Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)

2015-05-24 / 21. szám

2 -m 2015. május 24.

FORRÁS

Evangélikus Élet

PÜNKÖSD 2. NAPJA - APCSEL 10,34.42-48

Pünkösd - a kereszt felmagasztalásának ünnepe

Oratio

oecumenica

Szentlélek Isten, dicsőítünk téged, Urunkat és Éltetőnket, aki életre hívtad egyházadat, kegyelmesen megtartod, és szüntelenül megajándékozod jelenléteddel. Lásd meg elesettségünket, hallgasd meg fohászunkat, mutasd meg irgalmadat! Szentlélek Isten, jöjj szívünkbe!

Köszönjük a pünkösdi csodát, amelyen keresztül nyilvánvalóvá tetted mindeneket üdvözíteni akaró szándékodat, és beváltottad Fiad által tett ígéretedet: elküldted közénk Szentlelkedet. Köszönjük, hogy nem feledkezel meg teremtményeidről, és ily módon is gondoskodsz rólunk. Tedd késszé szívünket Lelked befogadására, hogy általa valóságosan átéljük életújító hatalmadat, újjászülő kegyelmedet.

Rázd fel alvó lelkünket és közönyössé sorvadt életünket! Nélküled nem szabadulhatunk reménytelen helyzetünkből. Bocsásd meg, hogy oly sokszor hálátlanok vagyunk, amikor természetesnek vesszük a körülöttünk lévő dolgokat. Bocsásd meg, hogy elutasítók vagyunk ajándékaiddal szemben. Köszönjük, hogy hozzánk való hűséged ilyenkor sem inog meg. Még inkább éreztesd ezt velünk a nehéz helyzetekben: sikertelenségben, betegségben, gyászban, a félelemtől és bizonytalanságtól megterhelt időkben.

Szentlélek Isten, kérünk, továbbra is te éltesd egyházadat. Támogasd az igehirdetőket, hogy mindig a tőled kapott üzenetet továbbítsák a gyülekezeteknek. Különösképpen állj az egyházvezetők, püspökök, esperesek és lelkészek mellé. Naponként erősítsd meg bennük elhívásodat.

Kérünk, készíts fel bennünket igéd hirdetésének szolgálatára, hogy alkalmas és alkalmatlan időben egyaránt készek legyünk a szólásra és a bizonyságtételre.

Szentlélek Isten, dicsőítünk téged, Urunkat és Éltetőnket, aki életre hívtad egyházadat, és kegyelmesen megtartod arra a napra, amikor teljességre jut országod Jézus Krisztus által. Ámen.

SEMPER REFORMANDA

„Kereszténynek lenni annyi, mint az evangéliumhoz ragaszkodni és Krisztusban hinni. Ez a hit hozza meg a bűnök bocsánatát és Isten kegyelmét. Ez pedig csakis a SzenÜélekből fakad, aki pedig az ige által támasztja, a mi hozzájárulásunk és közreműködésünk nélkül. Ez Isten egyedül végbevitt cselekedete, a mi erőnk és szabad akaratunk nélkül. Ez utóbbi csak passzív szerepet játszik: hagyja magát formálni és alakítani a Szentlélektől, ahogyan agyagból vagy sárga földből készíti az edényt a fazekas (Jer 18). Az olyan ember, aki Krisztusban hisz, és megvallja hitét, hogy kizárólag őáltala nyerhetjük el bűneink bocsánatát, az örök életet és az üdvösséget, színtiszta kegyelemből és irgalmasságból, teljességgel függetlenül a mi érdemeinktől, jó cselekedeteinktől és erényeinktől, a világ részéről sok bántalmat és háborgatást szenved. Ám a Szentlélek mellette áll, vigasztalja és erősíti, és derűs szívet ad neki, amely semmibe veszi az összes megpróbáltatást, és a Szentlélek segít rajta, mert nem hagy magunkra minket.” M Luther Márton: Asztali beszélgetések (Márton László fordítása)

Pünkösd vasárnapjának eseményeiben láthattuk, hogy amikor a Szentlélek kiárad, nyomban Jézus kereszthalála kerül a figyelem középpontjába. Az ige hirdetői a megfeszített Krisztusról tanúsítják, hogy ő a Messiás, az ige hallgatói pedig rádöbbennek, hogy bűneik révén maguk is részesei az ártatlan Bárány megölésének. De részesei a megváltásnak is, amelyet Krisztus halálig való engedelmességével szerzett, és örökösei az örök életnek, amelyet föltámadásával kinyilatkoztatott.

