Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-01-25 / 4. szám
Evangélikus Élet KULTÚRKÖRÖK 2015. január 25. » 7 Jegyzetlapok (Napló, 2015) Párizsi terrortámadás. Tíz nap telt el az iszonyú vérengzés óta, és még mindig beszélnek róla. Én magam is baráti körben idézem a rettegés délelőttjét. Iszlamista fegyveresek tizenkét embert öltek meg egy szatirikus lapnál. A legtöbbet az igazgatóra lőttek, aki Mohamedről rajzolt provokáló képregényt. A Charlie Hebdót négyöt éve bírálják, sőt támadják: Molotovkoktélt dobtak be a szerkesztőség ablakán, munkatársait sűrűn megfenyegették, a senkit, semmit nem kímélő újságot többször is beperelték. A végkifejletet ismerjük... Nézem a temetés képeit, könnyek közt, és nézem az Afrika közép-nyugati részéről érkező tudósításokat. Sok száz embert mészároltak le néhány óra alatt. Mint letört faágak, úgy csüngnek a halott gyermekek az anyák kezében. A veszély nagy, Nigériában és néhány környező országban új „Iszlám Állam” kikiáltását tervezik a szélsőségesek. Mi van itt, Istenem, és mi lesz még? Lassan tíz éve, hogy mindennaposak a merényletek, a túszejtések, a térdeplő, levágott fejű foglyok. Már nem is számoljuk az áldozatokat, oda se pillantunk a fölégetett falvakra, elnéptelenedett városrészekre. Mit hoz a holnap? Lángoló vallásháborút? Az erőszak erőszakot szül és véget nem érő pusztítást! # % # Kereső. Van Teremtő. És van hozzá út. De ezen az ösvényen az embernek kell elindulnia, neki kell építenie nagy áldozattal. Emberi erőfeszítéssel. Egy napon a várakozás, a reménykedés, az apró öröm a lélekben összesűrűsödik egyféle tapasztalásba. Ami nem lehet más, mint kevés bér egy élet munkájáért. De így jó, a jóleső fáradtság mindenért kárpótol. # * # Szombat délelőtt. Szomszédasszonyommal találkozom a boltban, kis cipót vesz, friss tejet, piros almát és egy üveg ásványvizet. Többre nem futja. Elmúlt kilencvenéves, szép járású, mosolyos nő. Fizet, óvatosan elpakol mindent a garabolyba. Vár egy kicsit, azután elindulunk. Botjára támaszkodva jár, vékony szíjon vezeti maga mellett korcs kutyáját. A kapuban még beszélgetünk: „Közel vagyok már Istenhez, szeretnék elindulni” - mutat a januári ég felé. Nagyon várja már édesanyja, hogy tanítsa a kenyérsütésre. Hosszú csönd után hozzáteszi: „Szörnyű lett a világ. Mindenütt a pusztítás. Semmi sem a régi." * * * Hortobágyi öreg pásztor. Találkoztam vele, egy régi születésnapon a közelében lehettem. Hallgattam Sándor bácsi bölcs szavait, véget nem érő meséit. Később tudtam meg fájó-szép énekei titkát: az ötvenes években édesapját nyolc évre, az akkor ifjú juhászt hét évre börtönözték be. Alig várták, hogy végre találkozzanak, és folytassák a beszélgetést. Ott, ahol abbahagyták: a föld ismereténél. Mert nem lehet eleget tudni róla, mindig tartogat valami új csodát. Kemény, áldozatos életforma ez, nemcsak egész napos figyelést, sok erőt, de egy életen át tanulást, tapasztalatot és tudást kíván. Tizenkét gulyás, juhász, csikós a tagja a 2007-ben alapított Hortobágy Örökös Pásztora rendnek. Közülük is Árvái Sándor a legnagyobb, régi századok fáradságát vállán cipelő férfi. * * # Közel és távol. Márai naplóit böngészem, és egy 1950-es jegyzetébe