Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-22 / 12. szám
KERESZTUTAK 4 4A 2015. március 22. WMmmm WBk ri C"'."v,V‘Á fi KA ■■■ Evangélikus Élet Az együttélés teológiája és gazdasága Manchesterben tanácskozott az LVSZ Szolidaritás csoportja ► A Lutheránus Világszövetség diakóniai platformjához tartozó Szolidaritás csoport március 2-a és 6-a között az angliai Manchesterben tanácskozott. A találkozó résztvevői számos európai országból érkeztek, hogy tapasztalatot cseréljenek, és kölcsönösen tanuljanak egymástól mindazzal kapcsolatosan, ami fontos és meghatározó napjaink európai társadalmaiban. A beszélgetések és szakmai műhelyek öt nagy téma köré csoportosultak: korrupció és átláthatóság; társadalom és munka; menekültügy; adósság; környezet- és teremtésvédelem. A csoport szándéka és célja - a rendszeres évenkénti találkozókon túlmenően - a teológiai reflexió. A tagok meggyőződése, hogy napjaink egyházainak, keresztény közösségeinek foglalkozniuk kell bizonyos társadalmi, gazdasági kérdésekkel, mi több: reagálniuk kell ezekre egyrészt teológiai, másrészt pedig nagyon is praktikus, gyakorlatias módon. Teológiai kitekintés A csoport tagjai 2011 óta találkoznak évenkénti rendszerességgel, és dolgoznak többek között az úgynevezett együttélés teológiájának (convivial theology) a kidolgozásán. (A la-I tin eredetű szó a mai spanyol nyelvben használatos - convivencia -, jelentése: együttélés.) Minden társadalmi cselekvésünk - egyéni és közösségi szinten egyaránt - voltaképpen interakció, ezért nem mindegy, I hogy keresztényként mit gondolunk, miképpen vélekedünk az együttélés szabályairól és lehetőségeiről a mai európai multikulturális kontextusban. Megfontolandó egy új fogalomnak, az együttélés gazdaságának (convivial economy) a bevezetése az egyházi és társadalmi közbeszédbe. Mindennapjainkat, égető társadalmi kérdéseinket bizonyos értelemben determinálja korunk neoliberális, profitorientált gazdaságfelfogása. Ezzel szemben alternatíva a keresztény erkölcsi-etikai alapokon nyugvó, érték- és emberközpontú gazdaságfelfogás. Nyilvánvalóan a mai Európa különböző térségeiben máshol vannak a hangsúlyok, bizonyos társadalmi kérdések más-más súllyal vannak jelen az egyes országokban. Ami viszont minden bizonnyal közös, az a feladat: keresztény egyénekként, közösségekként részesei vagyunk azoknak a társadalmaknak, amelyekben élünk (lásd az együttélésről szóló, Teológiai kitekintés című keretes írásunkat). A tanácskozáson kiemelt témaként szerepelt az orosz-ukrán háború és mindaz, ami együtt jár a rejtett, de nagyon is valóságos konfliktussal. A Szolidaritás csoport tagjai egyetértettek abban, hogy a cselekvés napjaiban élünk: olyan időkben, amikor nem elegendő hallatni a hangunkat, elmondani a véleményünket - bár ez is nagyon fontos -, hanem konkrét tettekre van szükség. Magyarország több kérdésben is súlyosan érintett. Keresztény közösségeink, gyülekezeteink sokat tehetnének annak érdekében, hogy pozitív irányban történjenek jelentős változások. Jó lenne, ha az alábbi témák az egyházi közbeszéd tárgyává válnának; ha nemcsak saját problémáinkkal, nehézségeinkkel foglalkoznánk, hanem kitekintenénk arra a világra, amely a kerítésünk túloldalán fogad minket, és amelynek részesei vagyunk. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint 2014-ben a Magyarországra érkezett menekültek száma sokszorosára nőtt; 42 777 fő jött menedékkérőként hazánkba. (Viszonyításképpen a korábbi évek adatai: 2010:2104 fő; 2011:1693 fő; 2012: 2157 fő; 2013:18 900 fő.) Életünket átitatja a korrupció jelenléte; sokszor nem is vagyunk tudatában annak, mennyire megmérgezi kapcsolatainkat, társadalmunkat. Elgondolkodtató az egyik legismertebb és legelismertebb korrupciókutató intézet, a Transparency International úgynevezett korrupciós indexe. Az évek óta elkészített felmérés adatai szerint tavaly a legjobb eredményt Dánia, a legrosszabbat (174.) pedig