Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-05-18 / 20. szám
IO 4t 2014. május 18. FÓKUSZ Evangélikus Élet SHAKESPE A RE 4 5 0 Mint az Evangélikus Élet is hírt adott róla, születésnapján idén is koszorúzási ünnepséget tartottak a drámairodalom koronázatlan királyának a budapesti Duna-korzón álló szobránál (képünkön). Lapunk húsvéti számában Evangélikusok Shakespeare igézetében címmel soroltunk fel néhányat az angol színpadi szerzőhöz, illetve műveihez szorosabban kötődő lutheránusok közül. A Petőfitől rajzolt vázlat a budapesti szobor eredetijét megalkotó Mészáros Andorig terjedt, jóllehet éppenséggel a jelenben is találkozhatunk William Shakespeare (1564. április 23. -1616. április 23.) munkásságával behatóbban foglalkozó tudós evangélikusokkal. Példának okáért a születésnapját Shakespeare-rel egyazon napon jegyző D. dr. Harmati Béla nyugalmazott püspök ifjú lelkészként a Magyar Televízió Shakespeare és az Erzsébet-kori drámák címmel hirdetett világirodalmi vetélkedőjét nyerte meg 1966-ban, a Mariott Hotel előtt 2003 óta díszelgő egyetlen magyarországi Shakespeare-szobomál pedig (legutóbb) a 2011. április 23-i koszorúzás alkalmából emlékezett evangélikus irodalmár. Az alábbiakban ezt a három évvel ezelőtt elmondott ünnepi beszédet osztjuk meg olvasóinkkal - a Shakespeare 450 emlékév apropóján. A Temze partjától a Duna-partig - Shakespeare mindenkié ■ Dr. Fabiny Tibor Illő és méltó, hogy mi, az Avon- és Temze-parti Vilmos Duna-parti tisztelői minden év április 23-án, az ő születése és halála évfordulóján, e gyönyörű, bimbózó tavasz kezdetén - Angliában Szent György napján — ünnepeljük őt. William Shakespeare nemzeti hős és világpolgár. Nemcsak korának, az angol reneszánsznak, hanem minden kornak gyermeke, azaz „kortársunk” ő, ahogy a világhírű lengyel tudós, Jan Kott írta. Az angol királyi család hamarosan menyegzőt ülő ifjú sarja, Vilmos herceg is róla kapta nevét. De Shakespeare nemcsak az angoloké, hanem mindnyájunké, a magyaroké is. Itt áll a szobor, Mészáros Andor Ausztráliában élt magyar szobrászművész alkotásának hiteles másolata, a Budapesti Shakespeare-szobor Bizottság főtitkárának szép szavaival: „lelki kötés Magyarország, Ausztrália és Anglia között”. Itt olvasható a magyar Shakespeare-kultusz emléktábláján a szobor alapításának heroikus története, s ez az emléktábla megörökíti mindazoknak a már elhunyt magyar fordítóknak, tudósoknak, színészeknek, rendezőknek a nevét, akik a maguk területén oly sokat tettek Shakespeare kultuszának magyarországi ápolásáért. Gondoljunk csak bele: az elmúlt évek alatt több ezer hazai és külföldi járókelőt - fiatal szerelmeseket vagy éppen idős hölgyeket és öreg urakat - szólított meg Shakespeare szobra és a hazai Shakespeare-kultusz ily látványosan beszédes története. Shakespeare a színészeké és az irodalmároké, a tudósoké és a rendezőké, a fiataloké és az időseké, a szakembereké és a járókelőké. Shakespeare - mindenkié. A szobor színészként .