Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-02-15 / 7. szám
„A feszültség csak a koszovói konzul személyes megjelenése után, az ő közbenjárásával oldódott fel. Szívszorító látvány volt..." Égtájoló V* 3. oldal „Míg a nyugati nemzetek múltjuk bemutatásakor igyekeznek a pozitív, előremutató eseményekre koncentrálni, addig mi, magyarok sok esetben csak a sikertelenségeket hangsúlyozzuk.” Történelemtanárok konferenciája W- 1-4. oldal „Jelenleg harminchét intézményben zajlik diakóniai tevékenység, melynek kereteit világi és egyházi jogszabályok jelölik ki.” Bemutatkozik az evangélikus diakónia (► 5-6. oldal „Az evangélikus templom előtt százával feküdtek a halottak, minden bizonnyal az evangélikus gyülekezet is nagy emberáldozatokat szenvedett.” Budapest kálváriája w- 9. oldal A melegedő első hete w- 3. oldal Beszélgetés a Tomka házaspárral 4. oldal Az élet oroszlánjainak vermében 7. oldal Nem lehetek ennyire rasszista! !► 8. oldal Interjú Majorosné Lasányi Ágnessel 10. oldal Andorka Eszterre emlékezve W- 13. oldal Énekes magvetés a Fasorban Egy felkiáltójel görbületei A zene hullámhosszán is folyt a magvetés a fasori evangélikus templom angol és magyar nyelvű istentiszteletén a Rómából érkezett St. George’s British International School diákénekkara és zenészei jóvoltából. A Darren Everhart művészeti vezetésével Magyarországon turnézó kórus színes programmal gazdagította az istentisztelet üzenetét. A hagyományos zsoltárénekléstől a Gloria, Sanctus és Agnus Dei tételig, Mozart Allelujájától egy spirituálén át Howard Goodall Love Divine című művéig szívet melengetőén szólt a karzatot megtöltő mintegy hetven fiatal szolgálata. A gyülekezet tagjai a római diákokkal a szomszédos gimnázium aulájában szeretetvendégségen találkozhattak. wmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm „Jóban is lehet lenni saját múltunkkal” Másodszor találkoztak az evangélikus iskolák történelemtanárai Aszódon ► Az evangélikus iskolák történelemtanárainak konferenciáját február 6-án tartották az Aszódi Evangélikus Petőfi Gimnázium és Kollégium dísztermében. A második alkalommal megszervezett tanácskozáson - mely a tavalyi konferencián megkezdett párbeszéd folytatásának tekinthető - tizenkét iskola képviseltette magát a Galga-parti városban. Péterfi Gábor tantárgygondozó, az esemény szervezője szerint a két konferencia felépítése is megegyezett: az egyházi elöljárók a történelemtanárokat érintő aktuális kérdésekre reflektáltak - idén a reformáció és oktatás volt a kiemelt téma -, majd szaktudományos, szakmódszertani és múzeumpedagógiai témájú előadások hangzottak el. A két rendezvény egységét a szervezők abban is igyekeznek kifejezni, hogy a tavalyi és idei tanácskozás előadásait kötetbe szerkesztve megjelentetik, így azok mások számára is hozzáférhetővé válhatnak. Dr. RonczBéla, az aszódi evangélikus iskola igazgatója köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az evangélikus szellemiség alappillére a hit mellett a szülőföld szeretete. A földrajz szakos intézményvezető a földrajz és a történelem tantárgy kapcsolatára utalva megemlítette, hogy a Galga menti intézmény diákjai a Rákóczi Szövetség támogatásával rendszeresen tanulmányi kirándulásokon vehetnek részt a Felvidéken. !