Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-01-19 / 3. szám
Evangélikus Élet EVANGÉLIKUS ÉLET 2014. január 19. » 3 Megszépült szegedi templomunk tere Tömegsír felett hirdettetik az élet igéje ► Ünnepi istentisztelet keretében adtak hálát a csikvándi gyülekezet tagjai templomuk külső és belső megújulásáért. A január 11-én, szombaton délután tartott alkalmon leplezték le azt az emléktáblát is, amely az egyházközség egyik korábbi lelkészének, Németh Gézának a munkássága előtt tiszteleg. Igehirdetéssel szolgált Szemerei János, a Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület püspöke. A liturgiában Polgárdi Sándor, a Veszprémi Egyházmegye esperese, valamint Bácsi János, a csikvándi helyettes lelkész működött közre. J A szegedi evangélikus templom előtti tér korábban eléggé elhanyagolt, szemetes volt, méltatlan egy szép város szép templomához. Méltatlan már csak azért is, mert éppen tavaly sikerült igazolni - az Evangélikus Országos Levéltár és a helyi gyülekezeti dokumentumtár alapos kutatásával -, hogy az épületegyüttest (templom, parókia, gyülekezeti ház) a híres evangélikus építészprofesszor, Schulek Frigyes tervezte. Nem ez volt az egyetlen szegedi munkája a neves építésznek: a Szeged szimbólumává vált fogadalmi templom első tervei (1909) is tőle származtak, és teljes egészében ő tervezte a szegedi reformátusok Kálvin téri kakasos templomát. Ezért is volt örvendetes a felfedezés, hogy a szegedi evangélikus gyülekezet épületegyüttese ugyancsak az ő nevéhez fűződik. Ennek igazolását dr. Szerdahelyi Péternek és feleségének köszönhetjük, akik kitartó kutatással szerezték meg a vitát egyértelműen eldöntő bizonyítékokat. (Beszámolójuk az Evangélikus Élet 2013. január 6-i számában olvasható Schulek Frigyes tervezte a szegedi evangélikus templomot címmel.) Az épületegyüttes műemlékké nyilvánítása folyamatban van. A dokumentációt a Lechner Lajos Tudásközpont készítette el, és tavaly decemberben felterjesztették a kérelmet is a Belügyminisztériumba. Az épületegyüttesből - szakralitásánál fogva - természetesen kiemelkedik a várost elpusztító árvíz (1879) után épült evangélikus templom. Létrejöttéhez hozzájárult az evangélikus Kossuth Lajos is, fiával, Ferenccel együtt; adománygyűjtő levelezést folytattak a templom felépítése érdekében. Ezek a jeles történelmi pkok is indokolták, hogy a figyelem középpontjába kerüljön az evangélikus templom előtti tér. Elhanyagoltsága azért is volt feltűnő, mert az utóbbi években Szeged városa kétségtelenül nagyon megszépült. Megújult a belváros, a Klauzál és a Dugonics tér és még sok más hely, épület is, csak valahogy a templom előtti - egyelőre névtelen - tér felejtődött el, vagy legalábbis az volt a látszat, hogy elfelejtődik. Állapota szemet szúrhatott a Körúton vagy a Kazinczy utcában közlekedőknek, honiaknak, turistáknak egyaránt. De most örömmel tapasztalhatja az arra járó: megújult a tér. A szükséges összeg - tizenegymillió forint- természetesen nem a gyülekezeti pénztárból került elő, a munkához városi segítségre volt szükség, részben azért is, mert maga a tér a templom bejárata előtt közterület. A munkálatok tavaly december elején kezdődtek el, és - Istennek legyen hála - már be is fejeződtek. Immár nagyon szépen, ízlésesen kialakított, szinte megnövekedett méretű téren áll a templom. Voltak az egyházközségben - a vezetőség részéről és a gyülekezeti tagok közül is -, akik finoman szorgalmazták az illetékes hatóságnál a felújítást, de kellett ehhez egy figyelmes, a kerülete érdekeit szem előtt tartó önkormányzati képviselő is. Haág Zalán készségesen felkarolta az evangélikusok régi óhaját. A jó szándék mellett persze szükség volt anyagiakra is. A képviselő részéről megtörtént a terveztetés, a költségvetés elkészítése, és el kellett érnie azt is, hogy a városi önkormányzat hozzájáruljon a projelithez. Haág Zalán kiállt annak érdekében, hogy a közgyűlés úgy határozzon: biztosítja a teljes felújításhoz szükséges tizenegymillió forintot a városfejlesztési keretből. E sorok írója szerény javaslatként fogalmazza meg: érdemes lenne a