Evangélikus Élet, 2015. január-június (80. évfolyam, 1-26. szám)
2015-03-15 / 11. szám
2 4t 20x5. március 15. FORRÁS Evangélikus Élet Oratio oecumenica BÖJT 4. VASÁRNAPJA (LAETARE) - ÉZS 54,7-10 [Lelkész:] Úr Jézus Krisztus! Szent nevedre kereszteltek meg minket, és lettünk az ígéret gyermekei. Böjti örömmel kérünk téged, add, hogy Atyádnak tetsző dolgokért könyörögjünk imádságunkban. [Lektor:] Urunk, Jézus! Te kenyeret adtál ötezer embernek, és megtanítottad tanítványaidat arra, hogy mindennap hálával kérjék a napi kenyeret. Köszönjük, hogy van mit ennünk, és adsz eleget. Kérünk az éhezőkért hazánkban és a világban. Adj egyházadban éles látást, hogy felismerjük a világban lévő ínséget és nyomort! Áldd meg diakóniánkat! Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Názáreti Jézus! Könyörgünk a hitükért üldözést szenvedő keresztyénekért. Kérünk a Szíria határvidékén kivégzett vértanúkért, a gyászolókért és menekültekért. Fékezd meg a gonoszt! Segítsd híveidet a jóra, hogy hűek maradjanak, támogasd a gyöngét! Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Egyház Ura! Könyörgünk egyházunkért és gyülekezetünkért. Óvj meg minket a pártoskodástól, az irigységtől és a kettős mércétől. Hadd szolgáljunk a világosság gyermekeiként a világban, és gyülekezetünk hadd éljen hiteles és vonzó közösségi életet, amelyben a világosság gyümölcsei, csupa jóság, egyenesség és igazságosság uralkodik! Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lektor:] Dávid Fia! Jézusunk! Hálát adunk hazánkért nemzeti ünnepünkön. Mindenható Atyád a történelem Ura, aki a nemzeteket hivatásba szólítja. Köszönjük, hogy éltek e hazában hősök, akikre példaként tekinthetünk, akik felismerték a rájuk rótt feladatot, és bátran vállalták, akár életük árán is. Add, hogy veled és minden keresztyénnel szent közösségben, de ma élő magyarként honderűvel és hálával mi is felismerjük nemzeti közösségünkkel szembeni kötelességeinket! Kérünk téged... [Gyülekezet:] Urunk, hallgass meg minket! [Lelkész:] Megváltó Urunk! Légy velünk az előttünk álló hét minden napján, és adj nekünk böjti örömöt, mert látjuk, hogy királyi zászló jár elöl, a keresztfa titka tündököl. Ámen. SEMPER REFORMANDA „Mért is kellett az Isten Fiának, az én Uram Krisztusomnak így gyötrődni?! Azért könyörög, hogy távozzék el tőle a pohár. Miféle »pohár«? A kereszt keserves halála. De hát miért kell elszenvednie? Hiszen bűntelen volt, és igaz. A világ bűnéért, melyet Isten a vállára rakott. Ez nyomja és gyötri.” H Luther Márton: Jer, örvendjünk, keresztyének! (Szabó József fordítása) evangelikuselet.hu „Laetare Jerusalem!” - „Örvendj, Jeruzsálem! Vigadjatok vele mindnyájan, akik szeretitek! Szívből örüljetek vele mind, akik gyászoltátok! Mert jóllakásig szophattok vigasztalást nyújtó emlőjéből’.’ (Ézs 66,10-11) A liturgiában az introitus zsoltár így adja meg böjt negyedik vasárnapjának örömre hívó alaphangját. Ézsaiás könyvében a IL (Deutero-) Ézsaiás néven emlegetett ismeretlen prófétától származó rész (40-55. fejezet) ezekkel a szavakkal kezdődik: Vigasztaljátok, vigasztaljátok népemet! - mondja Istenetek’.’ (40,1) A folytatásban a próféta vitába száll a babiloni fogságban panaszkodó népével: „Miért mondod ezt, Jákob, miért beszélsz így, Izráel: Rejtve van sorsom az Úr előtt, nem kerül ügyem Isten elé. Hát nem tudod, vagy nem hallottad, hogy örökkévaló Isten az Úr?” (40,27) Majd a 45. fejezetben az Úr felkentjének (messiás) nevezett perzsa királyra, Círusra utalva így szólaltatja meg Isten válaszát a panaszkodóknak: „Ezt mondja az Úr, Izráel Szentje és alkotója: Kérdőre akartok vonni fiaimat illetően? Parancsolni akartok kezem munkájában?Én alkottam a földet, és én teremtettem rá embert. Az én kezem feszítette ki az eget, minden serege az én parancsomra állt elő. Én indítottam el őt győzelmesen, egyengetem az útját mindenütt. Ő építi föl városomat, és hazaküldi foglyaimat, nem fizetségért és nem ajándékért - mondja a Seregek Ura!’ (11-13. vers) T\ ♦ ♦ ♦ g ♦ ♦♦ ♦♦ Böjti orom A VASÁRNAP IGÉJE Az 54. fejezetben a próféta már beteljesült valóságként beszél a fogságból való szabadulásról: „Egy rövid szempillantásra elhagytalak, de nagy irgalommal összegyűjtelek. Túláradó haragomban egy pillanatra elrejtettem előled arcomat, de örök hűséggel irgalmazok neked - mondja megváltó Urad’.’ (7-8. vers) A szabadulás ígérete és a megvalósult szabadságról szóló tanúságtétel között azonban újra meg újra felcsendül egy disszonáns hang az Úr szenvedő szolgájáról szóló énekekben. Ezzel világossá teszi a próféta, hogy a kegyelem, amelyben az egész nép ingyen részesül, mégsem olcsó kegyelem, mert valakinek - az Úr ártatlanul szenvedő szolgájának - nagyon drágán, az életével kell fizetnie érte. Az ő szenvedése az ígéret záloga: „Ahogyan megesküdtem, hogy nem árasztja el Nőé özönvize többé a földet, úgy esküszöm meg most, hogy nem haragszom rád, és nem dorgállak meg többé’.’ (54,9) Nem kívánok döntőbíró lenni az írásmagyarázók vitájában, hogy az Úr szenvedő szolgájáról szóló énekeket, mindenekelőtt az 53. fejezetben elhangzót, szabad-e Krisztusról szóló próféciának tekintenünk. Érjük be azzal, hogy a vigasztalás ószövetségi prófétája sem feledkezik meg arról, hogy Istennek - miközben a bűnöst kegyelemben részesíti - gondja van rá, hogy igazságossága ne szenvedjen csorbát. Ám Isten az emberi értelem számára elképzelhetetlen és elfogadhatatlan módon gyakorolja igazságosságát: az ártatlant veti alá annak a büntetésnek, amelyet a bűnös érdemelne. A bűnös csak azért menekülhet meg, mert valaki önként, ártatlanul szenvedett és meghalt helyette. Ám szó sincs itt jogi értelemben vett helyettesítő áldozatról. A próféta Istennek ezt az értelmet botránkoztató eljárását kinyilatkoztatásnak tekinti, amelyből a bűnösnek Isten iránta való hűségét kell felismernie. „Mert a hegyek megszűnhetnek, és a halmok meginoghatnak, de hozzád való hűségem nem szűnik meg és békességem szövetsége nem inog meg - mondja könyörülő Urad’.’ (54,10) Isten - az ártatlan szenvedésében megnyilvánuló - hűségének felismerésére pedig egyedül csak a hit tudja értelmünk belátóképességét kitágítani. Ez a felismerés azonban nem maradhat következmény nélkül az életünkben. Le kell vonnunk belőle a szükséges következtetést: ha Isten ilyen esztelen mértékben (lásd „Isten »bolondsága«” íKor 1,25-ben!) hűséges hozzánk, noha mi lépten-nyomon megtagadjuk őt, és lázadunk ellene, akkor gyökeresen meg kell változtatnunk az Istenről való gondolkodásunkat, és új alapra kell helyeznünk a hozzá való viszonyunkat. Ha eljutunk erre a következtetésre, akkor a Fiát értünk ártatlanul keresztre küldő Isten „bolondsága” mégis az ő bölcsességét fogja igazolni. Hiszen Isten azzal, hogy az ártatlanon mutatja meg hitünk számára bűneink megérdemelt büntetését, olyan