Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-12-21 / 51-52. szám

Evangélikus Étet élővíz 2014. december 21-28. »- 7

Ilii * * * • f • ^ *-*■ *

ADVENT 4. VASARNAPJARA

De profundis

„A mélységből kiáltok hozzád, Uram!” (Zsolt 130,1)

Sok mindent megváltoztattak azok az évszázadok, amelyek elválasztanak minket a zsoltáríró korától. Más világképben gondolkozunk. Másképpen szórakozunk. Változott az ízlés, az erkölcs. Mások a szokásaink. Más kérdésekkel foglalkozunk, és más problémák terhelnek.

Nem változott azonban az alapvető helyzet: a mélység szituációja.

Az ókori sorsdrámák, mai tévéjátékok, de életünk eseményei is ezt tanúsítják. így van ez, bár nem szívesen beszélünk róla. Mélységben élünk!

A zsoltár azzal biztat, hogy ez a mélység nem lezárt, és nem reménytelenül feneketlen. A zsoltáríró nemcsak a mélység tragikus realitását ismeri, hanem Istent is, aki mentő szeretetével hajol le a mélységben vergődőkhöz. Nem a süket semmi vesz körül. Nem a véges anyag könyörtelen körforgásában élünk. Isten él, benne bízva kiálthatunk hozzá: könyörülj rajtam, Uram!

■ Madocsai Miklós

Ady Endre Az Úr érkezése

(Részlet)

Mikor elhagytak,

Mikor a lelkem roskadozva vittem, Csöndesen és váratlanul Átölelt az Isten.

Isten vezetésével - hetven éven át

Az első igazi karácsonyt hetven évvel ezelőtt éltem meg. Bibliaolvasásom során egy csodálatos ige fogta meg a szívemet: „Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!” (Péld 23,26) Megértettem: az én szívemben is szeretne szállást venni a megszületett Jézus.

Engedelmes szívvel elfogadtam Isten felszólítását, és' befogadtam szívembe az Úr Jézust. így lettem az ő követője. Azóta Isten ezzel az igével vezetett hét évtizeden át. „...és ne igazodjatok e világhoz, hanem változzatok meg értelmetek megújulásával, hogy megítélhessétek: mi az Isten akarata, mi az, ami jó, ami neki tetsző és tökéletes” (Róm 12,2)

Nagyon fontos volt számomra, hogy világosan lássam és értsem mindenkor az ő vezetését. Hogyan vezetett? Úgy, hogy mindenkor felfedeztette velem az okokat, amelyek homályossá tették látásomat. Előfordult, hogy a szívem ablaka a bűn miatt belülről piszkos lett, látásom homályossá vált, s nem láttam Isten akaratát. Bizonytalanná váltak lépéseim. Bűnbánó szívvel kértem lelki tisztánlátást.

Meg kellett szoknom, gyakorolnom kellett, hogy hagyjam, hogy Isten vezessen. A Szentlélek tett erre érzékennyé. Minél jobban megismertem a Bibliát, annál inkább megvilágosította az ige a követendő utat. Mivel Isten az én Atyám lett, Atyaként vezetett, ahogy meg van írva: ,Akiket pedig Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai. (Róm 8,14)

Tanítani akart, hogy egyre jobban megismerjem őt, s hogy általam másokat is elérjen. De az ő világosságát csak akkor tudtam másoknak továbbadni, amikor én magam is meg voltam szentelve. A megszentelés azt jelentette: szívemben Isten elválasztotta a sötétséget a világosságtól.

A Szentlélek közelebb vitt Istenhez, s a Bibliát számomra Isten szerelmes levelévé tette. Ha nem olvastam eleget az igét, eltorzult képet kaptam Istenről. Az igeolvasás előtt ezért így imádkoztam: „Uram, mutasd meg nekem bűneimet.” Mert az ige ezt mondja: „...a ti vétkeitek miatt rejtette el orcáját előletek, és nem hallgatott meg” (Ézs 59.2b)

Nem volt elég csak ezt imádkoznom: „Uram, segíts, hogy ne vétkezzem!" Meg kellett aláznom magamat, bűneimet meg kellett vallanom, és bocsánatot kellett kérnem. Akkor Isten megbocsátott, és én így imádkoztam: „Uram, adj nekem világos vezetést az igében. Segíts abban is, hogy elmondhassam másoknak azt, amit a te igédben megértettem.” Akkor megtapasztaltam, hogy amit olvastam, azáltal én is, és rajtam keresztül mások is vezetést kaptak.

