Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-15 / 7. szám
2 -m 2015. február 15. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica Mennyei Atyánk! Hálás szívvel állunk meg színed előtt a mai napon is. Köszönjük kegyelmedet, amellyel megengedted, hogy felébredjünk, és veled kezdjük a reggelt. Kísérj végig bennünket ezen a vasárnapon, éjszaka pedig majd te őrizd álmunkat. Kérünk, adj vidám szívet, hogy terheink hordozása közben is meglássuk teremtett világod csodáit. Adj nekünk bátorságot kiállni a védtelen állat- és növényvilág érdekében, hiszen nem csak embertársaink megóvását bíztad ránk. Eléd visszük kicsinyeinket. Te küldd hozzájuk őrzőangyalaidat. Kérünk a szüléikért, nagyszüleikért és az őket nevelő, tanító pedagógusokért. Adj nekik olyan szeretetet, türelmet és bölcsességet, amilyennel te irányítod lépteinket. Kérünk egyházunk, valamint településeink és országunk vezetőiért. Add, hogy ne feledkezzenek meg arról, milyen múlékony az ő hatalmuk. Emlékeztesd őket: egyedül a te hatalmad örök. Ötvened vasárnapján, böjt küszöbén köszönjük, hogy felidézhettük a jerikói vak meggyógyításának történetét. Ültesd a mi szívünkbe is a hitet: ha hozzád kiáltunk, te segítesz rajtunk, testi-lelki bajainkból hatalmad van meggyógyítani minket. Ezt a bizonyosságot add a betegágyon fekvőknek. Mindenek orvosaként te légy a gyógyítójuk. Te vezesd a haldoklókat a hozzád vezető végső úton. Add, hogy ne valaminek a végét, hanem egy újnak a kezdetét lássák a földi életüktől való búcsúzás pillanatában. Erősítsd, Szentlelkeddel te támogasd a gyászolókat magányukban, kétségbeesésükben. Adj nekünk nyitott szívet, hogy ne csak a magunk bajával törődjünk, de lássuk meg a rászorulók nyomorúságát is. Kérünk, indíts minket segítségnyújtásra, vigasztalásra, mások felvidítására. Add, hogy soha ne feledjük az Első korinthusi levél sorait: „...ha prófétáim is tudok, ha minden titkot ismerek is, és minden bölcsességnek birtokában vagyok, és ha teljes hitem van is, úgyhogy hegyeket mozdíthatok el, szeretet pedig nincs bennem: semmi vagyok" Mennyei Atyánk, köszönjük neked, hogy te tökéletes, el nem múló szeretettel szeretsz bennünket, gyermekeidet, és a te szereteted igazi otthonunkká lehet már itt, s lesz majd egykor, országod örökkévalóságában. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Szenvedésre való önkéntes vállalkozását mutatja meg Krisztus a mai evangéliomban is, mikor előre közli, hogy fel akar menni Jeruzsálembe, magát megfeszíttetni. Mintha csak azt mondaná: »Nézzetek a szívembe. Én mindezt kényszerítés nélkül, önként és szívesen cselekszem, hogy mikor majd meglesz, meg ne rémüljetek az iszonyattól, mintha kényszerből, elhagyatva és csak az erőszaknak engedve tenném ezeket.«” M Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) evangelikuselet.hu ÖTVENED VASÁRNAP (QUINQUAGESIMA) - LK 18,31-43 Jerikó A vak. Nem túl sok értelme van annak, hogy részletezzük ennek az embernek mindennapjait, ahogy botorkált fel s alá az élet dolgai között. Miért írnánk le, hogy kezdődött az a reggele? A vakok úgyis tudják ezt az elveszettséget, a látók pedig zsigereikben hordozzák a rettegést, a mindent körülvevő sötétség rettegését. Nem tudjuk, hogy számára megalázó volt-e a koldulás, vagy hétköznapjainak természetes velejárója, melybe már rég beletörődött. Nem tudjuk azt sem, jó ember volt-e, vagy rossz. Hogy a koldus-alárendeltség nyitottá tette őt a látók elfogadására, vagy éppen gyűlölettel gondolt mindazokra, akik szerencsésebbek voltak nála? Alig tudunk mást erről az emberről, mint hogy tudott