botiok. Ezt írta késő éjszaka: „Keleten tovább tart a háború. Az iszapos, ragadós, beláthatatlan keleti háború veszedelmesebb, mint minden atombombás nyugati mutatvány. A távolkeleti tér, a keleti idő és ember személytelensége, fanatizmusa az a süppedős dimenzió.” És ebben el lehet tévedni. Ezt nem lehet megérteni és megtanulni. # # # Emberkereskedők. A januári, vad szél korbácsolta olasz partokhoz egyre több hajó érkezik. Rozsdás teknők, elhagyatva, mert az embercsempészek az utóbbi időben az út felénél eltűnnek. Otthagyják az összezsúfolt menekülőket! Férfiakat, nőket, akik vékony takaróba csavarják gyermeküket. De hiába. Nincs menedék: legtöbbjük vízbe fullad, családját menekítve halálosan kimerül. Az új esztendőben eddig 759-en vesztették életüket. Az első szerelem. Hallom a szomorú hírt: meghalt Virág Marika. Lassan elmennek a nők is, akik átsuhantak az életemen. Egy pillanatra megálltak, betakarták a gyermekeket, azután eltűntek örökre a türelmetlen halállal. Éjjel a régi délutánról álmodtam, mikor egy injekciós tű elől elmenekültünk az óvoda sűrű kertjébe. Vállammal védtem Marikát, hallottam riadt szívverését. A közeli lépteket, mintha a fél világ keresett volna bennünket. Azután messzire sodort egymástól az élet. Olykor összefutottunk; súlyos betegsége megdöbbentett. „Marika!” - hívogattam néma kiáltással. Azután megjelent a túlsó parton, szép volt és fiatal, egy mosoly is földerült a reggeli fényben fáradt arcán. * * # Csillagászati évkönyv. Kis kötet, tele a mindenséggel. Amerikai tudós mondja: „Minden csillag mögött milliárd csillag ragyog.” Hát ezt elképzelni is nehéz. Lehet-e, hogy a Tejútrendszer ezernyi naprendszerének egyikén vagy valamelyik másik galaxis hálójában az élet fejlődése úgy alakul, mint a Földön? Talán lehet. És töprenghetünk azon, hogy eljutnak-e a háborúkig, építenek toronyházakat, feltalálják az atombombát. És az is lehet, hogy Isten újból elküldi fiát megváltani a másik világot! „Lesznek szegények és gazdagok - kérdezi az olasz professzor -, Danték, Szent Ferencek, Michelangelók?” Minden megtörténhet. De azt nem hiszem, hogy lesz olyan szép, időmart kis kápolna, mint a Balaton mellett, a Bece-hegyen. Lomb-arany ősszel, kilencvenéves nénivel, aki kora reggeltől térdepel és imádkozik. # * # Számítógépes este. Négy órája komputereznek barátom házában a gyerekek. Különös világ: végtelen kép- és számsor, amelyben utak, ösvények ezrei futnak. A gond az, hogy a mindenség egyszerre akarja megmutatni magát! Felesleges dolgait és számtalan titkát. A fiatalok fejest ugranak az elektronikus örvénybe, az idősebbek ennek az ábécéjét tanulják, és úgy válogatnak újat, magyart. Csakhogy az ifjúság ezt unalmasnak tartja, ők a kitáruló kozmosztól vannak elvarázsolva. ■ Fenyvesi Félix Lajos Az Evangélikus Élet jubileuma - 80. évfolyam Idén nyolcvanadik évfolyamához érkezett az Evangélikus Élet. Ez alkalomból közöljük az első lapszám egyik, ma is érdekes írását. Két évfolyam kimaradt a háború miatt, vagyis az újság legelső száma nyolcvankét évvel ezelőtt, 1933- ban, éppen január 29-én jelent meg. A délvidéki evangélikus egyház életéről szóló tudósítás tanúsítja, hogy Trianon után még gyarapodni