Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-05-24 / 21. szám
Krisztus-arcú egyház PÜNKÖSD ÜNNEPE - APCSEL 2,1-13 Szentlélek - a kereszt lángbetűs igéje Húsvét után negyvenkilenc napig Jézus ellenségei az üres sír hírére nyugodtan légy inthettek. Elégedetten nyugtázhatták, hogy a Jézus-ügy végére sikerült pontot tenniük. De mi történik az ötvenedik napon? Megint a Názáreti nevétől hangos egész Jeruzsálem! Mindenki ellenállhatatlan kényszert érez, hogy állást foglaljon: vagy mellette, vagy ellene. Senki sem tud közömbös maradni! Az addig bezárkózott, sőt vidékre menekült apostolok pedig, Péterrel az élen, ott állnak a város utcáin és terein, és minden félelem nélkül, fennhangon hirdetik, hogy a názáreti Jézust Isten Úrrá és Krisztussá tette. Ezt hallva háromezren nyomban megkeresztelkednek. A nagytanács és Pilátus lassan kénytelen tudomásul venni, hogy a Jézus-ügy még koránt sincs lezárva, a Názáreti mozgalma egyáltalán nincs eltemetve, sőt most kezd igazán kibontakozni. Jézus ellenségei nem tudták mindezt mire vélni - mi tudjuk, hogy ez a Szentlélek műve! Mert a Szentlélekkel betelt apostolok nem a Szentlélekről kezdtek beszélni - róla egy szót se szóltak -, hanem Jézusról hirdették meggyőző erővel, hogy ő a Krisztus, ő a Messiás, ő az, akinek a nevében zsidó és pogány bűnbocsánatot és üdvösséget nyer, ha hisz benne. A Szentlélek Krisztus ellenállhatatlan erejű tanúja a földön. Krisztust prédikálja és prédikáltatja mindazokkal, akiket betölt. De nem is akárhogyan prédikáltatja, hanem úgy, mint a megfeszítettet, akit mi feszítettünk meg bűneinkkel. „Tudja meg tehát Izráel egész háza teljes bizonyossággal, hogy az Isten Úrrá és Krisztussá tette azt a Jézust, akit ti keresztre feszítettetek” - hallja az ünnepre Jeruzsálembe sereglett sokaság, és mintha szíven ütötték volna őket, egy emberként kérdezik Pétertől és az apostoloktól: ,Atyámfiái, férfiak, mit tegyünk?” Egyikük sem mondja, hogy ártatlan, hiszen ott sem volt, amikor Jézust elítélték és keresztre szögezték. Pedig csak most érkeztek Jeruzsálembe a birodalom valamelyik távoli tartományából, talán Perzsiából, talán Egyiptomból, talán a médek vagy pártusok földjéről, de az is lehet, hogy a görög városok valamelyikéből vagy a birodalom központjából, Rómából. Egyikük sem keres kibúvót. Valamennyien döbbenten mondják: „Én tettem ezt! Én árultam el az igazat, én szolgáltattam ki Pilátusnak halálos ítéletre, én ostoroztam meg, én tettem a fejére töviskoronát, én köpdöstem le, és én vertem a kezébe a szögeket, mert ha testben nem voltam is jelen, amikor ez történt, az én szívemben ugyanazok a bűnök élnek, mint azokéban, akik ezt ténylegesen végrehajtották.” Egyikük sem próbál menekülni, hanem kétségbeesve kérdezik az apostolokat: ,Mit tegyünk?” És amikor az apostolok azt mondják nekik, hogy tartsanak bűnbánatot, térjenek meg, szakítsanak régi életmódjukkal, annak a bűnös nemzedéknek az életmódjával, amelynek tagjai, akkor nem állnak AZ ÜNNEP IGÉJE le vitatkozni, hanem elhatározzák, hogy engedelmeskednek. Háromezren keresztelkednek meg, kifejezve ezzel, hogy meghaltak az őket körülvevő világ számára, meghaltak az elfajult nemzedékük életmódjának, és már csak Krisztusnak élnek, aki meghalt bűneikért, de föltámadt, és bűnbocsánatot hirdet mindazoknak, akik hallgatnak rá, akik követik őt, akik hisznek benne. Mindez a Szentíélek műve! Egyedül a Szentléleké! Nem Péter ékesszólása vitte ezt végbe, hanem Isten kiáradó Lelke! A Szentlélek műve az, hogy háromezer ember az apostoli szót hallva egyszerre csak bűnösnek érzi magát Jézus keresztre feszítésében, és megtér. A többi - a nyelveken szólás, a gyógyulások és minden más - csak kísérőjelenség. Ha a Szentlélek