Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-15 / 11. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2015. március 15. » 9- kezdőknek és haladóknak Beszéljünk a halálról, de hirdessük az életet Hitoktatói továbbképzési nap az Evangélikus Hittudományi Egyetemen ► Az Evangélikus Hittudományi Egyetem (EHE) adott otthont a február 28-án tartott hitoktatói továbbképzési napnak, amely az élet kezdetével és végével kapcsolatos kérdéseket tárgyalta. A továbbképzés azzal a szándékkal jött létre, hogy megteremtse az evangélikus hitoktatók munkaközösségét, szakmai párbeszédét. Európa vallási szempontból plurális jövője Budapesten tartott előadást Hans Joas szociológus ► Vallás, média, nyilvánosság címmel tartottak konferenciát március 3-án a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Kommunikáció- és Médiatudomány Intézetének szervezésében. A rendezvény főelőadója Hans Joas német szociológus volt, a berlini Freie Universität, az erfurti és a chicagói egyetem egykori professzora. A látogatás külön apropójaként szolgált, hogy - a Vigília Kiadó gondozásában - most jelent meg a professzornak először könyve magyarul A hit választása - Milyen jövője lehet a kereszténységnek? címmel. Dr. Szabóné Mátrai Marianna áhítatával kezdődött az alkalom. Az EHE Gyakorlati Intézetének vezetője a tanítványok kiküldéséről szóló bibliai szakaszok alapján kiemelte, hogy Jézus bárányokként küldi a farkasok közé a tanítványokat: fel kell tehát készülni a küldetés nehézségére, de vigyázni kell, nehogy a tanítványok maguk is farkasokká legyenek. Jézus komoly felelősséget helyez a mindenkori tanítványok vállára („Aki titeket hallgat, engem hallgat..!’ - Lk 10,16), viszont annak az örömét is odaajándékozza ezáltal, hogy Isten nevében szólhatunk, és egészséges, a küldöttségi tudatra támaszkodó önbizalmat ad. A továbbképző nap szervezője, az EHE Gyakorlati Teológiai Tanszékének adjunktusa, dr. Kodácsy-Simon Eszter különböző életkorú gyerekek életkérdéseit mutatta be a mintegy hetvenfős hallgatóságnak. Ahogy a példák illusztrálták: a halál, az elmúlás, a túlvilág megkerülhetetlen kérdései óvodáskortól kezdve izgatják az embert, aki mindig életkori adottságainak megfelelően gondolkodik a problémáról. A nap további előadói ezen - a hittanórákon is gyakran felmerülő - életkérdések alapján szólaltak meg, bemutatva a dogmatikai vonatkozásokat, a bibliai hátteret és a megfelelő lelkigondozói magatartást. Dr. Varga Gyöngyi, az EHE Ószövetségi Tanszékének docense az Ószövetségélet-, halál- és túlvilágfelfogását vázolta fel. Az előadó elmondása szerint az Ószövetség elsősorban e világi érdeklődésű, szövegeiben a jó életminőséget a teljes, megélt élet, a családi körben méltóságban eltöltött öregkor jelenti. Isten az élet és a halál Ura, akinek hatalma van életet elvenni és (vissza)adni. Ő a saját képmására teremt minden megszülető gyermeket, és ez méltóságot és küldetést ad az emberi életnek. Az elmúlás tényét természetesen kezeli az ószövetségi ember, az élet végességének tudatában él. A feltámadás gondolata - újszövetségi értelemben - csak a fogság utáni szövegekben jelenik meg, de ezek nem mutatnak egységes teológiai irányvonalat. Az Újszövetségben viszont - a feltámasztástörténetek, a példázatok és Jézus feltámadása által - központi helyre kerül a halál utáni élet kérdése. Az Emberfia eljövetelével, az ítélettel és az új teremtéssel kapcsolatos várakozások pedig hangsúlyosak Jézus beszédeiben, de az apostoli levelekben és a Jelenések könyvében is. Románné Bolba Márta doktorandusz előadásában kiemelte, hogy az Újszövetség szerint személyes történetünk van Istennel. A „pokol” és „menny” kategória használatakor tudatosítanunk kell magunkban, hogy helyként vagy állapotként értelmezzük-e őket. A pokollal való fenyegetést mindenképp száműznünk kell a hittanórákról, viszont nem szabad elhallgatnunk a cselekedetek fontosságát a kecskék és juhok példázata alapján. A kérdés dogmatikai megközelítését dr. Béres Tamás, az EHE Rendszeres Teológiai