Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-06-15 / 24. szám
Evangélikus Élet PANORÁMA 2014. június 15. 9 íroni ház, a Szeberényiek sarja lei - Szeberényi Gusztáv Adolf élete című könyvéről tője volt a Védegyletnél, később szlovákul írt regényt. Ha ezeket a tényeket egymás mellé illesztjük, akkor fogas kérdések előtt állunk. Először is mai eszünkkel és a nemte, a magyar iskolában tanított, onnan vitték Nagyváradra hadbíróság elé, s vetették fél évre tömlöcbe. Fia, a később sokszor pánszlávizmussal vádolt Szeberényi Gusztáv alighogy Békéscsabára került, már lefektette a magyar iskola tervét. Az egyszerű emberekkel tótul beszélt, de a haladó gondolkodásnak magyar nyelvű iskolát tervezett Csabán. zetiségekkel kapcsolatos mai fogalmainkkal értelmezhetjük-e a 19. század első felének, majd pediglen a másodikénak nemzetiségi gondolkodását? Két-három nyelven anyanyelvi szinten beszélő s prédikáló (!) embereket faggathatunk-e másfél évszázad távolából, hogy milyen nyelven álmodtak s ébredtek? igazán virágba, amikor egyremásra bontakoztak ki Európaszerte a nemzeti önállósulási mozgalmak, s kezdtek kristályosodni a Trianon utáni új országok. Az 1859. évi uralkodói rendelet - a protestáns egyházak központi, Ferenc József által kinevezett egyháztanácsok alá történő bekényszerítése - megosztotta mind a református, mind az evangélikus egyházat. Voltak, akik elfogadták az uralkodói pátenst, de a gyülekezetek többsége ellenállt. Tíz évvel a szabadságharc után egy ilyen nyílt szembeszegülés fölért volna a két egyház önfelszámolásával, de a politikai hatalom nem bírt el a hit diktálta eszményekkel, így 1860-ban kénytelen volt visszakozni. Ez a meghátrálás volt az első jele annak, hogy Ausztria egyedül nem elég erős fenntartani egy monarchiát. A pátenst többségében szlovák gyülekezetek fogadták el, s ennek eredménye lett, hogy a bányai és dunáninneni egyházkerület százhetvennyolc behódoló, többségében szlovák ajkú gyülekezete új egyházkerületbe tömörült, és lényegében már etnikai blokkot képezett. Az új kerület püspöke, Kuzmány Károly például a Matica slovenská egyik vezetője is volt. 1867 után megtörtént ugyan az egyházkerületi visszarendeződés, de ez az etnikai és nyelvi polarizálódás különösen a Felvidéken Azt is érdemes átgondolnunk, hogy míg Európa forradalmai, politikai megmozdulásai a harmincas-negyvenes években szociális és gazdasági változásokat követeltek, addig a magyar forradalom, a szabadságharc és a vér a nemzeti önállóságért folyt, s kiterjedt a Magyar Királyság teljes területére, beleértve minden ott élő népet. Ez a gondolat azután a század második felében borult Mint olvashatjuk, Szeberényi János egy szót sem beszélt magyarul - akárcsak Bem apó (őt most csak én citálom ide, a könyvben nem szerepel ez a példa). Ráadásul míg Bem Törökországba emigrálhatott a fegyverletétel negyednapján, a bányai kerület evangélikus püspökét, akinek egyik fia a vízaknai csatában honvédként esett el, 49-es cselekedeteiért halálra ítélték. (Ő is a szabadságharc „tábornoka” volt, ő is egy hadsereg élén állt: háromszázezer magyarországi evangélikusén.) Az ítéletet csak kegyelemből változtatták húszévnyi várfogságra. Szabadon bocsátásáért sokan jártak közben - többek között József nádor özvegye -, végül idős korára való tekintettel engedték el. Szuperintendensi címétől megfosztották, felesége belehalt a meghurcoltatás okozta aggodalmakba. Szeberényi János egy szót sem beszélt magyarul... Azt hiszem, nemcsak a kérdés értetődik magától, hanem a válasz is. Unokaöccse, Szeberényi Lajos a szabadságharc után álnéven bujkált, 1851-ben a sors - ahogy testvérét, Andort - valahogy őt is Csabára vetetmár megállíthatatlan volt. Nem így Csabán, ahol a kétnyelvűség békességben tartotta fenn magát - itt a mai napig rendszeresek a szlovák nyelvű istentiszteletek. Szeberényi János Mihály, Gusztáv