Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-02-15 / 7. szám

Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. február 15. » 3 Konzultáció a felügyelők feladatairól A Veszprémi Evangélikus Egyházme­gyében működő huszonhat anyagyü­lekezet felügyelői részére szerveztek nagy érdeklődés mellett konferenciát az elmúlt hétvégén. „Az egyházközségi fel­ügyelők munkáját és szolgálatát kíván­juk segíteni” - fogalmazott Polgárdi Sándor esperes. A viszonylag nagy egyházmegyében a jövőben is igény lesz ilyen jellegű tanácskozásra, így a tervek szerint 2016-ban is találkozni fognak. A nap kezdetén Polgárdi Sándor Kol 3,16 - „Krisztus beszéde lakjék benne­tek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egy­mást teljes bölcsességgel, és intsétek egy­mást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szí­vetekben Istennek” - alapján tartott áhítatot. Kiemelte, hogy a kezdetektől fogva jelen van egyházunkban á taní­tás szolgálata. Hangsúlyozta, hogy 2015 a reformáció és az oktatás éve. Gyülekezeteinkben a reformáció kezdetén először iskolát építettek. Ez a szolgálat napjainkban is kiemelt je­lentőségű - elég csak az állami isko­lákban végzett hittanári munkára gondolnunk. Nagy igény van még több hitoktató szolgálatára. Szamosi Attila egyházmegyei má­sodfelügyelő mint zsinati tag szólt a zsinat felépítéséről, munkájáról, ki­emelve a törvényi szabályozás minden­kori aktualitását. Az életből vett pél­dákkal is rávilágított a szabályozás szükségességére. Henn László egyházmegyei fel­ügyelő előadásában egy esztendő ta­pasztalatait gyűjtötte össze. Miután föltette a kérdést, hogy a jelenlevők kö­zül ki olvasta el már az egész törvény­­könyvet, felhívta a hallgatóság figyel­mét törvényeink megismerésének fontosságára. A gyülekezeti szabály­rendeletek aktualizálását kérte. Az egyházmegye esperese a jelen le­vő felügyelők számára összeállított egy olyan munkaanyagot, amely segíti szolgálatukat, valamint az elnökségben a közös munkát. A kiadvány ismerteti a megyei, az egyházkerületi és az or­szágos programokat, továbbá az elmúlt időszakban megjelent gazdasági kör­levél különösen lényeges részeit. Polgárdi Sándor előadásában átte­kintést adott az elmúlt évnek az evan­gélikus egyház és az egyházmegye szempontjából fontos eseményeiről. Hangsúlyozta, hogy egyre több a hit­oktatási feladat, és utalt a tanítás szol­gálatára is. A hitoktatói illetmények központi bérszámfejtése nagy terhet vett le a gyülekezetek válláról. Az esperes a „Mókus rendszerben” történő elektro­nikus bevallás előnyeit taglalta. Az el­múlt év végén a megyei közgyűlésen és a számvevőszéki elnököknek tartott konferencián többször ismertették a szöveges pénzügyi beszámolót; egy du­nántúli gyülekezetben és Budapes­ten tartottak továbbképzést a témában. Meghívott előadó volt a hétvégén Mekota Ervin, a Magyar Tudomá­nyos Akadémia Főtitkári Titkárságá­nak műszaki szaktanácsadója, aki a gyülekezetek beruházási tevékenysé­géről beszélt. Az elmúlt EU-s ciklus­ban az egyházmegyében sok templom újult meg úgynevezett LEADER prog­ramokból, és kétszázötvenmillió forint értékű pályázati forrásból renoválták a templomokat. Mekota Ervin a beruházások minő­ségbiztosítási rendszerére hívta fel a fi­gyelmet Jövőkép - problémakezelési megoldások címmel. Előadásában rá­mutatott arra, hova szeretnénk eljut­ni: a tervezéstől a megvalósításon át az egyéves műszaki bejárásig. A vetített előadás lehetővé tette, hogy a gyüle­kezeti vezetők végigkísérhessenek egy fontos beruházási tevékenységet. Az alapkérdések tisztázásán túl ismertet­te azt is, hogy az épületdiagnosztika, épületállomány-kataszter mindenkit segít abban, hogy lássa, mire kell még jobban figyelni. ■ -I-R Szarvas: idén negyedszer osztottak ételt. Nyolcszáz adag Jókai-bable­­vest osztott ki múlt vasárnap a szarvasi Ótemplomi Szeretetszolgálat a szék­helye előtti parkolóban. Az ételosztá­sokat helyi vállalkozók, névtelen ado­mányozók karolták fel. Az idősek ott­honának munkatársai a szorgos kezű