennem; hogy mindnyájan egyek legyenek”. Ez utolsó kérése: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én vagyok, hogy lássák az én dicsőségemet..!’ (Jn 17,20-21.24) S Pál hirdeti: az Úr kegyelmi ajándéka minden szolgálati lehetőség a gyülekezetben, mert ő „adott” „némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, ismét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felkészítse a szenteket a szolgálat végzésére, Krisztus testének építésére” (Ef 4,11-12). Az utolsó vacsora után Jézus az Olajfák hegyén mondta: „Mindnyájan megbotránkoztok bennem ezen az éjszakán, mert meg van írva: »Megverem a pásztort, és elszélednek a nyáj juhai.« De miután feltámadtam..’.’ (Mt 26,31-32; lásd Zak 13,7) Nekünk élnünk lehet Jézusért, és hirdethetjük a húsvéti örömhírt, tudván, a jó pásztor hazavezeti övéit: „Az én Atyám házában sok hajlék van... ismét eljövök, és magam mellé veszlek titeket...” Ezt az igéjét mindenkinek hallania kell: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, csak énáltalam.’’ (Jn 14,2.3.6) „Kitárják a gyöngykaput. / Jézus nyája hazajut. / Jézus nyomán örök égi fénybe visz az út.” (EÉ 542,3) ■ Garai András Eleven hűség Beszélgetés Büky Anna íróval ► Április 26-án, vasárnap délután 2 órakor - Tar Zita és Tüzes Marcell Sámuel orgonaművészek közreműködésével - jótékonysági hangversenyre kerül sor Vadosfán, a nemrégiben megújult patinás „evangélikus katedrálisban” A szomszédos Magyarkeresztúr templomának felújítását támogató koncert egyik szervezőjét, az Evangélikus Élet olvasói számára sem ismeretlen Büky Anna írót a felújításért tett lépések eddigi eredményeiről, illetve további személyes terveiről kérdeztük.
