Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-09-14 / 37. szám
Evangélikus Élet »PRESBITERI« 2014. szeptember 14. » 13 Fél évszázada lobog az egyházmegyei nagytábor „tüze” ► Ötvenedik születésnapját ünnepelte az idén a Fejér-Komáromi Egyházmegye nagytábora. A fiatalok közötti szolgálat 1964-ben indult, akkor még rejtetten, jóval szerényebb körülmények között. A régi és az új táborozok szeptember 6-án, szombaton Nagyvelegen adtak hálát Istennek az elmúlt évek áldásaiért. Az egész napos tábortalálkozó a nagyvelegi faluházban tartott ünnepi istentisztelettel kezdődött, amelyen egykori táborlakók végezték a liturgia szolgálatát: Nagy Gábor súri lelkész, az egyházmegye ifjúsági felelőse mellett Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke, valamint Nobilis Márió római katolikus és Bölcsföldi András református lelkészek. Az úrvacsoraosztásban Szarka István esperes, Szarka Éva bakonycsernyei és Farkas Etelka oroszlányi lelkész is közreműködött. Az alkalmon Sztruhár András, a táborok egyik alapítója hirdette Isten igéjét. Prédikációjában visszaemlékezett az elmúlt ötven tábori hétre, melyek közül ő maga negyvenkilencen volt jelen személyesen. A szép élmények felidézése mellett azonban azt is hangsúlyozta: a programok lényege mindig az, hogy megízleljünk valamit Krisztus valóságából, ahogyan a tanítványokkal történt a megdicsőülés hegyén (Mt 17,1-9). „A táborokban Jézus szava szólít meg. Ez vezetett és tartott meg bennünket” - fogalmazott Sztruhár András. A közös úrvacsoravételt a több mint kétszáz jelenlévő bemutatkozása követte, majd egy meglepetés következett: Szemerei János püspök és Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő ugyanis az alkalom megkoronázásaként egyházkerületi érmet adtott át Sztruhár Andrásnak. A kitüntetéssel a díjazottnak az Oroszlány és környéke, majd a Fejér-Komáromi Egyházmegye ifjúsága körében, valamint az egyházmegye gyülekezeteiben végzett, több évtizedes hűséges szolgálatát és a kerületi kórustalálkozók szervezésében végzett munkáját ismerték el. A nap további programjai a jelenleg a táborok helyszínéül szolgáló Grünfeld Pál Evangélikus Vendégházban, azaz a nagyvelegi kastélyban zajlottak. Az épület a rendszerváltás után kerülhetett vissza egyházi tulajdonba. A közös ebédet fórumbeszélgetések követték, melyeket a tábor jubileumára kiadott emlékkönyvből, illetve újsággyűjteményből felolvasott írások színesítettek. Elsőként Szemerei János, Szarka István, Bölcsföldi András és Nobilis Márió idézte fel emlékeit, majd az alapítók, az első nemzedék tagjai beszéltek élményeikről. Sztruhár András mellett Turay Attila, dr. Sassy Endre, Bálintné Varsányi Vilma és Turbucz Péterné Göllner Márta elbeszéléséből ismerhették meg a kezdeteket a fiatalabbak. A „szocialista embertípus építésétől” a focimeccseken keresztül a szabad ég alatt alvásig sok minden szóba került. A szabad időt beszélgetéssel, játékkal és régi videofelvételek megtekintésével tölthették a jelenlévők. Ezután Szemerei János püspök mondott úti áldást, majd vacsora és táncház zárta a napot. A tábortalálkozó - a szervezők szándéka szerint - nem csupán a néha nehéz, néha örömteli időszakok felidézésével, a humoros történetek emlegetésével telt, de visszaadott valamit abból a légkörből, abból a lelkületből, amely az elmúlt ötven évben jellemezte az egyházmegyei táborokat, és amelyen keresztül Isten sokak életére lehetett nagy hatással, sokakat indított el a hit és a szolgálat útján. ■ Adámi Mária Újra találkozhattak az észak-magyarországi evangélikusok ► Sokéves hagyomány immár, hogy a Borsod-Hevesi Evangélikus Egyházmegye csendesnapot hirdet augusztus egyik utolsó hétvégéjére a tállyai evangélikus templomba. Az alkalmat elsőként Veczán Pál, az egyházmegyében 1997-től 2004-ben bekövetkezett haláláig esperesként is szolgáló evangélikus lelkész szervezte meg 24 évvel ezelőtt. Azóta sincs ez másként: vannak, akik szórványközösségekben élve egész évben várják, hogy ebben az alkalmi gyülekezetben tapasztalhassák meg az Úristen közösséget formáló szeretetét. Az Idei évben Egertől Köleséig több mint száz evangélikus indult útnak és ünnepelt együtt. Az együttlét házigazdája a már új nevet viselő Tokaj és Környéke Evangélikus Egyházközség, amelyet Asztalos Richárd lelkész hűséggel pásztorok A hűség fontosságáról és a kisebbségi, szórványos lét kihívásairól is szó volt Buday Barnabás jelenlegi esperes prédikációjában, hiszen a hegyaljai maroknyi közösség példát ad arról, hogy hitünket, gyökereinket