Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-15 / 24. szám
io <« 2014. június 15. FÓKUSZ Evangélikus Élet ► A budakeszi Protestáns Kör tagjai május egyik esős délutánján azért találkoztak, hogy hagyományaiknak megfelelően együtt gondolkodjanak egy újabb, hit és kultúra metszéspontjában levő kérdésen. A téma ezúttal az egyetemes erkölcs kérdése volt. ■ Béres Tamás Különös kettősség. Az erkölcsre vonatkozó felfogások alaposan megváltoztak kultúránk történelme során, legtöbben mégsem gondolják azt, hogy az ember erkölcsi volta vagy magának az erkölcsnek a lényege is komoly változáson ment volna keresztül ez idő alatt. Ha végignézzük a moralitás történetét dokumentálható kezdeteitől, számos ilyen kettősséggel találkozunk. Homérosz például kifinomult eszközökkel mutatja be az ember saját erkölcsiségéért vívott nemes küzdelmét az istenekkel szemben Odüsszeusz király viszontagságain keresztül. Eközben azonban jóval kiábrándítóbb képet rajzol a morál hétköznapi, durva arcáról a kérők királyi ház elleni ostromának jeleneteiben. Háromszáz évvel később az egész mai filozófiára döntő hatást gyakorló Platón máig érvényes és széles körben elterjedt erkölcsi felfogást dolgoz ki az erényetika területén, miközben ő maga erősen elitista volt, és az ideális társadalomról szóló látomása ma is joggal vált ki félelemmel vegyes borzongást olvasóiból. Mindig szívesen hozzuk példaként az ókor nagyjainak erkölcsi tartását és tanítását, ha fontos emberi értékeket, célokat és erényeket akarunk érzékeltetni. Az ókor nagyjai viszont kéznél vannak akkor is, ha az erkölcsök illékonyságára és megbízhatatlanságára, korokkal és emberekkel együtt való folyamatos változására keresünk meggyőző szentenciákat. Az erkölcs hordozó közege kezdetben a vallás volt. Azután a filozófia, majd a teológia lett. A folytatásban a morál mindenkori nagy kérdéseinek legpontosabb kifejtését mindig a legdivatosabb szellemi irányzat vállalta. Rousseau már a mai értelemben vett szociológia fogalmaival adja elő felfogását, amely szerint az ember eredendően jó, de a társadalom nem hagyja érvényesülni ezt a jóságát. Kortársa, Immanuel Kant, a felvilágosodás kori német gondolkodás nagy alakja már nem bízza a véletlenre és az ember társadalmi kiszolgáltatottságának következményére a kérdést, hanem emberi kötelességként fogalmazza meg, hogy amit képesek vagyunk megtenni, azt meg is kell tennünk. A 19. század utolsó évtizedében Thomas H. Huxley, „Darwin buldogja” már a biológiára alapozva mondja el, hogy az ember - mint lényege szerint oktalan vadállat - önmagában erkölcstelen lény, akiből csak a civiEgyetemes erkölcs? lizáció tud szalonképes erkölcsi jelenséget faragni. Az anglikán lelkész, Thomas Malthus Isten pedagógiájának részeként, a newtoni törvényekért rajongó Adam Smith mechanikus közgazdasági elméletként, a jogász Jeremy Bentham statisztikai fogalomként használja a morált. A múlt század elején az aktuális filozófiai irányzatokba ágyazottan az erkölcs az akarat függelékeként jelenik meg, majd a természettudósok és nyelvészek fogadják örökbe. E rövid listából is jól látszik, hogy az erkölcs olyan emberi adottság, amely egyik kor számára sem nyílik meg teljesen. Nem vesztette el titkozatos voltát, mind a mai napig ellenáll a jó és rossz titkára irányuló megfejtési kísérleteknek. Legyen szó a szexualitás szokatlan