változást idéz elő az életünkben, amely felér egy meghalással és újjászületéssel. Ennek a csodának a megtapasztalása jelenti azt a böjti örömöt, amellyel Laetare vasárnapján Isten a próféta szájába adott igéje által mindnyájunkat meg akar ajándékozni. A próféta ezzel korántsem akarja azt a hamis reményt kelteni bennünk, hogy az ártatlan Krisztus azért szenvedett és azért halt meg helyettünk, hogy nekünk már ne kelljen szenvednünk és a halállal megküzdenünk. Hanem azt akarja értésünkre adni, hogy ha hiszünk Istennek az ártatlan szenvedésében és halálában kinyilatkoztatott hűségében, akkor hit által az ártatlan Krisztus hordozza bűneink ítéletét, és nekünk többé sem a szenvedésekkel, sem a halállal nem úgy kell szembenéznünk, mint bűneink ítéletével. Akkor a szívünkben elvehetetlen békesség fog lakni a legsúlyosabb szenvedés idején is, mert bizonyosságunk lesz, hogy Isten irántunk való hűsége a szenvedések közepette sem rendül meg, és halálunk óráján sem inog meg. így Krisztus halála valóban kihúzza a mi halálunk fullánkját. Akkor a böjt hátralevő napjaiban és a nagyhéten újra megízlelhetjük a titkot: percrucem venitgaudium in mundo - „a kereszt által jött az öröm a világba”. ■ Véghelyi Antal Jézusom, ki bűnös lelkem megváltottad véreddel ► Laetare vasárnapja - „Örüljetek Jeruzsálemmel!” (Ézs 66,10) - az egyetlen a böjti vasárnapok között, amelyen a bűnbánat helyett az öröm kerül előtérbe. Mai énekünk, a Jézusom, ki bűnös lelkem (EÉ 418) is ennek az örömnek ad hangot, hiszen az Isten ajándékaként kapott hit reményt ad, hogy életünk végén hozzá jutunk. - Elemzés és meditáció egyházzenész és lelkész tollából. Az ének szerzője, Johann Rist (1607-1667) a 17. század legnagyobb lutheránus lelkipásztor-énekköltője Paul Gerhardt mellett. Hogyisne hangzana hitelesen ez az örömteli reménység egy olyan költő tollából, akit a korabeli háborúskodásokban kétszer is kisemmiztek, majd elvesztette első feleségét? Rist szerénységét mutatja, hogy költeményét saját gyülekezetében sohasem írta elő gyülekezeti éneknek. A himnusz tizenkét versszakon át beszéli el, hogy az ember bár bűnre hajlik, az Úr jósága felemeli. Ehhez két bibliai szakasz szolgál alapul (Mt 18,11 és Róm 7,18-25). Az első, az evangélium lényege az egész himnuszon átsugárzik, s ez a kegyelem: „Mert az Emberfia azért jött, hogy megmentse, ami elveszett’.’ A Jesu, der du meine Seele kezdetű éneket a német énekeskönyvek egészen a 20. század elejéig teljes terjedelmében közölték a Jesu, meines Lebens Leben /Alle Menschen müssen sterben dallamára. A mai német énekeskönyvben (Evangelisches Gesangbuch) viszont már nem szerepel. Magyar énekeskönyvünkben négy versszakra rövidített változatát találjuk (az első két és az utolsó két strófa alapján), méghozzá saját dallammal. Gyűjteményünk adata szerint ez egy 1662- es majna-frankfurti énekeskönyvből maradt fenn, és feltehetően egy 1649- ben íródott Crüger-korál. A szöveg magyarul először a Zengedező mennyei kar bővített kiadásában (ZMKb, 1735) jelent meg; eszerint a Te világ szép ékességed dallamára énekelték. A fordításhoz alighanem egy lőcsei német énekeskönyvet vettek alapul. A szöveg kedveltségét mutatja, hogy azt az ötödik evangélistánál, J. S. Bachnál is megtaláljuk. BWV 78-as korálkantátáját második lipcsei évében, 1724-ben írta a Szentháromság vasárnapja utáni 14. vasárnapra, az aznapra kijelölt igehely (Tíz leprás meggyógyítása; Lk 17,11- 19) miatt a gyógyítást jobban hangsúlyozva az eredetinél. Láthatjuk, hogy a szöveg keletkezéstörténetében és továbbélésében nem minden részlet tisztázott, mindez azonban mit sem változtat az ének fő mondanivalójának örök érvényén. Ezt leghívebben talán az eredeti 11. versszak adja vissza: „Már tudom, lecsendesíted / Én háborgó szívemet, / És híven megteljesíted / Kegyes ígéretedet, / Hogy az egész kerek földön / Sehol senki el ne vesszen, / Sőt mind örökké éljen, / Csak hogy tebenned higgyen." (ZMKb 116) ■ Halász-Táborszky Györgyi Evangélikus énekeskönyvünk 418. énekének szövegén meditálok. Az első, ami eközben eszembe jut: nemcsak a könyveknek, de az énekszövegeknek is megvan a maguk sorsa. S ez a sors többnyire nem örvendezteti meg azokat, akik énekeink veretes teológiai tartalmát megőrzendő kincsnek tartják, és nehéz szívvel veszik tudomásul, hogy a szövegek gyakran nem jól sikerült „korszerűsítése” és erőszakos, túlzó lerövidítése értékvesztést okozott. Ilyen sorsot szenvedett el ez az énekünk is, amelyet Johann Rist wedeli lelkész, koszorús költő, korának legtermékenyebb énekszerzője írt. Az eredetileg tizenkét versszakos éneket az 1920-as évektől megjelenő német nyelvű énekeskönyvekbe már nem is vették fel. Az 1735-ös Zengedező mennyei kar veretes fordításban még a teljes éneket hozza. Nyolc versszakosra rövidítve az 1911-es, majd az 1955-ös Keresztyén (Dunántúli) énekeskönyvbe is bekerült. Előttem van az eredeti német szöveg és az említett három magyar fordítás is. Itt most nincs lehetőségünk, hogy összeállítsuk a teljes „veszteséglistát” Egyet azonban mégis meg kell említenem. Az eredeti szöveg hangsúlyosabban, de még a nyolc versszakos változat harmadik strófája is vall óádámi örökségünkről: „Ó, mert én bűnben születtem, / Elhagyám a jó utat; / Minden jóra restté lettem, / Rosszra készt az indulat. / A test és vér csábít és hajt, / Szégyent hoz rám és ezer bajt. / Viselem szent nevedet, / S megtagadlak tégedet.” - Úgy látszik, az atyák még nem feledkeztek meg arról, hogy mit tanít a Szentírás alapján az Ágostai hitvallás az eredendő bűnről... Énekünket ma már csak négy versszakkal énekeljük. Ha nem ismernénk az eredetit, még azt is mondhatnánk, hogy ez így is kerek és egész: a böjti időhöz különösen is illő énekünk. Az első versszak megadja az alaphangot: a Jézus Krisztus által bűnbocsánatot nyert bűnös irtiádsága ez, aki tudja, hogy élete hálaáldozatával tartozik Megváltójának. A további szakaszokban könnyen felfedezhetjük az egyértelmű bibliai utalásokat. A második versszakban az elveszett bárányt megkereső és megmentő jó Pásztort (Lk 15 és Jn 10) hívjuk segítségül. A harmadik versben azért könyörgünk, hogy hit által Jézus Krisztus keresztáldozatának áldásában részesülhessünk, és sebei által meggyógyuljunk (Ézs 53,5). A negyedikben pedig ki ne hallaná visszhangozni, mint már a második versszak végén is, az apostolok kérését (Lk 17,5 - „Növeld a hitünket!”) és a beteg gyermek apjának könyörgését (Mk 9,24b - „Hiszek, segíts a hitetlenségemen!”)? Énekeskönyvi besorolása szerint ez bűnbánati ének. De nem csak az, hiszen utolsó sorai felemelik tekintetünket, és megváltásunk végső reménysége bátorítja és erősíti meg szívünket: „Egyedül tebenned bízom, / S egykor téged, én Jézusom, / Ott, hol bánat nincs többé, / Láthatlak mindörökké.” ■ Ittzés János CANTATE
