Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-11 / 2. szám
Evangélikus Élet élő víz 2015. január íi. » 11 Sí? Rámpás karácsonyi angyalok „A vendégszeretetről meg ne feledkezzetek, mert ezáltal egyesek - tudtukon kívül - angyalokat vendégeltek meg” (Zsid 13,2) Korábban írtam már az EvÉletben a rámpás konfirmációról. Arról volt akkor szó, hogy a pesterzsébeti templom kapjon-e rámpát, vagy sem. Valaki közbeszólt: „De minek ide rámpa, hisz nincsenek tolószékesek a környéken." Egy pillanatra összeomlott a közgyűlés, hát nevetséges, fölösleges dologról tárgyalunk! Azután jött a tisztulás ideje. Persze hogy nincsenek kerekes székesek az istentiszteleten, hiszen nem tudnak rámpa nélkül bejönni! Azokban a napokban Pesterzsébet egyik könyvtárosát, Molnár Évát fölkereste jó ismerőse, Bátori István, aki korábban autóbalesetben veszítette el az egyik lábát. „Nem tudsz itt valahol egy olyan templomot, ahol van rámpa? Szeretnék szenteste templomba menni. Képzeld, sehol sincs rámpa.” „Tudok egyről. Az evangélikusoknál most készült el a följáró”hangzott a válasz. István föl is „szentelte" a lépcsőmentesítő eszközt. Részt vett a szentesti istentiszteleten. Azután következett a lelki elmélyülés időszaka, a rendszeres templomba kerekezés és az életre szóló döntés, melyet az a bizonyos „rámpás konfirmáció” pecsételt meg. Hűséges templomlátogató lett úgy, hogy hozta sorstársát, Győzőt és még másokat is. Azóta nem maradhatnak el az istentiszteletekről. István két éve egy új rámpát ajándékozott a meggyengült régi helyett, és azt is vállalta, hogy a templom bejáratánál fogadja az érkezőket, és szórólapokkal, az Evangélikus Élet példányaival ajándékozza meg őket, beszélget velük. 2012-ben a szentesti istentisztelet után István azt kérte, hadd aludhasson az imateremben, mert nehéz hazajutnia a VII. kerületbe az ünnepi közlekedési beosztás miatt. Mivel gyermekeink már mind önálló családjukban ülik körül a karácsonyfát, arra gondoltunk feleségemmel, hogy behívjuk szentesti vacsoránkra. Hadd legyen neki gyülekezete mellett családja is ezen az estén. Tavaly immár harmadszorra is vendégünk volt István. Boldogan olvastuk a szent család történetét, hogy végül is egy istálló volt a megoldás. Magamban azon elmélkedtem, hogy milyen istállóhoz hasonló, hatásos megoldás a rámpa ezen az estén. Mindkettő, a deszkából ácsolt és a vendégszeretetből készült egyaránt. Kell rámpa a templomokra és a parókiákra, főleg szenteste táján. Ahol még nincs, a gyülekezetek építsenek, létesítsenek egyet! Higgyék el, mennyei örömre, sőt még angyalok jelenésére is számíthatnak! Mert bizony vannak kerekes székes angyalok is! A rámpán pedig nemcsak fölfelé, hanem lefelé is lehet közlekedni. ■ GYJS*VDM Bölcsen számláltam-e napjaimat? A 90. zsoltár igéi arra figyelmeztetnek, hogy emlékezzem vissza egyrészt arra, amit Isten velem cselekedett, másrészt a saját eddigi életemre. Emlékeznem kell arra, hogy kicsoda Isten, és ki vagyok én. Látnom kell, hogy Isten: örökkévaló, nagy hatalmú, gondviselő és megtartó, én pedig múlandó, gyenge, tehetetlen, elveszett vagyok Isten kegyelme nélkül. Isten gyermekeként azt tapasztaltam meg, hogy ő nem vetett el bűneim miatt, ezért mondhatom boldog bizonyossággal: „Uram, te voltál hajlékunk nemzedékről