ábrázolja őt - s az alkotó helyesen tette, hogy így formázta meg -, noha tudjuk, hogy Shakespeare elsősorban költő, drámaíró, színházi részvényes volt, s saját darabjaiban inkább mellékszerepeket játszott: a Szellemet a Hamletben, Ádámot, az öreg, hűséges szolgát az Ahogy tetszik-ben. * * * Shakespeare hősei nemcsak a szerepüket játsszák, hanem azt, hogy ők színészek, hogy eljátsszák azt, amit éppen játszanak. Shakespeare színészei hősöket, e hősök színészeket alakítanak, maszkot hordanak: Hamlet és Edgar az őrültet játssza, Rosalinda a férfi Ganymedest, majd Ganymedesként önmagát, Rosalindát. A Szeget szeggel Hercege csuhás barát maszkját ölti magára. Richárd „elhatározta, hogy gazember lesz” s a darab kezdetétől a végéig ő azt játssza, hogy ő Richárd, a gazember. És a szereplők nemcsak szerepeket játszanak, hanem az előadásokban minielőadásokat látunk: a Hamletben az egérfogó-jelenetet, a Szentivánéji álomban Pyramus és Thisbe „komikus tragédiáját” jelenítik meg a sután mozgó, de aranyos mesteremberek. Színház a színházban, komédia a tragédiában, tragédia a komédiában. Valóban. A shakespeare-i színház nemcsak a világról, hanem magáról a színházról szól, mert ha „színház az egész világ”, akkor az is igaz, hogy a „világ az egész színház". A Hamlet nemcsak a dönteni képtelen hősről, a III. Richárd nemcsak a gazemberről, a II. Richárd nemcsak a lemondásra késztetett gyenge uralkodóról szól, hanem magáról a színházról. Szaknyelven ezt a „színházról szóló színháznak”, „metaszínháznak” nevezik. A színház nemcsak a természetnek, hanem magának a színháznak tart tükröt és tükröket: domborút, homorút és mindenfélét, hogy kacagni tudjunk másokon, de leginkább önmagunkon. Mégis, Shakespeare hősei közül a legnagyobb színész, a legkiválóbb bohóc maga Shakespeare volt. A19. század óta spekulálnak: vajon kit rejt az a maszk, amelyre „William Shakespeare” van írva? Talán a filozófus Francis Bacon-t? Talán Christopher Marlowe-t? Talán Oxford grófját, Edward de Vere-t? Vannak, akik komolyan hisznek az egyik vagy a másik elméletben. Amikor 1996-ban a Los Angeles-i Shakespeare-világkongresszuson voltam, neves színészek és tudósok adtak be petíciót az Amerikai Shakespeare Társaság elnökének, hogy hivatalosan is kutassák a szerzőség kérdését Shakespeare kapcsán - különös tekintettel Oxford grófjára. Nemcsak Shakespeare hősei rejtőzködnek, és játszanak bújócskát egymással, hanem maga Shakespeare is. Ő valóban a legkiválóbb színész, a legnagyobb bohóc, hiszen „William Shakespeare” maszkja mögött - minden divatos híresztelés ellenére - maga stratfordi William Shakespeare rejtőzik. Ezért is autentikus Mészáros Andor alkotása: Shakespeare színész. Nem. Ő „A” színész. Shakespeare lénye, akárcsak Petőfié, minden korban kultuszt, mítoszt, legendát gerjeszt. Természetesen e legendák egyike sem igaz, de a folklór önmagában is kedves és érdekes. A szerzőség kérdése csak egy szín a Shakespeare-folklór gazdag palettáján. Végezetül egy másik színt is említek. Bizonyára ismert, hogy 2011- ben az angolszász világ Jakab király Bibliája, a King James Bible megszületésének négyszázadik évfordulóját is ünnepli. Ahogy a Károli-Biblia a magyarok, a King James Bible az angolok nemzeti kulturális ikonja. Ahogy a Károli-Biblia nélkül nincs Arany János, Ady Endre, Móricz Zsigmond, úgy a King James Bible nélkül nincs Milton, Blake vagy Coleridge. És Shakespeare? Shakespeare és a Biblia, úgy érezzük, valamiképpen összetartozik. Mindegyik egy-egy könyv, és mindegyik egy-egy világ. Akárcsak Shakespeare, a Biblia is - mindenkié. • * * S akkor kezdődjék a folklór! Sokak fantáziáját mozgatta és mozgatja meg, hogy Shakespeare, az angol