kiáltani. Ebben a kiáltásban benne volt a gyógyulás reménye. Még adott egy esélyt önmagának. Még élt benne a látás utáni vágy. Talán emiatt vált az evangélium szereplőjévé. Nem tudjuk azt sem, hogy amikor kiáltásában megismétli a „Dávid Fia” megszólítást, azt valamiféle hitvallásként teszi, vagy csak másoktól hallva, másoktól átvéve vált az ő szavává is. Nem tudjuk azt sem, hogy mi lett a későbbi sorsa ennek az embernek. Azért írták le éppen az ő történetét, mert később hitvalló keresztyénné vált? Vagy eltűnt az idő sodrásában, és csak a jelenlevők tanúságtétele őrizte meg életének ezt a pillanatát? Mindezek végiggondolása csaknem felesleges. A jerikói egy vak volt a sok közül. Mint ahogy Júdea majd minden városában voltak vakok. Mint ahogy a világ minden részén voltak, vannak és lesznek vakok. Éppen ezért a vakság maga annyira közhelyszerű, hogy készek vagyunk szimbólummá tenni. Akár a világ vakságáról legyen szó, akár személyes életünk vakságáról. * # * A Názáreti. Hihetetlen elszántsággal tart a cél felé. Már csak a keresztet látja maga előtt. Mérhetetlen csalódásként éri, hogy az övéi mit sem értenek szavaiból, így nem is tudnak társai lenni a készülődésben, mely már teljesen betölti gondolatait. Csak az utat látja maga előtt. A környező házak, az utcákon siető emberek, a körülötte zsongó sokaság egyetlen masszává válik, melynek végső kiáltását - „Feszítsd meg!” - szinte már hallja is. Magányába burkolózva rémül el, hogy mennyire életszerű ez a jövőbe pillantása, a kiáltás mennyire valóságos. Összerázkódik. De a kiáltás még nem „Feszítsd meg!”-et mond. „Dávid Fia, könyörülj rajtam!” - a kiáltás ezt mondja. Megáll. Már elege van a csodákból, gyógyításokból, az emberek könyörgéséből, a felé nyújtott kezekből. Mindez csupán apró jelek sokasága neki, melyet nem értettek az emberek. Nem számít, hogy eggyel több vagy kevesebb. Senki nem venné zokon, ha továbbmenne. Biztosan volt már olyan, akinek a kiáltását nem hallotta meg, hiszen annyian voltak, de annyian! Már csak a keresztet látja, annak a rettegése tölti be. Már nem akar semmit tenni, már csak passzívan szeretné kitárni sorsát az elkerülhetetlennek, hadd jöjjön, aminek jönnie kell. Hirtelen önti el a szánalom hulláma. Pedig a vak nem különösebben sajnálatraméltó, vagy legalábbis nem inkább, mint más vakok. Az együttérzés mégis ellenállhatatlanul hatalmasodik el rajta.- Mit kívánsz? Mit tegyek veled? Mert szánalma nem ezt az embert látja csupán, hanem személyes életek és a világ vakságát is. Már nem is tud más mértékben gondolkozni, csak a világ, csak sokak személyes életének mértékében. Már úgy kell apró mozdulatokká tenni a világméretű eseményt, kereszthalálát, a feltámadást, a vak világ és a vak sorsok látóvá tételét. Aztán megérinti a meddő szemüreget, a kráterszerűen meredő semmit. * # # A csoda. A vak meggyógyításának története minden evangélium híradásában szerepel. Máté két vakról beszél, de a történet ugyanaz. Márk a vak nevét is tudja, Bartimeus. János is hoz egy ilyen történetet, de az sokkal aprólékosabb, fordulatosabb, és nem lehet biztosan tudni, hogy ugyanerről az emberről beszél-e. A szinoptikus szerkesztésben van még egy fontos összefüggés: ez a csoda mindig közvetlenül a szenvedéstörténet előtt van elhelyezve. Mintegy arra biztatja az olvasót, hogy nyissa ki a szemét, mert ami most jön, mélyebbre tekintő látást követel. Jánosnál ugyanez a mondanivaló még szélesebben jelenik meg. A látók, a farizeusok, írástudók vakok a csodára, amely az orruk előtt zajlik. A vak, aki születésétől fogva az, ő meglátja Jézusban Isten