Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-04-19 / 16. szám

ÉLŐ VÍZ 2015. április 19. *• 7 Evangélikus Élet Miért jó, ha fáj? Sokáig nem értettem: hogyan lehet ajándék a fájdalom? De minden vilá­gossá vált előttem, amikor tanul­mányozni kezdtem Ravasz László er­ről szóló igehirdetését. Azt állapítot­ta meg, hogy a Szentírás egyik legfon­tosabb része íPt 2,18-25: „A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kí­méleteseknek, de a szívteleneknek is” (Károli-fordítás) Ez az ige a rabszol­gákhoz szólt, akiket akkor észre sem vettek. A rabszolga gazdájának tulaj­dona volt, tárgy; a gazda eladhatta, megölhette, vagy akár fel is szabadít­hatta. Az volt a nagyobb úr, aki ke­gyetlenebb volt a másiknál. A keresztyénség tehát felfedezte a szenvedő rabszolgák roppant birodal­mát. Meglátta a tűrés életalakító ere­jét: ha jót cselekedve, mintegy Isten kedvéért tűrök, egy új világ szépsége és dicsősége bontakozik ki előttem. A másokért való szenvedés a legna­gyobb és legszentebb szolgálat. Közös­séget teremt, s a legnagyobb győzel­met jelenti, amelyet az ember ellen­ségei felett és a világ felett arathat. Az említett igék szerint a szenve­dés ajándék, és nekem éppen erre az ajándékra van szükségem. A baj az, hogy nem elég öntudatos, nem elég állhatatos bennem az a szeretet, amely mindent elhordoz, mindent el­fedez, mindent eltűr, mindent remél, és soha el nem fogy. Nagy hibám, hogy nem ismerem fel azokat, akik érettünk szenvednek, mert nem értem a szenvedés néma nyelvét. Az a munkás, aki szombat este heti keresményét megissza, ré­szegen megy haza, megveri feleségét, sarokba vágja megrémült gyermekét, nem érti meg a szenvedés néma nyelvét, nem érti meg a hitvesének és- Örömmel számolhatok be arról, hogy tavaly ősszel megkezdett gyűj­tésünkhöz eddig több mint hatvanan csatlakoztak, közel másfél millió fo­rintot adományozva. Az Ángyán Csilla fazekasművész által - ajándék­képpen - elkészült keresztelőme­dence pedig - ha szabad így monda­nom - már „használatba is került". Néhány hete ugyanis megtörtént az első keresztelő a magyarkeresztúri templomban, amelynek megszépülé­­séért most fiatal orgonisták közremű­ködésével remélünk további ado­mányokat a tavaszi koncerttől. A munka azért is halad gördülé­kenyen, mert a koordinátor - Mihácsi Lajos lelkész - fáradhatatlan szemé­lyiségnek tűnik. A kései és a hajnali órákban egyaránt elérhető, és soha nem mond nemet egy újabb ötletre. De elismerés illeti a körzet mind a hét falvának evangélikus közösségét is, hiszen egy emberként támogatják a „projektet”.- Feltételezem, hogy gyülekezeté­ben, a Budahegyvidéki Evangélikus Egyházközségben is volt már, aki rá­kérdezett: mi késztette e fővárostól tá­voli település evangélikus hajlékának támogatására?...