formáiról, szakállas nőkről, népirtó diktátorokról vagy alattomos házi agresszióról, egyik jelenség sem elég erős ahhoz, hogy elsöpörje, végleg megválaszolja vagy érvénytelenítse a morális kérdéseket. Sőt példáikon még nyilvánvalóbbá válik, hogy az erkölcs továbbra is alkalmas - és talán az egyetlen igazán alkalmas - eszköz e kérdések feldolgozására. Túl az érzéseken, túl az észen, a tudományokon, a rokonszenves és szörnyűséges jelenségeken - még a mostanában erkölcsi tanmesék szereplőivé előlépett zombikon és vámpírokon is túl — az erkölcs megmarad, és az ember is megmarad erkölcsi lénynek. Talán ebben rejlik az erkölcs legnagyobb kétarcúsága: sok mindent elkövetünk meghaladására, a morál pedig viszonzásul mindig meghaladja a meghaladására tett erőfeszítéseinket. Leküzdhetetlensége és titokzatossága miatt haragszunk rá: ki akarjuk iktatni, meg akarjuk szüntetni vagy szelídíteni, mert ettől reméljük a világunkat Istenétől elválasztó mezsgye eltűnését is. Inkább megesszük a tiltott fa gyümölcsét, mert az emberi intellektus kevés ugyan a titok megfejtéséhez, de szenved is jelenlététől. Pedig ez volt az egyetlen olyan gyümölcs az egész kerek kertben, amely nem elfogyasztásra, hanem a vele való együttélésre, jelenlétének tudatosítására, „csupán” gyönyörűségünkre, a világban való tájékozódás zálogaként termett. Azzal, hogy leszakítottuk, és ettünk belőle, elmozdítottuk helyéről a jó és rossz külső normáit. Nem vezethetik már ezek a normák egyértelmű külső tájékozódási pontként az intellektust, mert „beléjük haraptunk” „beburkoltuk” lényünk tudattalan, mohó vegetatív felével takarjuk el őket. A világ erkölcsi normái valahol bennünk vannak immár, míg kollektív emlékezetünkben dereng, hogy valamilyen külső, mindenki által egyformán jól látható, egyértelmű helyen kellene lenniük. Ez a Teremtés könyvéből ismert emberi állapot az erkölcs egyetemességének egyik oldalára világít rá. Az egyetemes erkölcs másik oldala az a lehetőség, hogy olyan elveket és törvényeket vagy legalább értékeket keressünk, amelyekben minden ember osztozik, vagy amelyeket mindenki magáénak vallhat a földön. Ilyesmi a leíró és a normatív erkölcs területén is létezhet. A közös egyetemes értékek összegyűjtésére legeredményesebben az erkölcs leíró szerepének felhasználásával vállalkozhatunk. Két-három évtizeddel ezelőtt híresek voltak az erről szóló tanulmányok. A múlt század nyolcvanas éveinek közepétől több vizsgálat is született arról, hogy minden világvallásban, illetve a humanisták, agnosztikusok és ateisták körében is jelen vannak közös, egyetemesnek nevezhető értékek. Ezek főként a következő jelentős pontok köré épülnek: az önmeghaladás, valamint az igazság és igazságosság keresésének vágya mellett minden ember közös képességének tekinthetjük az önértékelést, mások elfogadását, a nem emberi élőlényekkel és a környezettel való tudatos kapcsolatot. Ennek a legfontosabb emberi jellemzőket összegyűjtő filozófiai törekvésnek az egyik ösztönző ereje Paul Tillich teológiai felismerése volt. Tillich az ember döntően nagy kérdését, végső érintettségét (ultimate concern) az Istennel való kapcsolatban látta és fogalmazta meg. Mások később felhasználták gondolatát az emberi élet sarokpontjainak további keresésében, miközben az Isten-kérdést már rendszerint elhagyták. Egyik ilyen jelentős irányzat lett az emberi életet