akaratát. A látók vakok, a vak látó. A jerikói vak ott ül az út szélén. Koldul. Kifinomult hallásával hallja, amint a sokaság előtte halad el. Kia-A VASÁRNAP IGÉJE bálni kezd. A kiáltozása zavarja az elmenőket. Megpróbálják elhallgattatni. Vajon milyen mondatok hangzanak el? Kedvesek, csitítóak vagy durván csendre intőek? A vakot azonban ez nem állítja meg. Még hangosabban kiáltozik. így Jézus végül meghallja. Odahívja az embert, és meggyógyítja. Két sors találkozik. A vaké és Jézusé. Lehetne allegorizálni: sorsunk vaksága Isten gyógyításával vagy a világ vaksága Isten világosságával. A csoda jel. A vak meggyógyítása jel. Nem egyszerűen találkozás, hanem megnyilvánulás. Isten feltárja szándékát. A vak is, Jézus is eszköz csupán. A vak vágyakozása és Jézus csodatevő ereje Isten kezében válik jellé. Isten azt akarja, hogy a vakságot a látás váltsa fel. Jézus minden mozdulatában Isten szándéka mutatkozik meg. Mi nem zárkózunk fel az egyszerű dicséretet éneklők kórusához! Számunkra több mutatkozik meg itt: Isten akarata az emberek között. Amikor a víz borrá változik, Istennek az öröm melletti elkötelezettségét értjük meg. Amikor kiemeli Pétert a vízből, tudjuk, hogy Isten kész megtartani minket a kárhozat, pokol és halál rémületes mélysége fölött. Amikor kenyeret ad ötezernek, tudjuk, hogy magát osztja szét közöttünk. Amikor meghal, megértjük, mire képes együttérzése irántunk. Amikor pedig meggyógyítja a vakot, tudhatjuk, látja világtalanul botorkáló sorsunkat, elveszettségünket, sötétségbe tűnő magányunkat. Aztán ezt mondja: „Láss!” ■ Koczor Tamás „Dicsőségére a Mindenhatónak s épülésül felebarátimnak” ► A kántorság lényegéről szóló írás után, böjti sorozatunk előtt mai cikkünk megemlékezés: március 21-én lesz háromszázharminc éve, hogy Johann Sebastian Bach - a tudós zeneszerző, a virtuóz orgonista, generációk nevelője, a lipcsei Tamás-templom kántora - megszületett. Mindig megtiszteltetés, ha Bach sokrétű életművének bármely kis szeletéről írhatunk. Most egy korálfeldolgozás-sorozat bemutatásával szeretnénk tisztelegni előtte: az Orgel- Büchlein (Orgonakönyvecske, BWV 599-644) Bach minden fent felsorolt tevékenységéhez kapcsolható valamilyen módon. Az elemzéshez Christoph Wolff monográfiáját hívtuk segítségül: Johann Sebastian Bach - A tudós zeneszerző (Park Könyvkiadó, 2004; a szerző a lipcsei Bach-archívum vezetője). Weimari udvari orgonistaként való működése kezdetén Bach elhatározta, hogy terjedelmes gyűjteményt állít össze rövid orgonakorálokból, feldolgozva a lutheránus énekeskönyv legfőbb dallamait. Evégett egy bekötött könyvet állított össze százhatvannégy koráldallamból; ezek az akkori „klasszikus" evangélikus repertoárt képviselik (a válogatás közel áll az 1713-as weimari énekeskönyv tartalmához). Bach hosszú éveken át dolgozott ambiciózus tervének megvalósításán. Nyilvánvalóan az volt a szándéka, hogy kitöltse a teljes könyvet, mint ahogy kitöltötte az első, adventtól húsvétig terjedő részeket. A munka azonban befejezetlen maradt - bár még így is hatalmas gazdagság tárul fel benne. A mű kézirata tehát Weimarban keletkezett, a címlap viszont 1722-23-CANTATE Eged Illen diczeriinc. ban Köthenben, a lipcsei kántori állás megpályázásakor készült: „Orgel- Büchlein, amelyben a kezdő orgonista útmutatást kap arra, hogyan dolgozzon ki egy koráit sokféle módon, s ugyanakkor miként tegyen szert könnyedségre a pedálhasználat tudományában, mivelhogy az emebben foglalt korátokban a pedál teljességgel obiigát [kötelező, nélkülözhetetlen] módon alkalmaztatik.” „Dicsőségére a Mindenhatónak / S