Evangélikus Élet, 2014. január-június (79. évfolyam, 1-26. szám)
2014-05-18 / 20. szám
6 ■m 2014. május 18. KULTÚRKÖRÖK Evangélikus Élet Érzékenység és tudatosság Találkozás Takács Klára operaénekessel ► Várnegyed. Gyönyörű házak a tavaszi fényben. Szinte mindegyik műemlék, nyitott és rácsos ablakokkal, faragott, döngő nagykapukkal. Jó, hogy korán jöttem, így nézhetem a csendes utcát, a falon az emléktáblákat. Az egyik büszkén hirdeti, hogy zeneóriásunk, Liszt Ferenc sokszor vendégeskedett barátjánál pesti látogatásakor. Takács Klára egyik legnagyobb énekesnőnk, Operaházunk mezzoszopránja volt. Japántól a milánói Scaláig, a bécsi Operáig mindenütt szívesen látott művész. Évente többször megfordult Olaszországban, operákat, kantátákat és oratóriumokat énekelt. Fellépett a világ negyvenöt nagyvárosában; a Metropolitannel a leghíresebb színpadokon, a salzburgi ünnepi játékokon is. Lemezei közül nyolc kapott nemzetközi nagydíjat. „Nem az a kérdés, miért nem jönnek az emberek a gyülekezetbe, hanem az, hogy mi hogyan tudunk az emberekhez odalépni, hogyan tudjuk őket bevonzani” Beszélgetés Manfred Siebald énekessel A művésznő férje, Szekeres Ferenc karnagy - aki a Madrigálkórus megalapítója és ötven évig spiritus rectora volt - a reneszánsz madrigálkomédiák, barokk oratóriumok és Vivaldi egyházi zenéjének itthoni és külföldi bemutatójaként vált nemzetközileg ismertté. A művész házaspár számos közös hanglemezfelvételt készített. Takács Klára kivételes művészetét ebben az évben a művészi munkáért adományozható legnagyobb állami elismeréssel, a Kossuth-díjjal tüntették ki. Könyvekkel, képekkel zsúfolt szobája csendjében először erről kérdeztem.- Nagyon örültem a megtisztelő díjnak. A családomat vittem magammal a Parlamentbe. Különösen az unokáim voltak nagy izgalomban, mi történik az ünnepségen a mamával? A tizennégy éves Majs, aki nagyszerű kosárlabdás, napokon keresztül ölelgetett, annyira boldog volt. A tízéves Boróka se maradt le mögötte; már a Prima Primissima díj átadásán is fegyelemmel ülték végig a ceremóniát. Számomra az egész nemcsak öröm, fájdalom is. Öt évvel ezelőtt a hajnali fáradt tündérek elvitték a férjemet, aki nem érhette meg ezt a boldogságot. Hosszú ideig befont ennek a veszteségnek a pókhálója.- Hogyan győzte le a magányt?- Rengeteget olvastam, a könyvek más világba vittek; hihetetlenül sokat gyalogoltam teljesen céltalanul, és a fáradtság jó volt. Szokatlanul érdekelni kezdett a szamurájok világa, az utolérhetetlen fegyelmezettségük, a döbbenetes, tömör harci profizmusuk, finomságuk. Festettek, a lelkűket fogva tartotta a cseresznyevirágzás pompás szépsége, a kezük ügyességét bonsaiokon fejlesztették... Varázslatában tart a természet, az állatvilág következetessége, a bámulatos, megfejthetetlen titok. Mit tudnak, és miért?- Ki indította el ezen a szép és nehéz pályán?- A lengyeltóti kántor, aki valamikor Kínában szerzetes volt. A szüleim mindig vittek a templomba bennünket, ahol sokat énekeltem. A fiatalságnak ezt az önfeledt éneklését az élet soha nem hozta vissza. Tele voltunk titkokkal, várakozással. A hatalmas hóesésben a papa ment elöl a misére, a mama a cipője nyomában, mi pedig a testvéremmel az ő nyomában. Négy kilométer volt az út oda-vissza. Van mire emlékezni csodálatos és varázslatos gyerekkoromból.- Aztán elkezdődött a zenei élete...- A kaposvári gimnáziumi évek és a sok zenei tanulás után elvégeztem a Zeneakadémiát. Az Operába kerülésem után az itthoni, majd később a külföldi fellépések következtek. Egész életemet végigkísérte a tanulás, a megismerés, a fizikai, lelki, szellemi szabadság fontossága. Lehetőségünk nyílt külföldi meghallgatásokra és fellépésekre. Ezek nem voltak olyan egyszerűek, de nagy meglepetést keltett odakint, hogy ilyen felkészültek és nagyon jók a magyar énekesek. Hallatlanul tanulságosak, mesébe illők voltak az első utak. Nagy fegyelemmel találkoztam a próbákon, komoly odafigyeléssel és rengeteg tapasztalattal a világ zenei teljességéről. Mindent elénekeltem itthon és külföldön, rengeteg oratóriumot, dalokat, operákat, mindent, ami az én lírai mezzo szerepkörömet alkotta. Sokat dolgoztam. Fantasztikus kritikák őrzik mindennek az emlékét.- Sokat járt külföldön. Melyik város tetszett a legjobban?