Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-12-21 / 51-52. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2014. december 21-28. » 21 ZÁRUL A HOLOKAUSZT-EMLÉKÉV Karácsony - hetven éve A Budapest-Deák téri evangélikus gyülekezet múltjából - Adalékok Kékén András dossziéjához ► Levéltárban elhelyezett jegyzőkönyvek, levelek, újságcikkek és eskü alatt tett tanúvallomások őrizték meg mindazt, ami hét évtizeddel ezelőtt meghatározta 1944 karácsonyát. A háború ekkor érte el a fővárost. Decemberben a 2. és a 3. Ukrán Front körülzárta Budapestet, elfoglalására az ünnepek napjaiban indult meg a támadás. Karácsony ünnepét bombák robbanása, ágyúk torkolattüze, aknák pusztítása, kézifegyverek ropogása tette félelmetessé. ■ ZÁSZKALICZKY PÉTER Az állandó életveszélytől való félelmet az ínség - a víz-, élelmiszer- és tüzelőhiány - tette még győzelmesebbé. S mindezek mellé járult a nyilas terror tombolása miatti rettegés. Az október közepén a korlátlan egyeduralmat magához ragadó Szálasi „nemzetvezető” keretlegényei járták a várost, és lőtték a Dunába a zsidókat, a zsidókat rejtegető, „zsidóbérencnek” nevezett személyeket, a megtalált katonaszökevényeket. A nyilaskormány november 8-i rendelete szerint Budapesten minden tizenhét és hatvan év közötti férfinak katonai szolgálatra kellett jelentkeznie, így sokan kerültek életveszélybe... Az egyik razzia alkalmával durván, fenyegetőzve támadtak Kékén András Deák téri evangélikus lelkészre és feleségére, amikor ők öt svéd védettségű, zsidó származású egyén védelmére keltek. Ekkor a férfiakkal a nyilasok Kékén Andrást is magukkal vitték, s csak Isten gondviselésének tulajdonította, hogy megmenekülhetett. Egy korábbi alkalommal a XII. kerületi rendőrkapitányság ítélte zsidórejtegetés okán pénzbüntetésre, s csak - amint mondták - „lelkészi jellegére” való tekintettel nem internálták. A hatalom tombolását természetesen Kékén András nem tudta megállítani. Amit viszont megtehetett az üldözöttekért, azt megtette. Az egyik tanúvallomásban elhangzott: nem múlt el istentisztelet és igehirdetési alkalom, amikor az üldözöttekért ne imádkozott volna. Ezekből az imádságokból viszont sok tett is következett. Tanúbizonyságok Amikor 1944 márciusától a zsidóság fenyegetettsége megnőtt, a Deák téri lelkészi hivatalban néhány hónap alatt mintegy háromezren jelentkeztek áttérési szándékkal. A keresztség szentségéről vallott hitbeli felfogás alapján, gondos oktatás után negyvenhat jelentkezőt vett fel és keresztelt meg a lelkészi hivatal. Viszont - oktatásukat és keresztségüket csupán későbbre halasztva - mind a háromezernek olyan bizonyítványt adott Kékén András, amely az 1868. évi Lili. törvénycikk alapján az evangélikus egyházba való felvételüket igazolta. A betérésre jelentkezők közül ugyanakkor sokan kaptak keresztség nélkül is keresztlevelet, tehát hamis papírokat. Kékén András természetesen ismerte Isten parancsolatát: „Ne tégy felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot!” De mellette? Amikor közvetlenül az élet kerül veszélybe? Vannak helyzetek, amelyek bűn nélkül nem oldhatók meg, és a szeretet parancsa ilyen helyzetekben is a legnagyobb maradt számára. Az akkori állapotokat hadd érzékeltesse néhány tanúvallomás és egy Kékén Andrásnak címzett levél. „Tanú előadja, hogy a Deák téren volt egy menekültotthon, melyben kényszerkiürítettek laktak, s ezek között 13 zsidó származású üldözött húzódott meg teljesen rejtve és hamis iratokkal ellátva. Ez a 13 egyén állandóan az otthonban lakott, és ezenkívül nagyon sok üldözött kérése szerint nappal vagy éjjel nyert oltalmat. [...] A felszabadulás előtti napon délután nyilasok jelentek meg zsidókat és katonaszökevényeket keresve, és elhurcolták az összes férfiakat, köztük a lelkészeket és az üldözöttek közül három nőt és két gyermeket. A többit sikerült elrejteni. Ekkor már 30-40 üldözött lehetett az óvóhelyen." „Alulírottakezennel igazoljuk, hogy dr. Kékén András evangélikus lelkészt és feleségét 1944 nyara óta ismerjük. Szálasi uralomra jutása után, mint üldözöttek, végső kétségbeesésünkben, mint végső mentsvárhoz, fordultunk dr. Kékén Andráshoz, aki noha alig ismert bennünket, odavett bennünket az egyházhoz, papírokkal látott el, és több üldözöttel együtt egészen a felszabadulásig nemcsak otthont adott, hanem minden ellenszolgáltatás nélkül élelmezett is mindnyájunkat. Többször nyilas razziák alkalmával biztos fellépésével, de önmaga biztonságát kockáztatva mentette meg életünket." „Tanú előadja, hogy dr. Kékén András igazgató lelkész az ő saját és három gyermekének, valamint édesanyjának életét megmentette. 