nyelv legnagyobb művésze nem hozható-e összefüggésbe a 17. századi angol nyelv zseniális dokumentumával, Jakab király Bibliájával. Shakespeare majdnem egy évtizeden át A Király Emberei színtársulatában dolgozott, a király biblikus tudósai pedig hét éven át szorgoskodtak a korábbi fordításokon alapuló legkorszerűbb bibliafordítás elkészítésével. Egyik ilyen legenda a 46. zsoltárral kapcsolatos („God is our refuge and strengtht”; Károli: „Isten a mi oltalmunk és erősségünk!”). Van olyan elképzelés, hogy Shakespeare is részt vett a fordításban, és a saját nevét belecsempészte ebbe a zsoltárba. Ha a szavakat elkezdjük számolni, akkor elölről a 46. szó a shake, hátulról a 46. szó a spear. Ráadásul a 46. zsoltár 1611-es fordítása éppen akkor jelent meg, amikor Shakespeare a 46. évében járt. Érdekes és mulatságos ez a spekuláció, de csak folklór és nem tudományosan bizonyított tény. Shakespeare és a Jakab-kori Biblia kapcsolata megmozgatta a neves angol író, Kipling fantáziáját is. Egyik novellája arról szól, hogy élete alkonyán a stratfordi elegáns házába visszavonult Shakespeare éppen egykori riválisával, Ben Jonsonnal sörözik, amikor futár érkezik Oxfordból, az új bibliafordítás munkálatait koordináló Miles Smith követségében. A tudós kanonok Shakespeare-t kéri fel, hogy irodalmi szempontból is csiszolja az oxfordi munkacsoport által fordított bibliai szövegek angolságát. És ekkor a latinul is jól tudó Jonson és a költőnek zseniális Shakespeare éjjel-nappal javítja-csiszolja a szövegeket. Kipling szerint van egy olyan költői mondat az 1611-es Ószövetségben, amelyet csak Shakespeare írhatott: „The ships of Tarshish did sing of thee in thy market: and thou wast replenished, and made very glorious in the midst of the seas’.’ (Ez 27,25 - A protestáns új fordítás szerint: „Tarsís-hajók szállították áruidat. Meggazdagodtál, tekintélyre tettél szert a tenger közepén’.’) Párhuzamos géniuszok találkoznak - legalábbis egykor majd a végtelen térben és időben, de addig is a lelkes olvasók fantáziájában. Az ikon ikonra íródik, s ezáltal az új alkotó a régibe ismét életet lehel. Shakespeare életműve is „living monument” azaz nem halott, hidegrideg szobor. Ben Jonson szavaival: „Thou art a monument without a tömbe / And art alive still, while thy Book doth live, / And we have wits to read, and praise to give.” „Te sír nélkül is magad szobra vagy, / S élsz, míg könyved él, s míg olvasni és / Magasztalni lesz bennünk igaz ész.” Az őt olvasók, az őt szeretők, a neki tapsolok újabb és újabb nemzedékei életre keltik a mindenkori Shakespeare-szobrot, ezt a Duna-partit is, mert a szeretet életet teremt. A mi szeretetünk, lelkesedésünk által ez a szobor - akárcsak Hermione „szobra” a Téli regében - megmozdul, elindul. S az örök, halhatatlan színész most meghajol, leszáll közénk, velünk együtt tapsol, táncol és énekel! A szerző irodalomtörténész, világi teológus, az 1987-ben alakult harmadik Magyar Shakespeare Bizottság szervezője és titkára, a 2013-ban alakult negyedik Magyar Shakespeare Bizottság vezetőségi tagja A megszépített élet Első szavam a csodálat: őrlő századok ellenére is Shakespeare él, és kortársunk. Megfejthetetlen titok és tékozló gazdagság. Drámái új és új öltözetek között is izzó szövegek, szonettjei ma is frissek, inspirálók és elevenek. Harminchét