Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-04-20 / 16. szám
Evangélikus Élet élő víz 2014. április 20. *• 11 A számokon túli világ Böjt, kitárt kezekkel „Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Márta pedig teljesen lefoglalta magát a sokféle szolgálattal. Ezért előállt Márta, és így szólt: »Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a szolgálatban? Mondd hát neki, hogy segítsen!« Az Úr azonban így felelt neki: »Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.«” (Lk 10,39-42) „A számok bűvöletében élünk. Buzgalommal számláljuk a pénzünket, a napokat, a létszámokat. Elképedünk, aztán kétségbeesünk a számok bűvöletében. De gondolkodtunk-e már a számokon? Mi lenne, ha nem tudnánk számolni, ha nem lenne meg bennünk az a tudás, amely képes a darabokat egymás mellé sorba rakni, csoportosítani. Milyen lenne a számok nélküli világ? Akkor minden egy lenne. Egy egész lenne körülöttünk az élet. És amikor igazán elragad minket valami mély érzés, akkor az »Egyet« találjuk meg. Amikor nagyon szeretünk valakit, akkor csak ő létezik. Mindenben őt látjuk, és hozzá viszonyítjuk az egész életet. Ha valami nagyon fáj, ugyanígy az az egy dolog elleplezi előlünk az egész világot. A világ egyesül ilyenkor. Mártát erre a nagy egységre hívja Jézus, a számokon túli világra. Mintha az egész Biblia erre buzdítana bennünket. Ne szóródj szét a világ sokaságában! Ne számolgasd azt, amid van! Ne félj, te kicsiny nyáj, nem baj, hogy kevesen vagytok, Isten mustármagból teremt óriás fát! Hamvas Bélánál olvassuk: »Az egység nem áll szemben a sokkal, hanem teremti azt. Az egyén nem áll szemben a közösséggel, hanem teremti azt. Az egy a feltétele minden számnak.« Pontosan így van ez a lelkűnkben is. Ha ismerjük az egyet, azaz azt az egyetlen fonalat, amire felfűzzük az életünk láncszemeit, azt a leglényegesebbet, amiért élünk, amire építkezhetünk lelkűnkben, akkor jöhetnek a gyöngyök, jöhetnek a megszámlálható dolgok, akkor már van, ami tartsa őket. Magyarországról is gondolkodhatunk így: ha én a helyemen vagyok, ha látom a feladatomat, ha oda tudok fordulni bárkihez szeretettel, akkor bennem épül a közösség. Akkor az egyből lassan építkezik a sok. Az egy szükséges dolgot kell megtalálnia mindenkinek. Mindenkinek a maga életét számba véve kell kibogoznia azt a fonalat, amire felfűzhető minden. Persze könnyebb azon panaszkodni, hogy Mária nem segít. Miért nem jön a másik, miért ilyen, miért amolyan: »Ez a mai világ! Ezek a magyarok! Ezek a külföldiek!« - halljuk az ilyen és hasonló méltatlankodásokat. Ezek a szavak a szétszóródás biztos jelei. Nekünk azonban most a lényegre kell koncentrálnunk. Ez a megfeszített figyelem azt jelenti, hogy nem hasonlítgatok, nem számolgatok és méricskélek, hanem azt a legfontosabbat keresem, amihez képes élhetem az életem. Jézus mondhatta volna, hogy az ő szeretete az a leglényegesebb egyetlen és fő erő, amire fel lehet mindent építeni. De nem mondott semmit Mártának, rábízta, hogy keresse meg ő azt az egy szükséges dolgot, amiért érdemes élni. Isten egyikünknek sem ad receptet, csak arra kér, erős figyelemmel forduljunk az Egy felé, a magunk feladata felé, az egyetlen dolog felé, amit itt és most megtehetünk, és ne aprózódjunk szét e világ számtalan kínáló keze között. Mert ami igazán lényeges, az megszámlálhatatlan egységet alkot: ez az élet. Az egy szükséges dolog. Ámen.” Nagypéntek igéje és magyarázata. Részlet Fekete Ágnes 40 nap - Böjti áhítatos könyv című, nemrég megjelent művéből. Élő Krisztusunk van! Robert P. Wilder Missziós elhívás című könyvében (megjelent a Magyar Református Külmissziói Szövetség kiadásában Budapesten 1938-ban, fordította Draskóczy István) írja: „Húsvét reggelén, amikor két morva testvér egymással találkozik, így köszöntik egymást: »Jézus Krisztus feltámadott!