Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-28 / 39. szám
6 41 2014- szeptember 28. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Kultúra nélkül nincs Magyarország Klebelsberg Kunó-emlékkötetet mutattak be a Litea könyvesboltban ► Nevét sokáig ki sem lehetett ejteni. A legújabb irodalmi lexikon is csak néhány sort szentelt neki, mintha kezdő író lenne. Pedig nagyszerű férfi volt, igazi építő és kulturális szervező. Országban gondolkodó, aki a sikerek ellenére is megmaradt szerény embernek. Az Est írta 1927- ben: „Még a legepésebb ellenségnek is el kell ismernie, hogy gróf Klebelsberg Kunó, akár mint magánember, akár mint miniszter, szünet nélkül cipelte a téglákat a magyar kultúra házához... Szinte fanatikus csökönyösséggel tért vissza mondanivalójához, hogy kultúra nélkül nincs Magyarország!” A jellemzés gróf Klebelsberg Kunó (Magyarpécska, 1875. november 13. - Budapest, 1932. október 12.) vallás- és közoktatásügyi miniszterről szól, akinek több volt az ellenfele, mint a támogatója. Pedig legaktívabb évei alatt (1917-1931) szüntelenül az országjobbításán, a vidék felemelkedésén fáradozott. Népiskolákat építtetett, fejlesztette az egyetemeket, külföldön Collegium Hungaricumokat hozott létre. Ha mást nem csinált volna, ennyi is elég lenne ahhoz, hogy a kiváló jogász, országgyűlési képviselő, művelődéspolitikus, kis ideig belügy-, majd vallás- és közoktatásügyi miniszter nevét a legnagyobbaké között említsük. 1947-48-at követően azonban kizárólag negatív jelzőkkel illették. Az 1970-es évektől fedezték föl újra, főleg Glatz Ferenc, Romsics Ignác, Tőkéczki László történészek tudós és tárgyilagos ábrázolásának köszönhetően. Napjainkban megállapíthatjuk, hogy Klebelsberg Kunó a 20. században a magyar konzervatív hagyományok egyik legnagyobb képviselője volt. A most megjelent emlékezésgyűjtemény Ujváry Gábor és Vertei Beatrix munkáját dicséri. Az olvasmányos, ismeretterjesztő kötet azoknak szól, akik szeretnék jobban megismerni múltunkat, a két világháború közötti, sokat vitatott évtizedeket. A kötet szeptember 18-ai budavári bemutatóján dr. Nagy Gábor Tamás I. kerületi polgármester köszöntőjében a könyv címét idézte először, leszögezve: „Kultúra nélkül nincs Magyarország” Arról is beszélt, hogy olyan országban élünk, ahol alkalmanként újra kell kezdenünk mindent. Háborúk, megszállók pusztították hazánkat, ám Klebelsberg Kunó hitt újjászületésünkben, s ehhez nélkülözhetetlennek tartotta az iskolákat. A gondoskodást, hogy minél több kiművelt emberfő vegyen részt a jövő építésében. L. Simon László, a Miniszterelnökség politikai államtitkára arra buzdított, hogy naponta vegyük elő Klebelsberg munkáit, hogy muníciót merítsünk belőlük. Szinte minden kérdésünkre találunk választ. A gróf magányos harcos volt; széles látókörű ember. Hál’ Isten, hogy beszélnek róla, hiszen sok olyan politikus van, akit még ma sem rehabilitáltak. Klebelsberg életműve évtizedekre, sőt évszázadokra meghatározta Magyarország sorsát. A könyvbemutatón Wehner Tibor művészettörténész felidézte azokat az épületeket, amelyeket a művelődéspolitikus emeltetett a fővárosban és szerte az országban. A frissen megjelent kötetből Szalóczy Pál előadóművész olvasott föl részleteket. A Litea könyvesboltban úgy hatottak a töprengő régi sorok, minthá ma íródtak volna. „A trianoni béke következtében lefegyverzett Magyarországban a kultusztárca honvédelmi tárca is...” „Csüggednünk nem szabad, és nincs is rá okunk. Töretlenül hiszem, hogy a nehézségeket a nemzet le fogja győzni, és gazdasági függetlenségét, ha áldozatok árán is megőrizve, megmenti egy jobb idő számára." ■ Fenyvesi Félix Lajos Ujváry Gábor - Vertei Beatrix: Kultúra nélkül nincs Magyarország. Árgyélus Kiadó, Budapest, 2014. Ára 5990 forint. Klebelsberg Kunó 1930. szeptember 21-én tartotta élete utolsó előadását HIRDETÉS A Mevisz-Bárka passiójátéka A Mevisz-Bárka újra előadja mozgássérült-passiójátékát október 2-án 18 órakor a kispesti evangélikus templomban. Az alkalomra mindenkit szeretettel várunk! IV. Zrínyi György, a „veszett protestáns” ► Meglepőnek tűnhet egy horvát-magyar főúri család történetében a protestáns, főleg az evangélikus vonal. Négy és fél évszázada immár, hogy a Zrínyiek kapcsolatba kerültek a lutheri hitújítás eszméivel. 