színdarabot írt, s ha számba vesszük, hogy csak ötvenkét évet élt, megdöbbentő a termékenység. A teremtő képzelet tárgyiasulása a késő esti gyertyafényben lúdtollal körmök oldalakon. Úgy fogalmazni, hogy a város másik végén, az apró színházban várják a társak a veretes folytatást... „Bármelyik darabját leemeljük könyvespolcunkról - írta Kosztolányi -, a híreseket és a kevésbé híreseket is, itt vagy ott, olyan tömör sorokat lelünk benne, melyeknek tartalmával meg lehet szépíteni az életünket. Szövegébe beletömörített mindent, amit tudott és érzett. Shakespeare pedig mindent tudott.” Amit teremtő ösztönével összegyúrt, azt szét kell szednünk, föl kell oldanunk a jelenben, s versek, színdarabok, regények termékenyülnek meg gondolataitól. Az elmúlt évben újraolvastam. A remekműveket: Hamlet, Romeo és Júlia, Lear király, Macbeth, Othello... Téli rege, amelyben összegzi életét. Prospero eltöri varázspálcáját, a dörgő tengerbe hajítja, és végképp búcsút mond a művészetnek. Visszatér szülőföldjére, erős házat vásárol, jó borokat tároló pincét építtet. Talán megszólította a zajló élet, de nem mozdult. Maradt csak a szemlélődés, a bosszankodás, hogy semmi nem változott, főleg az emberi gonoszság nem. Én erre a férfira kevesebbet gondolok. Inkább arra, aki körmök, lótott-futott, szervezett, pénzt koldult a mecénásoktól. Az élet robotba fogta, és új, napi feladatok teljesítésére kötelezte. Állta a kihívást, pazar könnyedséggel oldotta meg a szorító határidőket. London az ő idejében kisváros százharmincezer lakójával. Élte mindennapjait, de ha felröppent a hír, hogy Shakespeare mester új darabot írt, és társulata rövidesen bemutatja, a kora délutáni órákban mindenki a Globe Színházba igyekezett. C. H. Herford remek irodalomtörténeti könyvéből tudjuk, hogy ez a iából készült színház kicsiny volt, kör alakú, égbolt a teteje. Meghitt és családias. A színészek karnyújtásnyira voltak a közönségtől, mondhatni, négyszemközt beszélgettek. És a síró szerelmes nők, az ámuldozó férfiak el is mondták véleményüket: hangos bekiabálásokkal. Az elmúlt hónapokban sokszor kerültem az ünnepelt közelébe. „William Shakespeare zseni volt - mondta Chris Rolls angol rendező. — Azon fáradozom, hogy közel kerüljek a misztériumához. Hatalmas tudás és igazság birtokosa, ezért maradt meg a hosszú évszázadokban. Nekünk is újra fel kellett fedeznünk. Legfőbb értékét: az árnyalatgazdagságot. A különböző szinteket és rétegeket, amelyekhez egy élet is kevés...” Jeles színészünk, Huszti Péter szintén születésnapos, igaz, csak hetvenéves. így vallott: „Játszottam és rendeztem Shakespeare-t. Nagyon sokat kaptam a zseniális írótól. Azt mondják, a színész belebújik a szerepébe, én úgy érzem, ő bújik a bőrünkbe, lelkünk mélyébe. Drámái a veszendő emberről szólnak, az élet kis csodáiról, nagy bukásairól. Próbálja megoldani a nehéz élethelyzeteket, legtöbbször hiába. A világban nincs rend, igyekszik megtisztítani. Sok hőse elpusztul, hogy mi fénybe öltözötten föltámadjunk...” Shakespeare az élet neveltje és az élet tanítója. A világirodalom egyik legnagyobb alkotója. A sápadt, tétova királyfiról írt műve az emberi szellem legnagyobb teljesítménye. A Hamletben nincs egyetlen hamis hang, felesleges szó. Üzenete a lélek mélyéről fakad, minden időben örök tanulságul. ■ Fenyvesi Félix Lajos