tudtak a jugoszláviai lutheránus gyülekezetek. Talán mára nézve is biztató példájuk... (A szöveget az eredeti helyesírással közöljük.) Hírek a Délvidékről. A jugoszláviai evangélikus egyház, melyhez a délvidéken élő evangélikusok is csatlakoztak, 14 évi fennállása alatt külső szervezetének kiépítése mellett a gyülekezeti élet fejlesztésében is jelentős munkát végzett. Erről a munkáról tesz bizonyságot az a 13 templom, 7 imaház, 4 gyülekezeti ház és 7 lelkészlakás, amelyeket az egyes egyházközségek emeltek. Az új templomok közül 3: a tiszakálmánfalvai, a verseci és a lázárföldi már a gazdasági és pénzügyi válság tetőfokán, az elmúlt év november havában készült el. - A jugoszláviai evang. egyház tanácsa fontos és sürgős egyházi ügyek elintézésére február havában Zágrábban ülést tart. - A jugoszláviai evangélikus egyháznak ez idő szerint 24 theológiai hallgatója van, akik magyar, német és osztrák egyetemeken végzik tanulmányaikat. - A bácsi evangélikus egyházmegye gyülekezetei egyházmegyei felügyelővé dr. Zimmermann Andor sóvéi orvost választották, aki eddig is tevékeny részt vett az egyházi életben, különösen pedig az evang. ifjúsági mozgalmak irányításában. 1983. január 2Ö. D ÍÉ&W S BUDAPEST, !., LENKE-ÚT 56. Kiadja! AZ ORSZÁGOS LUTHER SZÖVETSÉG. ecjyhaztAr&adalmi, BEL MISSZIÓI, KULTURÁLIS É POLITIKAI HETILAP. Megjelenik minden vasárnap. ELŐFIZETÉSI ÁRA: Egész évre 4.40, lélévre 2.20 pengő. BEKÖSZÖNTŐ Az ..Evangélikus Elet’’ evangélikus életet akar teremteni a csonka ország egyházközségeiben és egybáztárs&dalzoi egyesületeiben. Nem mintha az életnek forrásai ezekben a közösségekben teljesen elapadtak volna ... de mert ez az élet nem olyan pezsdiilő és lendületes, ahogy elvárható volna azoktól, akik Krisztus evangéliumának mélységeit felkutatták és igazságait megismerték. Az „Evangélikus Élet” mindenekelőtt egy nagy „mea eulpa” akar lenni, intő szó, hogy a gyülekezet! hitélet apadóban van, az egyháztársadalmi egyesületek egységes irányítás híján nem tudják egy cél felé törő egésszé tömöríteni a híveket, és egységes lutheri közszellemet teremteni. Rá akar mutatni az anyagi áldozatkészség hanyatlásának okaira. Figyelmeztetni akarja a világi elemeket, főleg a politika és társadalom evangélikus vezéralakjait, hogy magas állásuk fokozott egyhfushüséget, evangéliumi öntudatot és evangélikus megállást föltételez. Az evangélium hirdetésére rendelt pásztorokat emlékeztetni kívánja arra. hogy nagy idők nagy követeléseket támasztanak, hogy a „dormite fratres” ideje megszűnt, hogy Krisztus szolgáinak ma eszmebarrikádokon kell vérezniök és mkideuütt ott lenniök, ahol Krisztus mellé állnak, vagy Krisztus ellen fordulnak az emberek. Megértetni kívánja mindem evangéliumi keresztyénnel, hogy a „vita contemplative" nagy dolog, de százszorta nagyobb a „vita active” éa hogy a keresztyén megállás a belmisazió, a szocális megsegítés és általában a charitat.iv kérdések megoldása nélkül vajmi keveset ér. Az „Evangélikus Elet” meg akarja oldani az istentiszteleti rend egységesítésének, a nemzetiségi ügyek okos elintézésének kérdéseit és figyelemmel fogja kísérni a belföldi folekezetközi viszonyokat és a külföldi egyházi életet