nemzedékre” (Zsolt 90,1) Ez sokat jelentett számomra, hisz árvaként én is jövevénynek éreztem magamat e földön, mint Mózes, a zsoltár szerzője, akinek egész életében nem volt otthona. A fáraó házában élt negyven évig idegenként. Idegen volt a másik negyven év alatt Jetrónál is, a midiánitáknál. Jövevény és zarándok volt a harmadik negyven éven át, a pusztai vándorlás ideje alatt. Egész életében mégis arról tett bizonyságot, hogy az Úr volt hajléka, otthona. Én is megismertem, hogy ez a világ nem az én otthonom, ezért úgy emlékezhetem vissza eddigi életemre: Uram, te voltál az én hajlékom minden körülmények között. Istennél van már otthonom, azért ha egyszer el kell költöznöm e földről, tudom, hogy hazamegyek. Ha visszagondolok eddigi életemre, láthatom, érthetem: mit jelent nekem Jézus Krisztus. Jöttek életemben viharok, megpróbáltatások - nyugalmat mindig csak Jézus Krisztusban találtam. Jártam többször a halál völgyében is, akkor sem féltem, mert ő velem volt, és hajlékom, otthonom volt ott is nekem. „Mi csak tegnapiak vagyunk, és semmit sem tudunk, életünk csak árnyék a földön” - olvassuk Jób könyvében (8,9). „Ne dicsekedj a holnapi nappal, mert nem tudod, mit hoz az a nap!” - figyelmeztet Isten (Péld 27,1). Nekem csak a mai napom van, és a tegnapi napom volt, a jövőm Isten kezében van. Életem ideje meghaladta már a nyolcvanhét esztendőt. Nagy kegyelem ez számomra! Mégis veszélyes lenne álomba merülnöm. Azért hangzik az evangélium Isten népe számára: ne aludjon, és ha elaludt is, ébredjen fel. Mindig ébernek kell lennem, és tudnom kell, hol járok. Fontos, hogy teljes örömnek tartsam a különféle próbákat, mert ezek megtanítanak az engedelmességre és az Úrban való bizalomra. Fontos, hogy úgy vizsgáljam eddigi életemet: bölcsen számláltam-e napjaimat? Jól megértettem-e Isten célját és akaratát a próbák és szenvedések között, a jólétben is? Fontos, hogy tanuljak Pál apostoltól, aki ezt írja: „...mértén megtanultam, hogy körülményeim között elégedett legyek. Tudok szűkölködni, és tudok bővölködni is, egészen be vagyok avatva mindenbe, jóllakásba és éhezésbe, a bővölködésbe és a nélkülözésbe egyaránt. Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít engem” (Fii 4.11-13) Isten igéje arra is figyelmeztet, hogy nem kell előre biztosítanom mindent magamnak, mert: „Mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?” (Mk 8,36) Nem a világ szerint kell okosabbnak, bölcsebbnek lennem, inkább legyek bolondabb Isten szempontjából. A mai ember a rohanás korszakában él; rohan, mintha üldöznék, nincs ideje, fél, hogy elkésik. De honnan? Sehonnan! A kárhozatba úgyis elég korán odaér, ha gyalog jár is. Én ugyanakkor ráérő ember kívánok lenni, hogy ráérjek imádkozni, Bibliát olvasni, és mindig legyen sok időm az Úr számára. Szeretnék úgy megállni Isten előtt, úgy indulni tovább - ha az Úr ad még napokat életemhez -, hogy Vizsgáljam minden lépésemet: az az ő akarata szerint való-e, hiszen nekem úgysincs, csak a ma. A holnapot, ha akarja, nekem adja, ha pedig nem, hazavisz. Ha megelégedetten, örömmel, vidáman töltöm napjaimat, már az is nagy áldás. ■ Szenczi László Botos Ferenc Képek Galileából (haikuk) néma kőpadok Názáretből jött egy ács itt ült, szombaton bíbor pipacsok között lépdelt csendesen míg a hegyhez ért glóriás a hold sohasem látott színek a vizek felett HETI ÚTRAVALÓ „Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai’.’ (Róm 8,14) Vízkereszt ünnepe után az 1. héten az Útmutató reggeli s heti igéi az Úristen dicsőségét hirdetik, mely Jézus Krisztusban látható. Ő világosságul jött el e világba, s életet hozott az embernek. „Az Ige testté lett, közöttünk élt, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét.” (Jn 1,14; LK) „Amikor Jézus megkeresztelkedett, azonnal kijött a vízből, és íme, megnyílt az ég és látta, hogy Isten Lelke mint egy galamb aláereszkedik, és őreá száll. ...hang hallatszott a mennyből: Ez az én szeretett Fiam, akiben gyönyörködöm’.’ (Mt 3,16-17) „Mintha mondaná: Minden jótét kegyelmemet, ami csak szívemtől telik, néktek ajándékozom! Fiam az egyetlen örökös, és mindenek Ura, benne ti is gyermekeim, örökösök lehettek” - tolmácsolja Isten kijelentését Luther. „Maga a Lélek tesz bizonyságot a mi lelkűnkkel együtt arról, hogy Isten gyermekei vagyunk. ...és örököstársai Krisztusnak..!’ (Róm 8,16-17) Ti „szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel”! (GyLK 739) Ez a mi logikus istentiszteletünk: „...szánjátok oda magatokat élő, szent, Istennek tetsző áldozatul... arra igyekezzék mindenki, hogy józanul gondolkozzék az Istentől kapott hit mértéke szerint’.’ (Róm 12,1.3) Cézáreában Péter beszéde közben „leszállt a Szentlélek mindazokra, akik-hallgatták az igét. (...) És úgy rendelkezett, hogy keresztelkedjenek meg a Jézus Krisztus nevében.” (ApCsel 10,44.48) A keresztség előképe a választott nép csodálatos átkelése a halálfolyón: „Az Úr szövetségládáját vivő papok ott álltak szilárdan a Jordán száraz medrében. Egész Izráel átkelt, és mindaddig száraz volt a folyómeder, amíg az egész nép... át nem kelt a Jordánon’.’ (Józs 3,17) Pál szeretné, ha mi is eljutnánk „Isten titkának, Krisztusnak ismeretére”. Ne hagyjuk magunkat félrevezettetni: „Mivel... már elfogadtátok Krisztus Jézust, az Urat, éljetek is őbenne.” (Kol 2,2.6) Jézus megáldja a kicsinyeket, s mindenkori követőinek mondja: „...aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint egy kisgyermek, semmiképpen sem megy be oda’.’ (Mk 10,15) „Ő az igaz Isten és az örök élet!’ (íjn 5,20) Ezért követőinek mindenkinél jobban kell őt szeretniük, és evangéliumát továbbadniuk; még ha ez meghasonlást hoz is a családban: „...mostantólfogva, ha öten lesznek egy családban, meghasonlik három a kettővel, és kettő a hárommal.” (Lk 12,52; lásd Mt 10,34-39) Isten gyermekeinek állandó létszükséglete az ima - titokban és röviden. Isten igéjében szól hozzánk, s mi imádságban válaszolunk. Reformátorunk Kiskátéjából tudhatjuk, az Úrtól tanult imádság megszólításból, hét kérésből, dicsőítésből áll: „Mi Atyánk..., szenteltessék meg..., jöjjön el..., legyen meg..., add meg..., bocsásd meg..., ne vígy..., szabadíts meg..., mert tied az ország, a hatalom és a dicsőség mindörökké’.’ (Mt 6,9-13) Pál int: „Az imádkozásban... legyetek kitartóak és éberek!” (Kol 4,2) „Szüntelenül imádkozzatok!” (iThessz 5,17) „Mi Atyánk, ki vagy mennyekben, / Add, fohászunk ne az ajkon, / De szívünk mélyén fakadjon! // Dicsőség itt... / Néked, jó Istenünk! Ámen.” (EÉ 72,1.9) ■ Garai András IXOYC
