Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-22 / 12. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2015. március 22. » 3 Az egyház védőhálójában ► A Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesületet 1924-ben alapította Pauer Irma misszionárius testvér saját klotildligeti (piliscsabai) házában, negyvenöt taggal, akkor még Fébé Evangélikus Diakonissza Nőegylet néven. Az Állami Egyházügyi Hivatal 1951-ben feloszlatta az addigra száznyolcvan diakonisszát egyesítő közösséget. A Fébé addigra jelentősen meggyarapódott vagyonát átadta megőrzésre az egyháznak. Az egyesület harmincnyolc évi „szétszórattatás” után, 1990-ben újraalakult. Ingatlanjaik közül hármat ugyan visszakaptak, azok működtetése viszont - számukra - már egyre súlyosbodó terhet jelentett. Annak apropóján, hogy az ingatlanok egy részét a Magyarországi Evangélikus Egyháznak (MEE) ajándékozták a közelmúltban, a Fébé főnökasszonyával, Görög Zoltánná Szántó Hajnalkával beszélgettünk.- Milyen az egyesület döntési mechanizmusa, hogyan születnek a Fébében a mostanihoz hasonló, nagy horderejű határozatok?- A Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület civil szervezet. Amikor 2012-ben megválasztottak főnökasszonnyá, nem kis gondot okoztak a jogi-gazdasági és adminisztrációs feladatok, hiszen én a diakonisszák lelki vezetésére vállalkoztam. Egy törvényi előírás miatt egyházi szervezetből civil egyesületté kellett alakulnunk. Korábban közgyűlésünk volt, most taggyűlésünk van, amelyen tavasszal az elmúlt év költségvetését értékeljük, illetőleg a következőét fogadjuk el. Akkor gyűlünk még össze, amikor fontos dolgokról kell dönteni. Az egyesület vezetésében a lelkészi elnök a Sarepta szeretetotthon igazgató lelkésze, Sztojanovics András, magam pedig az elnöktárs funkcióját látom el, nekünk van együttes aláírási jogunk. Mindketten önkéntesként, a szabad időnkben végezzük munkánkat az egyesületben. Az elnökséget egy héttagú választmány és egy számvizsgáló bizottság segíti. A grémiumoknak egyházunk által delegált küldöttje is van.- A Fébé ingatlanjainak az MEE tulajdonába kerülését viszont a diakonisszák nyilatkozata indította el.- Igen, a kezdet a Fébé-anyaház lakóinak nyilatkozata volt, amelyet a már igen idős diakonissza testvérek írtak alá még 2014. január 24-én, az egyesület egyre fogyó, illetve idősödő tagsága miatt. Mivel az anyaház működtetését már korábban átvette az MEE, az idős testvérek a személyes sorsuknak, a Fébé vagyonának és a diakonisszahagyományok megőrzésének biztosítékát az egyház „védőhálójában” látták. A választmány a nyilatkozatban megfogalmazott kérést a taggyűlés elé terjesztette elfogadásra, és a májusi taggyűlés döntött is az ingatlanoknak az MEE számára - ajándékozással - történő átadásáról. Ekkor hatalmazták fel az elnökséget, hogy előkészítse a most aláírt szerződéseket.- Melyek a szóban forgó ingatlanok?- A budapesti Hűvösvölgyi út 193. szám alatti telek, illetve a területén fekvő Fébé-anyaház épülete, a Hűvösvölgyi út 193/A alatti telek és a rajta fekvő lelkészotthon épülete, valamint a mátrai Bagolyirtáson a Názáret-templom és a Fébé-üdülő telke és épülete. A földhivatali bejegyzés miatt külön szerződéseket kellett kötnünk a telkekre és az épületekre. A piliscsabai Siló Társas Lakóotthon és Önálló Élet Központ ingatlanjainak átadásáról is döntés született, de ezek vonatkozásában szerződéskötésre - adminisztrációs okok miatt - egyelőre még nem kerülhetett sor.