Evangélikus Élet, 2014. július-december (79. évfolyam, 27-52. szám)
2014-08-24 / 34-35. szám
24 2014- augusztus 24-31. KRÓNIKA Evangélikus Élet Miniportrék fasori gimnáziumunk tudós növendékeiről ► Az alábbiakban egy 1996. október 19-én készült interjúból idézünk. A riporter (Zeley László) arról faggatta a világhírű atomfizikust, Teller Edét, hogy a második világháború kimenetelét miként befolyásolta az Amerikában élt magyar származású tudósok tevékenysége. Az elhangzottak felidézése az Evangélikus Élet olvasóinak érdeklődésére leginkább mégis azért tarthat számot, mert ebben az interjúban a „hidrogénbomba atyjának” tartott Teller igazi miniportrékat rajzol világhírű tudóstársairól. Az interjúban Teller Ede arról beszélt, hogy Kármán Tódor a repülés területén, Szilárd Leó az atombomba megalkotásában, Wigner Jenő és Neumann János tulajdonképpen minden területen, de főként az atomfizika, illetve a komputerek, a számítástechnika világában végzett korszakalkotó munkát. Kármán Tódor, Neumann János, Wigner Jenő és Szilárd Leó a fasori evangélikus gimnáziumban tanult, ahol akkor (is?) a reáltárgyak voltak erősek. Teller Ede viszont a Reáltanodába járt, mivel édesapja „a szép magyar beszédet tartotta fontosnak”... És most következzenek Teller Ede szavai! „Arról szeretnék beszélni, amiről a legtöbbet tudok. Arról, amit a barátaim és jómagam csináltunk. Mindössze öt emberről akarok szólni. Az első Kármán Tódor, akinek nagyon nagy része volt az amerikai repülők kifejlesztésében, és ezáltal Hitlert le tudtuk győzni. Ehhez Kármán nagyon sokkal járult hozzá. Ugyanakkor jelentős részük volt benne a németeknek, akik elsőrangúak voltak a repülés terén. Ismeretes ugyanis, hogy Kármán a repüléssel kapcsolatos tudását Németországban szerezte, miként mindazok, akikről beszélni fogok, mind Németországban tanultak. Hogy akkor miért nem a németek nyertek? Kérem, mert Hitler nem becsülte a tudományt. Hihetetlen politikai hibákat követett el. A németeknek jet repülőgépeik voltak a második világháború kezdetén. Ezeket Kármán Tódor közreműködésével tervezték. Elbizakodtak. Abból akartak megélni, ami rendelkezésükre állt Kármánnak a közreműködésével, segítségével és leleményességével. Azt akarták kihasználni, és húzták, halasztották az új repülők kifejlesztését. Mellesleg: még így is a német repülők voltak a legjobbak a háború végén, még mindig jobbak voltak, mint akármelyik más repülő. Akár az orosz, akár az amerikai repülőknek menekülniük kellett, ha megjelentek a német jetek. Rooseveltnek volt elég intelligenciája azt mondani, hogy jó, itt vannak az újak, nekünk ebből ötvenezer kell, ebből meg százezer. A katonák viszont azt mondták, hogy ez túl sok. De Kármán Tódor replikázott, hogy nem túl sok. És talált tábornokokat, akik egyetértettek vele, és kihasználták azokat a tudományos lehetőségeket, amelyeket felkínáltak. Mindennek hatalmas befolyása volt a háború kimenetelére.” (...) „Most Szilárd Leót kell említenem. Ő volt az első - annak idején az egyetlen -, aki azonnal felismerte, hogy gyökeres fordulatra van szükség az állam magatartásában. Bár nála én jó tíz évvel fiatalabb vagyok, de már Pestről ismertem - ő gyakran beszélt velem, sokat tanultam tőle. És egy nap New Yorkban azt mondta nekem: »Maga vezet autót, elvinne Einsteinhez?« Hát elvittem. És ott volt Szilárd zsebében az a bizonyos levél... Ez, kérem, 1939. augusztus 2-án történt. És Einstein aláírta a levelet, amit Szilárd és - azt hiszem - Wigner fogalmazott: szükséges, hogy alaposan megnézzük, hogy mit lehet csinálni. Aztán Szilárd eljuttatta ezt a levelet Roosevelthez október végén, amikor már lezajlott a második világháború első szakasza, a lengyelek kegyetlen leverésével. Kérem, az elnök nem habozott. Megkaptunk tőle minden támogatást az atombomba elkészítéséhez. A kezdeményezés érdeme a Szilárdé volt. És Szilárd segített valamennyiünket, hogy gyorsan és jól dolgozhassunk. O sok minden más nagyszerűt is végbevitt a tudományban, olyan volt - nem szabadna ezt mondanom -, mint egy pillangó: egyszer itt, aztán ott, de az atomkísérletek az ő különös érdeme volt. És ebben ő fontosabbat tett még Kármán Tódornál is.” (...) „És ott volt Wigner Jenő, aki nemcsak kész atomelméletet adott, de az atomenergia gyakorlati alkalmazása terén is az első volt. Ő tervezte az első atomreaktort biztonsági vonatkozásban meg egy sor részletkérdésben. Egész iskolát alapított.” (...) „Én azt hiszem, hogy Neumann Jancsi volt a legnagyobb. Ő