Tanszékének professzora adta, aki a túlvilágról szóló e világi tanításokról beszélt. Az élet utáni létet kutató empirikus utak, az élet és halál határterületének jelenségeit vizsgáló tudományosság - vagy éppen szélhámosság - jelen van világunkban. A különböző vallásokban is megjelenik a halál utáni élet gondolata - kérdés, hogy mennyire egyedi a keresztény felfogás a többi vallással való összehasonlításban. A vallástörténet számos pontján megjelenik a két világot elválasztó mélység gondolata - ahogy a gazdag és Lázár történetében a Károli-fordítás szerint a két különböző helyre kerülő szereplőt „közbevetés” (a protestáns új fordítás szerint „szakadék”) választja el. Mi, keresztények viszont ezen a ponton az új teremtésre gondolunk. Arra az újjáteremtésre, amely személyes, és amely által úgy tekinthetünk életünk minden napjára, mint ami a jövőben fog kiteljesedni. Ezt az erős fogódzót kell továbbadnunk tanítványainknak - fogalmazott Béres Tamás Csáky-Pallavicini Zsófia gyermek- és ifjúsági szakpszichológus és hittanár a gyerekek halálélményeit mutatta be - a lelkigondozó szemüvegén keresztül. A gyerekek világképe és halálképe párhuzamosan változik a fejlődés során. Viszont minden életkorban kialakulhat félelem, szorongás a halállal kapcsolatban. Ezt felerősíti, ha a felnőtt segítők, szülők letiltják a halálról való beszédet, és elzárkóznak a gyermekkel közös gyásztól. A halállal kapcsolatos kérdéseket mindig nyitottan kell fogadnunk, még akkor is, ha nem tudunk rájuk válaszolni. A közös gyász megmutatja a gyermeknek is, hogy van továbblépés a fájdalmas veszteség után. Személyes, szívbe markoló kórházi tapasztalatait osztotta meg a hitoktatókkal Némethné Tóth Szilvia mentálhigiénés lelkigondozó. A beteg és haldokló gyerekek segítéséről szólva elmondta, hogy megtiszteltetésnek kell vennünk, ha egy gyerek a halállal, a saját halálával kapcsolatban hozzánk fordul. Fontos feladat a haldokló gyerekek szüleinek és testvéreinek kísérése is, olykor egész osztályközösségek - haraggal és bűntudattal teli - gyászának kezelése. Dr. Orosz Gábor Viktor, az EHE Rendszeres Teológiai Tanszékének docense előadásában a születés előtti élet témáját fejtette ki. Hangsúlyozta, hogy az ember testi létezését nem szabad mellékesnek tekinteni, hiszen a lélek nem létezik a test nélkül, s így az embrió is testi-lelki egységként működik. A fogantatás és fejlődés folyamatossága és a benne rejlő lehetőségek miatt nincs olyan pont, amikor elpusztítható lenne a magzat. A Biblia emberi születésről szóló szövegei szintén a kontinuitást hangsúlyozzák, egyben az identitás fontossága is megjelenik bennük, például: „Alaktalan testemet már látták szemeid; könyvedben minden meg volt írva, a napok is, amelyeket nekem szántál, bár még egy sem volt meg belőlük” (Zsolt 139,16) Ugyanakkor tapasztalatunk van a diszkontinuitásról is: a halál eseménye. Isten hűsége viszont biztosítja a folyamatosságot: feltámasztja az embert a halálból. A szakmai nap folyamán együtt gondolkodásra, bátor kérdésfeltevésre buzdította a hallgatóságot Kodácsy-Simon Eszter. Többekben megfogalmazódott, hogy jó lenne helyi szinten is munkaközösségeket kialakítani. A rendezvény házigazdája önszerveződésre biztatta a jelen lévő pedagógusokat, egyben jelezte, hogy ezután rendszeresen, félévente megrendezik a hitoktatók továbbképző napját. Hans Joas előadását egy korábbi pódiumbeszélgetésre tett utalással kezdte, melyen az hangzott el, hogy „aki ma még hinni tud, az intellektuális szempontból becstelen” Hans Joas megkérdezte Richard Dawkinst, mi a véleménye arról, hogy vannak olyan értelmes emberek, akik hisznek. Ő erre azt válaszolta, hogy nincsenek olyan értelmes emberek, akik hinni tudnak. Ezek után nem lehet meglepő, hogy heves vita alakult ki köztük a témáról. Ma számos ember számára fontos kérdés, hogyan lehet intellektuálisan gyakorolni a hitet. Ha a 18. század feltevéseit nézzük, akkor az ember antropológiailag vallásos lény, vallásos irányultsága van - mondta Joas. Ha