jelenlétéről és munkájáról akarunk meggyőződni akár az egyházban, akár a gyülekezetünkben, akár a magunk életében, akkor ne a kísérőjelenségeket keressük! Hanem azt vizsgáljuk, hogy úgy szól-e egyházunkban az evangélium, mintha - Pál apostol szavával - Krisztust közöttünk feszítették volna meg: mintha mi magunk lennénk, akik elárultuk, magára hagytuk, kiszolgáltattuk, elítéltük, és fára szögeztük. Azt vizsgáljuk, hogy átéltük-e, mit jelent életünkben a bűn hatalma. Megértettük-e, hogy amikor az embertársunkat megütöttük - akár valósággal, akár átvitt értelemben, akár csak a szavainkkal -, akkor Krisztust ütöttük arcul? Átéltük-e teljes komolysággal, hogy amikor embertársunkból űztünk gúnyt, akkor Krisztust gúnyoltuk ki? Átéltük-e, hogy amikor embertársunkat csaptuk be, vagy hagytuk magára bajában, akkor Krisztust hagytuk el, és Krisztust tagadtuk meg? Elhittük-e, hogy Krisztusnak úgy fáj a mások ellen elkövetett bűnünk, mintha ellene vétettünk volna? Megértettük-e, hogy ez valóság, és nem képletes beszéd? Mert ennek megértése a Szentlélek mindenekelőtti műve, függetlenül attól, hogy kísérik-e csodálatos jelek! De a Szentlélek műve az is, ha megértjük, hogy Krisztus mindezt kész-megbocsátani, ha nem kifogásokat keresünk, ha nem korunk „elfajult nemzedékére” mutogatva mondjuk, hogy köztük nem lehet úgy élni, ahogy Krisztus a Hegyi beszédben tanítja. Hanem arra törekszünk, hogy szeressük ellenségeinket, és bűnnek érezzük, ha nem tudjuk szeretni. Nem fordulunk el attól, aki kér tőlünk, és nem latolgatjuk, hogy tudja-e viszonozni. A rosszat így jóval győzzük le, mert Krisztusnak mondunk igent, hogy szabaddá lehessünk a világ értékrendjétől. Ha hitünket naponta így éljük meg, akkor az minden látványos csoda nélkül is annak a jele, hogy a Szentlélek uralma és irányítása alatt áll az életünk, és már nem a világ lelke lakik bennünk. Mindez lehetséges! Mert a pünkösd valóság. Isten Lelke ma is itt van, és köztünk is működni akar! ■ Véghelyi Antal Imádkozzunk! Urunk, küldd el ma is Lelkedet, hogy élővé tegye szívünkben a kereszt igéjét, hogy általa felismerhessük bűneinket, és megnyíljunk bűnbocsátó szereteted előtt. Ámen. „Jövel, vigasztaló Szentlélek Isten!” 2. oldal Szentföld - újragombolva 5. oldal Pályaösszegző interjú Balicza Iván lelkésszel W 7. oldal Nyolc évtizedes konfirmandusjubileum 13. oldal Szekszárdi beszélgetés Németh Pál kántorral 13. oldal Szlovák és német oldal W- 6. és 10. oldal Pünkösd ma ■ SZEVERÉNYI JÁNOS Nem kortörténeti emlék, hanem ma is átélhető valóság a pünkösd. Az örökkévaló Isten ajándéka, a Szentlélek kitöltése, a gyümölcstermés és a karizmákkal, a lelki ajándékokkal való élés az egyház épülésére. Legutóbb a szlovákiai evangélikus egyházban tapasztaltam ezt. Hétszázan voltunk együtt Pöstyénben (Piest'any), a városi kultúrházban három napon keresztül. A szlovák egyház evangélizációs és missziói mozgalma tizenhatodik éve szervez ilyen találkozásokat. Megvallom, eddig nem is hallottam erről a közösségről. Ez nem véletlen, hiszen a szükségszerű protokollon kívül ritkán találkoznak szlovák és magyar evangélikusok nagyobb rendezvényen, megmozduláson. Mélyek, érzékenyek a történelem által ütött sebek, sérülések. A Trianon-trauma tart még, nem gyógyult be a seb. Hogyan gyógyult volna be, ha nem is volt szabad beszélni róla évtizedeken keresztül? Egy országot, népet darabokra szakítottak. Van-e itt bármi remény a megbékélésre? Az Európai Unió enyhített a helyzeten. A határok átjárhatók lettek, egyházi és világi vonalon a nemzetrészek kezdenek összenőni, de a fájdalom, tehetetlenség továbbra is terheli minden igaz magyar szívét. Hogy jönnek ezek a gondolatok éppen pünkösd ünnepén elénk? Úgy, hogy a pünkösd ajándéka minden bűnt, fájdalmat, hasadást, haragot, gyűlöletet felülír, „...mertszívünkbe áradt az Isten szeretete a nekünk adatott Szentlélek által’.’