Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)

2014-09-14 / 37. szám

12 * 2014- szeptember 14. IFJÚSÁGI OLDAL Evangélikus Élet PALACKPOSTA „Mert csak én tudom, mi a tervem veletek - így szól az Úr” Éveken át zengtük konfirmáci­ós órákon és ifjúsági alkalma­kon az „Elindulsz végre, vár a széles nagyvilág” kezdetű ifjú­sági éneket. Most, a 2014/15-ös tanév elején döbbentem csak rá, hogy ebből a szempontból eddig leginkább csak ráhango­lódtam mások útnak indulásá­ra, segítettem embereket élet­fordulók átvészelésében, lel­kesítettem a nehezen indulókat vagy megtorpanókat. Az új tanév azonban most számomra is valódi indulási helyzetet hozott. Új lakhelyet, új szolgálati területet, gyerme­keink új iskolába indulását. Nem lehet nem belegondolni ilyenkor, vajon mit hoz a jövő. Milyen lesz az új tanév, milyen lesz az új helyzet, milyen lesz mindaz, ami ma még ismeret­len és felfedezésre vár? Miközben az ember ilyen és hasonló kérdéseken töp­reng, olyan könnyen költözik szívébe a bizonytalanság, a jö­vőtől való félelem, az eddig biztos pontok és kapcsolódások elveszítése miatti megtorpa­nás. Biztosan nem véletlen, hogy Jeremiás könyvéhez for­dultam megerősítésért. Mindig is lenyűgözött az a prófétai lel­kigondozás, amellyel bajba ju­tottakon, elbizonytalanodott embereken segítettek a prófé­ták azáltal, hogy Isten biztató üzenetét közvetítették az em­berek felé. A címben már meg­jelenő isteni biztatás is ezzel a megerősítéssel folytatódik: „...békességet és nem romlást tervezek, és reményteljes jövőt adok nektek’.’ (Jer 29,11) Igen, van olyan helyzet az életben, hogy el kell indulni, a szolgálatot vagy a tanulmá­nyokat máshol kell folytatni, egy fontos döntést meg kell hozni, vagy bele kfll vágni egy olyan új feladatba, amely addig nem volt az ember látókörében. Nem csak a régi időkben tartot­tak az emberek az ilyen válto­zásoktól - ma sem könnyű ez. De Isten erőt adó szava ma is ugyanolyan biztató és meg­erősítő lehet, mint régen. A napokban fogadjuk kollé­giumunkban az ország minden tájáról érkező egyetemistákat, akik a tanévet Budapesten fog­ják tölteni. Indulásunk közös - lehet, hogy gondolataink, bi­zonytalanságunk is hasonló. El kell indulni, vár a széles nagy­világ... Biztos vagyok benne, hogy ha Jeremiás szavai is ott hangoznak a fülünkben és a szívünkben, akkor ez az indulás bátor is le­het. Jó érzés tudni: nem csupán bizonytalansággal gondolhat az ember a jövőre. Békességgel és reménységgel is lehet, hiszen tudhatjuk, hogy Isten akarata és szándéka is ez. Jézus által meg­váltott és reménységgel meg­ajándékozott emberek vagyunk, akik most is békességgel és re­ménységgel tekinthetnek az új tanév, egy új élethelyzet, egy új feladat elé. ■ Pángyánszky Ágnes Névjegy: Pángyánszky Ágnes Hosszú évek gyülekezeti lelkészi szolgálata után az Evangélikus Hittudományi Egyetem lelkésze­ként kezdem az új tanévet. Re­ménységgel tölt el az a bizalom Is­ten részéről, hogy olyan emberek között végezhetem most szolgála­tomat, akik a lelkészi, kántori vagy hitoktatói, hittanári szolgálatra készülnek. Lelkészi tapasztalataimat és az Istentől jövő bé­kességet és reménységet szeretném átadni az egyházi szol­gálatra készülőknek. AJÁNLÓ Dicsőítő est a Budapest Sportarénában Szeretettel hívnak minden érdeklődőt szeptember 26-án a Buda­pest Sportarénába, ahol a sokak által kedvelt angol rap/hip-hop/ dance csapat, az LZ7, majd az ausztrál Planetshakers vezet ben­nünket a - tőlük megszokott energikus és erőteljes - dicsőítésben. Az ausztrál Planetshakers