szeretett öccse „patencialista” volt, ennek ellenére Szeberényi Gusztáv a történések idején középutat keresett, majd a rendelet visszavonása után azt mondta, „hogy a kisebbségben maradtak kövessék a többséget” Minden megnyilvánulása egy célra utalt: hogy mentse szeretett egyházát a szakadástól. Ez az egyensúlyt kereső, pontosabban az „előrehaladást” szolgáló építkezés érdekében egyensúlyt, biztos talajt akaró gondolkodás jellemezte mindvégig. Ezért gondolhatjuk róla, hogy mai szóval „reálpolitikus” volt saját korában. Ezért beszélt tótul a tótul beszélőkkel, s épített egy ma is álló és működő, magyar nyelvű evangélikus gimnáziumot. # * * A bányai egyházkerület lényegében a fél országot lefedte. Felső-Soprontól a Felvidéken, majd Pest megyén át Arad és Békés érintésével le a Bánátig. Nyolcszázezernyi magyarországi evangélikusnak több mint kétötöde élt e kilenc egyházmegyében. Az ötödik fejezetben megismerkedhetünk Szeberényi Gusztáv bányai püspökké választásának körülményeivel, egyházszervező munkásságával. Székács József 1872-ben megrendült egészsége miatt mondott le püspöki hivataláról. A választás Sárkány Sámuel pilisi főesperes és Szeberényi között dőlt el. Az első fordulóban még ldlenc jelölt volt, s bár Szeberényi jelentős, a több mint kétszázból negyvenszavazatos előnnyel győzött, de nem volt meg az abszolút többsége, ezért a két legtöbb szavazatot kapott aspiráns között új forduló döntött. Szeberényi ellen ekkor Margócsy József irsai pap és apja egykori tanítványa, Radvánszky Antal felügyelő vezetésével rágalomhadjárat indult, melyhez ellenfelének azonban nem volt köze. A csabai főesperest pánszlávizmussal, képmutatással vádolták, patencialistának kiáltották ki, mindhiába. A megismételt választáson, ha egy szavazattal is, de Szeberényi Gusztáv győzött, százöt szavazattal száznégy ellenében. Sárkány Sámuel, aki egyébként szintén kiváló férfiú volt, később, a csabai püspök halála után örökölte meg annak hivatalát, s majd tizenöt éven át vezette a bányai kerületet. Szeberényi Gusztávot 1872. október í-jén Pesten iktatta püspöki hivatalába elődje, Székács József. Kertész Botond okfejtése szerint Szeberényi Gusztáv tudatosan készült a püspöki feladatra. Olvashatjuk a családi anekdotát, mely szerint születésekor apja épp a dunáninneni püspök beiktatásán járt Pozsonyban, s itt értesült az örömteli eseményről. Ekkor mondta, hogy „natúr superintended” azaz „született püspök” - s a szólás végigkísérte életét, tanárai megjegyzéseitől fiatalkori álmain át életművének beteljesedéséig. Ahogy annak idején a csabai egyháznál, úgy a bányai kerületnél is elő-Hivatali ideje alatt több mint kétszáz gyülekezetei látogatott meg, tanácsokkal, intelmekkel látva el őket. Ügyelt a gazdasági alapokra, a csabai egyházadó-gyakorlatot jó szívvel ajánlotta máshol is. Külön figyelt a lelkészek és az egyházi alkalmazottak megfelelő mértékű fizetésére, támogatta az „özvegy-árva gyámolító” intézet működését és a segélypénztár gyarapítását. Megkövetelte a pontosabb egyházi adminisztrációt, nagy súlyt fektetett a vitás helyzetek igazságos megítélésére, a kialakult konfliktusok során a békés megoldásokat kereste. Úgy gondoljuk, a csabai nép számára különösen fontos volt az ő püspökké választása. A bányai kerület kialkudott központja Pesten volt, de a dolgok mégis inkább a püspök székhelyén, az ő gyülekezetének közelében összpontosultak. Amit a nagy lélekszámú gyülekezet önmagában nem érhetett el, az ez alatt a tizennyolc püspöki esztendő alatt megvalósult: Csaba vált a modern kori evangélikus egyház egyik hazai központjává. E ténynek a jelentősége a trianoni döntés után nőtt meg különleges mértékben. * * * A zárófejezet a „tanító egyházról” és Szeberényi Gusztáv iskolaügyi munkásságáról szól. A téma maga megérne egy külön monográfiát. Sőt kettőt. Egy egyháztörténetit és külön egy oktatástörténetit