« A válasz: »Valóban feltámadott.«” Krisztus halála, eltemetése, testének a sírból való eltűnése a Szentírás alapján bizonyított tény, a bibliaolvasók mindezeket felfedezhetik az evangélisták leírásaiban. Azt is megtudhatjuk, hogy Jézus Krisztus feltámadása milyen hatással volt tanítványaira. Jézus elfogatásakor János és Péter kivételével a tanítványok mind szétfutottak, Péter háromszor is megtagadta őt - viszont ugyanezek a tanítványok két hónap múlva bátran hirdették Jézus feltámadását. Péter és János börtönbe is került, Istvánt halálra kövezték, Jakabot lefejezték - hitük és a feltámadásról való bizonyságtételük miatt -, a tanítványok mégis tovább hirdették, hogy Jézus feltámadott. A gyávákból bátrak lettek, ez a legjobb bizonyítéka annak, hogy Jézus valóban feltámadott, és a tanítványokban lelki változást hozott. Más átalakuláson is átmentek a tanítványok. A lemondást felváltotta a reménység, amely nyilvánvalóan látszik az emmausi tanítványok történetéből (Lk 24,13-35). „Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg foga váltani Izráelt” (21. v.) Ezt a reménységet Jézus feltámadásának bizonyossága egy teljesebb és dicsőségesebb reménységre váltotta fel, mert látták Jézust, és együtt ettek feltámadott Urukkal. A hitetlenkedő tanítványokból hívők lettek. Tamás vallomása különösképpen igazolja ezt: „Én Uram és én Istenem!” (Jn 20,28) Később a papok közül is sokan keresztyének lettek (ApCsel 6,7). Mindez nem magyarázható mással, csak azzal a ténnyel, hogy Jézus valóban feltámadott. Pál apostol is hitt abban, hogy Krisztus feltámadt a halálból (lKor 15,1-8). Tudatában volt annak, hogy Krisztus feltámadásának több mint kétszázötven szemtanúja volt, közülük számosán éltek még a levél keletkezésének idején. Állításának bizonyítására tehát tanúkat tud felsorakoztatni. Jézus a feltámadása után tíz alkalommal jelent meg. Látták, megfogták, és magán viselte a szögek és a lándzsa nyomait; ezenkívül többször is együtt evett a tanítványaival. A feltámadt Krisztusnak arra is volt hatalma, hogy testét tanítványai elől elrejtse: „...eltűnt előlük..” (Lk 24,31b) Újra megjelent, és megint eltűnt. Bezárt ajtókon hatolt át (Jn 20,19.26), és rövid időközökben különböző helyeken találkoztak vele. Ezek is bizonyítják, hogy Jézus él, és velünk van. „...ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,20b; Károli-fordítás) Krisztus feltámadása számunkra az üdvösség elnyerésének lehetőségét biztosítja. Ha Krisztus nem támadott fel - mondja Pál -, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok. Azt is ő írja, hogy Jézus,,« mi bűneinkért halálra adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért” (Róm 4,25). így a bűnbocsánatról szóló bizonyosságunk szoros összefüggésben van a Krisztus feltámadásába vetett hitünkkel. A keresztyén ember a Szentlélek által magújult életre támad fel. Hála Istennek, mivel Krisztusunk él, mi is élni fogunk (Jn 11,25- 26). És hogy milyen kötelességek hárulnak reánk? Elmondani sokaknak a nagy örömüzenetet, ahogy a sírtól elfutó hírvivő asszonyok tették: Krisztus feltámadt a halálból (Mt 28,6-7). Egy alkalommal a felvidéki Béreikén élő