immár második generációval műkö­dik, és több mint húsz nemzetközileg is terjesztett albumot tudhat magáénak. Dalait már magyar nyelven is énekelhetjük. A 2005-ben alapított LZ7 együttes pörgős zenéje mellett külön­leges színpadi show-jával próbálja hiteles mondanivalójára felhív­ni a figyelmet. Céljuk, hogy a fiataloknak átadják az örömhírt a ze­nén és a táncon keresztül, hogy szemléltessék a Jézus Krisztusba vetett hitet, és lehetőséget adjanak minden fiatalnak, hogy elfogad­ja Jézust megváltójának. Lindz - az együttes alapítója - így nyilatkozott egy interjú­ban: „Szeretnénk látni, hogy a gyerekek megváltoznak. Szeret­nénk kifosztani a poklot, és feltölteni a mennyet!” Hívunk tehát minden fiatalt és lélekben fiatalt: gyertek, ta­pasztaljuk meg együtt Isten szerétét, lépjünk közelebb hozzá a dicsőítés által! Bátorítunk benneteket, hívjátok el a barátai­tokat, mert hisszük, hogy Isten megszólítja őket ezen az estén! Most minden belépőjegy mellé adunk még egyet ajándékba. (Bővebb információ; ezazanap.hu) ■ Csapó Szilvia Az oldalt szerkesztette: Vitális Judit „Isten az álmaink előtt jár.. Beszélgetés három hatodéves teológussal 111 kötelező tantárgy, 350 kredit, 10 félév. Vizsgák, szigor­latok, nyári gyakorlatok, szuppükációk. Röviden ennyi min­den van egy ötödéves teológushallgató mögött, de ennél még jóval több leírhatatlan élmény, melyeket most hátrahagy. De vajon mi vár rá az elméleti képzés után? Erre a kérdés­re pontosan még az Evangélikus Hittudományi Egyetem fa­lai közt megrendezett hatodéves-konzultáció résztvevői sem tudnának válaszolni, azonban hárman közülük szívesen me­séltek arról, hogyan készülnek a gyakorlati évükre, milyen érzésekkel vágnak bele teológuséletük új szakaszába. Mó­ricz Nikolett a pestújhelyi, Bence Áron a budahegyvidéki, Farkas Ervin pedig a hévízgyörki gyülekezetben látja majd el hatodéves szolgálatát.- Már többször találkoztatok a mentorotokkal, és túl vagytok az első konzultáción is. A startvo­nalnál állva milyen érzésekkel vágtok bele az előttetek álló gyakorlati évbe? Niki: Én mostanában érkez­tem vissza Lipcséből Budapest­re, az életem még - fizikailag és lelkileg is - dobozokban hever, sok minden vár kicsomagolás­ra, feldolgozásra. Hálás vagyok, hogy lezárult mögöttem egy fejezet, a felfedezés örömével és nyitottságával várom az újat, ami egyszerre felvillanyoz, az egyházról alkotott eddigi képe­met felülírja, az öt évvel ezelőtt hozott döntésemet pedig új perspektívából világítja meg. Ervin: Izgalom. Leginkább ez az, ami most kitapintható. Ben­nünk van a „kirepülünk” érzé­se, ugyanakkor tudatosan fi­gyelnünk kell arra, hogy mi még csak hatodévesek vagyunk! Nem szabad túlvállalni ma­gunkat vagy teljesen elszakad­ni az iskolapadtól. Nemcsak azért, mert a jó pap holtig tanul, hanem mert ez is az út része. Áron: Kicsit kuszán érzem még magam, hiszen csak né­hány napja érkeztem haza Finnországból. A költözésem Budahegyvidékre most zajlik, a heti rendemet még nem tu­dom pontosan, lépésről lépés­re tárul fel előttem az itteni élet. A mentorom és a gyülekezet kedves és befogadó, fokozato­san egyre többet tudok meg ró­luk és a feladataimról. A kon­zultáció pedig nagyon hasznos volt, színültig töltve fontos gyakorlati tudnivalókkal épp­úgy, mint izgalmas elméleti megalapozással.