Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-04-19 / 16. szám
8 ◄! 2015. április 19. ifjúsági oldal Evangélikus Élet Térkép szerint a természetben és az életben Interjú a keresztény iskolások tájékozódási túrájáról Győré Balázs főszervezővel ► Késő este indultak Bükkszentkeresztről, és legkésőbb másnap kora délutánig oda is tértek vissza a keresztény iskolások tájékozódási túrájának (KITT) résztvevői. Április második hétvégéjének péntek-szombatján mintegy másfél száz fiatal járta a Bükk erdőségeit, mászott fel kaptatóira, ereszkedett alá völgyeibe, hogy a stratégiai csapatverseny menetlevelének minél több kérdésére választ leljen. A több mint egy évtizedes kezdeményezés háttéréről az ötletgazdát, Győré Balázs főszervezőt kérdeztük. PALACKPOSTA Szabadság, egyenlőség, testvériség Az 1789-es francia forradalom óta a szabadság, egyenlőség, testvériség triásza szétválaszthatatlanul összetartozik. Polgárjogi mozgalmak, forradalmak zászlajára tűzték mint olyan célokat, amelyeknek eléréséért érdemes küzdeni és áldozatot hozni. Sőt a „szent szabadság” gyakran véráldozatot is kívánt. A történelem, így hazánk történelme is, sok szép és lelkesítő példáját adja a közösség érdekében vállalt önfeláldozó küzdelemnek. Ugyanakkor a történelem, mint az „élet tanítómestere” arra is figyelmeztet, hogy bármekkora volt is az áldozathozatal, sem a szabadság, sem az egyenlőség, sem a testvériség nem valósult meg soha maradéktalanul. Vajon mi lehet ennek az oka? Talán kevés volt az áldozat, félúton elakadtak a megújító szándékok, ezért volt hiába „ész, erő és oly szent akarat”? Ha még néhány lapáttal rátettek volna eleink, akkor lehet, hogy elérték volna a talán már csak karnyújtásnyira lévő három ideát? Nem, mert a szabadság, egyenlőség, testvériség bizony csak illúzió. Olyan célok, amelyeket talán meg lehet közelíteni, de elérni képtelenség. Gyönyörködhetünk a szivárványban, de soha nem mehetünk át alatta. Éppen mi magunk vagyunk alkalmatlanok arra, hogy az embertársunkat semmiben nem korlátozó szabadságban, az egymás fölé kerekedés törekvése nélkül éljünk. íme, ilyen az ember! Az illúziók kergetésébe belefáradva két lehetőségünk van. Az egyik az, hogy rezignáltan, fásultan beletörődünk a kilátástalan helyzetbe. A másik lehetőség pedig az, hogy a valóság realitásában találjuk meg a továbblépést segítő kapaszkodót. Ha valamit rossz helyen keresünk, ne csodálkozzunk, ha nem találjuk. Ahhoz viszont, hogy meg is találjuk, amit keresünk, tudnunk kell, hogy hol keressük. Igaz ez a szabadságra, egyenlőségre és a testvériségre nézve is. Létezik egy közösség, amelyre lehet, hogy nem is gondolnánk e keresés közben. Ebben a közösségben, ha nem is maradéktalanul és tökéletesen, de mint ízelítőt mind a hármat átélhetjük. Ez a közösség pedig nem más, mint a keresztény egyház. „Az Úr pedig a Lélek, és ahol az Úr Lelke, ott a szabadság” (2Kor 3,17) - ez az igazi belső szabadság elválaszthatatlan az Istennel Krisztus által megvalósuló közösségtől. Ennek a szabadságnak az áldozata a golgotái kereszten történt. Az egyetlen hely, ahol nemtől, életkortól, karriertől, anyagi helyzettől függetlenül egyenlők vagyunk, nem más, mint az oltár térdeplője, melyre az ostyában és borban önmagát ajándékozó Krisztussal részesedés közben letérdelünk. Ebben a közösségben a „testvér” megnevezés már nem patetikus és képmutató kifejezés, hanem a Krisztus testével és vérével élők valóságos test-véri közösségére utal. Az általunk elképzelt szabadság, egyenlőség és testvériség tehát illúzió. Az is illúzió persze, hogy ezek az egyházban mindig és mindenhol megvalósulnak. A föltámadt és élő Krisztus azonban egyháza közösségében gyakran megajándékoz minket az igazi szabadság, egyenlőség és testvériség kóstolójával. Aki viszont ezt megízleli, újra és újra vágyik rá, az újjáteremtett világ teljességéig. Addig pedig: „ízleljétek és lássátok, mily jóságos az Úr! Boldog az ember, ki hozzá menekül'.’ (Zsolt 34,8; Szent István Társulat fordítása) ■ Kovács László Névjegy: Kovács László Huszonnégy év sokféle gyülekezetben végzett lelkészi szolgálatot követően e tanév kezdetétől a soproni Berzsenyi Dániel Evangélikus (Líceum) Gimnázium iskolalelkésze vagyok. A hitismeret átadását azért is tartom páratlanul fontosnak, hogy - Jézus szavai szerint - legyen mit eszünkbe juttatnia a Szentléleknek, ha elérkezettnek látja az idejét fordulatos életünk során. Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit- Az idei már a huszonegyedik KITT, a kezdetei 2001-ig nyúlnak vissza, amikor is öregdiákként elkezdtem szervezni egykori iskolámban, a Gödöllői Református Líceumban a hétvégi túrákat. Mindezek nemcsak egyszerű kirándulások voltak, hanem komoly lehetőségek arra, hogy beszélgessünk egymással, illetve a tanárok is jobban megismerhessék tanítványaikat. Az iskolai „csapatépítés” a túráknak köszönhetően remekül működött. A más évfolyamba járók már nemcsak köszöntek egymásnak a folyosókon, hanem megálltak beszélgetni. Ezt továbbgondolva jött az ötlet, hogy mindezt tegyük elérhetővé más iskolák számára is, és ekkor, 2004 tavaszán hoztuk létre stratégiai csapatversenyünket, amely a keresztény iskolások túlélőtúrája nevet viselte. Azóta is jelen vagyok a KITT minden mozdulatánál, immáron tizenegy éve. Egyedül vagyok, aki valamennyi túrán részt vett, de nagy örömmel tölt el, hogy tavaly októberben a jubileumi huszadik túránkon voltak olyan csapatok, amelyek tagjai tíz évvel ezelőtt is résztvevői voltak rendezvényünknek. Ok is családos, dolgozó emberként jöttek a Bakonyba - egyikük Angliából hazautazva -, hogy együtt töltsük a hétvégét.- Egy ilyen komplex, sok embert megmozgató program megszervezése és lebonyolítása nem egyszemélyes feladat. Mekkora stáb segít ebben?- Általában három-öt fő foglalkozik a túra előkészületeivel. Ebbe beleszámoltam a bejáráson részt verteket is. A túra útvonalát ugyanis gyalogosan mi is teljesítjük. Itt fogalmazódnak meg azok a kérdések, amelyeket aztán a fiataloknak a kirándulások alatt meg kell válaszolniuk. Ezek mindig valamilyen rögzített ponthoz köthetők - például: Hányas szám van felfestve a jávorkúti turistaház ajtajára? -, amelyekre jó válasz csak akkor adható, ha a résztvevők elsétáltak odáig. Ugyanez a csapat készíti elő a pont-Hatvan kilométer, szintidővel A Deák Téri Evangélikus Gimnázium tanulójaként hatodik alkalommal vettem részt a KITT-en három barátommal az osztályból. Korábban egy alkalommal már voltam túrán a csapattal a Bükkben, így a menetlevélben nagy örömünkre találkoztunk ismerős kérdésekkel, amelyekre a válaszokat viszont, sajnos, nem tudtuk. A kérdések egyébként kifejezetten tetszettek, mert a térképen könnyen meg lehetett találni, hogy hol leljük majd meg a választ, és a helyszínen sem kellett sokat keresgélni. A túra egy kis csúszás miatt késő este indult, és szerintem még sosem volt ilyen sötét az éjszaka, hiába volt fenn a hold. A terepviszonyok is az átlagnál keményebbek voltak, nagyon nagy volt a szintkülönbség, a Bükk-fennsíkot kétszer kellett megmásznunk, ami sokat kivett belőlem. Miután felkelt a nap, végre megláthattuk a hegység szépállomások feladatait, amelyek logikai, nyelvi, földrajzi ismereteket kérnek számon. Magán a túrán pedig húsz-huszonöt segítőnk van, akik a regisztráción és a pontőrködésen kívül a krumplipucolásig mindenben segítenek.- Hogy látod, mi a KITT sikere, erőssége, miért várják a rendszeresen visszatérő résztvevők?- Igazából ezt egyszer személyesen át kell mindenkinek élnie. Ezen a rendezvényen nem egymás ellen küzdenek a fiatalok, hanem egymásért. Átélik, hogy milyen eltévedni, de megtapasztalják azt is, milyen ezután megtalálni a helyes utat. A másik erősség a gyerekek hozzáállása. Tisztában vannak a saját képességeikkel és a csapattársaikéival, és ehhez mérten próbálnak teljesíteni. Ennek és a verseny kialakításának is köszönhető, hogy tőlünk mindenki élményekkel megy haza. De ha beszélhetek az erősségéről, szólnom kell a gyengeségéről is, ez pedig a túrába bevont ségét, annak ellenére, hogy a csupasz fák miatt még minden kopár volt. Sok helyen hóvirágszőnyeg mellett sétáltunk, illetve kisebb vízesések is tarkították utunkat. Ami eddig még nem fordult elő egyszer sem: most nem tévedtünk el. Ez azért is jó, mert így a távot pontosan a tizenhat órás szintidővel teljesítettük. Körülbelül hatvan kilométert gyalogoltunk, közben érintettünk minden őrzött pontot és majdnem minden fakultatívat is, ezzel sikerült megszereznünk az előkelő második helyet, aminek nagyon örültünk. Bár nekem az egész