1564. szeptember 21-én vette nőül Szigetvári Zrínyi Miklós báró Rosenberg Évát, aki a csehországi protestánsok egyik vezető családjából származott, így ekkortól az „eretnek tanok” már kétségkívül érvényesülhettek a katolikus, brebiri gyökerű Subic nemzetségben is. Dr. Sokcsevits Dénes, az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetének tudományos főmunkatársa szerint a reformáció Horvátországban a katolicizmusnak csak átmeneti gyengülését eredményezte. Ez magyarázható egyrészt az inkább a mediterrán térségre, mintsem a közép-európaira jellemző vallásfelekezeti viszonyokkal, másrészt azzal, hogy a reformáció terjedését számos egyéb körülmény is nehezítette. Több területen - Dalmáciában már a kora középkor óta, a zágrábi egyházmegyében a török hódítások után - a liturgia nyelve az egyházi szláv óhorvát redukciója volt, és léteztek a köznép számára is érthető bibliafordítások, prédikációk, misekönyvek, legendák. A horvát nemesség tartózkodása a török veszély közvetlen fenyegetésének tulajdonítható, mivel a kisebb haderőt képviselő és szűkösebb vagyonnal rendelkező kis- és középnemesek sokkal inkább ki voltak szolgáltatva a Habsburgok jóindulatának és támogatásának, mint a magyar nemesi rend. Horvát-Szlavónországban a főurak közül a Zrínyieken kívül csak az Erdődy család egy része tért át a protestáns (evangélikus) hitre. A városi polgárság körében sem hódított tömegesen az „új hit” sőt néhol kifejezetten ellentámadásba lendültek. Kapronca polgárai például kikergették a városból a protestáns prédikátort, híveivel együtt. 1606-ban a horvát-szlavón rendek elutasították a magyar országgyűlés vallásszabadságról szóló törvényét, és megtiltották a nem katolikus személyeknek a horvátországi letelepedést, így már közjogilag is ellehetetlenült a reformáció helyzete és fejlődése. Ám abban az igencsak rövid időszakban, amikor a protestantizmus számottevően el tudott terjedni (eléggé szűkösen behatárolható területen: Isztria Német-római Birodalomhoz tartozó részein és a Muraközben, illetve Varasd megyében), á Zrínyiek - de leginkább IV. György - jelentős szerepet játszottak. György 1549-ben született Szigetvári Zrínyi Miklós első feleségétől, a katolikus Frangepán Katalintól, de arról nincsenek történelmi adatok, hogy mikor és miként tért át a protestáns hitre. Bizonyos azonban, hogy amikor apja hősi halála után átvette a család irányítását, erőteljes protestáns közegben találta magát. A Zrínyi-birtokokat - a tengermelléki területek kivételével - protestáns főurak birtokai vették körül: Vas és Zala megyében a Batthyányak, Nádasdyak, Muraközben az Ugnádok, Bánffyak és Erdődyek, akik nemcsak érdekekben, de házasságaik révén rokonokként is döntő befolyással bírhattak az akkor tizenhét éves fiatalemberre. Az újdonsült nemzetségfő előtt tornyosultak a gondok: a fő veszélyt a török előrenyomulás jelentette. Ebben az időben vesztette el a Zrínyi családnak is nevet adó Zerin (Zrin) várát, valamint az Una folyó menti birtokokat, és állandósultak a rablóportyák és betörések a családi birtokokon. A Magyar Királyság dunántúli részeinek, illetve Kanizsa várának főkapitányaként a végek védelme számára nemcsak hazafias kötelességet, hanem életbe vágó érdeket, birtokainak és jövedelmének megőrzését is jelentette. A bécsi udvar sokszor hiányosan vagy egyáltalán nem fizette ki a zsoldot, a katonai és adminisztratív költségeket, így a katonák eltartása is jórészt az ő vállát nyomta. IV. György leginkább a törökök elleni rajtaütésekkel, ellentámadásokkal akarta elejét venni a további oszmán terjeszkedésnek, emiatt sorozatosan kiváltotta a császár, II. Miksa dühét, mivel folyamatosan „veszélyeztette” a szultánnal kötött, hivatalosan fennálló békét. Ez időben viszont a császárnak nagy szüksége volt a nemesi haderőre