feltétlenül kísérő jelenségek és adottságok, a human conditons összegyűjtése. Hannah Arendt 1958-ban ezzel a címmel kiadott könyvében az emberi élet feltételeiként a természetes tevékenységet, a technikai felkészültséggel végzett munkát és a szabad társadalmi tevékenységet nevezte meg. Ezeket az emberi élettel járó, minden emberre jellemző korlátokat napjainkban is többen keresik és fogalmazzák meg. Köztük az egyik legmélyebbre hatoló gondolkodó a brazil Roberto M. Unger. Szerinte négy ilyen, távlatokat és egyben korlátokat jelentő adottsággal kell számolnunk: a halállal szemközti élet adottságával, a részben ebből is adódó talajvesztettség élményével, az ember csillapíthatatlan telhetetlenségével, végül a kishitűségre való hajlamunkkal. Unger szerint legfőképpen ez utóbbinak köszönhetjük, hogy nem vesszük komolyan, a társadalom alakításának egyéni felelősségét és világos lehetőségeit. Volna erőnk társadalmi viszonyaink embertelenségén, igazságtalanságán és méltatlanságán változtatni az ezek fenntartásában érdekelt politikai elittel szemben, de kishitűségünk miatt rendszerint nem jutunk el arra a felismerésre, hogy személyesen vagyunk felelősek társadalmunk lehető legjobb feltételeinek kialakításáért. Az egyetemes erkölcs keresésének másik területe a normatív erkölcs, amely közös szabályokat, elveket és törvényeket gyűjt. Ide tartozik a Hans Küng tübingeni teológus kezdeményezésére elindult világerkölcsprogram, mely a világvallások dialógusát sürgeti a globális béke megvalósulása, majd fennmaradása érdekében. . Küng kezdeményezésénél is sokkal szélesebb körben ismert, globálisan érvényes szabály az újszövetségi aranyszabály, amelyet Jézus szavaiként ismerünk: „És amint szeretnétek, hogy az emberek veletek bánjanak, ti is úgy bánjatok velük.” Az elmúlt évtizedek etikai szakirodalma sokszor rámutatott e szabály korlátáira (például hogy a cselekvő csak önmagából indul ki, és nem veszi figyelembe a másik ember eltérő, de valós érdekeit, vagy hogy egy mazochista ember is a magáénak vallhatja ezt a normát, de attól az ég óvjon mindenkit), határait ismerve a cselekvés indítékaként mégis változatlanul érvényes, és aranyat ér. Ha az aranyszabályt a szeretet kettős parancsa mellé tesszük, és figyelembe vesszük az erre vonatkozó teológiai megfontolásokat, olyan egyetemes erkölcsi normát kapunk, amelyet minden keresztény ember magáénak vallhat, és - következetes gyakorlását feltételezve - még csak elképzelni sem tudunk nagyobb társadalomformáló erőt. A keresztények számának csökkenése azonban jelenleg erős tendencia földrészünkön, és senki sem gondolja, hogy egy szép napon váratlanul mindenki keresztény lesz a világon. * * * Az erkölcs egyetemességének következő lehetősége a rá vonatkozó tudományos magyarázat lehet, tekintettel arra, hogy a tudományos módszertanok feladata épp az általános érvényesség biztosítása. Kiváltképp igaz ez a természettudományokra. Ennek megfelelően az erkölcs jelenségének vizsgálatával, ahogy eddig mindig is történt, korunk divatos szakmái is foglalkoznak, köztük az evolúciós biológia, az agykutatás és az idegtudományok. Joshua D. Greene, a Harvard Egyetem lélektantanára az agyműködés oldaláról magyarázza az erkölcs fent bemutatott kettősségét. A mindennapi, általános döntési helyzetekben - mondja Greene - legtöbbször elboldogulunk ösztönszerű döntéseinkkel, amelyek