Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-15 / 11. szám
„Nemcsak filmszerep éghet rá egy emberre, hanem ezernyi más szerep is. Ráéghet egy társadalmi szerep, vagy éppen munkahelyi, családi vagy akár egyházi is.” A mellőzés meglepő ereje !► 3. oldal „Idén a mintegy négyszáz tagot számláló egyesület március 15-ét egy egyfelvonásos darab bemutatójával ünnepli meg.” Csendesen az óceán partján !► 5. oldal Március 21-én lesz 330 éve, hogy megszületett Johann Sebastian Bach. A Müpa ebből az alkalomból 24 órás „Bach-ügyeletet” tart. Március 20-án este 10-től 21-én este 10-ig neves magyar és külföldi orgonaművészek tizennégy koncerten játsszák el Bach összes orgonaművét gondosan felépített tematika szerint. »330.- Bach - 24” !► 6. oldal Böjti öröm !► 2. oldal Akiknek fejüket vették... 7. oldal Keresztény kérdésekről !► 8-9. oldal íme, élnek !► 10. oldal Bahamákról szeretettel (► 11. oldal Messzelátó !► 15. oldal Újraavatták a Kossuth-emlékművet Budapesten ► „Rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk a kapott örökséggel, hogy folytatjuk-e a polgári Magyarország kiteljesítését életünk minden területén” - hangsúlyozta Áder János köztársasági elnök múlt kedden, Horvay János Kossuth Lajos-emlékművének ünnepélyes újraavatásán a fővárosi Kossuth téren. A felszín és a mély között: EISZ A köztársasági elnök emlékeztetett: Kossuth Lajos, Pest megye küldötte a pozsonyi Országgyűlésben százhatvanhét évvel ezelőtt ezen a napon - március 3-án - felirati javaslatot terjesztett elő, és arra kérte a képviselőket, hogy a legfőbb célokért egyesítsék erőiket. „A feliratból nyílt követelés és március 15. után a polgári Magyarország programja lett. Önálló nemzeti kormánnyal, alkotmányértékű áprilisi törvényekkel, közteherviseléssel, az úrbéri viszonyok felszámolásával, örökváltsággal, szabad sajtóval. Megalakult Magyar -■ Nánai László Endre Rossz idő volt - csakúgy, mint azon a bizonyos március 15-én, ha hihetünk a történészeknek; csak itt a szél fújt elviselhetetlenül, míg akkor az eső esett. Mégis elszomorított, hogy a Kossuth tér érintett része köré vont kordon mögött szinte kizárólag a hatvan év fölötti korosztály képviseltette magát, gyakorország első felelős kormánya" - idézte fel az államfő. „Amit létrehoztak, tovább élt a szabadságharcnál. Tovább Világosnál, tovább a modern nemzetállamok 19. századi útkereséseinél. Tovább élt a kiegyezésben, amely a polgári Magyarországot nemcsak remélte, de kitartó, aprólékos munkával, türelemmel, tudással sziklára építette, olyan erősre, hogy még a 20. század viharai sem tudták végleg eltörölni” - mutatott rá Áder János. „Rajtunk múlik, hogy mihez kezdünk a kapott örökséggel, hogy folylatilag egysoros mélységben, erős foghíjakkal. Mögöttük pedig zavartalanul és megállás nélkül hömpölygött a kisbetűs élet: az emberek kutyát sétáltattak, csiricsáré öltözetben dzsoggingoltak, autók tülköltek, ablakok nyíltak és csukódtak. Egészen konkrétan úgy éreztem, mintha egy vitrinben lennék, amelyre kívülről idős, ráncos kezek tapadtatjuk-e a polgári Magyarország kiteljesítését életünk minden területén” - mondta az államfő, hozzátéve: csak Szent István tettéhez fogható mindaz, amit első felelős kormányunknak köszönhetünk. Horvay János Kossuth Lajost és a Batthyány-kormány többi nyolc tagját ábrázoló, 1927-ben felavatott szoborcsoportját az ötvenes évek elején szállították el a Parlament elől. A Kossuth tér megújítását célzó Steindl Imre program keretében újrafaragott alkotást kedden Áder János és Kövér László házelnök leplezte le, majd Berta Tibor, a Katolikus Tábori Püspökség általános helynöke, Jákob János református tábori püspök és Nánai László Endre evangélikus lelkész, a Protestáns Tábori Püspökség hivatalvezetője, püspökhelyettes áldotta meg. nak, és a világ mintha skizofrén módon kettényílt volna. Volt a bent, a maga tökéletes, magasztos formáival; és a kint, a végtelen közönyével nyomasztó, ugyanakkor kaotikusán vibráló hétköznapiságával - két párhuzamos univerzum, amely nincs beszélő viszonyban, és mintha nem is tudna egymásról. W- Folytatás a 4. oldalon ■ Csoma Áron Nem is olyan régen még jöttek-mentek az egymásnak írt többoldalas levelek vagy a színes képeslapok egy-egy utazás emlékeként. Ma inkább e-maileket írunk, vagy sms-t, és többnyire már nem is a számítógépen, hanem a telefonunkon írjuk és olvassuk - buszon, vonaton, mindennapi tevékenységünk közben. Hiszen így gyorsabb és egyszerűbb. Sokszor érzem úgy, hogy olyan életritmust alakított ki a modern ember, amelynek a tempóját maga sem bírja, és néha-néha saját magához képest is lemarad. A társadalmi környezetet, amelyben élünk, a mobilitás, a gyors és dinamikus változások, az információk tartalmának, minőségének átalakulása jellemzi sok minden más mellett. Megváltozott az életritmus. Abban az értelemben is, hogy összeolvadtak az ünnep- és a hétköznapok. Az „óra et labora” („imádkozzál és dolgozzál”; ezt olvashatjuk kis változtatással a Debreceni Református Kollégium homlokzatán) rendje, ritmusa már régen hiányzik, de hiányának hatása egyre erősebb. Hiszen ma a szorgalom, a teljesítmény és az elért eredmények tűnnek a legfontosabb erkölcsi alapértékeknek. Közben azonban az is gyakran előfordul, hogy ritmust (életritmust) tévesztünk, és ezzel felborul a mindennapok rendje. Ma úgy élnek egymás mellett generációk, hogy hatalmas különbség van közöttük, épp az olvasási, információszerzési, a technikai eszközök használatában bekövetkezett változások miatt is. Ezeknek a változásoknak a hatása pedig az élet minden területét érinti a szórakozástól a mindennapi munkán át az istentiszteletig. Néhány héttel ezelőtt Szegedről autóztam Debrecenbe, ami több mint háromórás vezetést jelent olyan utakon, amelyeken nem lehet száguldozni. Az ember ilyenkor fontoskodik egy sort, azaz telefonálgat, hogy teljék az idő. így történt ez Szeged és Debrecen között velem is. Az intézendő ügyek, a hívható személyek azután szép lassan elfogytak, de az út nem. Akkor jött a rádió. Kossuthot már nem hallgatok sem otthon, sem az autóban. Eleinte a Petőfin hallgattam a rock and rollt, azután egyszer csak megelégeltem, és átváltottam a Bartókra. A kontraszt félelmetes volt. Bach valamelyik brandenburgi versenyének részlete szólt. Olyan érzés volt, mintha fejest ugrottam volna valami nagyon mély vízbe, és egészen a fenekéig merültem volna. A brandenburgi versenyről eszembe jutott József Attila, aki éppen hetvenkilenc évvel ezelőtt ült a rakodópart alsó kövén, és nézte, hogy úszik el a dinnyehéj. Aztán így folytatta: „Alig hallottam, sorsomba merülten, / hogy fecseg a felszín, hallgat a mély.” Elképzeltem, hogy ma, hetvenkilenc évvel később mit szólnának az emberek, ha így üldögélnék fényes nappal a Duna-parton, egy dinnyehéjat figyelve a víz felszínén. Azt hiszem, valami ilyesmit: „Ennek erre is van ideje!?” És fejüket csóválva mennének a dolguk után. Nos, az előbb említett dinamikus élet - mások egyszerűen pörgésnek nevezik - megkímél a mélységbe nézéstől. Sokszor az az érzésem, hogy a mai ember olyan gyorsfogyasztó, akinek elég az, ami könnyen emészthető, azaz ami a felszínen van. Az információkat egyre gyorsabban lehet megszerezni, de hogy ezekből miként lesznek összefüggések, hogy melyik információ melyikhez tartozva mutatja meg a valódi értelmet, azt már nehezebb megmondani. A mélységbe nézés feltétele, azt hiszem, a hit és a tudás együttléte, ahogy ezt Viktor E. Franki és Pinchas Lapide, egy pszichiáter és egy teológus beszélgetőkönyvecskéjében olvastam. Eszerint amíg a tudomány a már adottat kutatja, addig a hit az élet adójából, Istenből indul ki. A tudomány Isten művét vizsgálja, a hit a végső kérdéseket. Franki szerint olyan ez, mint a sztereoszkópikus látás. A két szem különbözőképpen látja a dolgokat, de a térlátás mégis ezen a különbségen alapszik - írja. Onnan jutott eszembe mindez, hogy március elsejével hivatalosan megalakult, és elkezdte működését az EISZ, az Evangélikus Információs Szolgálat. Mostantól összefogja az evangélikus médiumok munkáját: az Evangélikus Élet című újságét, az Evangélikus.hu internetes portálét, a Credóét, a Lelkipásztorét és a közszolgálati rádió és tévé evangélikus műsorait készítőkét. Az EISZ létrehozásának nem titkolt célja egyrészt az volt, hogy elősegítse az evangélikus médiumok szerkesztőinek és szerkesztőségeinek az együttműködését, ami eddig finoman szólva is akadozott. Másrészt ebben a megváltozott világban, amelyben az egyházi médiát használók élete és érdeklődése is átalakult, olyan témákkal keresse meg az információra éhes fogyasztókat, amelyek érdeklik és gazdagítják is. Egyre kevésbé érdekes ma már egyegy egyházi intézmény ilyen-olyan eseményéről szóló protokolláris híradás. Meggyőződésem, hogy az egyházi médiumokban megjelenő tartalmak eszközei lehetnek ugyanannak a mélységbe nézésnek, amelyről az egyház megbízatása is szól, és amelynek rendszeres alkalmai jó esetben éppen az istentiszteletek. A szerző református lelkész ■ MTI Márciusi vénség ► Március másodikén, hétfőn délután, már a munkaidőm lejárta után négy perccel - futár útján - érkezett a felkérés a köztársasági elnök hivatalából, hogy másnap - lelkészi minőségemben, egy áldás erejéig - vegyek részt a Horvay-féle Kossuth-szoborcsoport ünnepélyes újraavatásán a Kossuth téren. Mivel tábori lelkészként hosszú évek óta már csak hivatalból is valamilyen formában mindig jelen vagyok nemzeti ünnepeink szinte mindegyikén, van némi összehasonlítási alapom, és őszintén mondhatom, hogy kifejezetten felemelő, az alkalomhoz és a kiváló beszédet mondó államfő kaliberéhez méltó eseménynek lehettem a részese. Ami miatt mégis keserűnek tűnnek majd az alábbi sorok, az az a szociológiai körkép, amellyel a helyszínen szembesültem...