lakók és önkéntesek segítségével már pénteken elkezdték a hozzávalók elő­készítését. A tervek szerint most egy hónapig szünetelnek az ételosztások Szarvason, aztán március elsején új­ra meleg étel várja majd a rászoruló­kat az istentisztelet után. W- Facebook.com Jk 1* ii lv t i ■>»m " . [Ai € Czibere Károly államtitkár látogatást tett Gáncs Péter püspöknél Gáncs Péter, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke hivatalá­ban fogadta múlt csütörtökön Czibere Károly szociális ügyekért és társadal­mi felzárkózásértfelelős államtitkárt (képünkön). A melegedő első hete ► Az evangélikus diakónia krízispontja a Magyarországi Evangélikus Egyház Országos Irodája Üllői út 24. szám alatti székházának földszint­jén már egy hete fogadja hétköznaponként a hideg elől bemenekülő rászorultakat. A krízispontot a kezdeti bizalmatlan­ságot követően egyre többen keresik fel a környékbeliek közül. Van, aki csak fél órára ül be melegedni, de van olyan is, aki egész délelőtt egy asztalra borulva alszik. Akad a külvilágot szinte már tel­jesen kizáró, de olyan is, aki szívesen mesél megpróbáltatásairól. Az ott dolgozóknak és önkéntes se­gítőknek már az első héten több megható és erőt adó pillanatban le­hetett részük. Már „régi” jó ismerős­ként köszönthetik a rendszeresen visszatérő Pétert, aki a lakásmaffia ál­dozataként néhány hete az utcán kénytelen élni. Vagy például fogadhat­ták az országos iroda több áldozat­kész munkatársát, akik hol egy tucat zsömlével, hol süteménnyel, több esetben pedig ruhaadománnyal ér­keztek. Egy, a környéken élő idős hölgy, aki a rádióban hallott a krízis­pontról, úgy döntött, hogy nyugdíjá­ból tízezer forintot ad a betérők tá­mogatására. Egy kisfiú pedig a malac­perselyében gyűjtött pár ezer forint­ját küldte el, hogy ő is segíthessen. ■ Hajdú Tibor A múlt héten nyolcórás dráma hely­színe volt a győri vasútállomás. Ko­szovói albán menekültek igyekeztek Bécs felé, de a csoport egy részét már Tatabányán, a többségét pedig Győr­ben leszállították a vonatról. Menet­jegyük ugyan volt, de érvényes sze­mélyi dokumentumot nem tudtak felmutatni. Mivel nem működtek együtt a hatóság embereivel, hossza­dalmas alkudozás kezdődött, amely­nek kimenetelét sokáig nem lehetett bemérni sem. Az emberek leültek a pályaudvar kövére, és nem akartak elmozdulni onnan. Lehetetlen, órákig tartó patt­helyzet alakult ki. A feszültség csak a koszovói konzul személyes megjele­nése után, az ő közbenjárásával oldó­dott fel. Szívszorító látvány volt, ami­kor a több mint kétszázharminc riadt embert - közöttük nagy számban könnyes szemű édesanyákat és gyer­mekeiket, kamasz fiúkat és lányokat - a pályaudvarra érkező rendőrségi buszokra ültették és elszállították. Ez a történet nem egyedi. Nap mint nap ismétlődik a szemünk lát­tára a Budapest és Bécs között köz­lekedő nemzetközi vonatokon, sztrá­dáinkon, a zöldhatáron - és persze szerte a világon. Hány és hány felka­varó történet jutott és jut el hozzánk a média közvetítésével is. Hallot­tunk emberekről, akik például csóna­kon indultak neki a tengernek vala­melyik észak-afrikai országból Euró­pa vagy Kubából az Egyesült Államok felé. Aztán félholtan, legyengülve, ki­V * ♦ száradt állapotban találtak rájuk. Mások oda sem értek, nyomtalanul eltűntek, vagy azonosíthatatlan holt­testüket kivetette valahol a tenger vagy az óceán. A média ingerküszöbét a problé­ma nagyságához képest ritkán lépi át a menekültek ügye. Csak akkor válik témává, ha valami különleges vagy „érdekes” történik ezen a területen. A múlt heti győri esemény „különle­ges” volt, mert egyszerre több mint kétszáz emberrel történt, és mert az alkudozás is hosszú órákig tartott... Az átlagember többnyire érzéket­lenül és fásultan fogadja ezt a témát. Van, aki nem rejti véka alá azt a véle­ményét sem, hogy be sem kellene őket engedni az országba. Nincs kétségem, hogy az esti tv-híradó alatt is sokan szenvtelenül megnyomták a távirányí­tó gombját, vagy újságolvasás közben, a menekültekről szóló szalagcímet