volt az, aki a legtöbb dologhoz értett. Mindenhez. Sajnos elég korán meghalt. Az ötvenes éveiben, rákban - és a rák az agyát támadta meg. Hosszú órákat töltöttem vele élete utolsó heteiben. Sokat, nagyon sokat gyötrődött. Mert Neumann Jancsi - jobban, mint bárki más - az agyát akarta használni még akkor is. Neki a legnagyobb örömet a gondolkodás, a feltalálás okozta még az utolsó heteiben, napjaiban is, még ekkor is próbálkozott. De már nehezen ment... Neumann Jancsit a sors azon a területen sújtotta, amely számára a legfontosabb volt. Előzőleg azonban már maradandót alkotott nemcsak a matematikában, hanem elsősorban a komputer, az új számítógép megteremtésében. Azt hiszem, a számítógép megalkotása valószínűleg a legnagyobb tudományos és gyakorlati tette a 20. századnak. Neumann Jancsinak ez a teljesítménye rendkívüli.” (...) „És most már - nem akarok szerény lenni - magamról akarok beszélni. Egész egyszerűen én nem sok újat alkottam, de egyet okvetlenül tettem: a tudomány és a politika terén nem törődtem azzal, hogy mások mit mondanak, azt tettem, amit helyesnek és szükségesnek láttam. És ez nem volt könnyű. Mert kivándoroltam Magyarországról, Európából, ahol az én közösségem, a tudóstársaság közössége volt, és sokszor éppen ezzel a társasággal kellett összekülönböznöm, ami nem volt könnyű. Azt hiszem azonban, ennek köszönhető bizonyos vonatkozásban, hogy a szabad világ jobban föl van készülve a jövő problémáinak megoldására. Mert én hiszem, nagyon erősen hiszek abban, hogy a tudomány egy és oszthatatlan - akár elméleti, akár kísérleti, békés, védelmi, mindegy. És a haladás az egyikben haladást hoz a másikban is. Én ezt a szempontot képviselem. És volt alkalmam rá, hogy ennek a képviseletében olyan dolgokat hajtsak végre, amikre más nem vállalkozott.” ■ Izrael, 2014. augusztus Húszfős ökumenikus csoporttal jártunk a Szentföldön augusztus első napjaiban. Az Éjféli Kiáltás Misszió által szervezett út kockázatosnak ígérkezett, hiszen pattanásig feszült a helyzet Izraelben, de a környékbeli országokban (Szíria, Irak, Libanon) és a világ számos pontján is. A csoport lelkészeként jártam végig az ismert és kevésbé ismert helyeket, figyelve a nekünk szóló igékre. Az állandó katonai, rendőri jelenlét mellett számomra a legfeltűnőbb a szemek, a tekintetek találkozása, szívszorító kommunikációja volt. Utcán, bazárban, kávéházban, emlékhelyen, repülőtéren, templomban érzékelhető volt ez a furcsa vibrálás: ki vagy? Zsidó, arab, keresztyén, barát, ellenség, esetleg a következő pillanatban magát és környezetét felrobbantó merénylő? A legfeszültebb légkör a templomtéren volt tapasztalható. Kis csoportunk közeledését látva muszlim nők hangosan kiáltoztak felénk: Allah akbar! (Allah a legnagyobb!) A siratófalnál (nyugati fal) egy arab gyerek kezéből puskát formálva sorozott meg minket... A polgári életben is állandóan jelen lévő fegyverek látványa szokatlan. Hotelünkben több esküvőt is láthattunk. A civilben lévő rokon hátán is ott a puska. A férfiak három, a nők két évig katonáskodnak. A Jordánban megkeresztelkedőket is fegyveres katonák vigyázzák. Jeruzsálem Betlehem felé néző házainak ablakait az állam golyóálló üvegre cserélte, mert gyakori a palesztin területről érkező lövedék... Számtalan alkalom adódott utcai beszélgetésre. Sokakhoz odaléptem, érdeklődtem élethelyzetükről, hogylétükről. Az esetek túlnyomó részében látható örömmel és felszabadultsággal fogadták, hogy egy magyar keresztyén mosolyogva köszön, és jót, békét és áldást kíván zsidónak, muszlimnak, keresztyénnek. Feltűnő volt a sok hívő, imádkozó zsidó. Hotelben, repülőtéren, általában népes család körében vették fel a rítushoz előírt felszerelést. Számtalan babát váró asszonyt, babakocsit toló apát és kisgyermeket láttunk. Az ortodox férfiak nem dolgoznak, de az állam fizeti őket, mert imádkoznak Izraelért, és gondoskodnak a népesség gyarapodásáról. Szemtanúi voltunk a körülmetélkedés nagy családi eseményének, és élmény volt látni a bár micvának, a fiúk felnőtté avatásának nagy örömmel való megünneplését (jobb alsó képünkön). Izrael jövője emberileg megoldhatatlan. Számtalan közös éneklés, imádkozás és bibliaolvasás közben világossá vált az eddigi evidencia: Jézus. Csak ő, a Messiás hozhat megoldást, feloldást, megváltást zsidónak, arabnak és minden népnek. Ezért is mentünk erre az útra, hogy imádkozzunk Izraelért, és imádkozzunk minden népért. Meg is tettük a Szentlélek vezetésében. ■ SzEVERÉNYI JÁNOS