Pünkösd vasárnapjának története tanúsítja, hogy a Szentlélek a kereszt igéje által a Krisztus keresztje alatt gyűjti össze a hívőket, és teremt egységet közöttük, feloldva az őket elválasztó nemzeti, etnikai, vallási és kulturális határokat. A mai történetben pedig annak lehetünk tanúi, hogy amikor a Szentlélek „szélvihara” alábbhagy, ezek az ellentétek rögtön kiújulnak.

Pünkösd vasárnapján a soknemzetiségű, sokféle vallási és kulturális hátterű tömeg előtt prédikáló Péternek nem voltak aggályai amiatt, hogy a pártusok, a médek, az arabok, a görögök, az egyiptomiak, a líbiaiak és a rómaiak - még ha a zsidók vallásával rokonszenvező prozeliták is, mint amilyen a mai történetben szereplő Koméliusz százados - valójában mégiscsak pogányok, Isten választott népéhez nem tartozó, kultikus szempontból tisztátalan emberek.

Pünkösd vasárnapján a Szentlélektől megmámorosodott apostoloknak eszükbe sem jutott, hogy a prédikációjuk nyomán keresztségre jelentkező háromezer ember származását vagy hittani ismereteit vizsgálják.

Beérték azzal, hogy betöltötte mindnyájukat a Szentlélek, ezért minden más szempont mérlegelése nélkül megkeresztelték őket.

A mai történetben ehhez képest egy elbizonytalanodott Péter apostollal találkozunk. A bevezetőből tudjuk, hogy a Cézáreában élő Kornéliusz százados - római létére - háza népével együtt istenfélő ember, a zsidók kifejezésével prozelita volt. Sok alamizsnát adott a népnek, és szüntelenül Istenhez könyörgött. Emellett látomása is volt, és Isten angyalának bátorítására hívatta házába Pétert. A pogányok iránt újfent kételyeket tápláló apostolt Istennek látomásban kellett fölkészítenie Kornéliusz követeinek fogadására. Miután a kapott leckéből megértette, hogy Isten nem személyválogató, Péter elment a római százados házába. Miközben a kereszt igéjét prédikálta, a Szentlélek betöltötte hallgatóit. Beszéde végeztével ezért Péter csodálkozva kiáltott fel: „Vajon megtagadhatja-e a vizet valaki ezektől, hogy megkeresztelkedjenek, akik ugyanúgy megkapták a Szentleiket, mint mi?” (47. vers)

Nem kívánok hitvitát gerjeszteni, mégis rá kell mutatnom: a pünkösdvasárnapi jeruzsálemi sokaság éppúgy, mint a Cézáreában élő Kornéliusz és háza népe a kereszt evangéliumát hallva már megkapta a Szentlélek ajándékát, még mielőtt megkeresztelkedett volna. Éppen a Szentlélek ajándéka volt a jel, amelyet látva az apostolok nem haboztak, hogy megkereszteljék őket. De legalább annyira hangsúlyos az is, hogy a Szentlélek nem általában valamilyen igéről szóló prédikáció, hanem

a kereszt igéjének hirdetése nyomán töltötte be a hallgatóságot.

És ez azóta sincs másként. Nem is lehet, hogy másként legyen! Pál apostol nem véletlenül tanúsítja ezt ilyen határozottan Első korinthusi levele bevezetőjében: ,Mert nem azért küldött engem Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangéliumot hirdessem, de nem bölcselkedő beszéddel, hogy a Krisztus keresztje el ne veszítse erejét. Mert a keresztről szóló beszéd bolondság ugyan azoknak, akik elvesznek, de nekünk, akik üdvözülünk, Istennek ereje. (...) És miközben a zsidók jelt kívánnak, a görögök pedig bölcsességet keresnek, mi a megfeszített Krisztust hirdetjük, aki a zsidóknak ugyan megütközés, a pogányoknak pedig bolondság, de maguknak az elhívottaknak, zsidóknak és görögöknek egyaránt, az Isten ereje és az Isten bölcsessége. Mert az Isten »bolondsága« bölcsebb az emberek bölcsességénél, és az Isten »erőtlensége« erősebb az emberek erejénél” (lKor 1,17-25) Pál ezen szavainak élő bizonyítéka mindaz, ami pünkösd vasárnapján Jeruzsálem terein és utcáin, később pedig Cézáreában, Kornéliusz házában történt.