Különösen meleg szeretettel gondol azokra a testvérekre, akiket egy igazságtalan békeszerződés tépett le testünkről és a velük való állandó érintkezés megteremtésének elsőrendű fontosságot tulajdonít. Az evangélikus iskolaélet kérdéseit állandóan figyelemmel kíséri és az égetően sürgős zsinat összehívásának előmunkálataiban segédkezik főleg azáltal, hogy az egyházalkotmány fogyatékosságaira rámutat és a haladó idők szellemének megfelelő törvényhozást sürget. Az „Evangélikus Élet” az Országos Luther Szövetség lapja, természete® tehát, hogy hasábjait a szövetség céljainak szolgálatába állítja és minden erejével azon lesz. hogy az összes evangélikus egybáztársadalmi egyesületeket egy nagy egészbe tömörítse. A szerkesztőség arra törekszik, hogy a lap hírszolgálata friss, fiirge és kimerítő legyen és hogy minden evangélikus hívő lelki és kulturigényét kielégítse. Ezért szívesen vesz olyan irányú közleményeket is, amelyek a szépirodalom, vagy művészet szolgálatában állnak. Az „Evangélikus Élet” fáklyát akar gyújtani az éjszakában, hogy akik magukat az evangélikus életközösség tagjainak vallják, felismerjék azokat a hatalmas lelki é® kulturális értekeket, amelyeket egyházunk a múltban képviselt és a jelenben is képviselni hivatott. Ez erősen felfokozza majd azt az evangélikus öntudatot, amelyet a legutolsó évtizedekben éppen Magyarországon nélkülöztünk olyan sajnálatos módon. Üdvöt az olvasónak, aki egyházszeretetböl fakadó törekvéseinket megérti és nagyobb bölcsességet annak, aki ezt a munkánkat fölöslegesnek minősíti Több Krisztust a világnak! Nem vagyok Charlie! ■ Dr. Harmati Béla László Nagy megdöbbenéssel néztem a televízió tudósításait a Párizsban lezajlott vérengzésekről. Borzasztó és elfogadhatatlan volt számomra az erőszak ilyen fokú megnyilvánulása. Azonban mégsem ez késztetett arra, hogy tollat ragadjak, hanem a történéseket követő megnyilvánulások, melyek értelmezései és következtetései véleményem szerint részben félresiklottak. Véleményemet nemcsak a híradásokra alapozom, hanem arra is, hogy magam is éltem Párizsban, és évekig francia irodalmat tanultam a párizsi Sorbonne-on. ti, hogy felelősen tudunk dönteni az élet fontosabb kérdéseiben, mert van egy objektív erkölcsi norma, amelyhez az ember magát mérheti. A szabadság nem lehet szabadosság, s nem lehet korlátlanság, mivel az egyes emberek szabadságát a másik ember hasonló szabadsága korlátozza. A keresztény ember szabadsága Isten ajándéka, amely lehetővé teszi, hogy felismerje és önként megtegye Isten akaratát, így eljutva az örök életre. A szabadságnak vannak határai, mégpedig ott, ahol a másik ember érzékenységét, hitét és meggyőződését érintem. Tizenévesen a demokráci-A SOKNYELVŰ SVÁJC Német Francia \ Olasz i Rétoromán I Kétnyelvű A híradások középpontjában álló Charlie Hebdo hetilapról tudni kell, hogy a francia bulvársajtó legalján helyezkedik el. Hírnevet csak botránnyal és megbotránkoztatással tudott eddig magának szerezni. Sokszor obszcén és kifejezetten undorító stílusa az erkölcstelenség magasiskolája - ha egyáltalán lehet ilyenről beszélni -, és nélkülöz minden jó értelemben vett szakmaiságot. A szerkesztőség ellen elkövetett merényletet az