-Milyen feltételekkel próbálták biztosítani az egyesület és a diakonissza testvérek átadás utáni helyzetét?- Kezdeményezésemre kötöttünk egy külön megállapodást a Sarepta Budai Evangélikus Szeretetotthonnal. Sztojanovics András elnöktársam különleges helyzetben van, hiszen részben Fébé-vezető, részben pedig Sarepta-igazgató. A megállapodást Szvitan Erika, a Sarepta gazdasági vezetője is aláírta; ebben vállalták, hogy a diakonisszák lelki örökségét viszik tovább a szeretetszolgálatban. Vállalták továbbá, hogy javaslattételi jogot adnak a Fébéegyesület számára a Sareptában elhelyezésre szoruló személyekre vonatkozóan, illetve hogy a Fébé által javasolt idős és fogyatékos személyek lehetőség szerint előnyt élveznek. Része még a megállapodásnak, hogy az egyesület irodája a Fébé-anyaházban továbbra is biztosított. ■ Walkó Ádám A Fébé-anyaház nyilatkozatát aláíró, az intézményben lakó diakonissza testvérek: Endreffy Mária, Magassy Vilma, Major Erzsébet, Nyári Erzsébet, Szebedinszki Zsuzsanna, Szén Berta. Kitüntetett evangélikusok Nemzeti ünnepünk alkalmából az Országház kupolatermében nyújtotta át Áder János köztársasági elnök - Orbán Viktor miniszterelnök és Kövér László házelnök társaságában - a Kossuth- és Széchenyi-díjakat, valamint a Magyar Érdemrend kitüntetéseket. (A Magyar Érdemrend különböző fokozatait harmincketten vehették át, tizenhárom művész kapott Kossuth-díjat, hatan megosztott Kossuth-díjban részesültek. Széchenyidíjat tizennégyen, megosztott Széchenyi-díjat pedig hárman vehettek át.) A mára országossá vált segélyszervezet alapító-vezetőjeként a bajbajutottak megsegítéséért végzett fáradhatatlan és példaértékű munkája elismeréseként a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozat) kitüntetést vehette át Lehel László evangélikus lelkész, az Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója; míg Udvaros Béla rendező, az Evangélium Színház alapító igazgatója jelentős színházi rendezői pályafutása, valamint a színház megalapítása és működtetése érdekében végzett sokrétű munkája elismeréseként vehette át ugyanezt a díjat. Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere március 13-án a Pesti Vigadóban adott át állami kitüntetéseket nemzeti ünnepünk alkalmából. Kimagasló színvonalú munkájáért a Magyar Arany Érdemkereszt (polgári tagozat) kitüntetést vehette át tőle - többek között - Győri Péter Benjámin, a Szolnoki Evangélikus Egyházközség lelkésze, a Dél-Pest Megyei Egyházmegye esperese. I*- Forrás: MTI „Nagyobb teremre lesz szükségünk!” ÉGTÁJOLÓ A Luxemburgi Nagyhercegség körülbelül akkora, mint Nógrád megye. A Benelux államok egyikeként természetesen kapcsolat és szellemi rokonság fűzi Belgiumhoz és Hollandiához, de az itt élő emberek mentalitását alapjában a két nagyobb szomszéd, Franciaország és Németország határozza meg. Talán sztereotípiának hat, de előbbitől a könnyedséget, utóbbitól a fegyelmet kapta. A gazdag történelmi múlt mellett kultúrák találkozása jellemzi ezt az apró államot. A lakosság zöme természetes módon beszél három nyelvet: a franciát, a németet és az utóbbi egyfajta dialektusát, a közelmúltban önálló nyelvként elismert luxemburgit. Az óvodában luxemburgiul beszélnek a gyerekek, az általános