és anyagi forrásokra, így György - „Őfelsége eretneke” ahogy Natasa Stefanec, a Zágrábi Egyetem történészprofesszora nevezte a róla szóló monográfiájában - minden valós következmény nélkül folytathatta rebellis hadjáratait. Királyi asztalnokként - amely örökölt családi cím volt - szabad bejárása volt a császárhoz, így személyesen is mindig tisztázni tudta magát. További bevételi forrást jelentett, hogy György a muraközi és magyarországi birtokairól elűzte a katolikus papságot, az egyházi vagyonokat elkobozta, a tizedet megtagadta, illetve megtartotta. Egyedül a Csáktornya melletti Szent Ilona pálos kolostort kímélte meg, amely családi sírboltként szolgált. Ide temették anyját és apjának, a hősnek a levágott fejét is. Emiatt a zágrábi püspök, Nikola Stjepanic Selnicki dühödten támadta a császárnál, így lett IV. Györgyből a „veszett protestáns” és „vad katona”. Stefanec szerint mindezek azt bizonyítják, hogy György inkább opportunizmusa, jól felfogott érdekei miatt vált protestánssá, és maradt meg annak, nem a belülről átélt hit miatt. Bármennyire valósak is Stefanec érvei, a könyvkiadás támogatását és a nyomdaalapítást nem lehet az opportunizmus számlájára írni. Ez akkoriban csak a földesurak kiváltsága A Zrínyi család címere volt, és György nem áldozott volna az állandó hadakozás közepette jelentős összegeket, ha a maga hite nem hajtotta volna. Legismertebb nyomdáját Nedeliscében alapította 1570 körül RudolfHojfhalter mester, aki Lendváról, erős protestáns közösségből jött. Az ő helyét később a Krajnából elűzött Johannes Manlius vette át. Nedeliscében számos teológiai munka, prédikáció mellett vallásos irodalmat, kalendáriumot, evangéliumi kézikönyveket nyomtattak. Itt készült a horvát kultúrtörténeti szempontból is jelentős mű, Werbőczy Hármaskönyvének kaj-horvát kiadása Ivan Pergosic fordításában. De itt láttak napvilágot Bucsics Mihály (Mihajlo Bucié) vaskai főesperes egyes munkái, például az Újszövetség első latin betűs, kaj-horvát fordítása. Bucsicsot kálvinista nézetei miatt a zágrábi zsinat 1574-ben kiközösítette, IV. György viszont befogadta, és Belicán folytathatta hitoktatói és fordítói tevékenységét. A könyvek nem maradtak meg az utókor számára: a nedeliscei és a térség más nyomdáinak (Varasd, Ljubljana) kiadványait a katolikus ellenreformáció kíméletlen hatékonysággal felkutatta és megsemmisítette. György birtokain menedéket találtak a Ferdinánd főherceg által az osztrák örökös tartományokból kiűzött protestáns prédikátorok is. Gene S. Whiting Horvátországban élő amerikai kultúrtörténész 1560-tól 1670-ig tizenhat muraközi templomban majdnem ötven lelkipásztort sog rol fel (harminchetet név szerint is), ° és a tény, hogy ezek a gyülekezetek S még IV. György halála (1603) után is sokáig megmaradtak, bizonyítja, hogy 5 a térség - noha csak pár évtizedig - “ evangélikus többségű lehetett. György nem részesülhetett katolis kus temetésben, viszont a pálosok iránta érzett tiszteletből Szent Ilonakolostorukban végső nyughelyét biztosítottak számára. IV. György két fia, V. György és VI. Miklós protestáns nevelést kapott. Apjuk halála után viszont Pázmány Péter főgyámsága alatt visszatértek a katolikus hitre, és a Zrínyi család evangélikus fejezete lezárult. Eszmei örökségüket azonban nem tagadták meg. V. György a horvát-szlavón száborban (országgyűlésben) a vallásszabadság mellett állt ki, a magyar országgyűlés pedig megválasztotta a Duna és Dráva közötti protestánsok védelmezőjének. A két testvér 1617- ben részt vett a wittenbergi háromnapos rendezvényen is, amelyen a reformáció megindulásának százéves jubileumát ünnepelték a lutheránusok és a kálvinisták. Klaniczay Tibor irodalomtörténész a költő és hadvezér VII. Miklósról szóló monográfiájában meggyőzően bizonyította, hogy IV. György unokája katolikusként is magáénak érezte a protestáns szellemiséget, prózai írásaiban számos gondolatmenet köszön vissza. ■ Walkó Ádám f WAHRE CONTERrACTVR. PÍR BLIXGER.VNG PX.R. VÓSTVNG ZlGtTH^gTETMEVOAt TVKCKEV EROBERT ANNO. CHft IS 66.