lát­va, egyszerűen csak lapoztak egyet... Pedig az ilyen történetek sokkal többet mondanak el világunkról, egyes térségek gazdasági, politikai és mentális állapotáról, mint a jól fésült diplomaták beszédei, a lexikonok vagy világatlaszok statisztikai muta­tói. A menekültek léte mindig beteg­séget jelez. Hogy éppen minek vagy kinek a betegségéről van szó, azt ese­te válogatja. Van, amikor a társadalom, a gazdaság, a szociális ellátórendszer beteg, máskor a hatalmon lévők zsar­noksága lehetetleníti el az életet. A menekülők legtöbbször fájdal­mas döntést hoznak. Házukat és ha­zájukat hátrahagyva indulnak el. So­kakat az életösztön kényszere indít, mert ténylegesen életveszélyben van­nak. Mások talán csak jobb körülmé­nyeket, könnyebb életet szeretnének maguknak és gyermekeiknek. Mene­kül, aki tud, menekülnek, ahová csak tudnak. A forrongó Közel-Keletről, Nigé­riából, Indiából és a világ sok orszá­gából borzalmas hírek érkeznek. Az Iszlám Államnak nevezett szélsősé­ges csoport halálbrigádjai gyakorla­tilag kényük-kedvük szerint mészá­rolják le az útjukban állókat. Van, aki­nek az a bűne, hogy keresztyén, másnak az, hogy zsidó, vagy az, hogy nem úgy muszlim, ahogy ők... Etnikai, vallási, ideológiai és poli­tikai szélsőségesek milliókat terrori­zálnak szerte a földön. Ez nem csak az úgynevezett harmadik világra igaz. Sajnos bőségesen van ilyenre példa még a jó öreg Európában is. A menekültek többsége számára Magyarország nem célország, inkább csak tranzitállomás. Ám az, hogy so­kan országunkon keresztül mene­külnek, minket is szembesít a mene­külők és a menekültek problémájával. A szomszédos Ausztria evangélikus egyháza legnagyobb társadalmi szol­gálatát éppen a menekültek között végzi. Több menekültszállót működ­tet, amelyeken az átmeneti időben fe­delet és élelmet adnak a rászorulók­nak, segítenek az ügyintézésben, a to­vábbi útjukra való felkészülésben, az Ausztriában maradóknak a beillesz­kedésben. Természetesen az evangé­likusok nagyobb családját képviselő vi­lágszervezet, a Lutheránus Világszö­vetség is kiemelt figyelemmel kíséri a menekültek ügyét, és leleményes sze­retettel, segítőkészséggel és komoly anyagi áldozathozatallal igyekszik enyhíteni a szükséget. Nem tudom, hogy nekünk, ma­gyarországi evangélikusoknak ilyen szervezett és szervezeti formában fel­adatunkká válik-e a menekültek segí­tése, de jó lenne, ha első lépésként ész­­revennénk magát a problémát. Jó lenne, ha a menekültekben meg­látnánk a szükséget szenvedő embe­reket. Gondoljunk együttérzéssel és imádsággal rájuk, és amit megtehe­tünk értük, azt tegyük meg! A bibliai igék között nagyon ked­ves nekem az a figyelmeztető mondat, amelyet Mózes ötödik könyvében, a 10. fejezet 19. versében olvashatunk: „Sze­ressétek hát a jövevényt, mert ti is jö­vevények voltatok Egyiptomban!” Mi Magyarországon joggal vagyunk büsz­kék ezeréves államiságunkra. Nem szabad azonban elfelejtenünk, hogy magyar és nemzetiségi eleink is jöve­vényként érkeztek ide, a Kárpát-me­dencébe. Szeressétek a jövevényt, mert ti is jövevények voltatok! Nemcsak arról van szó, hogy sorsukban fedezzük fel eleink sorsát, hanem arról is, hogy ve­gyük észre, helyzetük bizonyos érte­lemben a miénk is! Bárhol és bármilyen körülmények között élünk, egész földi életünk is ÉGTÁJOLÓ egyfajta jövevénység, amely valahon­nan tart valami felé. A Zsidókhoz írt levélben ezt olvassuk: „Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem az el­­jövendőt keressük.” (13,14) Nekünk, keresztyéneknek a morá­lis kötelezettség mellett ez a másik okunk, hogy odafigyeljünk a menekül­tekre, mert ők példát is adnak nekünk. A menekülők azért indulnak el, mert élni akarnak. Nem adják fel, hanem belekapaszkodnak még a csekélynek látszó esélybe is. Kedves jövevény társaim! A re­ménytelenségben Isten esélyt, szaba­dulást és életet készített. Aki az iga­zi életet keresi, keresse Jézus Krisztust! Szemerei János püspök Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület

Next

/
Oldalképek
Tartalom