testvérem családját látogattuk meg a kékestetői szanatóriumból. Ebéd után meghallgattuk magnószalagra rögzített bizonyságtételemet arról, hogy élő Krisztusom van, hogy miért érdemes komolyan venni Jézus Krisztus kereszthalálát. Elmondtam, hogy az Ige olvasása során Isten rávilágított bűneimre, elveszett voltomra, és kétségbeesve kerestem a bűneimtől való szabadulást. Töredelmes szívvel borultam le mennyei Atyám elé, megbántam bűneimet, és bűnbocsánatért esedeztem. A választ megkaptam: „Minthogy az Isten volt az, aki Krisztusban megbékéltette magával e világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket...” (2Kor 5,19a) Ekkor értettem meg igazán, mit jelent számomra Krisztus halála és feltámadása. Boldog voltam, hogy nekem élő Krisztusom van, s ezáltal örök életem is van. Csodálatos pillanatok voltak ezek! Arra kértem a család tagjait, hogy ők is fogadják el a feltámadott Krisztust élő Krisztusként, aki számukra is elhozza az örök élet valóságát. A szanatóriumba való visszaérkezésünkkor betegtársaink azzal fogadtak, hogy mi történt velünk, mitől vagyunk olyan boldogok. Örömmel mondtam: „Drága testvéreim, nekünk élő Krisztusunk van! Ezt tapasztaltuk meg, ezt mondtuk el testvérem családjának.” Arra kértek valamennyien, hogy nekik is mondjam el ezt a bizonyságtételemet. Szobánk egyszer csak templommá alakult, és megtelt vágyakozó betegekkel. Húsvéti igehirdetést hallgattunk magnófelvételről, és imádkozó közösség jött létre betegszobánkban. Sokakban ébredt vágyakozás: ők is szeretnék, ha élő Krisztusuk lenne. Boldog, gyógyító napjaink voltak! A későbbiekben már minden évben vártak testvéreink, és néhányan arról is beszámoltak, hogy már nekik is élő Krisztusuk van. Szép küldetést teljesítettünk! Örökké hálával gondolunk erre az utolsó találkozásunkra, amelyen megértették, hogy nekik is élő Krisztusra van szükségük. Azt szívükbe is fogadták. Nem sokkal ezután Jutka néném és Pisti sógorom már a mennyei hazában dicsérhették az őket is megváltó Jézus Krisztust. Mi pedig boldogok voltunk, hogy ők már szemtől szemben találkozhattak az élő Krisztussal. Áldott legyen a mi megváltó Urunk, aki kegyelmébe fogadta őket! Adja a mi Urunk, hogy sokan jussanak el az élő Krisztussal való találkozás örömére! ■ Szenczi László Mit jelent a keresztyén böjt? Fekete Ágnes református lelkész, a Református félóra című rádióműsor szerkesztője szerint elmélyülést, imádságot és fegyelmet. Idén tavasszal kiadott áhítatoskönyvében ennek elsajátításához, gyakorlásához kínál egyfajta útravalót, rövid igemagyarázatokat a böjti és a nagyheti időszakra, összesen negyvenhat napra. Az egy-egy igeszakaszhoz kötődő, általában kéthárom oldalas áhítatok közérthető, gyakorlatias megfogalmazásban szólnak a böjt jelentőségéről, megéléséről, mindennapjainkra gyakorolt hatásáról. A szerző látszólag esetlegesen válogat, és sorakoztatja egymás mellé az ószövetségi és újszövetségi textusokat. Ugyanakkor az egyes szövegeket egységbe fogják az újra és újra előkerülő témák, amelyeket hagyományosan a böjti időszakhoz társítunk: a bűnbánat, a megbocsátás, a lemondás, az önvizsgálat, a befelé fordulás, a változás, a megtérés kérdései. A kötet írásai olvasmányosak, az életből vett anekdotákkal, irodalmi idézetekkel és más kulturális utalásokkal kötik a mai hétköznapokhoz a bibliai igéket. Rövidségük okán néhány perc alatt átfuthatunk egyegy szakaszt, amely azután gondolkodnivalót adhat egész napra. így ez a kicsi, letisztult küllemű, belül fekete-fehér grafikákkal díszített könyv hasznos kísérőnk lehet böjt és nagyhét idején. Mondanivalójának lényegét szerzője így fogalmazta meg: „Böjtben tárjuk ki a kezünket: jó lélekkel engedjünk, adjunk, mondjunk le, Isten ezerszer annyit ad!” ■ Adámi Mária Fekete Ágnes: 40 nap. Böjti áhítatos könyv. Kálvin Kiadó, Budapest, 2014. Ára 900 forint. Fekete Ágnes Böjti áhítatos könyv KÁLVIN KIADÓ HETI ÚTRAVALÓ Krisztus mondja: „Halott voltam, de íme, élek örökkön-örökké, és nálam vannak a halál és a pokol kulcsai’.’