► Folytatás a 4. oldalon Luther-konferencia Új témák és izgalmas eszmecserék Révfülöpön a múlt hétvégén rendezték meg az idei Luther-konferenciát. A nyitónapon Isó Dorottya veszprémi lelkész bevezető köszöntője után Tóth Károly István soproni lelkész tartott áhítatot. Dr. Reuss András, az Evangélikus Hittudományi Egyetem professor emeritusa Testét, vérét adja ő nekünk címmel az úrvacsora értelmezésének néhány kérdéséről adott elő. A második nap a reggeli áhítaton Klimentné Ferenczy Andrea esztergomi lelkész szolgált. Dr. Ittzés Gábor, a Semmelweis Egyetem docense a Felkészülés a halálra című, magyarul még meg nem jelent Lutherigehirdetést (Sermon von der Bereitung zum Sterben) és a késő középkori ars moriendi kapcsolatát elemezte, Tölli Balázs, a soproni líceum igazgatója pedig az Asztali beszélgetésekbe lapozott bele. Véghelyi Antal lelkész, az Evangélikus Élet A vasárnap igéje rovatának vezetője Láthatóan kegyelemből címmel tartott előadást. Dr. Fabiny Tibor, a Magyarországi Luther Szövetség elnöke A kereszt teológiája - A Heidelbergi disputa tételeinek közös olvasása és megbeszélése címmel mondta el referátumát. Dr. Hafenscher Károly, az állami Reformációi Emlékbizottság miniszteri biztosa Van-e okunk ünnepelni? című előadásában a reformáció ötszáz éves jubileuma kapcsán felmerülő elvi kérdésekről beszélt. Az utolsó napon Ittzés János nyugalmazott evangélikus püspök hirdette Isten igéjét. W- Evangélikus.hu A honlapon videofelvételeken megtekinthetők az egyes előadások, amelyeket az Evangélikus Élet is közölni fog. Közlemény A Magyarországi Evangélikus Egyház háláját fejezi ki az Örökkévalónak Schweitzer József főrabbi minket is meggazdagító életéért és szolgálatáért. Amikor most búcsúzni kényszerülünk tőle, közös gyászunkban Jób hitvallásával fejezzük ki részvétünket és vigasztaló reménységünket a gyászoló családnak és a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vezetőségének: „...tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára megáll a por fölött, és ha ez a bőröm szertefoszlik is, testem nélkül is meglátom az Istent’.' (Jób 19,25-26) Együtt érző, imádkozó szeretettel: a Magyarországi Evangélikus Egyház Elnöksége ■ Bence Imre Internetes megosztás révén jutott el hozzám egy érdekes írás. A cikket továbbító gyülekezeti tagunk csupán ennyit írt mellé: „Igen!” A nagy „felkiáltójeles igen” serkentett arra, hogy átolvassam a cikket. A címe is elárulta, hogy az egyik legégetőbb közéleti kérdéssel foglalkozik a Hvg.hu-n Balavány György írása: Jézus is Charlie, avagy a szólásszabadság teológiája. Izgalmas olvasmányként futottam végig a sorokat. A szerző sok-sok mondata magával ragadott. A megfogalmazott remény, hogy a franciaországi terrortámadás tragédiája a különböző gondolati utakon járókat is közelebb hozhatta volna egymáshoz, az én várakozásomat is tükrözte. Mert ott, ahol ekkora a vész, és ilyen katasztrófák történnek, nem lehet kicsinyes dolgokon kakaskodni. Nagyon izgalmasnak találtam a szerző eszmefuttatását arról, hogy számára nem szent a szólásszabadság ezzel azt a helyes értékrendet tükrözte, amely a kulturált egymás mellett élés szabályait meghatározhatja. Hisz ott, ahol a szólásszabadságnál fontosabb az élet és legfőképp az ember tisztelete, a szavaknak, a kifejezett gondolatoknak építő jellegük van. Az írás azon fejezete, amely Jézus provokátor voltáról szól, személyes önvallomással kezdődik; a szerző a hitéről vall, részletesen és őszintén. Ezek a sorok tovább csigázták az érdeklődésemet. Érdekfeszítő az a gondolatmenet is, amely bibliai idézetekkel rajzolja meg Jézus környezetét, provokáló szavait és magatartásformáját. És mégis ott feszült bennem a nyugtalanító kérdés: hol van az a vékony mezsgye, amely nem engedi meg, hogy összemossuk Jézus provokatív megnyilvánulásait a terroristatámadást elszenvedett Charlie Hebdo karikatúráival? Bevallom, magam is keresem