Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-07-13 / 28. szám
2 4t 2014. július 13. FORRÁS Evangélikus Élet SZENTHÁROMSÁG ÜNNEPE UTÁN 4. VASÁRNAP - MT 7,12 Az aranyszabály Oratio oecumenica Gondviselő mennyei Atyánk! Hálával gondolunk arra, hogy kezdettől fogva irgalmasan vezeted népedet hívogató, vigasztaló szóval, jelekkel és nyilvánvaló cselekedetekkel. Bocsásd meg, hogy a magunk útját akarjuk járni, és nem figyelünk tanácsaidra! Kérünk, nyisd meg fülünket, hogy meghalljuk és megértsük a nekünk szóló üzenetet és útmutatásodat! Mindenható Urunk, ég és föld Istene! Hatalmaddal megrémíted a halandókat, alázatra kényszeríted a gőgösöket. Figyelmeztess minket eltévelyedéseinkre, és igazítsd lábunkat a helyes ösvényre! ítéld meg büszkeségünket és makacsságunkat! Add, hogy hűségesek maradjunk hozzád, és engedelmeskedjünk parancsolataidnak! Irgalmas Jézusunk! Köszönjük, hogy emberi testben jártál közöttünk, és közel hoztad hozzánk az Atya szeretetét. Segíts minket arra, hogy meglássuk értünk vállalt áldozatodban azt a kegyelmet, amely által bűneink bocsánatát remélhetjük! Emlékeztess bennünket szenvedéseidre, amelyeket a mi vétkeink miatt kellett elviselned! Fékezd meg nyelvünket, fogd le kezünket, ha gonosz indulat kísérti lelkünket! Hűséges Mesterünk! Taníts minket alázatra és szívből jövő irgalmasságra! Látjuk a világ nyomorúságát közelben és távolban. Indítsd el gyülekezetünket a másokért való szolgálat útján! Tégy eggyé a szeretetben mindazok iránt, akik természeti csapás, háború vagy igazságtalanság miatt szenvednek! Láttasd meg velünk mások szükségét! Nyisd meg szívünket, hogy szívesen adjunk abból, amit ajándékként tőled kaptunk! Szentlélek Isten, vigasztalónk és bátorítónk! Tőled kapjuk a bátorságot, hogy szembenézzünk saját nyomorúságunkkal, és meglássuk mások szükségét is. Köszönjük, hogy letehetjük eléd bűneink terhét. Erősíts minket, hogy mi is meg tudjunk bocsátani egymásnak, és testvérekként éljünk a világban a te dicsőségedre! Szentháromság Isten! Egyesíts minket az imádságban! Hadd lássa meg rajtunk a világ, hogy a tieid vagyunk! Jöjj el szabadításunkra, mert sóhajtozva várjuk eljöveteledet és megváltásunkat kegyelmed által! Ámen. Az aranyszabályként is ismert kijelentés a Hegyi beszédben hangzik el, közvetlenül Jézus imádságra buzdító szavai után: „Kérjetek, és adatik nektek, keressetek és találtok, zörgessetek, és megnyittatik nektek. (...) Ha tehát ti gonosz létetekre tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad jókat a ti mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle?” Ehhez kapcsolódik az aranyszabály: „Amit tehát szeretnétek, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is ugyanazt cselekedj étek velük...” A tehát szó utal a tartalmi kapcsolatra: ha azt szeretnéd, hogy Isten meghallgasson, és megtegye, amit kérsz tőle, akkor neked is meg kell tenned embertársaiddal, amit az ő helyükben várnál, hogy veled tegyenek. De a fokozás sem kerülheti el figyelmünket: ha Istenhez azzal a hittel közelítesz, hogy ő nem fogja elutasítani kérésedet, akkor neked kérés nélkül is meg kell tenned embertársaddal, amit az ő helyében tőle várnál, hogy veled tegyen. Hiszen pontosan tudod, hogy mit kell tenned! Elég, ha az embertársad helyzetébe gondolod magad. Tedd hát meg vele, még mielőtt kérné, akkor Isten is örömmel fogja