(Jel 1,18) Húsvét hetében az Útmutató reggel: s heti igéi örömhírt zengnek: a halál legyőzője feltámadt megigazulásunkra. Önkijelentésén s tanítványai bizonyságtételén (lásd Lk 24,34) alapul az ősi húsvéti köszöntés: Az Úr feltámadt, az Úr valóban feltámadt, dicsérjük az Urat, halleluja! „Ez az a nap, mit az Úr szerzett nékünk.” (GyLK 751) „Áldott az Isten..., aki nagy irgalmassága szerint újjászült minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által.” (íPt 1,3; LK) Urunk feltámadásának nincsenek szemtanúi; egy fehér ruhás ifjú, Isten hírnöke közli: „Neféljetek! A názáreti Jézust keresitek, akit megfeszítettek? Feltámadt, nincsen itt” (Mk 16,6) Pál is eszünkbe juttatja az evangéliumot: „Általa üdvözültök is, ha megtartjátok... Krisztus meghalt a mi bűneinkért... Eltemették, és... feltámadt a harmadik napon...” (lKor 15,2-4) Luther összegez: „Három ellenség támadt rá egyszerre: halál, bűn s ördög. S íme, mindhárom a lábánál hever! E dicső győzelmet ünnepeljük ma. Minden erőnk abban van, ha Jézus húsvéti győzelmét rendíthetetlenül hisszük!" A húsvéti hit teremtője, „Jézus Krisztus legyőzte a halált, és világosságra hozta az el nem múló életet az evangélium által”. (2Tim 1,10; LK) S ő értetlen s rest szívű emmausi tanítványaitól kérdezi: „Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?” Hevült a szívük, amikor feltárta előttük az írásokat; visszatértek, s„ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről”. (Lk 24,26.35) Pál határozottan hirdeti a holtak feltámadását tagadóknak: Krisztus feltámadt, mi is feltámadunk! „Hiszen ha nincs a halottakfeltámadása, akkor Krisztus sem támadtfel. (...) Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül mintáz elhunytak zsengéje” (lKor 15,13.20) S ezt tanítja: „azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. (...) Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál’.’ (lKor 15,23.26) A feltámadáskor a földből, porból való testünk helyett mennyei testet kapunk. „És amint viseltük a földinek a képét, úgy fogjuk viselni a mennyeinek a képét is’.’ (lKor 15,49) Isten Lelke átformálja Krisztus képére az ő megváltott gyermekeit. Az élők elváltoznak „hirtelen, egy szempillantás alatt, az utolsó harsonaszóra... a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, mi pedig elváltozunk”. S beteljesül a prófécia (lásd Ézs 25,8); „hála az Istennek, aki a diadalt adja nekünk a mi Urunk Jézus Krisztus által”. (lKor 15,52.57) S azóta minden péntek igéje arra emlékeztet, hogy a bűnből való szabadulás Jézus kereszthalála által elvégeztetett, „mert a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, már megáldoztatott”. (lKor 5,7) Pál arra emlékezteti Jézus minden jó katonáját, hogy „feltámadt a halottak közül. (...) Igaz beszéd ez: Ha vele együtt haltunk meg vele együttfogunk élni is.” (2Tim 2,8.11) S mert: „Jézus él, én is vele! (...) / Ott leszek, hol Uram van: / Ez az én bizodalmám.” (EÉ 223,1) A tied is? ■ Garai András IXOYC
