Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-15 / 11. szám
8 ■m 2015. március 15. PANORÁMA Evangélikus Élet Igehirdetői időjárás-jelentés Reggel kinézek az ablakon: milyen idő van? Hm, már nem deres a fű, és tiszta az ég. Mit vegyek föl? Milyen idő várható? Nos, most az optikai vizsgálat nem elég: kinyitom az ablakot, és kinyúlok. Aha! Körülbelül öt fok. Pergetem magamban, mit is vegyek fel. Kinyitom a szekrényt. Van, amit megtalálok, más a szárítón, a vasalnivaló közt vagy éppen a szennyeskosárban van, esetleg a varródobozom közelében vár javításra. Pedig milyen egyszerű lenne a pólófarmer! Az igehirdetésre készülve is vannak egyszerű útjaink, megszokott, kényelmes eszközeink, mégis ugyanolyan alkalmadanná válhatnak, mint a póló és farmer viselése mondjuk síeléshez vagy úszáshoz. Fontos tudnunk, hogy hol vagyunk mi, igehirdetők, és hol vannak igehallgatóink, milyen „időjárás" jellemző akkor, amikor készülünk egy prédikációra, és amikor az valóban el is hangzik. Figyelnünk kell mindenre és mindenkire, ami, aki és aki jelen van, körülveszi és áthatja a prédikációt. Nem feledkezhetünk meg az igehirdetés „környezetében” arról, ami állandó, és kísérnünk kell, sőt jelen kell lennünk a változásokban - önmagunk változásaiban is. Február utolsó hetében Révfülöpön tizenöten gyűltünk össze három napra egyházunk lelkészi karából, hogy dr. Szabó Lajosnak, az Evangélikus Hittudományi Egyetem rektorának és Szabóné Mátrai Mariannának, az EHE Gyakorlati Intézete vezetőjének az irányításával felemeljük fejünket a megszokottból, körülnézzünk, és nyíljunk mindarra, ami körülveszi, illetve meghatározza az igehirdetőt és a megszülető igehirdetéseket. Dolgoztunk, habár a munka elsősorban bennünk magunkban zajlott. Különböző gyülekezetekből és (években mérve is) eltérő tapasztalatokkal érkezve álltunk meg, hogy elgondolkodjunk igehirdetéseinkről és saját magunkról mint igehirdetőkről. Ehhez a munkához új szempontokat kaptunk a kurzus vezetőitől és egymástól egyaránt. Beszélgetésbe kezdtünk bibliai személyekkel, ami szintén új megközelítést adott. Simon Péterrel kapcsolatban meg is kaptuk a nekünk szegezett és egyben meg is erősítő kérdést: valóban az irreálisnak tűnő evangélium hirdetésére tettük fel az életünket? A lelkészakadémia ezen, „Cura homiletica”- lelki/szellemi rekreáció igehirdetőknek című kurzusa találkozás volt egymással, öíífriagunkkal, a szakrális térrel, Isten teremtő és élő szavával, az igehirdetéssel és az ige hallgatóival. Őszinte találkozás, amelyben jó volt jelen lenni. És visszük tovább - Isten szavára figyelve és az igehirdetés időjárására is tekintettel a szószékre, az oltárhoz, az ambóhoz, a gyülekezetek közösségébe, ahol Isten segítségével újabb és újabb találkozások születnek az ige hirdetésében a küldő és a címzettek között. ■ Simon Réka Keresztény kérdésekről Vészben, viharban várták a Messiást Ritoók Zsigmond előadása Budavárban ► Ritoók Zsigmond akadémikus, klasszika-filológus Mi történt az Ó- és az Újszövetség keletkezése között? című előadásával folytatódott Budavárban az evangélikus szabadegyetem. A tudós a Jézus születését megelőző korszak feszültségeiről beszélt, illetve arról, hogy a szenvedő zsidó nép körében miként és miért erősödött a messiásvárás. hatnánk le, mert főként ez jellemezte az i. e. 3. század végétől Jézus születéséig terjedő korszakot. Erre az időszakra a görög civilizáció válsága nyomta rá leginkább a bélyegét - mondta az akadémikus. Athén és Spárta állandósult harca csak mélyítette az amúgy is kialakult válságot, s az egyre gyengülő görögség hanyatlása után keletkező hatalmi, politikai űrt a II. Filipposz, Nagy Sándor apja által uralt Makedónia töltötte be. A világhódító uralkodó, Nagy Sándor halála után birodalma széthullott, a romokon pedig létrejött egy hárompólusú - Egyiptom, Szíria és Makedónia hatalmi centruma által meghatározott - világrend, amelyben szinte soha nem volt békesség. A gazdaságilag és katonailag egyaránt fontos területen élő zsidó nép ebben az ütközésekkel és femai eszünkkel szinte elképzelhetetlen brutalitással folyó hatalmi harc jellemezte: száműzetések, tömeges kivégzések, durva politikai gyilkosságok követték egymást. Ez a zavaros, erőszakkal minden ízében átszőtt időszak előzte meg az Újszövetség korszakát. A feszültségekkel