kényszerítik, hogy ne legyen vallásos, akkor erkölcsileg romlásnak indul - feltételezték. Később bebizonyították, hogy a leginkább szekularizált országok esetében sem mutatható ki erkölcsi hanyatlás, ez tehát ebben a formában nem állja meg a helyét. A hit és az erkölcs hiánya között nincsen összefüggés. Máshonnan nézve: a kereszténység eltűnésének feltételezése újabb érdekes fordulat volt a 18-19. században. A hívő emberek sokszor úgy reagáltak erre, hogy szembefordultak a modernizációval. Az ’50-es években minden rendszerhű marxista azt gondolta - a Német Demokratikus Köztársaságban legalábbis biztosan -, tenni kell valamit azért, hogy eltűnjön a kereszténység. Ezzel szemben a társadalomtudósok meg voltak győződve arról, hogy ez magától is be fog következni. Aztán persze egyik félnek sem lett igaza, hiszen a kereszténység nem tűnt el. A világ azóta megváltozott. Joas azt az izgalmas kérdést boncolgatta, hogy a világ jelenleg inkább a vallások erősödése vagy a szekularizáció felé tart-e. A kérdésre - kitérve olyan érdekes tényezőkre, mint Európa és az Egyesült Államok különbsége vagy éppen vallás, szekularizáció és népesedéspolitika összefüggése - meglátása szerint jelenleg nem adható végérvényes válasz, mert több tendencia érvényesül egyszerre. Azt is hozzátette, hogy a gyarmatosítás bírálói annak idején azt mondták: ha a gyarmatosítók kivonulnak Afrikából, akkor meggyengül majd a kereszténység ezekben a térségekben. Viszont tévedtek, mert pont az ellenkezője történt. De azt is megjegyezte, hogy a kereszténység terjedése nem hozható fel érvként a kereszténység igazsága mellett. Felhívta a figyelmet arra, hogy politikai szempontból a hívőknek és a nem hívőknek együtt kell élniük, és el kell fogadniuk egymást. Elképzelhetetlen annak a teóriának a beteljesedése, hogy minden ember keresztény lesz majd. 1799-ben Novalis egy gondolata új megvilágításba helyezte a múltat, a jelent és a jövőt - folytatta előadását a professzor. A múlttal kapcsolatban azt írja a költő, hogy akkor a vágyakozás, a homogén kereszténység jellemezte Európát, míg saját korának viszonyait kritikusan - az egoizmus, az anyagiasság által uraltnak - mutatja be, amiért a szekularizációt okolja. A jövőt ismét fényesen látja, mint a kereszténység globalizációját. Ez az, amiben Joas szerint ma már nem hihetünk. Az előadás harmadik nagy blokkja a kereszténység globalizációjáról szólt. A kereszténység jövője - mondta a professzor - azon múlik, hogyan tudnak egymással együttműködni az európai országok és az Egyesült Államok, és a világpolitika miként befolyásolja ezt a viszonyt. A vallásokat a jelen szituációban - megítélése szerint — egymás ellen hergelik. Ha a migrációt nézzük, akkor sokszor a muszlimokon van a hangsúly, és azt mondják, hogy a keresztények kivándorolnak Európából. Ez azonban nem igaz, mert a keresztények - hála az Európán kívüli missziós munkának - bevándorolnak. Tehát aki azt állítja, hogy a kereszténységnek nincs jövője, téved. A német szociológus szellemes csattanóval zárta előadását: „A vallások nem tudnak cselekedni - csak az emberek. Az emberek között van a konfliktus, a vallások között nem lehet.” Megállapítását valószínűleg mindig érdemes szem előtt tartani, amikor a vallás és a politika viszonyát vizsgáljuk, vagy épp azt fejtegetjük, hogy van-e jövője a kereszténységnek. ■ Verebics Ilka HIRDETÉS „Zuglói zenés esték” koncertsorozat Március 22-én, vasárnap este 18 órakor böjti kamarahangversenyt rendezünk a zuglói evangélikus templomban (1147 Budapest, Lőcsei út 32.). Fellépők: Czápos Benedek oboaművész, Kiss Melinda hegedűművész, Galambos Lilla énekművész és a gyülekezet orgonistája, Kéménczy Antal zongoraművész. A műsort Johann Sebastian Bach, Wolfgang Amadeus Mozart, César Franck és Carl Nielsen böjti elmélyülést szolgáló kamara- és oratorikus művei alkotják. A Zuglói zenés esték koncertsorozat alkalmaira a belépés ingyenes, lelki elcsendesedéssel és feltöltődéssel szolgálhatnak az érdeklődők számára. Mindenkit szeretettel várunk!