Szomália érte el a korrupció vonatkozásában. Magyarország a lista negyvenhetedik helyén szerepel... Mit tehetünk annak érdekében, hogy egy transzparens, őszinte társadalomban éljünk? Beszélünk-e erről egyáltalán? A szegénység és a munkanélküliség talán az egyik legnagyobb problémakör, amellyel szembe kell néznie társadalmunknak. Egyházunk méretét és tagszámát ismerve egyértelmű, hogy a kérdés megoldása messze meghaladja erőinket és lehetőségeinket. Mindezzel együtt: soha nem szabad elfelejtenünk, hogy az egyház Ura kikhez is küldött bennünket. Mostanában készülnek gyülekezeteink költségvetései. Őszinte önvizsgálattal (böjt van!) tegye fel magának a kérdést a kedves olvasó: saját közösségében konkrétan mekkora összeget szánnak a helyi rászorulók megsegítésére? Beszélünk-e érthetően arról, hogy Isten teremtett világát védenünk, óvnunk kell? Példát mutatnak-e helyi közösségeink a környezetvédelem területén konkrét tettekkel, programokkal? Örvendetes, hogy sok intézményünk, közösségünk használ megújuló, környezetbarát energiát, de küldetéseink közé kell, hogy tartozzon ennek a szemléletnek a terjesztése. Azt gondolná az ember, hogy egy nemzetközi, teológusokból, egyházi emberekből álló csoport tanácskozása szükségszerűen elvont és elméleti. Nos, a felsorolt kérdésekkel talán sikerült ezt cáfolni. A teológia művelése egzisztenciális kérdés - Isten és ember kapcsolata, egymáshoz való viszonya ugyanis létkérdés. Mindaz pedig, ami ebből következik: gyakorlatias. Annak kell lennie, hiszen rólunk, a mi életünkről, a mi közösségeinkről, a mi társadalmainkról szól. ■ Szabó Szilárd lelkész, szociális munkás Határtalan imalánc testvéreinkért. Mi Atyánk, Istenünk, tölts be minket reménységgel, hogy meggyőződhessünk róla, hogy a békesség és igazságosság erőt vehet a pusztításon’.’ {Nora Carmi, a világimanap közel-keleti képviselője) Az Ausztrália és Hawaii között Az idei világimanapi liturgiát összeállító bahamai asszonyok Az Evangélikus Elet olvasói már megszokhatták, hogy a március első péntekét követő lapszámokban igyekszünk összefoglalni, hogy hazánk gyülekezeteiben miként zajlott le az ökumenikus világimanap. Bár tudjuk, hogy egy közel százhetven országot érintő nemzetközi megmozdulásnak vagyunk ilyenkor a részesei, a beszámolókból eddig többnyire kimaradt, hogy földünk más tájain hogyan ünnepeltek keresztény testvéreink. Lássunk hát idén ebből is egy kis ízelítőt! Leginkább az érdekelhet bennünket, hogy miként is telt ez a nap a Bahamákon. Az, hogy az idei imanap liturgiáját e szigetország keresztény asszonyai állították össze, nem csupán a hívő közösségeket mozgatta meg, de magát a bahamai társadalmat is. Már korábban (10. sz., 6.0.) hírt adtunk arról, hogy a helyi posta például három tagból álló bélyegsorozatot bocsátott ki március 6-a tiszteletére. De a különféle felekezetek nőszövetségei a világimanapot megelőzően is felkéréseket kaptak arra, hogy televíziós műsorokban ismertessék a mozgalmat. így módjuk nyílt arra is, hogy szóljanak a bahamai társadalom azon égető problémáiról, amelyeket imatémaként tártak a világ elé is. (Példaként említették a kezeletlen rákbetegeket, a leányanyákat, a hajléktalanok tömegeit...) Március 6-án azonban nem csupán azt „várták el” hogy »földkerekség keresztényei könyörögjenek értük, hanem ők maguk is „szolidaritásba léptek a világgal”. Annette Poitier aszszony, az ökumenikus világimanapi mozgalmat koordináló nemzetközi szervezet korábbi elnöknője fogalmazott így egy interjúban. Elmondta, hogy már előző nap elkezdtek istentiszteleteket tartani egyházi iskolákban, különböző felekezetek templomaiban. Mindenütt más és más időpontban, hogy ily módon huszonnégy órán át együtt imádkozhassanak a földgolyó lakosaival. Az idegenekkel való szolidaritás szép kifejezése volt, hogy a Bahamaszigetek fővárosában, Nassauban tartott „főistentiszteleten” Poitier asszony - Jézus cselekedetét idézve - szándékosan