Péter jó tanítvány volt, rögtön megértette ezt a leckét. Az egyház - történelme bizonyítja - sajnos nem mindig értette meg. És jelen - szakadásoktól és más súlyos bajoktól sújtott - állapota mutatja, hogy ma sem érti. Pedig minden időben igaz: amikor a kereszt igéje, a „logosz sztaurou” háttérbe szorulva vagy teljesen elnémulva másféle beszédeknek adja át a helyét, rögtön felütik fejüket és elhatalmasodnak az egyházban azok az ellentétek, amelyek pünkösd vasárnap-AZ ÜNNEP IGÉJE

ján Jeruzsálem terein és utcáin - a Szentlélek mámorosító jelenlétében - örökre meghaladottnak tűntek.

Pünkösd vasárnapján az események külső szemlélői mutogattak gúnyosan az Isten Leikétől átitatva megmámorosodott apostolokra és hallgatóikra: „Édes bortól részegedtek meg’.’ Félő, hogy manapság az egyház népe azokat nem tartja józannak, akik a Szentlélektől indítva a kereszt igéjét szólják, és akik ezt hittel hallgatják. Azt mondják rájuk: „Bolondok ezek? Szenvedni akarnak? Ki hallgatja ma az ilyen depresszióval sújtott, pesszimizmusba süllyedt prédikátorok beszédét? Ki akar ma arról hallani, hogy bűnös Krisztus keresztre feszítésében? Inkább arról akarunk hallani, hogy a hívők már itt a földön is sikeresek, és Isten megáldja, azaz elhalmozza őket ideig való földi javakkal!”

Az első pünkösd azonban - Az apostolok cselekedeteiről írt könyv tanúsága szerint - mégsem volt más, mint a nagypénteki kereszt Isten mennyei tüzének fényében való felmagasztalásának ünnepe. Ezért boldogok, akik minden gúnyolódással és kritikával dacolva az apostollal együtt tudják vallani: „Én azonban nem kívánok mással dicsekedni, mint a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjével, aki által keresztre feszíttetett számomra a világ és én is a világ számára." (Gál 6,14)

■ Véghelyi Antal

„Jövel, vigasztaló Szentlélek Isten!”

Énekeskönyvünk pünkösdi fejezete kivételesen gazdag tárháza az értékes szövegeknek és dallamoknak. Ünnepi írásunkban a 16. századi magyar énekeket tekintjük át.

Ha valaki követi rovatunk témáit, rögtön eszébe juthat: ha 16. század, akkor Huszár Gál lehet a forrás (januárban négy cikket szenteltünk énekeskönyveinek). így is van: Huszár Gál 1560-ban kiadott gyűjteménye így kezdődik: „A Szentlélek ajándékáért való könyörgések a prédikáció előtt”.

Ez a fejezet négy pünkösdi éneket tartalmaz dallammal együtt: Jövel, Szentlélek Isten (EÉ 230), Jer, mi kérjünk Szentleiket (EÉ 232 akkori fordítása), Adj, Úristen, (nékünk) Szentleiket (GyLK 816, „azon nótára”) és Jövel, Szentlélek Úristen, lelkűnknek vigassága (EÉ 234). Két énekről jelent meg már elemzés (EÉ 232: 2010. június 6.; GyLK 816: 2009. május 31.), a másik kettővel most ismerkedhetünk meg.

A Jövel, Szentlélek Isten szerzője, Szegedi Kis István (1505-1572) a wittenbergi egyetemen szerzett teológiai doktorátust, munkái Genfben és Bázelben jelentek meg. Hányatott élete során volt rektor, prédikátor és a baranyai egyházkerület szuperintendense; jelentős az egyházszervezői tevékenysége is.

Szegedi Kis énekei közül ez a legrövidebb, de a legértékesebb. Gondolati alapjának egy evangéliumi vers tűnik: „A Pártfogó pedig a Szentlélek, akit az én nevemben küld az Atya, ő tanít majd meg titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit én mondtam nektek’.’ (Jn 14,26) Az öt tömör versszak (a7, a7, a7, a7) három szó híján változatlan formában szerepel mostani énekeskönyvünkben is. „Szenteld meg mi szívünket, / Világosítsd elménket, / Hogy érthessük igédet, / Tanítómesterünket! // Adj isteni félelmet / És világos értelmet;

/ Igéddel taníts minket, / Gyújtsd lángra mi szívünket!” (2-3. strófa)