tájékozódási túrában a legnagyobb örömöt az jelentette, hogy olyan emberekkel oszthattam meg ezt az élményt, akik ilyen jó barátaim; megbízom bennük, közel állnak hozzám. Biztos vagyok benne, hogy a következő őszi túrára is el fogok menni ugyanezzel a csapattal. ■ Szöllős Tamás iskolák száma. Évek óta öt-hét iskolából jönnek a jelentkező csapatok, és akárhogy próbáljuk, nem tudunk új intézményeket bevonni. Több az egyházi iskola, mint korábban, mégsem fogadják el többen a meghívásunkat. Korábban minden iskolába küldtünk külön meghívólevelet, plakáttal együtt is, de ezekre sem érkezett semmilyen válasz. Volt olyan is, hogy az iskolalelkész felhívott, hogy honnan tudom az e-mail címét, és töröljem a listáról, mert nem kér semmilyen kéretlen levelet. Mindezek miatt kicsit úgy érzem, hogy széllel szemben hajózunk, hiszen nem kapjuk meg azt a támogatást, amit más rendezvény igen. Általános tapasztalatom az, hogy amelyik iskolából egyszer eljön egy csapat, onnan folyamatosan érkeznek a következő években is résztvevők, mert szájról szájra terjed a túra híre.- Neked személy szerint mit jelent a túrázás? Mióta, milyen gyakran jársz kirándulni?- A természetjárást még gyermekként szerettem meg, már akkor is népszerű volt az Országos Kéktúra mozgalom. Két hét alatt gyalogoltunk 140 kilométert, és minden második nap más-más településen hajtottuk le a fejünket. Már akkor tetszett, hogy gyalog olyan helyekre is el tud jutni az ember, amelyeket máshogy sosem találna meg. A természetjárás nekem azóta is egyet jelent a kikapcsolódással: kiszakadni a zajos hétköznapokból és kicsit közelebb kerülni a teremtett világhoz. Boldogsággal töltött el a mostani bejárás során is látni az ébredező természetet, hallani a zubogó patak hangját. Alig várom már, hogy gyermekeim kicsit idősebbek legyenek, és el tudjuk kezdeni a közös sátras kirándulásainkat. Sajnos mostanában kevés időm van kirándulni, ezért is szeretem a tájékozódási túrákat, mert ilyenkor „rákényszerülök” én is a természetjárásra.- Gondolom, van kedvenc kirándulóhelyed.- A Börzsöny a szívem csücske, minden szépségével és nehézségével. Ha tehetném, minden évben lenne ott túránk, mert annyi lehetőséget rejt, hogy lehetetlenség megunni.-Mire támaszkodsz túrázás közben? Csak térképet viszel magaddal, vagy iránytűt, esetleg GPS-t is?- Nem vagyok majrézós ember, általában a hagyományos, „hajtogatós” térképpel túrázom. Ha pedig eltévedek, visszatérek az utolsó jelzésig, és onnan folytatom a jó irányba a kirándulást. Iránytűt nem szoktam használni, vizet is csak akkor viszek magammal, ha az adott tájegységben nem található forrás.- Gyakorlott túrázóként mit tanácsolsz a kezdő természetjáróknak?- Mindenkinek tisztában kell lennie a képességeivel. Fontos, hogy tudjam, honnan hova szeretnék jutni, de jó, ha van egy köztes pont is, ahol „kiszállhatok” ha bármi történne velem. Ehhez szükséges a turistajelzések ismerete. Hihetetlen, de sokan nem tudnak térképet olvas-2 ni, illetve nem ismerik fel, hogy melyik jelzés £ merre visz. Mindezek mellett célszerű megfe~ lelő felszerelést használni a kirándulások során: a kényelmes cipőn kívül a megfelelő hátizsák 2 beszerzése is ajánlott, főleg, ha többnapos tú- K rára megy az ember.- A KITT résztvevőinek a „lelkűkre kötitek”, hogy csak a jelzéssel ellátott túraútvonalakat, ösvényeket használhatják. Amikor te járod a természetet, te is mindig betartod ezt a szabályt, vagy előfordul, hogy letérsz a jelzésről, mert úgy ítéled meg hogy úgy gyorsabban célba érnél?- Sosem térek le a jelzett ösvényről. Azért jelölték ki azt számunkra, mert az biztonságos, illetve azon haladva nem teszünk kárt a természetben. A gyerekeknek azért sem szabad letérniük a jelzett útról, mert így tudjuk segíteni a tájékozódásukat, ha esetlegesen eltévednek, vagy csak iránymutatás kell nekik. A természetjárás sokszor lehet metafora a hit világában is. A jelzett ösvényről le lehet térni, de akkor csak eltévelyedik az ember, sokszor sokkal nehezebb utat bejárva talál vissza a jelzett útra. Az élet is ilyen. Járhatunk „térkép” szerint, és akkor könnyebben célba érhetünk, de ha olykor le is térünk a jelzett útról, mindig lesz lehetőségünk visszatérni rá. Csak arra figyeljünk, hogy ezt a célállomás előtt meg tudjuk tenni. . ■ V. J.