teljesíteni, amit tőle kérsz. •Jézus nem erkölcsi útmutatást akar ezzel adni, hanem úgy tárja elénk az aranyszabályt, mint amelynek követése az Istenhez való viszonyunk szempontjából szükséges. Ez egyébként sem lehet új a Hegyi beszéd hallgatói számára, hiszen - mint Jézus hozzá is teszi - ezt már Mózes és a próféták is tanítják. Mózes arra emlékezteti a Kánaán földjét birtokba venni készülő népét, hogy egykor ők is jövevények voltak Szép elméleteket, kiváló elveket tudunk, hogyan is kell keresztény módon hordozni a szenvedést, s magunkat is áltatjuk, hogy amikor jönnek a legnehezebb időszakok, majd erősek leszünk. De amikor a vállunkra nehezedő kereszt elviselhetetlen súlyát érezzük, amikor betegség, fájdalom, halál köszönt be, amikor az értelmetlen és megmagyarázhatatlan bajok jönnek, akkor kiderülhet, lehet hogy, nagyokat mondtunk. Aki azonban tudja, hova forduljon a kereszt alatt, az még ezt az elviselhetetlennek tűnő terhet is el tudja hordozni, mert lesz ereje a Krisztusban. Abban a Krisztusban, aki maga is tanúskodott arról, amit később az apostolok is megfogalmaztak: Isten nem hagy erőnkön felül kísérteni. Mi a kegyelem Istenéhez, a Vigasztalót elküldő Jézushoz fordulunk. Nincs más vigasztalásunk életünkben-halálunkban, egyedül a kereszt. Nem a mi keresztünk. Krisztus keresztje! „Ave Crux, spes unica” - hirdették a régiek: „Üdvöz légy, kereszt, egyedüli reményem.” A lélekbúvárok tudják, hogy a szenvedés az embert vagy megkeményíti, vagy Istenhez fordítja. Anélkül, hogy abba a kísértésbe esnénk, hogy A VASÁRNAP IGÉJE Egyiptomban, ahol rabszolgasorba taszítva éltek, és Isten könyörülő irgalma nélkül elpusztultak volna. De Isten anélkül, hogy kérték volna rá, megszabadította őket a fáraótól, és új élet lehetőségét ajándékozta nekik. Erre emlékezve kell, hogy ők is könyörületre induljanak minden köztük élő nyomorult iránt, legyen az idegen vándor vagy saját népük koldusbotra jutott fia. Ugyanezt tanították a próféták is, nemegyszer a templomba igyekvőkhöz szólva: hiába emelik Isten felé a kezüket, hiába kiáltanak hozzá segítségért, hiába viszik oltárára az áldozatokat, ha a köztük élő szegények és nyomorultak kiáltását nem hallják meg, nem indulnak szánalomra irántuk, nem teszik meg velük, amit elvárnának, ha az ő helyükben lennének. Az írásmagyarázók megemlítik, hogy a jézusi aranyszabályra emlékeztető mondással ókori hindu és görög gondolkodóknál is lehet találkozni, igaz, visszájáról megfogalmazva: „Amit te nem akarsz magadnak, ne tedd mással sem!” De még pozitív formában is felbukkan itt-ott, viszont sehol sem kap olyan hangsúlyt, mint Jézusnál. Mert a keleti és a görög gondolkodók ezt etikai szabálynak tekintik, Jézusnál viszont a szeretet szabálya. A szeretet pedig több mint etika! Az etika tisztán földi ügy. Az etikának a transzcendenciához legfeljebb áttételesen van köze, amikor -Istent vádolnánk a szenvedésünkért, fájdalmainkért, tudjuk, hogy a mi mennyei Atyánk még a szenvedést is fel tudja használni. A kereszthordozásnak az ő közelében értelme és célja lesz. Szenvedésen és halálon át az életbe - ez a bűneset után az isteni megoldás és menetrend. Ezért merjük imádkozni a 63. zsoltár szerzőjével: „Ó, Isten, te vagy Istenem, hozzád vágyakozom! (...) Mert szereteted az életnél is jobb..” Mielőtt elkezdenénk olvasgatva imádkozni az énekeskönyv ezen szakaszát, újra