iskolában német, a gimnáziumban francia az oktatás nyelve. A magyar helyesírás úgy különbözteti meg az országtól a fővárost, hogy utóbbit ou-val írjuk. Nos, Luxembourg igazi multikulti világ, hiszen itt működik számos meghatározó európai intézmény. Szinte hihetetlen, de a főváros lakosainak több mint fele külföldi. Közöttük pedig alighanem ezernél is többen vannak magyarok. Egy egészen rendkívüli közösséget, a helyi protestáns gyülekezetei látogattam meg feleségemmel együtt március 15-ének ünnepi hétvégéjén. A különlegesség az, hogy nincs helyben lakó lelkészük, éppen ezért önszerveződőén tartják alkalmaikat: kéthetente istentiszteletet, továbbá bibliaórát, gyerekfoglalkozásokat és történelemoktatást. Zsinati megbízással évente négy alkalommal Petró László református lelkipásztor szolgál közöttük. Alapító lelkészüknek dr. Remport Pétert tekintik, aki - brüszszeli szolgálata idején - rendszeresen megtette a közel háromórás autóutat, hogy felkutassa az itt élő reformátusokat és evangélikusokat. Miután azonban belga gyülekezetbe került (ám a hitoktatást egy ideig azért Skype-on folytatta), a közösség vagy önállón szervez alkalmakat, vagy Magyarországról hív meg lelkészeket. Programunkat a Luxemburgi Protestáns Egyház vezető lelkészénél, a württembergi származású Volker Staussnál tett látogatással kezdjük. Nagy örömömre egykori fasori tanítványommal, Dusaucy-Rapp Katalinnal is találkozom nála, aki most brüsszeli diplomataként Luxemburg ügyében is illetékes. Amikor bő húsz évvel ezelőtt Lukács evangéliumából felelt nálam, nem hittük volna, hogy egykor majd ilyen minőségben találkozunk. Most éppenséggel ő tanít engem: amolyan gyorstalpaló keretében elmondja, hogy a nemrég hatalomra került liberális kormány miként változtatja meg a vallásügyi törvényt. A lelkészek mostantól nem lesznek köztisztviselők, az iszlám is bevett vallásnak számít, és a hit- és erkölcstan helyett egy felekezetektől független, úgynevezett „értéktant” vezetnek be az iskolában. Katalin elintézi azt is, hogy ottlétünk során interjút készítsen velem az ország legnagyobb példányszámú napilapja, a Luxemburger Wort. A fővárost rövid séta során ismerhetjük meg kissé. Kalauzunk az említett protestáns egyház konzisztóriumának tagja, egyben hivatásos idegenvezető. Az ismerkedést a belvárosi protestáns templomban és altemplomában, a számos apáca csontját rejtő kolumbáriumban kezdjük. Majd vezetőnk sorra mutatja a patinás épületeket, és közben ontja a sztorikat a mai luxemburgi társadalomról. Kisebb-nagyobb pletykákat oszt meg velünk a nagyhercegi család tagjairól, aztán elmondja, hogy a melegségét nyíltan vállaló miniszterelnök házasodni készül. Megtudjuk továbbá, hogy Luxemburgban ugyan általában nagy a drágaság, de a csekély adótartalom miatt olcsó az alkohol, a cigaretta és az üzemanyag. Emiatt aztán - főleg a határok mentén - egy-egy faluban akár tizenöt benzinkút is található egymás mellett. Sétánk végén egy kávézóba térünk be. Jellemző a kis ország természetességére, hogy a szomszéd asztalnál a parlament elnöke ül fesztelenül feleségével. Meglepetésünkre a pincérlány magyar: egy franciaországi faluból ingázik, mivel ott olcsóbb a szállás. Rövid, de sűrű programmal gazdagított ottlétünk során megismerhetjük, kikből is áll a magyar protestáns gyülekezet. Először is ott van - mint a világban szinte