térnek - ha már valójában igazi tér lett — nevet adni (például Luther tér), és szép lenne, ha a térrel együtt a templom is ki lenne világítva, hasonlóan más szegedi templomokhoz. Amikor egy lelkész azt látja, hogy megújul a templom környezete, akkor szívében az az imádságos sóhaj kél, hogy a kegyelem Istene e nagyon szép világi ajándék után és mellett adjon belső, lelki megújulást is a gyülekezeti közösség számára - hogy ne csak a külső szépüljön, hanem belül is megújuljon az élet. ■ Ribár János nyugalmazott evangélikus esperes A püspök prédikációjában felidézte a közösség nehézségekkel terhes múltját. Emlékeztetett arra, hogy a leírások szerint a templom, amely az élet igéjének hirdetésére rendeltetett, egy tömegsír fölé épült. Jn 6,68 alapján arra hívta fel a jelenlévők figyelmét: ez a tény egyben bizonyságtétel is arról, hogy a múlandó ember számára a reményt az életét adó és a halált legyőző Krisztus jelenti. Az istentiszteletet követő közgyűlésen Bácsi János ismertette az épület történetét, és beszámolt az elvégzett munkákról. Elmondta, hogy a gyülekezet 2010 és 2012 között saját forrásból már négymillió forintot költött renoválási feladatokra, de a teljes felújítást a 2012-ben Leader-pályázaton elnyert, mintegy húszmilliós támogatás tette lehetővé. Vörösné Kovács Katalin, a Csikvándi Evangélikus Gyülekezetért Alapítvány képviselője tájékoztatta a híveket az emléktábla elkészítésére befolyt adományok felhasználásáról. Végül köszöntők hangzottak el többek között Mészáros Tamás egyházkerületi felügyelő és Polgárdi Sándor esperes részéről. Az ünnepség a helyi kultúrházban tartott szeretetvendégséggel zárult, amelyen Gyopáros Alpár országgyűlési képviselő mondott pohárköszöntőt. ■ AM Hajótörések után vitorlabontás Égtájolós beszélgetés Adorjáni Dezső Zoltán püspökkel ► Budapesti látogatása apropóján ajánlotta fel az interjú lehetőségét Adorjáni Dezső Zoltán, a Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház püspöke, akihez az ünnepek után nem sikerült idejekorán eljuttatnunk az Égtájoló rovat idei „ütemtervét” Püspökpublicisztika helyett tehát - kivételesen - egy lapzártakor készült interjú hivatott irányt mutatni a messzi Kolozsvárról...- Ha belefért volna az idejébe, ezen a héten Püspök úr miről írt volna legszívesebben?- Valószínűleg arról, hogy egyedül nem megy. Ha egyvalaki akarja az egyház hajóját kormányozni, fedélzetét sikálni, ha ugyanő akarja megkenni a fogaskerekeket, vigyázni a rakományra, és még a szelet is igyekszik a vitorlákba pumpálni, akkor az a hajó biztosan nem fog haladni.- Közelmúltbeli konkrét élményeket gyanítsunk e sommás megállapítás mögött?- Bő kilenc év tapasztalata számomra, hogy ha nincs együttműködő legénység, és nem a maga helyén teszi ki-ki a dolgát, akkor a hajó nem mozdul. Komoly elvárás van az egyházi vezetőkkel szemben: legyenek nagy terveik, elképzeléseik, legyen fantáziájuk, víziójuk, és legyen az ötletek megvalósításához elég energiájuk, erejük. És mi mindig próbálunk is megfelelni ennek az elvárásnak - „szerepszemélyiséggel’! Mutatni kívánjuk, hogy mindent meg tudunk csinálni. Ha azonban a statisztikákat nézzük akár Magyarországon, akár Erdélyben, vegetáló állapotra utaló képet kapunk.- A hívők lélekszámúnakfogyatkozásán kívül mik a tünetek?- Nagyon sok minden csak látvány és látszat egyházunkban. A nagy látványosságok, nagy szavak mögött kevés az érdemi, lényegi tartalom. És kevesen teszik fel a kérdést: mi következik ezután?- Megfeneklett volna a hajó?- Azt azért nem mondanám. Sajátos és régi jelenségről van szó. Ma már egy formálissá vált, merev, jogászgondolkodással telített szervezetet működtetünk. Bürokratikus rendszert alakítottunk ki, amely csak látszólag működik. Vannak jó hírű, népszerű rendezvényeink, példának okáért a Szélrózsa országos evangélikus ifjúsági találkozók vagy nálunk, Erdélyben a Középpont. Vagy említhetném a kolozsvári adventi vásárt, amely most karácsonykor is rengeteg látogatót - négyszáz-ötszáz embert - vonzott. Szólt a zene, volt bogrács, tombola, lelkesítő igehirdetés. Idén Krámer György volt a vendég igehirdető az anyaországi testvérgyülekezetünkből, Pilisről. Mondom, voltunk vagy félezren. Aztán jött a következő vasárnap meg a rá következő - amikor ugye a „látvány” hiányzott -, és ugyanúgy folytatódott minden, ahogy annak előtte - hézagos padsorokkal.