meg újra ismételgessük ezt a zsoltárt. S ha nemcsak értelmünkig, de a szívünkig is eljut a felismerés - szereteted jobb az életnél is -, úgy életünk és gondolkodásmódunk beáll abba az irányba, hogy a szenvedés is Istenhez köt, tehát vele kell és lehet megbeszélni. Az első hosszabb könyörgés ezt a címet viseli: Reggeli imádság szenvedés idején. S az első mondatok így formálódnak az összekulcsolt kezű ember ajkán: „Istenem! Hozzád kiáltok a nap reggelén. Segíts imádkozni és a gondolataimat feléd terelni. Magamtól képtelen vagyok rá. Bennem minden sötét, de nálad van a világosság. Egyedül vagyok, de te nem ha vallásos etikáról van szó - kilátásba helyezi az erkölcsi normák betartásának a földi élet után következő számonkérését. A szeretet viszont transzcendens forrásból, Istenből táplálkozik. Jézus szerint nem az erkölcsnek, hanem a szeretetben való életnek alapszabálya ez: tedd meg mindig mindenkivel - kérés nélkül is - azt, amit az adott helyzetben másoktól elvárnál. Tedd meg akkor is, ha veled még soha senki nem tette meg! Tedd meg annál inkább! Hiszen minél kevésbé teszik meg veled, annál könnyebben tudod átérezni annak a nyomorúságát, aki rászorul, hogy te cselekedd meg vele. Mert a szeretetből való cselekedet hajtóereje soha nem az erkölcsi törvény ismerete, hanem a másik nyomorúságának lélekben való átélése, a szó valódi értelmében vett együttérzés, sőt együtt szenvedés a másikkal. Mert nem tudsz nem együtt szenvedni azzal, akit szeretsz! A szenvedését a magad szenvedéseként éled meg. Ezért úgy segítesz rajta, mintha magadon segítenél! így nemcsak az erkölcsi értékrended kerül szinkronba Isten etikai rendjével, hanem az élet megnyilvánulásának kerülsz arra a hullámhosszára, amelyen Isten élete szüntelenül megnyilvánul. így magad is megtapasztalod az Isten éltető szeretetének lüktetését. Tapasztalni fogod, hogy Isten ezzel a szeretettel fordul feléd, amikor imádságban kérsz tőle valamit. Akkor nem lesz olyan imádságod, amelyre Isten szeretetének hullámhosszán ne érkezne hozzád felelet. Mások nyomorúságát látva gyakran mégis így gondolkodunk: „Tudhagysz el engem. Csüggedek, de nálad van a segítség. Nyugtalankodom, de nálad van a békesség. Elkeseredem, de nálad van a türelem. Nem értem utadat, de te tudsz utat számomra.” Majd folytatódik az imádság - segítve még a szenvedés idején is hálaadásra, megoldásorientált önismeretre, reménységet adó Isten-ismeretre. Hasonlóan kapunk segítséget a nap lezárásához a szenvedés idejére való esti imádságban. „A legnagyobb orvosra” irányítja figyelmünket Gáncs Aladár 1936-ban írt, de ma is élő imádsága, amely így végződik: „Ó, áldott orvos, a legnagyobb bűnösnek, legnagyobb betegnek legnagyobb orvosa, jöjj! Én várlak. Tudom, nem hiába.” Amikor szembesülünk a fájdalommal, kérdések sora fogalmazódik meg bennünk. S ha meg sem fogalmazzuk, akkor is ott ágaskodik a szívünk mélyén a kimondatlan miért. Miért történt, miért velem, miért most - egyáltalán miért? Ezt a kérdést feloldani nem lehet, de kiimádkozni, átlépni, feldolgozni lehet. Ehhez segít Túróczy Zoltán püspök imádsága. Szintén a múltból, de mai aktualitással érkezik hozzánk az a két imádság, amelyet Budaker Oszkár soproni teológiai tanár és Szabó József püspök fogalmazott meg Kereszt alatt összetörve és Csendesség a kereszt alatt címmel. Akár egymás után is érdemes