(Hóm 5,5) És ha ez igazán megtörtént, akkor „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban” (Gál 3,28). Folytathatnánk: Krisztusban nincs tehát magyar és szlovák, román és szerb, mert mindnyájan egyek vagyunk a Krisztusban. De csak a Krisztusban! Nélküle felfaljuk egymást, de benne élve mi is kölcsönösen a másik által megajándékozottak vagyunk. És aki lenézi, bántja vagy kigúnyolja a románt, magyart vagy szlovákot, az nincs Krisztusban, akárhányszor mondja is el a Miatyánkot és a Hiszekegyet. Az nem Isten dicsőítése, hanem inkább ingerlése. A pöstyéni konferencián hétszázan Krisztusban találkoztunk. Ez a Szentlélek csodája és ünnepe volt, aki legyőzte szlovák testvéreinkben a bizalmatlanságot, amikor a tizenhat éve működő konferenciára személyemben először hívtak magyar előadót. Két tolmácsot is kaptam, hogy értsem az egész nap tartalmát, és engem is értsenek a helyiek. Az egyik egy szlovák asszony, aki fia halála után tért meg. Azóta aktív misszionárius. A másik segítségem pozsonyi baptista lelkipásztor volt. Megtörtént a pünkösdi csoda: Isten adta az ő igéjét, üzenetét, drága evangéliumát, és ezt meg is értettük, megtértünk, illetve megújultunk. Együtt dicsőítettük mindannyiunk Atyját, és közösen vettünk úrvacsorát a helyi evangélikus templomban. A szolgálattevők között volt norvég, svéd, etióp származású amerikai, lengyel, szlovák és én. Megnyíltak a szívek. Sokan odajöttek hozzám is a szolgálatok után. Volt, aki azzal kezdte, hogy negyven éve nem beszélt magyarul, de most meg kell tennie. De ekkor már nem a magyar-szlovák ügy volt az érdekes, hanem együtt adtunk hálát azért, mert az irgalmas Isten lehajolt hozzánk, adta igéjét, amely ma is teremtő erővel bír. Személyesen nekem is át kellett élnem azt, hogy Isten megfogott, és behelyezett egy ilyen közösségbe, hogy napokon keresztül tapasztaljam meg, hogy ő ugyanúgy szereti a szlovákokat, ahogyan a magyarokat és a többi népet. Ugyanúgy kijelenti magát nekik, és ugyanolyan forró bennük az Isten és ember iránti szeretet. Kérdezheti most valaki: ez az élmény mit változtat az érzékeny helyzeten? Láthatóan talán keveset. De az Isten országa olyan, mint a kovász, amely az egész tésztát átjárja. Enged-Hogy jönnek ezek a gondolatok éppen pünkösd ünnepén elénk? Úgy, hogy a pünkösd ajándéka minden bűnt, fájdalmat, hasadást, haragot, gyűlöletet felülír... jük! Továbbra is számolni kell a nehézségekkel. Tennünk kell a megmaradt néhány magyar nyelvű, nehéz helyzetű gyülekezetünkért. A folyamat sokkal áldottabb, ha ebben szlovák testvéreink is részt vesznek. És hiszem, hogy nemcsak ők lehetnek segítségünkre, hanem mi is átadhatjuk nekik azt, amit mi kaptunk az Úrtól. Ahogy már eddig is van rá példa. A konferencia végén odajött hozzám egy nyolcvanöt éves, szép, tiszta tekintetű, ősz hajú lelkész. Elmondta, hogy a szlovák egyházban nyolcvan éve működik egy imaközösség. Ma nyolcszáz tagja van. Szombat esténként egyénileg és kis csoportokban imádkoznak egyházukért. A jövő évi konferenciájukra meghívnának engem is. Rogate! Imádkozzatok! Vegyetek Szentlelket! Az imában azonosuljunk Isten jó és üdvös akaratával. Ő azt akarja ma is, hogy egy se vesszen el közülünk, hogy minden ember üdvözüljön, hogy a szlovák és a magyar áldássá legyen egymásnak. A konferencia igéje ez volt: „Megismeritek az igazságot, és az igazság megszabadít titeket’.’ (Jn 8,32) A szerző egyházunk országos missziói lelkésze Missziói nap az északi és a déli kerületben, valamint három dunántúli egyházmegyében... !► Összeállításunk a 8-9. oldalon