a válaszokat, és a felkiáltójel az igen után kérdőjellé görbül. De az a reményem, hogy amint a cikk a szólásszabadság teológiájáról beszél, úgy kezdünk el közösen gondolkodni a humor és a karikatúrák teológiájáról is. Az igaz, hogy Jézus azért jött, hogy Isten szentségét közvetítse a világban. A maga isteni volta révén élesen meglátta a bűn külső és belső torzításait, és ezek ellen olykor szelíd szóval és a szeretet éreztetésével, olykor kemény és őszinte beszéddel küzdött. Ezek a szavak valóban provokatívak voltak, és karikírozó módon rajzolták le a kor vallási vezetőit. Képzeljünk csak magunk elé egy tevét nyeldeklő farizeust ?s egy külsőleg tiszta tálból tisztátalanságot fogyasztó írástudót vagy egy prófétáknak síremléket állítót, aki éppen kora prófétáit fenyegeti életveszéllyel (Mt 23)! De Jézus minden provokáló szava mögött ott volt a Szent tiszteletben tartása. Nem azért jött, hogy a bűn által groteszkké vált világot kigúnyolja, hanem hogy segítsen abban, hogy újra felfedezzük a Szent szépségét, atyai szeretetét. És megtérjünk a provokációi által. Sohasem az embert, hanem az ember Istentől elszakadt cselekedetét helyezte éles látása és újulást, megtérést provokáló szavai és tettei fókuszába. Ő tudta, hogy hol húzódik a határ a Szent és a profán között. Azt is látta, hogy mi az oka ennek: ott, ahol a bűn uralkodik, nagyon éles a határ. S mindent azért tett, hogy az Isten szentségével átitassa a profánt. „Ti azért legyetek tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes’.’ (Mt 5,48) Talán ez a különbségtétel hiányzik korunk provokatív humorából, ez az érzékeny cizellálás: a Szentet tisztelem, az élet bűn által szült groteszk helyzeteit pedig - éppen a Szenthez való ragaszkodásom miatt - a jobbítás szándékával nevetség tárgyává tehetem. Persze a mezsgyekérdés tovább ragozható. Ha Isten szent, ő a teremtő, tehát az élet feltétlen tisztelete is kötelesség. S ha minden ember és a teremtett világ is magán hordja Isten keze nyomát, akkor ki az, aki gúnyt űzhet abból, vagy éppen nevetség tárgyává teheti? Jézus viselkedésében - és ezen a ponton ellene kell mondanom az idézett cikk szerzőjének - éppen az a fantasztikus, hogy még a legmarkánsabb helyzetben sem bántja az embert. Még a kufárokat sem nevezi rablóknak, akik pedig a vallási praktikusság és kényelem bűnének kiszolgálói lettek. Ők nem rablók, ők „csak” rablók barlangjává tették a templomot. A rablók barlangja az a hely, ahol a bűnös sértetlenül (büntetés és a változtatás kényszere nélkül) vészelhet át mindent. Pedig az Atya házában, az imádság házában épp az emberi élet formálódása lehet a tét. Jézus azt is mondja, hogy az alázatot és a szelídséget is tőle kell tanulnunk. Tehát aki éppen ennek a szelídségnek és alázatnak a híjával lesz a groteszk kigúnyolójává, az nem az építés és jobbítás, hanem a lenézés és a feszültségkeltés eszközeként használja a karikatúra kelléktárát. Ha tetteinket a „Mit tenne Jézus?” kérdés tükrében vizsgáljuk, akkor megláthatjuk, hogy a terrortámadások áldozatai nem mind a jézusi áldozat késői követői. Lehet, hogy az indulat, mely ellenük irányult, ugyanazon düh volt, amely Jézust is keresztre juttatta, de nem minden kereszt a Megváltó keresztje. Nekünk, Európában élő keresztyéneknek minden téren sokkal komolyabban kellene vennünk Jézust. Tapasztaljuk, hogy a vallási fundamentalistáknál nincs kegyetlenebb, de azt is, hogy Jézus keresztje a kegyelem forrása, hogy egészen más minőségű legyen az életünk — és még a humorunk is! A szerző a Budai Egyházmegye esperese, budavári igazgató lelkész