és közösségünket nehézségek között is megőrizhetjük. Mindezt erősítette a nap igéje: „Mert nem a félelem lelkét adta nekünk Isten, hanem az erő, a szeretet és a józanság lelkét.” (2Tim 1,7) Ez az az igeszakasz, amelynek különböző „fordításaira” ismerhetett rá minden jelenlévő az Afrikából hazatért misszionárius házaspár - dr. Bálint Zoltán és dr. Bálintné Kis Beáta - lenyűgöző előadásában, a süteményeket az asztalra varázsoló kezekben, az arnóti Nahaj testvérek zenei szolgálatában, Bernáth Richard cserkészetről szóló színes prezentációja során vagy éppen a Holdviola együttes felemelő koncertjében (képünkön). A nap vége felé „Erdő, erdő, erdő...” kezdetű népdalunkat, melyet a Fonogram-díjas együttes feldolgozásában kereskedelmi rádiók és televíziók is gyakorta lejátszanak, három generáció énekelte együtt 7örök Tálával, aki énekével és jelenlétével beragyogta a templomot. Az úrvacsora közösségét ezen a napon talán különösen is átélhették a jelenlévők, gondolva az iraki keresztényekre és a távoli területeken élő, hitüket sokszor magányosan vagy néhány fős közösségben gyakorló evangélikusokra. Jó volt érezni, hogy a szórványság és a távolság nem feltétlenül az Isten-nélküliséget jelenti, és hogy a számos kihívást megélő északmagyarországi evangélikusokat ezen a verőfényes augusztusi szombaton Tállyán valóban az erő, a szeretet és a józanság lelke járhatta át. ■ Buday-Malik Adrienn Kavicsokból építkezünk „Mondjuk el együtt..” - Az istentiszteleti közös hitvallás - hallom, ahogy a mellettem levő is mondja, akarja, reméli - megerősít engem is mindabban, ami elhangzik. A megerősödés e különleges élménye lehet a mienk akkor is, amikor más közösségek hitvalló példájáról olvasunk. Hitünkben való testvérségünk közös öröme adhat aztán erőt a saját közösségünkben, gyülekezetünkben megtalált feladatainkhoz. Arnót, ez a Miskolc melletti, borsodi kis falu különleges helyzetben van, hiszen a nagyváros vonzása sok olyan fiatalt csábít ide, akik csendesebb lakókörnyezetet keresnek, és itt telepednek le. Ez pedig jövőt is jelent, családos jövőt. A helybeli, évszázados múltú evangélikus egyházközség („seit 1554”) legújabb kori kihívása és egyben megmaradásának útja ezeknek a beköltöző fiatal családoknak a megszólítása. Ez a kihívás másfajta egyházképet kell, hogy elénk rajzoljon, mint ami az „általános1’. „Legyen a gyülekezet egy jó hely, ahova jó eljönni, ahol jó lenni” - mondják fiataljaink. Ahol a közösségben töltött bizonyos idő múltán megérezhetjük a Szentlélek munkálkodását a szeretettel és figyelemmel teli közösség tagjainak egymás felé való megnyilatkozásaiban. A köszönésben, a beszélgetésben, egymás számon tartásában. Mindez nem újdonság hiszen ezek az élő közösségek jellemzői. Ám - szomorú tapasztalataink igazolják - az ajándékul kapott rend, az egyházszervezet és az évszázados hitgyakorlati forma sokszor nem segíti, hanem éppen hogy gátolja az Isten jelenvalóságáról és gondviseléséről szóló tapasztalatok megszerzését. Ráadásul nem ritka az a jelenség sem, hogy mindez a templom szolgáinak érzéketlen magatartásával is társul. A családos alkalmak - csakúgy, mint más fiatalodó közösségben - Arnóton is új istentiszteleti lehetőséget igényelnek. Lelkész és gyülekezet számára egyaránt. A generációk közös hitvallása egy átadott rajzban, egy elénekelt dicséretben vagy éppen - ahogyan ez az idei évkezdő családos napon történt - a templomkertben talált és ajándékba adottfestett kavicsokban is megjelenhet. A kő különleges szimbólum; nem véletlen, hogy augusztus végi gyülekezeti napunk és tanévkezdő istentiszteletünk is erre „épült". Annyiféle kavicsot, követ láthatunk a környezetünkben: van éles, kerekded, sima, durva, kicsi, nagy, nehéz, könnyű. Lehet házat, utat, alapot építeni belőlük, kacsázhatunk a vízen, vagy éppen napba nézhetünk egy kristálykövön keresztül. Annyi célja lehet életünknek. Egy biztos: a sokszínűség sokféleségünk ellenére szilárd alapot építhetünk köveinkből. A kő emlékezni is megtanít: az ősökre, elődökre. Korokat, időket összekötve építkezhetünk. Ha lassan is, de ez történik a kis borsodi közösségben: 1954-ben volt utoljára annyi keresztelő a gyülekezetben, mint 2014-ben... Dávid és Góliát - gyülekezeti tagok által megzenésített és eljátszott - története talán ezért is válhat hitvallássá: a kicsiny is lehet erős, ha a hite az, és a kövek bizony reményt adhatnak, az újra-újjá építkezés reményét. ■ Buday Barnabás A SZERZŐ FELVÉTELEI A kitüntetett alapító, Sztruhár András