teli társadalmi viszonyok természetesen jelentős hatást gyakoroltak a zsidó nép belső viszonyaira is: megindult a valláshoz való kapcsolat mentén szerveződő belső polarizálódás. A hit forrásául kizárólag Mózes öt könyvét elfogadó szadduceusok a születés jogán követelték maguknak a legfőbb papi hatalmat. A haszidok vagy kegyesek mindenben az évezredes zsidó hagyományokhoz igazodtak, míg a - manapság szinte csak negatív éllel emlegetett - farizeusok vagy elkülönülök az írott Tóra melÉnekeskönyvünk 40. énekének keletkezéstörténetét bontotta ki bevezető áhítatában Fabiny Tamás püspök a Budavári Evangélikus Egyházközség március 2-án megtartott szabadegyetemi előadásának elején. Elmondta, hogy a szerző - Martin Rinckart (1586-1649) evangélikus lelkész - versei a harmincéves vallásháború viszontagságai között születtek. A Luther városában, Wittenbergben szolgáló lelkipásztor az evangélikusok egyik legkedveltebb himnuszának, a Johann Crüger zenéjével hangzó, Jer, dicsérjük Istent című éneknek a szövegét gyermeke őszinte, szívből és tiszta lélekből fakadó, békesség, nyugalom és biztonság után áhítozó imádsága alapján írta. „Olyan ember volt Rinckart - mondta a püspök -, akinek költészetté vált szinte minden szó a száján. Különös véletlen, hogy a szerző éppen a háborúskodást lezáró vesztfáliai béke megkötésének és az ének bemutatásának idején, 1649-ben halt meg.” Az áhítat során felolvasott, a katolikus Bibliában megtalálható, deuterokanonikus Sirákfia könyvébe foglalt igeszakasz a vezetők felelősségéről szól, azt üzeni, hogy a bölcs uralkodó erősíti a népét. Áldjátok a mindenség Urát, aki adjon békességet, vidámságot, és szabadítson meg bennünket - volt az üzenet, amely már előrevetítette az előadás gondolati ívének végpontját, a Messiás várását. Ritoók Zsigmond professzor azzal kezdte előadását, hogy az Ószövetség és az Újszövetség között egy fehér lapot találunk, melyre leginkább a korszak és a zsidó nép súlyos történelmi és társadalmi feszültségeit írszültségekkel teli hatalmi térben őrlődött - mondta Ritoók Zsigmond. Súlyosbította a helyzetüket, hogy a zsidó papi arisztokrácia a végletekig megosztott volt, a görög tőke benyomulásával az eltérő gazdasági érdekek mentén szüntelenül viaskodtak egymással. A Perzsa Birodalom gyámsága alatt megtapasztalt viszonylagos vallási türelmet a Római Birodalom terjeszkedésével felváltotta egy kevésbé toleráns állami megítélés. Egy vidéki zsidó papi család és annak feje, Júdás Makkabeus vezetésével a Szeleukidák ellen szervezett felkelés győzelmével megszilárdult a Makkabeusok lényegében királyi hatalomra épülő, önálló, állami uralmi rendszere, ami újabb belső feszültségeket gerjesztett a zsidóság köreiben. A zsidó államéletnek ezt a korszakát lett a szóbeli hagyományokat is tisztelték. Ők voltak azok, akik annyira tisztelték a sabbátot, hogy ezen a napon nem fogtak fegyvert, inkább hagyták magukat a megszállók seregeitől lemészárolni. A zelóták vagy vakbuzgók megalkuvás nélkül követték a vallási előírásokat, a szikáriusok ugyanakkor - mai értelemben - a korszak ismert terroristái voltak, akik számtalan politikailag motivált gyilkosságot követtek el. És persze minden irányzat szilárdanhitt a maga igazában. A professzor kiemelte, hogy a széttartó zsidó társadalomban a korszak egyik legfontosabb intézménye a zsinagóga volt. Tömegek gyűltek össze a lényegében máig változatlan, szigorú rend parancsolta szerkezetben létrehozott épületekben, ahol tekintélyes zsidók tanítottak - közöttük találjuk Jézust is. Egy súlyos belső feszültségektől terhes, erőszak szabdalta és külső hatalmak által is szorongatott társadalomban szinte evidenciaként bukkan fel a messiásvárás - mondta az akadémikus. A zsidók hittek abban, hogy a végletekig megromlott világot csak egy eljövendő messiás tudja jó útra terelni, helyreállítva a valaha volt aranykort. Elsősorban békére vágyott a nép, egy olyan jelen lévő Istent vártak, aki szabadító, megváltó lesz, gyógyírt jelent a közösség és az egyének bajaira egyaránt. Jézus azonban nem királynak érkezett a szenvedő zsidó nép közé, nem azért jött, hogy neki szolgáljanak. Olyan belső békességet hozott el, amelyet soha nem vesznek már vissza - mondta végezetül az evangélikus szabadegyetem hallgatóinak a klasszika-filológus. ■ Illisz L. László