események után sokan úgy próbálják meg beállítani, mintha az a szólásszabadság és a demokrácia elleni merénylet lett volna. Ez azonban erős csúsztatás, és egyáltalán nem igaz! A szabadságot nem szabad összekeverni a szabadossággal! A szabadosság illemet vagy a szeméremérzést sértő, illetlen magatartás, megnyilatkozás, míg a szabadság az az állapot, amely módot ad arra, hogy valaki akadálytalanul megtehessen valamit; az az állapot, helyzet, lehetőség, hogy valaki valamit cselekedjen. Az egyén szabadsága azonban nem határtalan. Ott ér véget, ahol a másik hitét sérti, és gúnyt űz belőle. Az ember szabadsága számunkra, keresztyének számára azt jelenájáról híres Svájcban jártam középiskolába. Mindig érdekelt, hogyan tud békében együtt élni századok óta három olyan nép - a francia, a német, az olasz -, amelyek amúgy két világégést okoztak, egymás torkának esve, földrajzilag nem is olyan távol! Noha ennek a kérdésnek az elemzése messzire vezetne, a lényegét úgy fogalmaznám meg, hogy a svájciak mindig is kínosan ügyeltek arra, hogy egymás akaratán, véleményén kívül egymás érzékenységét és „nemakaratát” is tiszteletben tartsák. A francia társadalom nagy kérdése napjainkban az, hogyan lehetne integrálni a nagyszámú bevándorlót és a már az országon belül született utódaikat. Azonban a zsidó-keresztyén gyökereit tagadó, az erkölcsi normákat felrúgó társadalom nem képes integrálni a bevándorló népcsoportokat, amelyeket felháborít a színlelt szabadság színfala mögött tapasztalt szabadosság. Mindezek után, úgy vélem, elérkezett az idő, hogy újra felfedezzük a Krisztus által hirdetett keresztény erkölcsiségben rejlő integráló erőt. A szerző művészettörténész, az Evangélikus Országos Múzeum igazgatója Hitoktatási továbbképzési napok Az Evangélikus Hittudományi Egyetem továbbképzést szervez hitoktatók és lelkészek számára. A 2015 tavaszán induló, félévente megrendezendő továbbképzési napok célja, hogy a gyermekek és felnőttek hitoktatásában előforduló nehéz témák feldolgozásához segítséget nyújtson, valamint olyan hitoktatói munkaközösséget alakítson ki, amely a mindennapi munkában hasznos szakmai hátteret tud biztosítani. Az első alkalom témája: Az élet kezdete előtt és az élet vége után. Mi van a halál után? Hol voltam a születés előtt? Hol kezdődik, s mikor ér véget az élet? Honnan jöttünk? Hová megyünk? Kik vagyunk? Olyan kérdések, amelyek kicsiket és nagyokat is foglalkoztatnak, amelyeket a diákoktól éppoly gyakran hallunk, mint ahányszor saját magunknak felteszünk. Sokszor ezek a témák okozzák a legfeszültebb s a legérdekfeszítőbb pillanatokat hittanórán. Menny, pokol, halál, feltámadás, örök élet - egyszerre félelmetes és izgalmas kérdések, melyekhez ismernünk kell a bibliai alapokat éppúgy, mint a dogmatikai hátteret, az ismeretek közvetítésében pedig a tanár segítségére lehet a poimenikai szemlélet. Időpont: 2015. február 28. Helyszín: Evangélikus Hittudományi Egyetem, 1141 Budapest, Rózsavölgyi köz 3. Jelentkezés: teologia@lutheran.hu vagy 20/824-9263 vagy 1/469-1050. Jelentkezési határidő: 2015. február 10. A határidőig jelentkezőknek ebédet biztosítunk. A részletes program a teol.lutheran.hu honlapon olvasható.