A Biblia világos ígéretekkel van tele arra nézve, hogy Isten vezet, és mindig vezetni akar: „Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem” (Zsolt 32,8) „Sajátfüleddel hallhatod a mögötted hangzó szót: Ezen az úton járjatok, se jobbra, se balra ne térjetek le!” (Ézs 30,21)

Az Úr vezetése igéje, érzéseim és körülményeim által történt, de legtöbbször ez a három összhangban volt. Nagyszerű tapasztalás volt, hogy amikor imádkozom, és az Úrra figyelek, érzéseimen és gondolataimon keresztül az Úr szól hozzám. Az imádság így párbeszéddé vált. Meg kellett tanulnom várni, hogy az Úr ígéretei szerint cselekedjen, és az ő útjain vezessen. Az ige is erre biztatott: „Hallgassatok az én szavamra, akkor én Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek. Mindigazon az úton járjatok, amelyet én mutatok nektek, hogy jó dolgotok legyen!” (Jer 7,23)

Valóban hű pásztorom volt az Úr e hetven év alatt. Azonban sokszor mégsem kaptam vezetést - olykor azért, mert nem ismertem fel az Úr

akaratát, mivel kétség és engedetlenség támadt bennem vele szemben.

Arról is meggyőződtem, hogy Isten akaratának középpontjában nyugalom van. Az időm, a hol, mikor, miért és hogyan kérdéseim Isten kezében vannak. Nem becsültem alá az ördög hatalmát és pusztító akaratát, mégsem féltem, mert a sötétség minden hatalma felett a győztes védelme alatt voltam.

Megtapasztaltam, mit jelent Jézussal együtt „elrejtve lenni Istenben”. Amint a forgószél közepén csönd és békesség van, úgy van békesség és csend az Isten akaratának középpontjában is. Igen, Jézussal elrejtve Istenben, ott csend és béke volt mindig. Körülöttem viharok dúltak, mégis biztonságban voltam, mert magamat Jézus erős kezére bíztam. És akkor nem kellett félnem. Erre biztattak Isten igéi is: „Azért nem félünk, ha megindul is a föld, és hegyek omlanak a tenger mélyébe...” (Zsolt 46,3) „Isten ugyanis, aki ezt mondta: »Sötétségből világosság ragyogjon fel«, őgyújtott világosságot szívünkben, hogy felragyogjon előttünk Isten dicsőségének ismerete Krisztus arcán” (2Kor 4,6)

Boldogan énekelem tehát a 100. hallelujaéneket: „Jézus, vezesd gyermeked, / Megvédhet erős kezed, / Kősziklám és oltalmam, / Egyetlen bizodalmám. / Vígy hát, vígy hát, / Vígy, míg éjre nap derül. / És ha minden romba dűl, / Benned bízom egyedül. (...)/ Vészben én erősségem, / Viharban menedékem, / Minden, minden vagy nekem, / Bizalmam benned vetem. (...)/ Fogjad hát meg kezemet, / Vígy hazámba engemet, / Híven követlek nyomon, / Mert velem vagy, Jézusom...”

Ebben a csodálatos biztonságban folyhat tovább neki átadott életem az ő vezetésével. Dicsőség legyen az ő nagy nevének!

■ Szenczi László

SEMPER REFORMANDA

„Az evangélium oly világos, hogy sok magyarázatra nem szorul. Viszont jól meg kell fontoljuk, meg kell becsüljük, és mélyen szívünkbe kell zárjuk. Csupán azoknak válik hasznára, akik csendes szívvel minden egyebet félretesznek, és figyelmesen tekintenek rá. Úgy, ahogy a napot a csendes vízben könnyen megláthatjuk, és érezhetően melegít is, addig a tomboló, zuhanó vízben kevésbé látható, és melegíteni sem képes. Ezért ha azt kívánod, hogy megvilágosodj és felmelegedj, az isteni kegyelmet és csodát megláthasd úgy, hogy a szíved lángra gyúljon, fény áradjon bele, áhítatos és örvendező legyen - akkor gondod legyen arra, hogy elcsendesedj, és ezt a képet mélyen szívedbe vésd. Amikor az igehirdetés az evangélium részleteit szemünk elé tárja, erre indít minket, és alkalmat ad arra, hogy mi magunk is belemélyedjünk az üzenetbe.”

M Luther Márton karácsonyi igehirdetéséből (1522) (Vajta Vilmos fordítása)

nfiBUppí?^

—

HETI ÚTRAVALÓ

„Örüljetek az Úrban mindenkor!

