Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-05-18 / 20. szám
Evangélikus Élet KERESZTUTAK 2014. május 18. » 5 Keresztényellenes vandalizmus a Szentföldön Kevesebb mint egy hónappal Ferenc pápa szentföldi látogatása előtt több erőszakos támadás is érte a helyi keresztény közösségeket - tájékoztatott a Vatikáni Rádió. Mialatt április 27- én a szentföldi katolikusok XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásának felemelő pillanatait élték át, vandalizmus és szentségtörés áldozatául esett több szakrális hely. A Tibériás-tónál található bencés kolostor volt az első célpont: dél körül ortodox zsidó öltözékű és hajviseletű fiatalok egy csoportja kövekkel megdobált három keresztet. Ezután a bencés szerzetesnők kolostorához mentek, ahol kiszaggattak egy keresztet, és sárral dobálták meg a szabadtéri oltárt. A padokra és a székekre Dávid-csillagot rajzoltak, majd kövekkel megdobáltak és megsebesítettek egy nőt, aki a kolostor vendége volt. A szentföldi katolikus püspökök nyilatkozata szerint - amelyet eljuttattak a Fides missziós hírügynökségnek - szintén április 27-én történt, hogy fenyegető levelet juttattak el a názáreti patriarkátus helynökségére, amelyben többek között arra szólítják fel az összes keresztényt, hogy hagyják el Izrael földjét, különben súlyos megtorlásokat helyeznek kilátásba. A levelet egy helyi rabbi írta alá, akit Safed városában előző nap megállított a rendőrség. Az al-bassahi görög ortodox közösséget is támadás érte, mialatt a keresztelés szertartását végezték az istentiszteleti helyen. A galileai keresztények és a szentföldi püspökök mélységes aggodalmukat fejezik ki a történtek miatt. Nyomatékosan kérik a polgári és rendőri hatóságokat, hogy mielőbb tartóztassák le az elkövetőket, hogy helyreálljon a kölcsönös vallási tisztelet. 2012 februárjától zsidó szélsőséges telepesek sorozatos megszentségtelenítésekkel és megfélemlítő cselekedetekkel rongálják a keresztény kolostorokat, templomokat és temetőket. A magukat Fizetendő ár néven megjelölő szélsőséges fegyveresek, akik közel állnak a telepesmozgalomhoz, palesztin arab mecseteket is megtámadnak. Legutóbb egy délhaifai mecsetet mázoltak be iszlámellenes feliratokkal. ■ Magyar Kurír HIRDETÉS Meghívó lelkésziktatásra „Ha a búzaszem nem esik a főidbe, és nem hal meg, egyedül marad; de ha meghal sokszoros termést hoz’.’ (Jn 12,24) Isten iránti hálával értesítem, hogy május 24-én, szombaton 14 órakor ünnepi istentiszteleten Zsarnai Krisztián, a Hajdú-Szabolcsi Evangélikus Egyházmegye esperese beiktat a Kölesei Evangélikus Egyházközség lelkészi tisztségébe. Igét hirdet dr. Fabiny Tamás, az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke. Szeretettel hívom Önt és kedves családját erre az örömteli eseményre! Tóth Attila lelkész Egy test tagjai Feltámadás ünnepe utáni beszélgetés Christian Samraj tamil lelkipásztorral „De aki kér, az hittel kérje, semmit sem kételkedve, mert aki kételkedik, az olyan, mint a tenger hulláma, amelyet a szél sodor, és ide-oda hajt’.’ (Jak 1,6)- Amikor itt, Kelet-Európábán leomlott a vasfüggöny, úgy éreztük, hogy ez a mi imádságaink meghallgatása is volt. Őszinte öröm tölt el, hogy a keresztények ma Magyarországon szabadon gyakorolhatják a vallásukat. Hálás vagyok, hogy a női misszión keresztül megismerhettük az evangélikus egyház olyan szolgálatait, amelyeket azok felé végez, akik a gyülekezetekben, sőt a társadalomban is mellőzöttnek érezhetik magukat. Félig tréfásan azt mondtam a Páratlanklub résztvevőinek, hogy visszatértemkor elsőként én is az egyedülállók közötti szolgálatot szervezem majd meg. És komolyan is gondolom. Indiában ugyanis szintén nagyon sok magányos ember él, különösen az özvegyek sorsa kilátástalan. Fontos, hogy melléjük álljon az egyház. Budapesti látogatásom során most új ötleteket meríthettem. Tapasztalnom kellett sajnos azt is, hogy itt, Európában az egyház népe bizony fogyatkozik. Angyalföldi prédikációmban említettem is, hogy Indiában szűknek bizonyulnak az épületeink, új templomokra lenne szükségünk, mert gyülekezeteink majdnem mindenütt növekednek. Ezzel szemben Németországban szomorúan tapasztalom, hogy az istentiszteleteken szinte csak „lézengenek” a hívek. Egykor európai misszionáriusok hozták hozzánk az evangéliumot, a reformáció egyházának áldott munkásai szolgáltak közöttünk. De most talán épp a mi feladatunk ráébreszteni fehér testvéreinket, hogy megszürkült, meglanyhult a kereszténységük.- Ön annak a Tranquebar városnak az evangélikus gyülekezetében szolgált tíz esztendőn át, ahol az első evangélikus misszionárius 1706 szeptemberében partra szállt.- Hálás vagyok Istennek, hogy Bartholomaeus Ziegenbalg templomában szolgálhattam. A régi parókia épületében élhettem, ahol ez a Halléből érkezett misszionárius is lakott, és amelynek falai között az Újszövetséget tamilra fordította. Azt mondják, tökéletesen sikerült elsajátítania több mint négyezer éves nyelvünket, pedig ez nagyon nehéz. Hogy érzékeltessem, elárulom, hogy a magyar ábácé negyvennégy betűjéhez képest a tamilban kétszáznegyvenhét különböző hangzó van. Ziegenbalg indította el azt a leányiskolát is, amelynek utódjában a feleségem szolgált igazgatóként. Azon a helyen, ahol a hallei misszionárius társával, Heinrich Pluetshauval partra szállt, ma emlékművet találunk. A tetején álló kereszt fotója pedig bejárta a világsajtót. A 2004-es cunami nem kímélte India déli részét, a Bengál-öböl partvidékét sem. A közvetlenül a partra épült emlékmű körül minden építmény összedőlt, de ez a kereszt, csodával határos módon, sértetlenül megmaradt. S bár erről a Facebooktól kezdve a nagy nyugati magazinokig mindenütt cikkeztek, számunkra a legbecsesebb mégis hindu felebarátaink akaratlan bizonyságtétele. Napilapjuk címoldalán ugyanis e szavak kíséretében közölték a fényképet: „A kereszt mindent túlél”.- Gondolom, ez a csoda akkor vigasztalást és erőt adott azoknak az embereknek, akik rokonaikat és vagyonukat elveszítették a hullámokban. S talán ma is bátorítja azokat, akik a keresztért szenvednek üldöztetést.- Több mint hétszáz ember halt meg csak Tranquebarban, közöttük evangélikusok, gyülekezetünk tagjai is. Nehéz feladatot rótt ránk Urunk azokban a napokban. Úgy próbáltunk segíteni, vigasztalni, hogy közben mi magunk is sírtunk, hiszen kedves barátaink, ismerőseink, testvéreink haltak meg a hullámsírban... De megtapasztaltuk Isten kegyelmét is, és azt is, hogy ő nem hagyja el az övéit, jelekkel igazolja vissza azok hűségét, akik bizonyságot tesznek róla. Közvetlenül a parton építette fel kunyhóját az a halászember, akinek a fotója szintén bejárta a világsajtót. Egy esetben még engem is meginterjúvoltak, hiszen ő is a mi evangélikus gyülekezetünk tagja. Ezért is tanúsítom, hogy nem kiszínezése a történteknek, hanem a valóság, amit elmondok róla. Hétgyermekes apa, egyszerű ember, aki hindu vallását gyakorolta. Nem sokkal a cunami előtt azonban átadta életét