- Az egyetemi mindennapok fejezete is lezárult az életetekben Mire számítotok, a megszer­zett ismeretekből mit fogtok a leginkább hasznosítani a gyüle­kezeti életben? Áron: Szerintem elsősorban a gyakorlati teológiai ismerete­imet, a hittantanításnál a hos­­pitációs és tanítási gyakorla­tot, no meg az Eötvös Loránd Tudományegyetemen szerzett pedagógiai ismereteimet fo­gom használni. Ha azt érzi az adott gyülekezeti kör vagy tag, hogy egy feléje nyitott, érdeklő­dő, nem mesterkélt lelkészjelölt­tel áll szemben, akkor maga is befogadóvá válik irántam. Ez a környezet alkalmas arra, hogy meghalljuk egymás hangját, üzenetét. Ekkor lesz majd hasz­nomra az az elméleti tudás és nézőpont, amelyet egyetemi éveim alatt elsajátítottam. Ervin: Mindennek az alapját a biblikus tanulmányok képezik, ezek nélkül nem lehet kiállni gyülekezet elé, ezek jelentik az örök kontrollt egy teológus­nak. Én a lexikális tudásanyag mellett bízom az eddig meg­szerzett tapasztalatokban is. Az egyetem nemcsak a könyv­tárakat nyitja meg a hallgatói előtt, hanem teológusként óha­tatlanul bevonnak bennünket az Áron: Kezdem Finnország­gal. Az elmúlt két nyáron egy kis keletfinn városka, Kiuru­­vesi nagy evangélikus gyüle­kezetében dolgoztam „nyári teológusként”. A finneknél bevett szokás, hogy a teoló­gushallgatók nyáron a sza­badságra ment lelkészeket he­lyettesítve különböző gyüleke­zetekben már egyetemi éveik alatt jókora gyülekezeti gya­korlatra tesznek szert. Cseré­be náluk nincsen hatodév, a finn lelkészjelöltek rögtön csobbannak a mélyvízben. Ki­­uruvesiben a kazuális szol­gálatok kivételével sokféle lel­készi feladatba belekóstolhat­tam: konfirmációs táborok szervezésében vettem részt, családi istentiszteleten szol­gáltam, látogattam, Taizé­­áhítatokat tartottam, házi cso­nézet és tevékenységi kör férhet meg egymás mellett. Áron: Hegyvidék dinami­kus, családias, értelmiségi gyü­lekezet: izgalmas kihívásokra számítok mind az ifjúsági és gyermekalkalmakkor, mind pedig a különböző bibliaórák, előadások, prédikációk alkal­main. Itt folyamatos pörgés­ben él az ember: nem lehet el­lanyhulni, mert a fiatalok új impulzusokra éhesek: életsza­­gú, izgalmas megközelítések­re, programokra. A különbö­ző értelmiségi körökben pedig - nagyon remélem legalább­is - nem fognak megelégedni az elcsépelt, túlszajkózott teo­lógiai kijelentésekkel. Ahogy Béres professzor konzultációs előadásában is elhangzott: ak­kor leszünk hitelesek, ha a sa­ját körünk által feltett kérdé-Farkas Ervin Móricz Niki egyházi szolgálatokba már a stúdiumok alatt is. Gyüleke­zetlátogatások, szuppükációk, különböző missziós és kisebb közegyházi lehetőségek. Ezek az élmények is mind elkísérnek. Niki: Azt gondolom, az ön­állóság, a reflexió és a kritikai lá­tás kibomlásának függvénye is, hogy ki mennyire képes hozott ismereteit a gyakorlatba átültet­ni. A teológia csapásirányokat jelöl ki, amelyeken végighalad­ni már egyedüli feladat: szá­momra a bibükus teológia és a pszichológia a kulcs, hogy fel­ismerjem Isten szavának sokszí­nűségét. Minden közegben megtalálhatók azok a lépések és dimenziók, hogy Isten szava hallható, érthető és életformá­ló legyen.- Niki és Áron, ti nemcsak itt­hon, hanem külföldi egyetemen is kipróbáltátok magatokat, hi­szen mindketten tanultatok Né­metországban, illetve Áron, te lelkészi szolgálatot is végeztél Finnországban. Milyen készsé­geket szereztetek odakint, ame­lyek hasznosak lehetnek a ha­­todév során? Niki: A 2013/2014-es tanév­ben a Lipcsei Egyetemen tanul­tam, és a Gusztáv Adolf Segély­­szervezet (GAS) ösztöndíjasa­ként több német tartományban is kipróbálhattam magam gyü­lekezeti gyakornoki és utazó küldött szerepkörben. Amikor júliusban rám adták a GAS bú­csúajándékát, egy szász talárt (Luther-kabátot), akkor