- Családom apai ágon evangélikus, Győr-Moson-Sopron megyéből szár­gyermekeinek nyomorúságából fel­törő jajkiáltást. A gazdagok, a jómó­dúak sem értik meg az éhezők, haj­léktalanok néma nyelvét, s nem kér­dezik: mi fáj nektek, segíthetünk-e rajtatok? Nagyobb baj, hogy saját magamon sem veszem észre lelkem elnyomo­­rodását. Gyógyulás után sír a lelkem bűneim miatt; olyan vagyok, mint az agyonterhelt igavonó állat: már alig bírom a következő lépést, összeros­­kadok, ha valaki nem veszi le vállam­­ról a terhet. Nekem szükségem van valakire, aki pásztorom lesz, sebeimet gyógyítja, terheimet leveszi a vádam­ról, mert mi hasznom van abból, ha tovább robotolok a szörnyű malom­ban, s egyszer összeesem az irtóza­tos napszámban? Ki az a valaki, aki megtehette ezt velem? Az, aki szenvedett értem: Jézus Krisztus. S hogy ezt megtehes­se, leszállóit örök dicsőségéből, és magára vette a földi testet, egyenlő­mázunk. Még jól emlékszem a nya­rakra, melyeket a nagyszüleimnél töltöttem Magyarkeresztúron. Külö­nösen a nagymamámnak volt fontos, hogy evangélikus hitben nevelkedjek. Később, amikor felköltöztünk Bu­dapestre, már az ő indíttatására kezd­tem járni a budahegyvidéki evangé­likusok közé, ott konfirmáltam, majd több évtizedes külföldi tartózkodás után találtam vissza a hegyvidéki gyülekezetbe. És amilyen különös a sors: egy örö­kösödési ügy miatti látogatás kapcsán jutottam el újra Magyarkeresztúrra, és lettem figyelmes a kis evangélikus templomra. Amikor egy helybélit kikérdeztem a templom történetéről, akkor tudtam meg, hogy 1966-ban épült, és a nagymamám is aktívan részt vett a felépítésében - még azt is megemlítette az illető: „Sajnos, nincs rá erőnk, hogy megszervezzük a felújítást.” Ahogy kimondta ezeket a szavakat, már éreztem, hogy mu­száj lépnem azért, hogy ez a templom régi-új fényében tündökölhessen, így jutottam el Mihácsi Lajos lelkész­hez ... A többi már ismert az olvasók­nak is.- Önnek eddig négy könyve és egy fordítása jelent meg továbbá szám­talan cikke világi és egyházi lapok­vé lett mindenben mivelünk, kivéve a bűnt, hogy szolgálhasson nekem, és szenvedhessen értem. Amikor ezeket olvastam, megér­tettem keresztyénségünk legmélyebb titkát: Krisztus, Isten egyszülött Fia, a Szentháromság második személye a teremtésnél is nagyobb munkára vállalkozott. Leszállt a földre, testté lett, hozzánk mindenben hasonló emberré. Közöttünk élte életét, s keresztre feszítették azok, akiket örökkévaló szeretettel szeretett. Mi­lyen óriási szolgálat volt ez! S ezt a nagy szolgálatot szeretetből vádalta, áldozatképpen vitte végbe, hogy vég­rehajtsa a váltság nagy művét. Kien­gesztelte Isten haragját, és megnyi­totta atyai kegyelmét. Felém pedig megmutatta az ártatlan szenvedés, a szeretetből fakadó áldozat ellenállha­tatlan erejét. Ez az ártatlan szenvedés ellenáll­hatatlanabb erőt jelentett minden parancsnál és törvénynél; ellenségei ban. írói munkásságát is „felülírja” most a magyarkeresztúri projekt?- Azon írók közé tartozom, akik­nek egy könyv megírásához bizonyos ihletettségre van szükségük. Ezt az ihletettséget - legalábbis én eddig így éltem át - egy kívülről érkező moz­zanat indítja el, amely nem hagy nyugodni, és végül általam is formát ölt. Úgy is mondhatnám, egyszerre csak tisztán érzem: „Ez az. Ezt most meg kell írnom.” Annyira persze már ismerem magamat, hogy tu­dom, mindennek az alapja intuíció, tehát nem akaratból írok. Mindehhez hozzátartozik az a kissé drámaian hangzó tény, hogy ilyenkor tisztán ér­zem magamban: „Nem szabad úgy meghalnom, hogy ezt a témát - a magam lehetőségei szerint - ne dol­gozzam fel.”