Ismét mondom: örüljetek! Az Úr közel!”

(Fii 4,4-5)

Advent negyedik s egyben karácsony hetében az Útmutató reggeli és heti igéi az Úr Jézus első földi eljöveteléről tudósítanak. „Lelkünk sóvárogva várja az Urat, mert őbenne örül a mi szívünk.” (Zsolt 33,20.21; LK) Érkezik a Megváltó, örvendezzünk! Ezt tette Mária is (lásd EÉ 38), s így énekelt: „Magasztalja lelkem az Urat, és ujjong az én lelkem megtartó Istenemben..., mert nagy dolgokat tett velem a Hatalmas, és szent az ő neve...” (Lk 1,46-47.49) „Megváltót küldött az Isten az ő népének, meghagyd mindörökké az ő szövetségét.” (GyLK 706) És Pál is bátorít: „...imádságban és könyörgésben mindenkor hálaadással tárjátok fel kéréseiteket Isten előtt; és Isten békessége... meg foga őrizni szíveteket és gondolataitokat Krisztus Jézusban” (Fii 4,6-7) A Szentírás utolsó verseiben az ő utolsó kijelentéseit olvassuk: „Én vagyok Dávid gyökere és új hajtása, a fényes hajnalcsillag. (...) Bizony, hamar eljövök’.’ A mi fohászunk: marana tha - „Jöjj, Uram Jézus!” (Jel 22,16.20) Pál reménysége szerint zsidók s pogányok együtt dicsőítik Istent a gyülekezetben; ezt ószövetségi ígéretekkel támasztja alá: „Ezért magasztallak téged a népek között, és nevednek dicséretet éneklek. (...) Örüljetek, népek, az ő népével együtt. (...) Dicsérjétek az Urat mind, ti népek, dicsőítsék őt mind a nemzetek!' (Róm 15,9-11) S ama első szentestén „megjelent Isten üdvözítő kegyelme minden embernek” (Tit 2,11): Isten elküldte Fiát, „aki test szerint Dávid utódaitól származott... Jézus Krisztus a mi Urunk...” (Róm 1,3.4) „...születése pedig így történt (...) íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik...” Mária megszülte „fiát, akit Jézusnak nevezett el”. (Mt 1,18.23.25) Isten szeretete ünnepén: „Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét..!’ (Jn 1,14) És angyal evangéliuma zengett a csendes éjben: „Ne féljetek, mert íme, nagy örömet hirdetek nektek... üdvözítő született ma nektek, aki az Úr Krisztus, a Dávid városában!’ A pásztorok sietve elmentek Betlehembe, s „megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvő kisgyermeket” (Lk 2,10-11.16), s dicsőítették Istent ezért. Azért jött az Üdvözítő, hogy Isten „kegyelméből megigazulva reménységünk szerint részesei legyünk az örök életnek”. (Tit 3,7) „Krisztus azért lett emberré, hogy újjászülessünk őbenne! Magára veszi a mi származásunkat, és nekünk ajándékozza a sajátját. íme, ez az a nagy öröm, amelyről az angyal beszél” - tanít Luther. Isten új életre indító „szeretete abban nyilvánult meg irántunk, hogy egyszülött Fiát elküldte a világba, hogy éljünk őáltala”. (íjn 4,9; LK) „Az Ige... jött el a világba. (...) Akik pedig befogadták, azoknak hatalmat adott arra, hogy Isten gyermekeivé legyenek..!’ (Jn 1,9.12) „Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása..!’ (Zsid 1,3) Általa „megjelent a mi üdvözítő Istenünk jósága és emberszeretete”. (Tit 3,4) János nem ír új parancsolatot. „.. .sőt azt írom, ami kezdettől fogva a miénk volt: hogy szeressük egymást.” (2} n 5) „Nyílj meg, szívem, fogadd be őt, / Az áldott égi csecsemőt...” (EÉ 150,7)

■ Garai András

Pósa Zoltán

Advent

Rám köszönt a reggel, borús várakozás Után itt a remény, vérbő Luca-futás Szelíd ördögűzés indítja el a fény Felé sóvárgóknak menetét, égi lény Istengyermek napja ím egyre közeleg Karácsonyfaillat, vonzó jászolmeleg Új testbe költözött már az ódon világ A bűnök halálát hirdeti Napvilág Adventi koszorú, csengő, karácsonyfa Mostantól mindenki gyűljön egy alomba Azt, ki velünk marad, várja örök élet Aki kívül reked, lassan semmivé lesz