1944- október 16-án gyermekeit dr. Kékén Andráshoz küldte végső kétségbeesésében. Teljesen reménytelen volt számukra a helyzet. Biztosra vette, hogy lelkipásztora, mint mélyen érző ember, segíteni fog rajta. Szinte minden nélkül küldötte el gyermekeit, s Kékén András szeretettel karolta fel, és ideiglenesen a Rózsák terén levő Országos Protestáns Árvaházban helyezte el őket azzal az ígérettel, hogy biztos elhelyezésükről gondoskodni fog. így kerültek gyermekei a Jó Pásztor otthonba. Előadja továbbá, hogy ezen kapcsolat révén úgy maga, mint édesanyja is mint gondozók kerültek a nevezett intézménybe." „Tanú előadja, hogy 1944- december 2-án a Sziget u. 40. sz. alatti zsidó házból a Deák térre menekült, és itt Weltler Jenő karnagy lakásában húzódott meg dr. Kékén András tudtával és beleegyezésével. Miután a házban korábbi időből ismerős volt, dr. Kékén András szükségesnek tartotta őt saját érdekében a ház lakói előtt rejtegetni. Mindenkor, mindenben segítségére volt. Előadja, hogy mielőtt a Deák térre jött volna, dr. Kékén András őt és leányát megfelelő iratokkal látta el, és ezeket Weltler Jenő lakásában tartózkodása idején újakkal egészítette ki, sőt még élelmiszerjegyeket is szerzett számára." „Tanú előadja, hogy kántori tiszténél fogva a Deák téren lakott. Tud arról, hogy a házban zsidók voltak. Erről azonban még egymás között sem beszélgettek, hogy az üldözötteket ne veszélyeztessék.Tanú maga is rejtegetett egy üldözöttet, akinek az igazoló iratokat dr. Kékén András lelkész adta. Tanú előadja, hogy 1944- október 17-én, mint házparancsnok, dr. Kékén András lelkész kérésére 4-5 üldözöttet rejtett el éjszakára a templomban. Másnap reggel rendőrök és karszalagos nyilasok razziát akartak tartani ott a templomban a magukkal hozott írásbeli feljelentés alapján.Tanúnak sikerült őket félrevezetni, és az üldözötteket máshova rejteni." Egy a Kékén Andrásnak címzett számos levél közül: „Nagytiszteletes Uram! Lelki szükségletemnek teszek eleget, amikor Önnek ezeket a sorokat írom. 1944-ben, a legszörnyűbb üldözések idején egyetlen ember akadt Budapesten, aki védelmére kelt egy szegény zsidó asszonynak és kisgyermekének. Ez a szegény zsidó asszony én voltam kisfiámmal, Péterrel együtt. Ön befogadott bennünket otthonába 1944 kora őszén, élelmezett bennünket, eldugott templomába: volt idő, hogy naphosszat az Ön szószékében kellett megbújnunk. Tudok róla, hogy nyilas érzelmű paptársa feljelentette Önt, Nagytiszteletes Uram, zsidóbújtatásért, mert egyszer pár órára el kellett hagynunk az Ön templomát, jötteka nyilasok, és az Ön esküjét követelték annak igazolására, hogy a templomban nem rejtőzködik zsidó. Az Ön esküje után újra visszamehettünk. Még ma is könnyes szemmel gondolok arra, hogy Ön és kedves felesége mindezt önzetlenül tették, olyan két emberrel szemben, akiket azelőtt életükben sem láttak, és még akkor sem voltak hajlandók elfogadni még a legminimálisabb ellenszolgáltatást sem, sem azóta, holott tudják, hogy anyagi viszonyaim időközben megavultak. Elsősorban gyermekem életét köszönöm Önnek, Nagytiszteletes Uram, ami érthetően drágább nekem a magaménál, de ez utóbbit is kizárólag Önöknek köszönhetem. Nagytiszteletes Uram boldogultférjemnek, aki akkor már munkaszolgálatos volt, keresztyén papírokat is küldött, hogy életét megmentse. Sajnos ez nem sikerült. De mit sem változtat azon a tényen, hogy úgy boldogult férjem, mint rokonaim közül többen, köztük olyanok is, akik ezért pénzzel fizetni akartak, minden ellenszolgáltatás nélkül és egyedül Nagytiszteletes Uramék jóindulatából kaptak keresztény papírokat. Kisfiam még ma is imájába foglalja Nagytiszteletes Uramék nevét, én is naponta áldom, mint olyan emberét, aki nemcsak az én gyermekemnek volt atyja helyett atyja, hanem ugyanilyen aggódó szeretettel istápolta a Deák téri árvaházban nevelt árvákat, és aki veszéllyel dacolva rohant