Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)

2014-05-18 / 20. szám

Evangélikus Élet élő víz 2014. május 18. *■ 11 Missziói napra készülünk Amióta egyházkerületi missziói na­pokat szervezünk, tudatosan Exau­­di vasárnapjának, a misszió ünnepé­nek „előestéjére”, szombatra tervez­zük ezt a programot. Idén május 31- én találkozik egyházunk népe Győr­ben, Dabason és Orosházán. Pün­kösd előtt együtt várunk a Szentié­lekre, aki nélkül nincs hit, nincs egy­ház, nincs misszió - valójában nincs élet, nincs semmi. „A titok nyitja” reménységünk szerint sokaknak feltárul majd ezen a napon. A szervezők nevében állít­hatom, hogy hihetetlen munka, el­képzelés, ötlet, terv, odaszánás van a programok összeállításának hátteré­ben. Szakavatott missziológusok mondhatják erre, hogy hit, indulás, ébredés ott és akkor van, ahol és ami­kor a Szentlélek akarja. Ez igaz, de ami a mi felelősségünk, azt kár len­ne az Úr számlájára írni. Győrben a tavalyi nagy dunai ár­vízre is emlékezünk. Nem valamilyen protokolláris ünnepség keretében, hanem olyan bizonyságtételen ke­resztül, amely jól mutatja, hogy a vé­dekezés sikere száz százalékban tő­lünk, emberektől függött, a példaér­tékű összefogástól és erőfeszítéstől - ugyanakkor mégis száz százalékban az életünket, a teremtett világot a ke* zében tartó hatalmas Istenen állt minden. A misszióban vannak ilyen furcsa ellentmondások. Mindent megte­szünk, és látszólag nincs eredmény; mindent megteszünk, és jön az áldás. Sőt semmit sem teszünk, és könyö­rül rajtunk az Úr. A parancs mégis az, hogy menjünk, és tegyük. A hátralévő tizenhárom napban mindenki a maga helyén - gyüleke­zetben, gyárban, iskolában vagy a mezőn - elvégezheti a hívogatás, bátorítás, buzdítás szolgálatát. A maradék száz százalékért meg kér­hetjük az Urat, hogy ő segítsen ne­künk, ő könyörüljön rajtunk, és ő áld­jon meg bennünket. ■ Verasztó János kerületi missziói lelkész Nyugati (Dunántúli) Egyházkerület I A TITOK NYITJA MISSZIÓI NAP A NYUGATI (DUNÁNTÚLI) EVANGÉLIKUS EGYHÁZKERÜLETBEN 2014. MÁJUS 31.. SZOMBAT | GYŐR VÁROSI EGYETEMI CSARNOK (Győr, Egyetem tér 1.) 9.00: ÉRKEZÉS, RE6ISZTRÁCIÖ 9.30: ÉNEKLÉS, KÖSZÖNTÉSEK 10.00: NYITÓÁHITAT: AZ EVANGÉLIUM TITKA (EF 6,10-24) - SIMM JÁHBS PÜSPÖK 10.30: „ AZÉRT A VÍZ AZ ÚR"? SZEMÉLYES BESZÁMOLÓ A MÚLT ÉVI ÁRVÍZI VÉDEKEZÉSRŐL - SlílFS SÁN000 KORMÁNYMEGBÍZOTT 11.00: EIŐA0ÁS: ÉRZELMI INTELLIGENCIA - A KAPCS8LATÉPÍTÉS TITKA umrut pécsi mro pho neveiéskutató 12.00: EBÉD KÉT TURNUSBAN PÁRHUZAMOSAN SZEKCIÓK A CSARNOKBAN ÉS AZ ELŐADÓTERMEKBEN TÉMÁK: • A NEMZETEK FELELŐSSÉGE. AF6ANISZTÁNI TAPASZTALATOK •FÉRFIKÖRÖK •CIGÁNYMISSZIÓ •BÖRTÖNSZ0L6ÁLAT •A KÖZÖS ÉNEKLÉS ÖRÖME. KÓRUSOK TALÁLKOZÓJA 14.00: KONCERT A NYUGATI (DUNÁNTÚLI) EGYHÁZKERÖLÉTBÉN MŰKÖDŐ ÉNEKKAROK SZOLGÁLATÁVAL 15.00: ÚRVACS0RAI ISTENTISZTELET: KRISZTUS, A SZERETET TITKA - SIMON MÁ LELKÉSZ A KERÜLETI MISSZIÓI NAPPAL EGY IDŐBEN .LÁSS. NE CSAK NÉZZ!' CÍMMEL IFJÚSÁGI ÉS GYERMEXNAP ZAJLIK AZ EDZŐCSARNOKBAN EGYHÁZUNK ORSZÁGOS IRODÁJA GYERMEK- ÉS IFJÚSÁ6I OSZTÁLYÁNAK SZERVEZÉSÉBEN. BENNE: •.FEHÉRKE"CSALÁDI