- Aki ismeri eddigi műveit, az tudja, hogy egyikük-másikuk komoly szakmai és közönségsikert ért meg ugyanakkor nagy váltást is érezhet a témaválasztásban.- Alapvetően Isten áldásának te­kintem, ha egy embernek megadatik, hogy az egymást követő életkorokat előtte térdre borultak. Akik arcul ütötték, maguk közül kivetették, ki­rállyá koronázták. Az ő sebei meg­gyógyítanak, bűneimet lerakhatom keresztjénél, gondjaimat őreá vethe­tem, s félelmemet eloszlatja királyi segítsége. S mindezt szenvedéssel hajtotta végre. Azzal, hogy bűneimet magá­ra vette, fölvitte a keresztfára. Azzal, hogy ártatlan sebeinek a mélységei­be éppen úgy belefoglalt engemet is, mint ahogy belefoglalt a kereszten mondott könyörgésébe, és belefog­lalt főpapi imádságába. Szenvedése a legnagyobb ajándék számomra, amelyet Isten adhatott nekem, a bűnös embernek. Szenve­dett értem, s ezáltal én olyan gazdag­gá lettem, hogy én is ajándékot ad­hatok: szenvedhetek másokért. Krisz­tus mintát adott nekem azzal, hogy szenvedett értem, ezzel példát adott számomra: hogyan kövessem őt. A magam erejéből én ezt nem tehe­tem meg, de az ő segítsége által igen. A Krisztussal együtt szenvedni: áldo­zat és áldozó lehetek egy személyben. Megértettem teljes mélységében ezt az igét: „Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mint ha valaki életét adja az ő barátaiért.” (Jn 15,13) Ezért boldogan énekelem: „Imá­dom azt a nagy szerelmet, / Jézusba’ mely felém hajolt, / Magam rábízom, mint a gyermek, / Kit férget, engem felkarolt, / Vágyom, magamnak mit se várva, / Merülni e szeretetárba. // Akit bírnom kell, az magad vagy. / Ér­zem, csak érted élhetek. / Mit az egész világ nem adhat, / Nyugtot tebenned érhetek. / Itt gyönyörűség vár, tudom jól, / Követlek hát, amerre vonzol.” (354- Hallelujah-ének, 1. és 3. v.) ■ SzencziLászló — fiatalság, felnőttség, közép- és időskor - mind meg- és átélheti, il­letve ha megvan rá a lehetősége, hogy az ezekből adódó feszültsége­ket adekvát módon reflektálja. Köny­veim egyetlen közös motívuma az író személye: magától értetődően más irányú volt az érdeklődésem tizenhat évesen és - mondjuk - harminckét évesen... Most van egy terv a fejemben, kö­zel egy évtizede dédelgetett téma, melynek jelenleg is az elmélyítésén dolgozom. Nagyon hosszú időnek kellett eltelnie ahhoz, hogy azt érez­­zem: „Itt vagyok. Most meg tudom csinálni.” Magam részéről az írást, az írás­készséget és az erre való indíttatást egyértelműen Isten ajándékának te­kintem. S noha tudom, hogy nekem már csak a munka része marad (ne­vet) - sokszor inamba száll a bátor­ságom, hogy miért pont én legyek az eszköz... Ilyenkor alázatot és na­gyon nagy hálát érzek magamban, hogy Isten megengedi, hogy azzal fog­lalkozzam, amit leginkább szeretek. JE.É. HETI ÚTRAVALÓ Jézus Krisztus mondja: „Én vagyok a jó pásztor. Az én juhaim hallgatnak a hangomra, és én ismerem őket, ők pedig követnek engem. Én örök életet adok nekik!’ (Jn io,na.27-28a) Húsvét ünnepe után a 2. héten az Út­mutató reggeli s heti igéi a pásztorolt élő gyülekezet képét láttatják, ahol az élő Krisztus jó pásztorként a halálból örök életre vezeti nyáját. „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm!’ (GyLK 683) „Krisztus meghalt mindenkiért, hogy akik élnek, ezután ne maguknak éljenek, hanem annak, aki értük meg­halt és feltámadt.” (2Kor 5,15; LK) Is­ten választott népe mindenért és min­denkor őt dicsőíti, mert Misericordia Domini -„Az Úr szeretetével tele van a föld’.’ (Zsolt 33,5b) Önkijelentésében Jézus a vele való benső közösség titká­ról szól: „Én vagyok a jó pásztor, én is­merem az enyéimet, és az enyéim is­mernek engem..., és én életemet adom a juhokért’.’ (Jn 10,14-15) Luther vall­ja: „De ő jön, ő keres, s ő talál meg! Igé­jével, szentségeivel visszavisz nyájához, a keresztyén egyházhoz. Érted adja éle­tét, s meg is tart az igaz ösvényen, hogy többé el ne tévelyedj!” Péter az Úr szenvedő szolgájáról tanítja: ő ártat­lan bárányként bűneink miatt bűnhő­dött a kereszten (lásd Ézs 53,5-7); ti „az ő sebei által gyógyultatok meg. Mert olyanok voltatok, minta tévelygő ju­hok, de most megtértetek lelketek pásztorához és gondviselőjéhez’.’ (íPt 2,24-25) Mózes új vezetőt kért ma­ga helyett, „hogy ne legyen az Úr kö­zössége olyan, mint a juhok, melyek­nek nincsen pásztora”. S az Isten pa­rancsa szerint „maga mellé vette Jó­­zsuét..., rátette a kezét, és beiktatta tisztébe”. (4MÓZ 27,17.22.23) És Pál apostolként az evangélium hirdeté­sén fáradozva, halálra szánt gladiátor­ként küzd: „Mi bolondok vagyunk Krisztusért (...) szinte a világ söpredé­kévé lettünk, és mindenki szemétjévé mind ez ideig!’ (íKor 4,10.13) Jézus fő­papi imájában értünk könyörög: „azo­kért is, akik az ő szavukra hisznek én­­bennem; hogy mindnyájan egyek le­gyenek”. Ez utolsó kérése: „Atyám, azt akarom, hogy akiket nekem adtál, azok is ott legyenek velem, ahol én va­gyok, hogy lássák az én dicsősége­met..!’ (Jn 17,20-21.24) S Pál hirdeti: az Úr kegyelmi ajándéka minden szolgálati lehetőség a gyülekezet­ben, mert ő „adott” „némelyeket apostolokul, másokat prófétákul, is­mét másokat evangélistákul vagy pásztorokul és tanítókul, hogy felké­szítse a szenteket a szolgálat végzésé­re, Krisztus testének építésére” (Ef 4,11-12). Az utolsó vacsora után Jé­zus az Olajfák hegyén mondta: „Mindnyájan megbotránkoztok ben­nem ezen az éjszakán, mert meg van írva: »Megverem a pásztort, és elszé­­lednek a nyáj juhai.« De miután fel­támadtam..’.’ (Mt 26,31-32; lásd Zak 13,7) Nekünk élnünk lehet Jézusért, és hirdethetjük a húsvéti örömhírt, tudván, a jó pásztor hazavezeti övé­it: „Az én Atyám házában sok hajlék van... ismét eljövök, és magam mel­lé veszlek titeket...” Ezt az igéjét min­denkinek hallania kell: „Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem me­het az Atyához, csak énáltalam.’’ (Jn 14,2.3.6) „Kitárják a gyöngykaput. / Jé­zus nyája hazajut. / Jézus nyomán örök égi fénybe visz az út.” (EÉ 542,3) ■ Garai András Eleven hűség Beszélgetés Büky Anna íróval ► Április 26-án, vasárnap délután 2 órakor - Tar Zita és Tüzes Marcell Sámuel orgonaművészek közreműködésével - jótékonysági hangver­senyre kerül sor Vadosfán, a nemrégiben megújult patinás „evangé­likus katedrálisban” A szomszédos Magyarkeresztúr templomának fel­újítását támogató koncert egyik szervezőjét, az Evangélikus Élet olva­sói számára sem ismeretlen Büky Anna írót a felújításért tett lépések eddigi eredményeiről, illetve további személyes terveiről kérdeztük.

Next

/
Oldalképek
Tartalom