mindenhol - az ’56-osok nemzedéke. Ők a luxemburgi magyarság kisebbségét alkotják. Az egyház mellett fontos számukra a kulturális alkalmakat szervező Munkácsy Kör. A névadó egy ideig Luxemburg egyik kastélyában élt, ide is nősült. (Hozzá hasonlóan öregbítette itt a magyarok hírnevét Liszt Ferenc: a belváros egyik házának falán kétnyelvű tábla hirdeti, hogy a művész ott adta élete utolsó zongorahangversenyét.) Második hullámban azok a magyarok érkeztek Luxemburgba, akiket az elmúlt rendszerben megbélyegző kifejezéssel disszidenseknek neveztek, így beszélgetek hosszasan egy házaspárral, ők 1988-ban érkeztek. A férfi elmondja, milyen szívélyesek voltak véle a hatóságok: a barátságos ügymenet végén személyesen a miniszter írta alá a munkavállalási engedélyét. Ma széles körben ismerősen cseng az akkori munkaügyi miniszter neve: Jean- Claude Junckernek hívják. A főváros magyarjainak - és így a gyülekezetnek - túlnyomó többségét azok teszik ki, akik a különböző európai intézményeknél vállaltak munkát. Csak magyar fordítók százan vannak! Egészen megindított, hogy e többnyire fiatal értelmiségiek mennyire törekednek arra, hogy gyülekezetté szerveződjenek. Ennek megfelelő formája szerintük az egyesület. A strasseni városrészben, a Place des Martyrs-on bérelnek egy katolikus templomot, ahol az istentisztelettel párhuzamosan gyerekfoglalkozást is tartanak. A közösség egyik vezetője Magyar István, aki feleségével, Mónikával együtt önzetlenül és óriási energiákat mozgósítva szervezi az alkalmakat. Evangélikus papgyerekként minden részletre kiterjed a figyelme, kezdve az egyházfiteendőktől a levelezésen keresztül a hirdetésekig. Az egyesület pénztárosa, Várhegyi Miklós is evangélikus. Örömmel elevenítjük fel, hogy az 1980-as években egy gyenesdiási ifjúsági konferencián találkoztunk. Az istentisztelet és a hozzá csatlakozó március 15-i megemlékezés komolysága után felszabadultan vagyunk együtt a gyülekezeti teremben. Sorra találkozunk a közösség meghatározó tagjaival. Örömünkre a magyar katolikus közösségből is szép számmal eljöttek, hiszen a szórványban talán könnyebben eltűnnek a felekezeti különbségek. Ádám és Detti például azt köszöni meg, hogy nagyböjti önvizsgálatukhoz milyen nagy mértékben hozzájárult a hallott igehirdetés. Bori és Attila - akik előző nap otthonukba is befogadtak - fiatal házasként ugyancsak itt vannak. Egy fiatalasszony + Erdélyből, az egyik házaspár a Felvidékről származik. Elmondják, hogy - a kettős állampolgárságnak köszönhetően - egy kárpátaljai magyar munkatársuk is van. Külön élményt jelent egy egykori bencés diák, Baranyai Balázs megismerése. Otthon történelemtanár volt, itt egy fordítóiroda titkáraként dolgozik. Az istentisztelet előtt kicsiknek, azt követően pedig nagyoknak tart történelemórát. Egészen hatása alá kerülök annak, hogy a luxemburgi iskolások valósággal isszák a szavait. István, a főszervező is boldog, hogy ilyen sokan vannak. „Nagyobb teremre lesz szükségünk!” - mondja lelkesen. Bárcsak sok hazai gyülekezetben hangozna el egy-egy ilyen mondat! A szórványmagyarságot általában e bibliai mottó jegyében látogatom meg: „Menj és nézd meg hogy jól vannak-e testvéreid és a nyáj!” (íMóz 37,14) Örömmel adom hírül: Luxemburgban élnek és élni akarnak testvéreink és a nyáj. Gondoljunk rájuk imádságban! Fabiny Tamás püspök Északi Egyházkerület