is. Szeberényi Gusztáv igen elégedetlen volt hajdani iskoláival, írásai mind kritikával élnek a korabeli magyar oktatásügyet illetően. Nem lehet tehát véletlen, hogy a fejlődés biztos útjának az ifjúság megfelelő színvonalú nevelését látta. Eredményessége imponáló - tizenkét új * népiskola építése, egy gimnázium létesítése s általuk Csaba műveltségi helyzetének új alapokra helyezése a mérleg. Mert nem vitathatjuk el, a város fölemelkedése pont Szeberényi és Haán regnálásának idején zajlott. Szente Béla a május 29-i könyvbemutatón szőr a hatékony munkához szükséges alapok rendezését tekintette fő feladatának, melyről körleveleit és püspöki vizitációinak jegyzőkönyveit tanulmányozva kaphatunk átfogó képet. A város 1856-ban megegyezett a Tiszavidéki Vaspálya Társasággal, hogy az épülő szolnok-aradi vasutat a társaság Csabán vezeti át. Végül 1858-ban érte el a várost a vasút, mely kulcsa lett a település gazdasági fejlődésének. Az evangélikus egyház bábáskodása mellett ezekben az években indult el az algimnáziumi képzés is. 1864-ben ispotály-kórház létesült dr. Réthy Béla vezetésével, aki presbiter is volt. 1872-74 között új, modern városháza épült Sztraka Ernő és Ybl Miklós tervei alapján. Az örökváltság pénzéből alakult közbirtokossági testület 1877 és 79 között, két év alatt felépítette Békéscsaba kőszínházát, a Vigardát - Kolozsvár, Miskolc, Debrecen, Fehérvár, Arad és Temesvár után talán hetedik, a mai Magyarország területét tekintve a negyedik vidéki városként, megelőzve Szegedet, Pécset, Szombathelyt, Kecskemétet. 1880-ra az evangélikus egyháznak a tizennégy szlovák mellett már négy magyar nyelvű elemi iskolája volt, s ezen iskolák száma a következő években csak tovább növekedett. A gimnázium 1892-re új épületbe költözhetett, de Szeberényi Gusztáv ezt már nem élhette meg. Nevelési elvei szigorúak és következetesek voltak, s nemcsak az iskolaépületekre, sőt nem elsősorban azokra, hanem Isten házára vonatkoztak. A mindennapi ige fontosságára, Isten üzenetének, a hitnek a mindennapiságára. S bár olvashatunk arról, hogy a csabai honoráciorok ellenezték az általa támogatott gimnáziumot - a gazdagok s zsidók kiváltságának tartva azt -, végül éppúgy megszavazták fejlesztésének lépéseit, ahogy megszavazták a vasutat, a kórházat, a színházat, az új kaszinót. S nemcsak megszavazták mindezeket, de a gimnáziumba büszkén be is íratták gyermekeiket, a vasútra lelkesen hordták áruikat - búzát Dél-Amerikába, szőlőt Münchenbe, Pozsonyba, Kassára -, támogatták az ispotályt, és színházba jártak... Bátran mondhatjuk, a csabaiak nem hozták volna meg ezeket a várost felvirágoztató döntéseiket, nem tették volna meg ezeket a polgári útra induló lépéseiket, ha a mindennapi igék nem erre a bátorságra, nem erre az „előrehaladásra” tanítják őket. Több mint egy emberöltőről beszélünk, tehát gyermeket, ifjút, felnőttet egyaránt... Iskolában, templomban egyaránt... Az tehát, hogy most itt vagyunk, és így vagyunk, sokban az ő közel négy évtizedes építkezésük eredménye - Szeberényi Gusztáv Adolfé és Haán Lajosé. * * * A könyv tartalmaz még nyolc eredeti forrást, köztük két végrendeletet, a püspöki székfoglalót, leveleket és körleveleket a nyelv használatáról s egy felhívást 1858-ból a gimnázium érdekében. Találunk még benne gazdag képanyagot és tudós irodalomjegyzéket. A legnagyobb elismerés hangján kell szólnunk a szerzőről, Kertész Botond történészről, dicsérve kiváló munkáját s köszönve, hogy ezzel a kutatóknak is nagyszerűen használható, sok-sok kortörténeti adalékot és érdemi megállapítást tartalmazó forrásmunkát, az érdeklődő olvasóknak egy nyitott látásmódú, olvasmányos monográfiát alkotott, nagy pontossággal, jól mért részletezettséggel. Különösen fontos tény, hogy egyházunk egy kiemelkedő alakja s általa is kiemelkedő családja kapott méltó emléket e könyvben. ■ Szente Béla