tudato­sult bennem igazán, hogy mi minden formált, érlelt, tett pró­bára a kintlétem alatt. Megta­nultam rövid idő alatt utat talál­ni a legkülönfélébb kultúrájú és mentalitású gyülekezetekhez, érdekeket képviselni, hálózatok­ban gondolkodni, kapcsolatokat kötni és elengedni. A hatodév azt is megmutathatja, mit hasz­nálhatok mindezekből hazai környezetben. portban képviseltem az egy­házat, prédikáltam és liturgi­­záltam. Nagyon hálás vagyok a kiuruvesi lelkészeknek és híveknek, hogy befogadó sze­­retetükkel lehetővé tették, hogy a gyülekezeti életben is gyakorlatot szerezhessek. Németországgal, Göttingen­­nel kapcsolatban más a helyzet: itt izgalmas, friss fuvallattól eleven teológiai utakat ismer­hettem meg, amelyek „tágas térre vezettek engem” A hatodév egyik nagy kihívá­sa, hogy vajon át tudom-e ad­ni ezeket a határokat feszegető szemléleteket a gyülekezetnek. E kommunikációs kihívással kapcsolatban göttingeni spiritu­álisom példája lebeg a szemem előtt, aki szeü'dségével, türelmé­vel és kreatív pedagógiájával az újszerű, szokatlan teológiai gondolatokat is közel tudta hozni hallgatóihoz.- Milyen speciális kihívások­ra számítotok a rátok váró gyü­lekezetekben? Másfeladatokat tartogat egy budapesti, illetve egy vidéki közösség? Ervin: Természetesen, más a légkör, más a mentalitás. Er­ről regényt lehetne írni. Főleg mivel város és város, falu és fa­lu között is sok különbség van. Általában egy vidéki, egylelké­­szes gyülekezetben más a szol­gálat, mint egy programok­ban gazdag városi közösség­ben. A falu máshogyan sokszí­nű! Ott inkább a beszélgetések dominálnak. És sok esetben a meghaügatás. Niki: Odafigyelve és érzéke­nyen keü közelíteni egy gyüle­kezet írott és íratlan értékeihez, rítusaihoz, sokszínű hagyomá­nyaihoz, súlypontjaihoz, ez mindannyiunk kihívása. Én egy vidéki, tradicionális dunántúli gyülekezetből, Faradról szárma­zom. Talán egy olyan fővárosi peremkerületben, mint Pestúj­hely, többféle életforma, világ­Bence Áron sekre mutatunk fel válaszlehe­tőségeket, a keresztény üzene­tet napról napra átfogalmaz­va, életre hívva a magunk számára.- Tegyük fel, hogy 2015. június végén járunk. Milyennek látjá­tok magatokat a hatodév végén, milyen tulajdonságokkal gazda­godtatok? Niki: Egy önarcképét festő ember sem lehet önmaga mér­céje. .. Megannyi találkozás, él­mény vár ránk, általunk előre nem sejthető hatásokkal, követ­kezményekkel. Mégis, ott aka­rok lenni, ahol szükség lehet rám: nem a központban, nem is csak a periférián, hanem sokak­kal az úton, így szeretném to­vábbadni a bennem élő re­ménységet. Ervin: A futurológia nem az erősségem, viszont annyi biz­tos, hogy kihívásokkal teli év elé nézünk. Remélem, hogy ezek a próbatételek megedze­­nek, növelik a teherbírásomat, tágítják a látásmódomat. Az el­ső konzultáción Varga Gyön­gyi tanárnő arról beszélt, hogy Isten az álmaink előtt jár. 2015 júniusa jelenleg egy messzi álom. A stabilitás ebben az álomban mégis az, hogy Isten már ott is ott van. És arra ve­zet. Hogy magunkkal kapcso­latban a remények és a végső tapasztalatok akkor mik lesz­nek..., nos, ez akkor fog szá­munkra világossá válni. Addig marad feladatként a hitélet és az önművelés. Áron: Remélem, hogy na­gyobb lesz a munkabírásom, fej­lődöm majd türelemben és a szépség töredezettség mögötti feüsmerésében. Nagyon remé­lem, hogy pontosságot is fogok tanulni. Büszkén jelenthetem, hogy az első napomon még nem késtem el sehonnan! Ad­ja Isten, hogy ez a sikerszéria egész évben folytatódjék! ■ KBL

Next

/
Oldalképek
Tartalom