épülésül felebarátimnak.” Az Orgel-Büchleinnak mind a kilencven, fekvő negyedrét formátumú oldalán hat-hat szisztéma volt, és a cantus firmus hosszától függően a kompozíciónak pontosan el kellett férnie egy vagy két lapon. Az ilyen típusú miniatűr orgonakorái a korálpartita stílusát idézi, ahol az egyes tételek jellege és motivikus szerkezete pontosan meg van határozva. A darabok a szigorú motivikus szerkesztést és az ellenpont kifinomult eszközeit egyesítik a merészen kifejezésteli nyelvezettel, valamint a szöveg érzékeny zenei-teológiai értelmezésével. Bach itt a szó és a zenei hang lényegi kapcsolatára fordít figyelmet. A végül elkészült negyvenöt (illetve negyvenhat) énekfeldolgozás dallamai közül harminc a mi énekeskönyveinkben is megtalálható (két strofikus ének, egy himnusz és egy liturgikus dallam a GyLK-ban, a többi az EÉ-ben): húsvéti koráiból van a legtöbb, de az adventi, karácsonyi, passiós, temetési és kátéénekek, a hálaadások és könyörgések is szép számban képviseltetik magukat. Lássunk most példákat a különböző szerkesztésmódokra. A Nun komm der Heiden Heiland (Jöjj, népek Megváltója; 131) lebilincselő korálharmonizáció „tört stílusban” (style brisé), szabályosan elhelyezett, nyomatékos és érzelemtől fűtött, disszonáns hangokkal. Többnyire plenum hangzást igénylő, egy manuálra szánt mű a húsvéti feldolgozások többsége. Itt a dallam lassú értékekben a szopránban szólal meg, a többi szólam pedig egy jellegzetes motívum továbbfejlesztésére épül: Christ lag in Todes Banden (Jézus, Megváltónk sírba szállt; 215), Christ ist erstanden (Krisztus feltámadt; 213). Ezt a mintát követi a Wer nur den lieben Gott läßt walten (Ki dolgát mind az Úrra hagyja; 331), a Jesu, meine Freude (Jézus, boldogságom; 357) és a Herr Christ, der einge Gottessohn (Krisztus, Atya Istennek; 810) is. A Komm, Gott Schöpfer, heiliger Geist (Ó, jöjj, teremtő Szentlélek; 231) szintén idetartozik, még egy üzenettel megtoldva: mivel a Szentlélek a Szentháromság harmadik tagja, a basszus hangjai mindig a harmadik nyolcadon szólalnak meg. A legszigorúbb szerkesztést, az oktávra, kvintre épülő kánonikus imitációt is sok darabban alkalmazza Bach: In dulci jubilo (Hadd zengjen énekszó; 151), O Lamm Gottes, unschuldig (Krisztus, ártatlan Bárány; 188), Christus, der uns selig macht (Jézus, szenvedésedről; 204), Erschienen ist der herrlich Tag (Felvirradt áldott, szép napunk; 217). Egyedülálló a Christum wir sollen loben schon (Teljes e széles világban; 656) kompozíciója: itt a cantus firmus az alt szólamban található. Különleges kidolgozást és hangszíneket tesznek lehetővé a két manuálra írt tételek. Az Ich ruf zu dir, Herr Jesu Christ (Úr Jézus, hozzád kiáltok; 75) trió, vagyis három önálló szólam együtthangzása: a jobb kéz a finoman díszített dallamot, a bal kéz a harmóniafelbontást játssza, a pedálban pedig a harmóniák basszusa szólal meg, állandó nyolcadmozgásban. A gyűjtemény legnagyobb súlyú darabja, az O Mensch, bewein dein Sünde groß (Ember, sirasd nagy vétkedet; 812) passiós énekre készült. A kiemelt manuálon megszólaló, gazdagon díszített dallam, a súlyos disszonanciákkal átszőtt négyszólamú zenei anyag feloldja azt a (látszólagos?) ellentmondást, hogy a szenvedéstörténet megfogalmazása itt egyszerűen lépegető, dúr dallammal kapcsolódik össze (a dallam előképe a 68. genfi zsoltár, a hugenották harci zsoltára). Bach remekei jól példázzák nemcsak a szerző kompozíciós tudását, hanem elmélyült teológiai ismereteit is. Hallgassuk őket meditációként vagy imádság gyanánt: http://goo.gl/gHnvpH ■ Dr. Ecsedi Zsuzsa