ezeket imádkozni, hogy részesei lehessünk egy olyan folyamatnak, amely a kétkedésből az elcsendesedésen át eljut az Istenre hagyatkozó bizalomig. Addig a pontig, amikor ki tudjuk mondani: „Igen, nám én, hogy ezen az emberen miként segíthetnék, örömmel meg is tenném, de nem áll módomban, hiszen magam is szűkében vagyok annak, amit meg kellene osztanom vele.” És ilyenkor kétségbeesve kulcsoljuk imára a kezünket: „Ó, Istenem, adj előbb nekem bőségesebben, hogy aztán én is adni tudjak!” Jézus arra int, hogy ez soha nem jó imádság! Aki így imádkozik, az nincs még azonos hullámhosszon az Isten szeretetével. Aki egy hullámhosszon van az Istennel, az előbb kinyújtja a kezét a másik felé, odaadja, amije van, és a már üres kezét kulcsolja imára! Jézus nyíltan szembeszáll a képmutató kegyesek által hirdetett szabállyal: „Előbb imádkozz, hogy áldást nyerve segíthess! Előbb kérj, hogy adhass!” Jézus ezt a szabályt megfordítja: „Előbb adj, hogy aztán kérhess Istentől! Előbb segíts másokon, és akkor Isten sem késlekedik majd, hogy téged megsegítsen! Előbb szeress, hogy aztán imádkozhass, és kedves legyen Isten előtt minden kérésed!” Hiszen ha te - bűnös létedre - tudsz jót tenni másokkal, és - gonosz létedre - tudsz szeretetből jó ajándékokat adni, akkor mennyivel inkább tesz jót veled az Isten, és mennyivel inkább halmoz el örökkévaló javakkal, hiszen benne árnyéka sincs a bűnnek vagy a gonoszságnak. O jó és igaz mindenkihez. O csupa szeretet. Ő soha nem kényszeredetten, hanem mindig örömmel teljesíti gyermekei kérését, akiknek életritmusává lett a szeretet aranyszabálya: amit szeretnél, hogy az emberek veled cselekedjenek, te is ugyanazt tedd velük! ■ Véghelyi Antal RÉGI-ÚJ LITURGIKUS SAROK Atyám!” Ezt fogalmazza meg a dán filozófus, akiről kevesen tudják, hogy evangélikus lelkész volt: Soren Kierkegaard. Könyörgését így fejezi be: „Igen, Uram, hozzád visszük gondolatainkat, szívünket, gyenge önmagunkat, mert egyedül te vagy az, aki fölemelsz és megalázol, és újra fölemelsz. Igen, Atyám!” Ezután következnek a betegségben, műtét előtt, műtét után mondható imádságok. Külön kiemelkedik ezek közül Blaise Pascal imádsága: „Uram, nem kérek tőled egészséget vagy gyógyulást, életet vagy halált sem kérek. Csupán azt kérem, hogy te rendelkezz egészségem és halálom felől, neved dicsőségére és üdvösségemre.” E fejezet megtanít imádkozni az öregség adta terhek között, imádkozni az orvosokért, a másik betegért, az egész szenvedő világért s a boldog megérkezésért. A fejezet végén Thomas Kempis imádsága: „Uram, te tudod, mi a legjobb nekünk. Tedd meg hát azt, ami néked tetszik. Adj, amit te akarsz, amennyit te akarsz, és amikor te akarod. Bánj velem úgy, amint legjobbnak látod...” Talán már értik olvasóink, hogy az Evangélikus énekeskönyv nemcsak vasárnapi útitársunk az istentiszteleti éneklésben, hanem napi segítőnk minden időben. ■ Dr. Hafenscher Károly Kereszt alatt ► Jézus mondja: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfáradtatok, és meg vagytok terhelve, én megnyugvást adok nektek’.’ (Mt 11,28) Ezzel a mottóval kezdődik énekeskönyvünk imádságos részének tizenegyedik fejezete. S mindaz, ami ezután következik, eszköz, segítség ahhoz, hogy a kereszt alatt roskadozó, azaz az élet legnehezebb és legmegoldhatatlanabb terheit hordozó ember Jézushoz, a vigasztalás forrásához találjon.