- A próbák és szereplések nem engedtek sok időt a városnézésre, de mindig találtunk rá lehetőséget férjemmel, hogy csodálatos dolgok bűvöletében jöjjünk haza. Velence volt a legszeretetreméltóbb kedves helyünk. Hatvan-hetvenszer voltunk ott. Laktunk palotában, előkelő hotelben és olyan szállodában is, ahol kezet se tudtunk mosni. A férjem nyitotta meg olasz madrigálkomédiákkal a Fenice Színházban a karnevál újraindulását.- Miként telnek a napjai?- Az agyam maximális használatával, a szépségek keresésével, az Istenhez való szüntelen fohászkodással, hogy gyógyító keze hegessze be a sebeimet, tudjak különbséget tenni, mennyire más sejteni a hozzá vezető irányt, de nem tudni az utat. * * * Itt befejeződött a beszélgetés. Elhallgattunk mindketten, csönd telepedett a szobára. Milyennek látta őt a kérdező? Tiszta arcú, kedves embernek, aki tört emlékek, a magányosság hosszú napjai ellenére is tele volt sugárzó szeretettel és reménnyel. Szerénysége folytán sok mindent nem érintett. Álljanak itt egyik méltatójának összegző sorai: „Önt Isten megáldotta az érzékenység és tudatosság olyan minőségével, amelyet hallgatni mélységesen megindító és egyedülálló!” ■ Fenyvesi Félix Lajos ► A Budapesti Német Ajkú Evangélikus Egyházközség meghívására a budavári evangélikus templomban lépett fel május 10-én a némétországi kortárs keresztény énekek meghatározó szerzője és előadója, Manfred Siebald. A koncertet követően Magyarországról, előadásairól és személyes benyomásairól kérdeztük.- Énekei hitvallásoknak is tekinthetők, mégis, ahol fellép, telt ház van. Hogy lehet ma keresztény tartalommal ilyen sikereket elérni?- Több mint kétezer koncertet követően az a tapasztalatom, hogy ha nemcsak úgy teszek, mintha csak lenne, hanem őszintén énekelek a hitemről, akkor az emberek meghallgatnak. A hit nemcsak győzelem, hanem sokszor küzdelem is. Ezért ma is énekeltem a kudarcaimról, csődjeimről is. Ez az oka, hogy meghallgatnak, és a templomok megtelnek, ha fellépek.- Mit jelent Önnek, hogy a budapesti németajkú evangélikus közösség számára tehetett ma tanúságot?- Évente hatvan-hetven alkalommal lépek fel Németországban, de különösen is fontosnak tartom, ha külföldön is koncertezhetek. Tudom, hogy sok olyan hely van, ahol nagy szükség van arra, hogy hitvalló énekek csendüljenek fel, így különösen örülök neki, ha szolgálatommal meg tudom erősíteni őket úgy, ahogy most a budapesti közönséget is.- Mint Európában oly sok helyen, Németországban is csökken a hívők száma. Ön szerint mi az, ami ma elérhetővé teheti az egyház üzenetét?- Két lehetőséget mondanék. Egyrészt a személyes élet. Én anglisztika szakon professzor vagyok, de a katedrán is tanúságot teszek. Személyes hitvallás nélkül nem működik a közvetítés, a tanítványi út! A másik a gyülekezeti oldal. Egy közösségnek fantáziával kell Jézus kérésének éleget tennie. A Messiás azt mondta, hogy menjetek oda, az emberek között szólítsátok meg az embereket. Azokat is, akik ellenem fordultak, vagy nem akarnak rólam hallani. Menjetek, és szeretve, fantáziával és kreativitással vonzzátok be őket a gyülekezetbe. Ez az evangélizáció! A mi gyülekezetünk temploma Mainzban minden vasárnap tele van, de nem nyugodhatunk meg, mert mindig arra kell tekintenünk, hogy miként tudunk a meglévő közösségen túl további emberekhez eljutni. Nem az a kérdés, miért nem jönnek az emberek a gyülekezetbe, hanem az, hogy mi hogyan tudunk az emberekhez odalépni, hogyan tudjuk őket bevonzani. Ehhez egy koncert jó alkalom, főleg akkor, ha nem templomban, hanem kultúrházban vagy színházteremben lehet fellépni.- Magyarországon most csak rövid ideig tartózkodik. Milyen benyomásokat szerzett Budapestről?- Tavaly már jártam itt egy hajón zenészként. Akkor nagyon nagy forróság volt. Elhatároztam, hogy visszatérek kellemesebb időben, hogy megnézhessem a várost. Most látom, hogy Budapest szeretettel ápolt város, mindenhol tele virágokkal. Jó látni a felújított házakat is. Az emberekkel való találkozás meghatározó számomra. Úgy érzem, nagyon kedvesen fordulnak felém. Bár lehet, hogy az itt élők máshogy gondolják, de a saját benyomásom az, hogy a magyarok nagyon barátságosak. Nagyon jó lehet itt élni. Ezt hallom barátaimtól is, akiknél most látogatóban vagyok. Általánosan azt mondanám, hogy minden magyar Isten által szeretett ember, miként ez a világban mindenkire igaz. ■ Szöveg és fotó: Galambos Ádám / Evangélikus.hu HIRDETÉS ‘Erangélikus Élet®*