Krisztusnak, megkeresztelkedett, és a Péter nevet vette fel. Ezért azonban a falubelijei kiközösítették, és azt sem engedték meg, hogy a közelükben építse fel a házát. így hát családjával az öbölhöz költözött, s ott, alig tizenöt méternyire a parttól húzta fel kunyhóját. A cunami pusztítását látva egészen biztosak voltunk benne, hogy Péter és családja nem maradhatott életben. Urunk azonban - ámulatunkra - másként döntött. A tizenöt-húsz méteres hullámokban halomra dőltek a téglaépületek, de ez a kunyhó túlélte a vihart. Péter saját szemével látta, miként tornyosulnak és közelednek feléje a hullámok. Ám a következő pillanatban azt is, hogy mint a Vörös-tenger Mózes előtt, úgy válnak ketté a habok, kikerülve pálmalevelekből és bambusznádból épült otthonát. Azóta nincs olyan missziói alkalom, hogy ne beszélne erről a csodáról, amelyet átélhetett. Valóban Péterré, hitben erős kősziklává tette mindaz, amit Isten hűségének jeleként átélt. S bár megmaradt halásznak, Isten emberhalásszá is tette. Ha lenne előjegyzési naptára, sűrűbben lennének benne a bejegyzések, mint az enyémben... ■ B. Pintér Márta Péterékpart menti kunyhója előtt szétváltak a hullámok... ► Vajon egy indiai házaspár miért érez ellenállhatatlan vágyat arra, hogy Magyarországra látogasson? Meghökkentő a válasz: szerették volna megismerni azokat az embereket, akikért évtizedeken át imádkoztak... Christian Samraj tamil evangélikus lelkipásztor (képünkön) és felesége, Esther már kisgyermekkoruktól kezdve könyörögtek egy olyan országért, amelyről azt sem tudták, hogy hol fekszik. A húsvétot követő napokban, április 24-27. között aztán megismerhették Budapestet, találkozhattak egyházi vezetőkkel - dr. Fabiny Tamás püspökkel és dr. Hafenscher Károllyal, zsinatunk lelkészi elnökével -, Bogdányi Mária győri egyetemi lelkész és e sorok írója segítségével pedig betekinthettek a Magyarországon szolgáló evangélikusok mindennapi életébe is. „A kereszt mindent túlél” A hazautazásukat megelőző vasárnapon Samraj lelkész angyalföldi gyülekezetünkben hirdette Isten igéjét. Ekkor kérdeztem tőle, hogy miért is érezték fontosnak a magyarokért való könyörgést.- Még a hetvenes években elkezdett a gyülekezetünk imádkozni azokért az emberekért, akik a keleti blokk államaiban éltek. Igazából fel sem fogtuk, hogy mit jelenthetett a kommunista diktatúra, milyen szenvedésben, üldöztetésben volt részük az ott lakó keresztényeknek, csak azt tudtuk, hogy könyörögnünk kell értük. Gyermekként a vasárnapi iskolában még nem értettük azt a biblikus igazságot, hogy ha szenved az egyik tag Krisztus testében, az a másik tagnak is fáj. De valamit megéreztünk abból, hogy miképpen tartozik össze a világ kereszténysége mint Isten gyermekeinek nagy családja. Felnőttként azután hatalmas vágy ébredt bennem, hogy megismerhessem a magyar testvéreket...- Felfedezésünket bizonyára megkönnyítette, hogy ennek a „kalandnak” nem a távoli Ázsiából, hanem a közelből, Németország egyik ismert városából vághattak neki...- Két esztendeje a Lipcsei Misszió munkatársaként élek és szolgálok itt, Európában. Eredetileg doktori tanulmányokat folytattam, de a disszertációm megvédése után Németországban tartottak, hogy onnan segítsem az indiai szolgálatokat. Jövőre természetesen visszatérünk hazánkba feleségemmel és Susanna lányunkkal együtt, de hálás vagyok, hogy Isten még arra is adott lehetőséget, hogy Magyarországra látogathassunk.- Mit tapasztalt nálunk, milyen benyomásokkal tér majd vissza Indiába?