KONCERT • BÁBELŐADÁS •MÍSl Mimi BŰVÉSZ MŰSORA • TÁNCOS MULATSÁG • KONCERT •MOBILITÁS INTERAKTÍV KIÁLLÍTÁS ■ KÉZMŰVES-FOGLALKOZÁSOK •SPORT • NÉPZENE • GYÜLEKEZETEK IFJÚSÁGI ÉS GYERMEKCSOPORTJAINAK BEMUTATKOZÁSA A LUTHER KIADÓ EGÉSZ NAP JELEN LESZ, ÉS KEDVEZMÉNYES VÁSÁRLÁSI LEHETŐSÉGET KÍNÁL AZ ÉRDEKLŐDŐKNEK. A RÉSZTVEVŐKNEK EBÉDET BIZTOSÍTUNK. AZ ÖNÁLLÓ KERESETTEL RENDELKEZŐ TESTVÉREKTŐL ÉTKEZÉSI HOZZÁJÁRULÁST ELFOGADUNK. KÉRJÜK. HOGY OTTHONRÓL HOZOTT SÜTEMÉNNYEL, POGÁCSÁVAL GONDOUANAK EGYMÁS MEGVENOÉGELÉSÉRE! - A NAGY BUSSZAL ÉRKEZŐ CSOPORTOK 50% OS TÁMOGATÁST IGÉNYELHETNEK AZ EGYHÁZKERÜLETTŐL. A KEDVEZMÉNYT A HATÁRIDŐIG JELENTKEZŐK VEHETIK IGÉNYBE. CANTATE VASÁRNAPJÁRA Lárma vagy csönd „Énekeljetek új éneket az Úrnak! Áldjátok nevét!” (Zsolt 96,1) Ismerjük a zajok fárasztó, idegesítő hatását. „Zajártalom” - mondják a szakemberek. Műszerrel a kezükben mérik a felső tűrési határt, és ki­dolgozzák a védekezés lehetőségeit. Lármát azonban nem csak külső han­gok okozhatnak. Van belső hangzavar is, amikor különböző vélemények, indulatok, érzések, elvárások lármájában élünk. Ismerjük a másik végletet is: a süket csöndet, a félelmetes némaságot, az elhagyatottság ürességét, amikor már nem érnek el hozzánk a han­gok, legfeljebb magában beszél az ember. E két véglet között „új” ének örömteli dallama szólal meg a fent idézett zsoltárban, és arra hív, hogy álljunk be az Istent dicsérők kórusába. Az „új” nem dátumot jelent, hiszen ez a zsoltár az ókori költészet háromezer éves remeke. Nem énekeskönyv-reformot sürget, nem modernnél is moder­nebb zenét. A tartalma új. Nem siralmas ének, nem embert dicsőítő him­nusz, nem hódító zene, nem andalító-érzelgős ének, nem csatasorba hí­vó toborzó, nem duhajkodó nóta - hanem ujjongó Isten-dicséret. Hogyan juthatunk el erre az Istent dicsérő örömre? Az egyház ősi liturgiájában ezt a zsoltárt húsvétkor olvasták. Isten né­pének hite és tapasztalata szerint Jézus győzelmes feltámadása, jelenva­ló szeretete fakaszt új, Istent dicsérő éneket szívünkben. ■ Madocsai Miklós HETI ÚTRAVALÓ „Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodákat tett!” (Zsolt 98,1) Húsvét ünnepe után a 4. héten az Út­mutató reggeli s heti igéi az élő s ének­lő gyülekezet képét állítják elénk. Húsvétkor Isten csodálatosan csele­kedett: énekeljetek! Cantate - „Éne­keljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett!” (GyLK 737) „Jó dolog az Urat dicsérni és éneket zengeni a te nevednek, ó, felséges!” (Zsolt 92,2; LK) „Ezért... áldunk és magasztalunk téged, és ujjongó énekkel hirdetjük szent neved dicsőségét!” (LK) „Ha a Szentlélek éneklésre késztet, bizonyos, hogy cso­dák elfogadására is késztet, minthogy e csodák a mi üdvösségünkre történtek és hirdettettek. S te énekelj boldog hálaadással. Ez az én akaratom és tanácsom” - írja Luther Márton. Jézus hálaadása: „Magasztallak, Atyám, menny és föld Ura, mert elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és felfedted az egysze­rű embereknek”Mindenkit hív: „Jöjjetek énhozzám mindnyájan, akik megfá­radtatok és meg vagytok terhelve, és én megnyugvást adok nektek’.’ (Mt 11,25.28) Aki az igája alá hajtja magát, azt Jézus hordozza, és megtapasztalhat­ja, hogy az ő igája boldogító, jó (30. v.; lásd RÚF), és terhe könnyű. Akik már az új embert: Jézust magukra öltötték (lásd Róm 13,14), azok háládatosak. Ne­kik szól Pál tanácsa: „Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy... hálaadással énekeljetek szívetekben az Istennek” (Kol 3,16) Kiket Isten akara­ta újjászült Szentlelke s az igazság igéje által, új életben járnak. Nekik üzeni Jakab: „Legyetek az igének cselekvői... aki... nem feledékeny hallgatója, hanem tevékeny megvalósítója: azt boldoggá teszi cselekedete’.’ (Jak 1,22.25) így zengett a tanítványok virágvasárnapi éneke: „Áldott a király, aki az Úr nevében jön! A mennyben békesség és dicsőség a magasságban!” (Lk 19,38) A mi új énekünk se hallgasson el, mert akkor a kövek fognak kiáltani! A pogányok apostola egész életével dicsőítette Urát: „...mert semmi olyanról nem mernék beszélni, amit ne Krisztus tett volna általam a népek megtéréséért szóval és tettel..., a Lélek erejével” (Róm 15,18-19), ahogy meg van írva (21. v.; lásd Ézs 52,15). És így ta­nít: „...mindnyájatoknál jobban tudok nyelveken szólni, de a gyülekezetben in­kább akarok öt szót mondani értelemmel, hogy másokat is tanítsak, mintsem tízezer szót nyelveken. (...) Mi következik mindezekből? Imádkozom lélekkel, de imádkozom értelemmel is, dicséretet éneklek lélekkel, de dicséretet éneklek ér­telemmel is’.’ (íKor 14,18-19.15) A Gecsemáné-kertben Jézus így imádkozik: „Atyám, ha akarod, vedd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én aka­ratom legyen meg hanem a tied’.’ S tanítványait így figyelmezteti: „Keljetekfel, és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!” (Lk 22,42.46) Az ő szava lélek és élet; ám e kemény beszéd akkor is sokakat megbotránkoztatott, nem jártak többé vele. Péter a mindenkori Krisztus-hívők nevében is szólt: „Uram, kihez mennénk? Örök élet beszéde van nálad. És mi hisszük és tudjuk, hogy te vagy az Istennek Szentje’.’ (Jn 6,68-69) „A mi szívünk téged óhajt, / Jézus, Isten Bá­ránya!" (EÉ 377,1) Ő él, halleluja! ■ Garai András Istentisztelet és szálláslehetőség Bagolyirtáson Szeretettel adjuk hírül, hogy a Fébé Evangélikus Diakonisszaegyesület mátrai Názáret-templomában ez évben is májustól októberig minden vasárnap fél 12-kor istentiszteletet tartunk. A templom címe: Mátra­­szentimre-Bagolyirtás, Jókai u. 7-9- Jézus szavával hívunk: „Jöjjetek én­hozzám mindnyájan!” A templomhoz csaüakozó üdülőrészben turistaszintű szállás is van fel­szerelt konyhával, meleg vizes mosdókkal (hálózsákról, takaróról a jelent­kezőknek maguknak kell gondoskodniuk). Jó lehetőség sokgyermekes csa­ládok, iskolai vagy gyülekezeti ifjúsági csoportok, gyógyító, jó levegőre vá­gyó asztmás gyerekek számára. Jelentkezni lehet a febe.egyesulet@luthe­­ran.hu e-mail címen. A szállás díja: 2000 Ft/fő/nap + idegenforgalmi adó. (Gyermekeknek 3 éves korig ingyenes, 3-tól 10 éves korig 1000 Ft/nap.)

Next

/
Oldalképek
Tartalom