Az ének fríg dallama csaknem azonos azzal a mintával, amely aAíelodiae Prudentianae című - lipcsei kántorok által 1533-ban kiadott, négyszólamú kartételeket tartalmazó - kiadványban szerepel Aurelius PrudentiusAdes, pater supreme himnuszához (énekeskönyvünk utalása helyesen tehát nem a szöveghez, hanem a dallamhoz kapcsolódik). Az első sor az alaphangtól a szextig ível; a második sor ennek az ellentéte: a csúcshangról, a szeptimről lefelé indul. A harmadik és negyedik sor fokozatosan ereszkedve éri el az alaphangot. A mi dallamvariánsunk - énekeskönyvünk adatával ellentétben — nem Huszár Gált, hanem az 1774-es és 1778-as debreceni énekeskönyv verzióját követi. Csomasz Tóth Kálmán összehasonlító elemzése kimutatja, hogy ennek a dallamnak távoli rokona az Adjunk hálát mindnyájan az Atya Úristennek (GyLK 797; Hálaadás az evangéliumért alcímmel).

A következő ének szerzője, Batizi András reformátor (1515 körül - 1546 után) Gálszécsi István tanítványa volt (Gálszécsitől maradt fenn

az első magyar nyelvű evangélikus énekeskönyv-töredék 1536-ból és 1538-ból, Luther-fordításokkal). Kétszer jutott el a wittenbergi egyetemre; tanítóként és prédikátorként is működött.

A Jövel, Szentlélek Úristen, lelkűnknek vigassága mintája a Veni, Sancte Spiritus, et emitte pünkösdi szekvencia. Batizi költeményének tíz versszakából öt került be az 1982-es énekeskönyvbe (1., 3., 7., 9., 10.), az első strófa változatlanul, a többi minimális változtatásokkal. Ez az ének az egész magyar reformátori énekköltés egyik legszebb darabja, főleg a verssorok gondolatritmusa és a kifejezett gondolatok biblikus mélysége miatt. íme egy példa a kimaradt versszakok közül: „Világosítsd meg elménket, / Hogy hihessük a Krisztust / Egy üdvösségnek lenni, / És az áldott Atya Istent / Kegyes Atyánknak lenni, / Téged ismerhessünk vigasztalónak.” (Eredeti 8. versszak.)

A dallamot legrégibb alakjában Luther Credo-énekének (EÉ 247) egyes részeiből, kivágásaiból állította össze az ismeretlen kompilátor (ez a módszer akkoriban nemcsak nálunk, hanem a németeknél is szokásban volt). Az idők során nagyobb mértékben átalakult, ebben a formájában már igazi magyar dallamnak tekinthetjük; keletkezése a nyomtatott hangjegyes megjelenésnél valószínűleg másfél évtizeddel korábbi. Batiziról ugyanis 1546 óta nem tudunk semmit, márpedig szerzősége kétségtelen. Versét gyülekezeti éneknek szánta, és az már igen korán általánosan ismertté vált, tehát dallammal kellett ellátni az összetett strófát: *15(8,7), *7, *15(8,7), xn(6,5).

CANTATE

Énekeskönyvünk - bár Huszár Gál 1560-as gyűjteményére hivatkozik, de - nagyrészt az 1744-es kolozsvári énekeskönyv változatát követi. Az erőteljes dór dallam első nagy sora az alaphang és a kvint közötti teret tölti ki, és eléri a felső váltóhangot, a szextet is. A második sor egy kvinttel feljebbi hangnemben zár, ezáltal a kupolás népdalok szerkezetére emlékeztet. A harmadik nagy sor egy oktávnyi hangterjedelmet jár be, a negyedik pedig egy felfelé és egy lefelé irányuló skálamenet arányos kombinációja.

A nem slágerszerűen ismert nagyünnepi énekek istentiszteleti helyzete meglehetősen nehéz - ide tartozik mindkét elemzett énekünk is. Összetettebb dallamaikhoz nem kapcsolódik más szöveg, ami jobban a köztudatban tarthatná őket, ennek pedig az a következménye, hogy - bár a Szentlélek-hívás igazán minden istentiszteleten aktuális lehetne - nem tanítják meg és nem választják őket.

De nem kell, hogy ez így is maradjon. Énekeljük most pünkösdtől fogva minél több helyen és minél gyakrabban: „Távoztasd el mi szívünknek / Hitetlen sötétségét! / Világosíts meg minket, / Hogy az Isten szent igéjét / Hallhassuk és érthessük! / Jövel, és taníts meg az igaz hitre!” (234,2)

■ Dr. Ecsedi Zsuzsa