egy haiti menekült nő lábát mosta meg... Urunk szelídsége és alázata állt az aleppói (Szíria) Béthel-templomban tartott imanapi alkalom középpontjában is. Ott március 4-én gyűlt össze több mint háromszáz nő és férfi a szír ortodox, az örmény apostoli és a római katolikus egyház tagjai közül, hogy a bazilika oltalmában vigyék Isten elé könyörgéseiket. Az istentiszteleten - Zareh Shakarian atya személyében - természetesen férfi prédikált, ám az imádságok felolvasásában már asszonyok is aktívan közreműködhettek... Palesztina-szerte ez az imádság hangzott az imaházakban, templomokban: „Jeruzsálem hegyéről tekintve le, ebben az áldott böjti időben könyörgünk mindazokért, akik Palesztina lakosai. Különösen is megemlékezünk azokról a testvéreinkről és család„félúton” fekvő óceániai Marshall-szigetek asszonyai a liturgiában elhangzó témák közül a rákos betegekért mondott imádságot érezték leginkább a magukénak. 1954. március í-jén ugyanis az Egyesült Államok a közelükben hajtott végre víz alatti atomrobbantást. Az eseményt követően náluk is megszaporodott a daganatos betegek száma. Sokan maradtak azokban az években árván, az édesanyák közül számosán - sok bahamai asszonyhoz hasonlóan - mellrákban haltak meg. Európából, a legközelebbi szomszédból hozhat híreket e sorok írója, akit a szatmárnémeti szamosnegyedi református gyülekezet lelkésze, Bogya- Kis Mária hívott meg, hogy legyen imanapi alkalmuk igehirdetője. Csupán tíz kilométert utazik az ember a határtól, s máris érzi: más világba csöppent. Talán azért is, mert Szatmárnémetibe érve rögtön szembe találja magát egy most épülő, hatalmas ortodox templom hivalkodó falaival, csillogó kupolájával. Hogy kerül a keleti egyház egy színtiszta magyar városba? E kérdésre hamar válasz érkezik: az utóbbi harminc évben megváltozott a lakosság összetétele. Ma többen élnek itt románok, mint magyarok. Ezért is volt nagy jelentősége annak, hogy az imanap esti alkalmára nem csupán reformátusok, unitáriusok, evangélikusok, baptisták, de ortodox nőtestvérek is érkeztek. Az istentiszHat felekezet nőszövetségi képviselői olvassák a liturgiát Szatmárnémetiben. (A mikrofon mögött Bogya-Kis Mária.) jaikról, akik Jeruzsálemben, a szent városban vagy a Jordán nyugati partján (Ciszjordániában) élnek; könyörgünk a Gázai övezetben lakókért, akiknek házai elpusztultak.A gyermekekért, akiknek nincs hová menniük iskolába, a betegekért, akik nem kerülhetnek kórházba. Könyörgünk azokért, akik vért verejtékezve küzdenek azért, hogy családjukat eltarthassák. Ma különösen is eléd visszük, Urunk, azokat, akik menekülni kényszerülnek hazájukból. Imádkozunk a Szíriában, Irakban, Libanonban vagy bárhol máshol a Közel-Keleten üldöztetést szenvedő Mrs. Poitier megmossa egy haiti menekült nő lábát teletet követő szeretetvendégségen még arra is fény derült, hogy kik voltak e vendégek: „Természetesen románok, de itt »szinte mindenki«, így ők is tudnak magyarul.” Asztaltársaim tovább is fűzték a szót arról, hogy mennyire nem számít a mindennapokban, ki melyik nációhoz tartozik. „Testvérek vagyunk, egy Atyához tartozunk” - tette hozzá egy mosolygós baptista asszony. Az ő szájából hallva ez a megszokott gondolat itt mégis különös hangsúlyt kapott. Megelevenedett az imanap mottója: „Értitek, hogy mit tettem veletek?" (Jn 13,12) Jézus indulata kell, hogy betöltse a szíveket, Jézusé, aki kivétel nélkül odahajolt mindegyik tanítványához, hogy lábukat megmossa. Huszonegyedik esztendeje gyűlnek össze Szatmárnémeti és környéke keresztény közösségeiből az asszonyok, hogy együtt ünnepeljék a világimanapot. Az istentiszteleti liturgia füzetei minden évben Magyarországról érkeznek, ám az alkalom lelkisége „határon túli” Az anyaországból érkezett vendéget talán irigység is tölti el, ha körbetekint a megtelt templomon. Egy hétköznapi péntek este - mégis ünnep, mert annak tartották háromszázötvenen a határ túloldalán. ■ B. Pintér Márta