annál helytállóbbak, minél előbb cselekszünk velük összhangban. Ezek mögött az agy gyors döntésekért és cselekvésért felelős működése áll. Az összetett problémák helyzeteiben viszont, amelyek során például eltérő szokásokkal, célokkal és magyarázatokkal rendelkező emberek találkoznak, kizárólag az aprólékos elemző belátás segítségével található meg a helyzetnek megfelelő legjobb megoldás. Ez jóval lassabban történik, mögötte másfajta agyi tevékenység áll, ráadásul ez a folyamat nem működik együtt harmonikusan az agy ösztönös döntési képességével. A kutató szerint ez azt jelenti, hogy az összetett, multikulturális világunkban jellemző helyes döntések nagy részét csak aprólékos, belátó elemzés segítségével hozhatjuk meg, amely nemcsak lassabb, hanem több gondot, odafigyelést, gyakorlást és lemondást is igényel. A legújabb kutatások között Greene elmélete is megerősíti azt a valószínűleg mindannyiunk által eddig is tudott vagy legalább sejtett igazságot, hogy erkölcsösnek lenni rövid távon nehezebb, mint önzőnek. Hosszú távon viszont másokkal együtt mi is jobban járunk, ha vállaljuk a fáradságot, amelyet az együttműködés jegyében legjobb megoldásként találhatunk meg társasági életünk konfliktusai során. Aki tehát hosszú életű akar lenni a földön, jó, ha vállalja az odafigyelést igénylő pillanatok terhét. Ezzel újabb igazolást nyernek Jézus szavai, amelyekkel sokszor és sokféleképp fejezte ki annak a felfogásnak a jelentőségét, mely magát a döntő és cselekvő embert is aktív és passzív kapcsolataiban, elsősorban teremtményként, megváltott és felelős személyként képes szemlélni. A szerző evangélikus lelkész, egyetemi tanár, az Evangélikus Hittudományi Egyetem Rendszeres Teológiai Tanszékének vezetője Megjelent a Credo 2014/1. száma credo evangélikus folyóirat ! XX. évfolyam, 2014/1, Tartalom: Lectori salutem - Kertész Botond: Találkozás ♦ Iránytű - Kovács László: Távol és mégis közel ♦ Meditáció - Benkóczy Péter - Zászkaliczky Zsuzsanna: Kizárólag - Tűnődések két szólamban a weimari Cranach-oltárról ♦ Idézőjel - Papp Tibor: szófonatok kezdőknek ♦ Szabó T. Anna öt verse ♦ Tanúk és tanulságok - Tóth Árpád: Asszimiláció az iskolapadban? Izraelita diákok a pozsonyi evangélikus líceumban a 19. század első felében ♦ Kövér György: Egy pesti evangélikus nagykereskedő csődje - Frölich Frigyes, 1865/66 • Kertész Botond: Zay Károly és a zsidó emancipáció ♦ Gyarmati György: Tettes, áldozat - tettesáldozat ♦ Szóbirodalom - Marjai Éva: Hermész magyar barátja - Németh László és a görög hagyomány ♦ Modus vivendi - Csercsa Balázs: Egy világ, amelybe mindenki beleillik - A hitoktatáshoz való hozzáállás pozitív megváltoztatása helyi iskolai közösségekben - egy bevált gyakorlat Angliából ♦ Szemle - Reuss András: Vita nélküli vitairatok ♦ Bácskai Károly: A Biblia utolsó írása ♦ Gyarmati György: Rangon aluli házasság ♦ Bakay Péter: Apámnak, fiamnak ♦ Bonácz Ágnes: Milton univerzuma ♦ Székely Gábor: „Oh vajha avagy ne született, avagy örökké élt volna!” • Utassy Ferenc: Krisztus szenvedéséről - északon ♦ Székely Gábor: Párhuzamos lélekrajzok Főszerkesztő: Zászkaliczky Zsuzsanna • Luther Kiadó • Egy lapszám ára: 780 Ft ♦ Előfizetés egy évre: 2320 Ft (580 Ft/lapszám), fél évre: 1160 Ft (580 Ft/lapszám). Előfizetési akció: új előfizetők a régebbi lapszámokat 50% kedvezménnyel vásárolhatják meg.