a Kisok-pályára, mert meghallotta, hogy az ott összegyűjtött zsidó gyerekek életveszélyben vannak. Életem egyik fő vágya teljesülne, ha valaha csak részben is viszonozni tudnám Önöknek azt, amit értünk tettek. Földi embernek ennyivel nem tartozom, és sohasem fogok tartozhatni, mint Önnek, Nagytiszteletes Uram. Örökké hálás híve..” Karácsonyi kopogtató Beköszöntött 1944 karácsonya. Amikor a meggyújtott karácsonyfagyertyák mellett ültek a Deák téri árvaház gyermekei, a gyülekezeti szobákban lakó menekültek és üldözöttek, a közöttük szolgáló missziós nővér és a ház lakói, kopogtatás hallatszott a külső ajtón. Egy férfi érkezett. Korábban egy ismerős családnál, majd többfelé bujkált. Amikor már tarthatatlanná vált számára a helyzet, karácsonyeste a Deák térre menekült. Köszönetét Kékén András felé a „Nemzeti Segély - HauMOHaAbHOM noMomu” fejléces papírra írt, 1945. április 20-án keltezett levelében fejezte ki: „Nagytiszteletű Uram! A háború utolsó szakasza is elviharzott Európa felett - engedje meg Nagytiszteletű Uram, hogy most ismételt köszönetemet fejezzem ki Önnek azért, hogy életem legválságosabb és legveszélyesebb időszakában mellém állott, oltalmába vett, és - mondjuk ki kereken megmentette az életemet. Nem én voltam az egyetlen, kit védelme alá vett abban az időben, mikor ezért a saját életét kockára tette. Mégis rendelkezésére állott mindenkinek, kit a reakciós törvények sújtottak. Egy hónapi együttélésünk alatt olyan embert és papot ismertem meg Önben, ki nem ismer különbséget ember és ember között, aki már a múlt év decemberében, a pincében megalakította a maga kis demokratikus államát, hol egyforma jogai és kötelességei voltak a méltóságos úrnak éppúgy, mint a háziszolgának. Ha Magyarországnak csak olyan fiai lennének, amilyennek Önt ismertem meg Nagytiszteletű Uram, ma mi lennénk a világelső állama! Boldog lennék, ha az Úristen elég tehetséget és erőt adna ahhoz, hogy hálámat - legalább kismértékben - leróhatnám. Fogadja, kérem, ismételt köszönetemet és legszívélyesebb üdvözletemet Háláshíve..” Az aljasság színeváltozása A Budapest-Deák téren hetven évvel ezelőtt történteket egyházunk levéltárában dobozokba zárt papírlapok őrzik. Ismertetésük csak vázlatos és töredékes lehetett. Időben már messze került tőlünk 1944 karácsonya, amikor háború dúlt, és - Radnóti Miklós versének szavaival - „az ember úgy elaljasult, / hogy önként, kéjjel ölt, nemcsak parancsra” Kékén András karácsonyi áhítatatának dátum nélkül fennmaradt szövege talán éppen ezen az estén szólította meg a karácsonyfa mellett félő árvákat, menekülteket és üldözötteket: „Gondoktól zaklatottan, félelmektől űzötten, ingerülten, idegesen és békéüenül érkeztünk a karácsony pitvarába. Vajon nem üti-e meg a fülünket ez a két szó: békesség, szeretet? A beüehemi Gyermek ezt a két ajándékot hozta nekünk, hogy e háborgó világban is csendesség legyen bennünk, és életünk sötét útvesztőiben mindig eligazítson a szeretet világossága.” * * * Befejezésül egy jogosan feltehető kérdés maradt: hogyan születtek meg az eskü alatt tett és aláírt tanúvallomások? Kékén András kérte az egyházmegyei bíróságon vizsgálat megindítását. Az ellene indult politikai hajsza a Népszava 1948. szeptember 30-i cikkével kezdődött: „Távolítsák el Kékén Andrást, Ordas [sic!] püspök főtanácsadóját!” Az újság egyik vádja szerint „az üldözöttek ellen teljes erővel megindult terror idején soha nem kerülhetett Kékén elé zsidó vallású egyén, aki kitérésre jelentkezett a Deák téri lelkészi hivatalnál” « A súlyos vádakkal illetett lelkész helyreigazító nyilatkozatát az újság nem közölte. Ekkor kért önmaga ellen fegyelmi vizsgálatot, hogy igazolja magát az alaptalan vádakkal szemben. Rajta azonban ez sem segített. A terror, ha más színt használva is, ismét teljes erővel megindult. Dr. Reök Iván egyetemes felügyelő 1949. április 25-én kelt felhívására „egyházi közérdekből azonnali hatállyal” fegyelmi eljárás indult ellene, mert „működése az állam és egyházunk közötti békés viszony fenntartását nagymértékben veszélyezteti” Majd az Államvédelmi Hatóság vitte el lakásából, s került az Andrássy út 60.-ba, onnan pedig a kistarcsai internálótáborba - de ez már egy másik történet. A szerző nyugalmazott evangélikus lelkész
