Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-10-05 / 40. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 20x4. október 5. * 9 Fancsali kisugárzás ^ Szokatlan, szokatlanul bátor vállalkozást vitt sikerre a Fancsal-Hernádvécsei Evangélikus Egyházközség, amikor az elmúlt hét végén háromnapos szabadtéri (!) evangélizációt szervezett az encsi Millenniumi parkba. Szó se róla, a péntek délutáni megnyitón még esernyő alatt hangzottak el a köszöntők, miként a vendég igehirdető, Malik Péter Károly lucfalvai lelkész prédikációja is, de másnap már közel félezren fordultak meg az igehirdetésekkel keretezett, változatos programokon. (Délelőtt Zsamai Krisztán nyíregyházi esperes-lelkész, este Domokos Tibor helyi pásztor volt az igehirdető.) Vasárnap verőfényes napsütésben zárult ökumenikus istentisztelettel a „Van Rád időm” mottóval hirdetett rendezvénysorozat, melynek mintegy ráadásaként délután egy szórványközség, Csenyéte imaházának felszentelése várt az encsi evangélizációs istentisztelet igehirdetőjére, Fabiny Tamás püspökre. Felsorolni is nehéz lenne, ki mindenki támogatta a szeptember 26-28. között lezajlott encsi evangélizációt. Ugyanis nemcsak a gyülekezet legaktívabb tagjai, presbiterei, hanem az abaúji város önkormányzata, sőt intézményei, vállalkozói közül is sokan álltak Domokos Tibor beosztott lelkész kezdeményezése mellé. S bár tájékoztató plakátokba csak elvétve botolhatott a „kereső” a krónikás úgy tapasztalta, hogy Encsen ezek hiányában is majd mindenki tudta, hol vertek sátrakat az evangélikusok... Szombaton persze a főzőverseny bográcsainak illata vonzott legtöbbeket, ám a hűvösebb esti órákra sem maradt teljesen néptelen a térítésmentesen igénybe vett térség. A miskolci In His Steps együttes zenés bizonyságtételét nem sokkal hallgatták kevesebben, mint Fluor Tomit, aki a közmédia „Itthon vagy! Magyarország, szeretlek!” című országos programsorozatának jegyében ugribugrált egy szomszédos park színpadán. És ne tűnjék elfogultnak a tudósító: mire minden hangszer rendesen szólt, zeneileg is a miskolciak képviselték a jobb minőséget... Hogy az ökumené megélése érdekében olykor némi áldozatot is kell - és érdemes - hozni, arra Encsen bizonyságul szolgált a vasárnap délelőtti istentisztelet, amelynek a 11 órai kezdésre egybegyűlt protestáns közössége türelmesen „bevárta” a szomszédos katolikus templom miséjének végét, hogy fél óra múltán mintegy harmaddal növekedhessék a Fabiny Tamás evangélikus püspök igehirdetését hallgatók száma. (Az istentisztelet liturgiájában ilyesformán nemcsak Baksy Mária református esperes, hanem dr. Garancsi László címzetes katolikus főesperes is részt tudott venni.) Az Északi Egyházkerület lelkészi vezetője a vak férfi meggyógyításának ismert evangéliumi történetén keresztül reflektált az evangélizáció mottójára, rámutatva, hogy Jézusnak volt ideje a hozzá forduló számára, akit - szeme világa visszaadásán túl - a hit látásával is megajándékozott. Nem a választott ige összefüggésében, ám arra mégis rezonálva hangzott el a bejelentés, hogy a Budavári Evangélikus Egyházközség az új fordítású protestáns Biblia revideált kiadásának huszonhét példányával ajándékozza meg a Fancsal-Hernádvécsei Evangélikus Egyházközséget... Az említett félórás „csúszás” leginkább a Kurek Panzió (evangélikus) tulajdonosa, Kurek István számára jelenthetett kellemetlenséget, aki emiatt fél órával korábban volt kénytelen megválni - valahol a főétel és a desszert között - a fancsali asszonyok jóvoltából megebédeltetett vendégeinek többségétől. * # # Az encsitől merőben különböző miliőbe csöppenhetett, aki a püspökkel tartott szolgálatának következő állomására. A mintegy négyszáz lelkes Csenyétén ugyanis még a közbeszéd szintjén sincs „cigánykérdés” Talán mert a település állandó lakói között ma már kivétel nélkül mindenki roma. Nos, ebben a közegben kezdte meg hittanári működését a két évvel ezelőtt Fancsalra helyezett Domokos Tibor - és mára tizennégy család tartozik az evangélikus közösséghez... S hogy az egykoron a református templom kifosztásáról elhíresült falu evangélikusainak elköteleződése nem csupán formális, arra látványos - és megható - bizonyság a múlt vasárnap felszentelt imaház. Ezt mindösszesen ötvenezer - Sárszentlőrincről kapott - forint ráfordítással, mindennemű egyéb külső támogatás nélkül alakították ki - Kótai Győzővel az élükön - maguk a gyülekezeti tagok az önkormányzat által rendelkezésükre bocsátott, lepusztult tejcsarnokból. Hármas keresztelő tette még ünnepibbé az imaházszentelő püspöklátogatást, melynek keretében három hittanos műsora is hozzájárult ahhoz, hogy katartikus élményként élje meg az együttlétet minden jelenlévő. A Fancsal-Hernádvécsei Evangélikus Egyházközség székhelye a 381 lakost számláló Fancsal. S noha ott az encsinél kisebb - mindössze 80-ra tehető - az evangélikusok száma, a csenyétei szórványban okkal vannak bizalommal a fancsali lutheránusok iránt, hiszen a helyi kisdiákokat mindmáig „enyéimként” emlegető korábbi iskolaigazgató, Németh Andrásné Szőke Márta szintén fancsali. (Az említett ünnepi műsorra is ő készítette fel a gyermekeket.) És alighanem az is üzenetértékkel bír, hogy amikor valaki megjegyezte, hogy Fancsalon történetesen egyetlen roma sem lakik, Varga István polgármester mosolyogva csóválta fejét. Mert akár igaz, akár nem, lélekmelengető volt a falu első emberétől hallani: „Egy cigány biztosan van Fancsalon. Én.” ■ T. Pintér Károly UCCUIM FABINY TAMAS ÉS KOVÁCS ISTVÁN FELVÉTELEI