- Hogyan lehetne változtatni?- Vagy mindenki dolgozik az egyházban, és szívét-lelkét beleteszi, vagy újra és újra csak a rosszabb statisztikák születnek, és mi rendre ugyanazt szajkózzuk majd, mint azelőtt. Kicsit színházszerűek, kicsit bürokratikusak, kicsit egyemberesek vagyunk, ettől csodát bajosan várhatunk. Bár fájó, hogy a román közösségekben például a pünkösdiek megduplázták híveik számát, a mieink pedig csak fogyatkoznak, mégsem gondolom, hogy a statisztikák lennének a fontosak. A fő kérdés, hogy ezt a hajót miként tudjuk a statikusból dinamikus állapotba hozni. Hogy élettelen organizációból élő organizmussá tudunk-e válni. Ahhoz azonban, hogy a Szentlélek szele lobogtathassa a vitorlát, mindenkinek oda kell szánnia magát a szolgálatra.- „Látványosan” indult 2006-ban Orosházán a Magyar Evangélikus Konferencia is, melynek köztudottan Ön volt az egyik legfőbb szorgalmazója. Mostanra azonban mintha e szervezet hajója is zátonyra futott volna...- Nagy fájdalom és nagy szégyen számomra, hogy ez az ünnepélyes keretek között, nagy tervekkel és nem utolsósorban sikeres előzménnyel indult szervezet - amelynek a Szebik Imre és Harmati Béla püspökök által alapított Magyar Evangélikusok Tanácskozó Testületé (METT) volt az elődje - így elhalt. Életre hívása után derült ki, hogy nincs elég energia, anyagi forrás, no és persze akarat a működtetéséhez. A rendszerességet spontaneitás és improvizáció váltotta fel, végül már csak formális szervezet volt. Mondhatjuk, hogy a határon túli és az anyaországi egyházak összefogásának történelmi esélyét passzoltuk el.- Remélhetőleg nem véglegesen...- Prőhle Gergely országos felügyelő hangsúlyozta, hogy adekvát, a jogviszonyoknak megfelelő formát kell találni a továbblépéshez. Olyan ernyőszervezetet kell létrehozni, amely összefogja mind az oktatást, mind a diakóniát, mind a lelkészképzést, mind a doktori iskolát határon innen és túl. Példa lehet előttünk akár a reformáció jubileumára készülő református testvérek határokat átívelő összefogása, akár a német nyelvű lutheránusoké.- Hogyan történik a kapcsolatépítés és -ápolás az anyaországi és az erdélyi evangélikusok között?- A bázisok szintjén sok jó személyes kapcsolat van, a gyülekezeti kapcsolatok viszont lelkészfüggőek. A pilisiekkel például nagyon jól működik a testvér-gyülekezeti együttműködés. Kiemelném még az Evangélikus Hittudományi Egyetemmel való hatékony kooperációt. Erdélyi diákok is mindenféle hátrány nélkül tanulhatnak a budapesti teológián. Jó volna a könyvkiadás és iratterjesztés kapcsán is együtt dolgozni, de ez még várat magára...- Mely egyházi munkaágak működése van leginkább „ellehetetlenítve” Erdélyben, és hogyan próbálnak megoldásokat találni?- A román állam a teológiai képzést részben támogatja. Értelemszerűen az oktatás és a diakónia a leggyengébb láncszemek, hiszen egyik sem működhet igazán jól - minőségileg - állami finanszírozás nélkül, így mondható mostanra már általánosnak, hogy számtalan egyházi ingatlanban világi iskolák működnek. ÉGTÁJOLÓ t > A felekezet szellemiségét hirdető intézménynév ugyan többnyire megmaradt, de azon túl semmi. Próbálunk tapogatózni, de az abszurd helyzet az, hogy egy-két meglévő központunk mögé sem a román állam állt, hanem más államok, illetve egyházak, a magyar, a német meg a szlovák. A szórványokban talán még van remény, azokban kellene összefogni és az úgynevezett szórványkollégiumok hálózatát kiépíteni. Délutáni iskolában, sőt óvodában, játszóházban, különböző foglalkozásokban gondolkodunk. Hogy a fiatalok legalább a magyar nyelvet ne felejtsék el.- Ha jól értem, ez nem csupán egyházi, hanem nemzeti misszió is.- Jól érti. Itt minden keresztény felekezetnek össze kell fognia. Nincs más választás, ez feladat. ■ Kinyik Anita Adorjáni Dezső Zoltán püspök Romániai Evangélikus-Lutheránus Egyház
